Archívum

Posts Tagged ‘búcsú’

Záróra…

november 6, 2013 6 hozzászólás

Mindenek előtt szeretném megköszönni a lelkes szerkesztőségnek az elmúlt hónapok aktivitását amivel új lendületet adtak a blognak; de sajnos az idő előre haladtával a csapat más izgalmak után nézett és a TERA-val együtt a blog mögül is kikopott a lelkes támogató csapat mindezek miatt azt hiszem időszerű megejteni – újra – ezt a postot. Kicsit több mint egy éve került bezárása a blog. Azóta bár volt talán néhány pislákolás (különösen az utóbbi hónapokban), de inkább csak tetszhalott módon létezett. Szerintem ideje pontot tenni végre erre a történetre is. Akkor vágjunk bele… (az alábbi szösszenetet lényegében copy-pastelem az Variance::Aion blogról minimális módosítással. Lászik, hogy azért akad itt örökbecsű iromány is:

Üdv az visszatérő és az F2P miatt újonnan érkező olvasóknak. Talán nem mondok senkinek újat azzal, hogy a blog fénye már igencsak megkopott és messze nem azzal a lendülettel szolgálja ki az TERAt, valamint a hazai Tera közösséget, amit az megérdemelne. Ennek oka, hogy a blog mögött sorakozó ifjú titánok mára már elpártoltak a játékból, jómagam pedig már igen régóta ultracasual szinten művelem csak az ipart. Az elmúlt egy évben megpróbáltam eljátszani az unatkozó portás szerepét, a fontosabbnak tűnő témákat kipostoltam és legalább heti rendszerességgel jóváhagytam a moderation queue-ban ragadt kommenteket is. Ez persze édeskevés, hiszen a játék most készül a reneszánszára. Bár azt gondolom, hogy az elmúlt egy évben tanúsított passzivitásommal talán még el működhetne az oldal egy darabig, de a helyzet hogy a TERA világában olyan mennyiségű tartalom és érdekesség van a láthatáron, ami miatt bölcsebb lezárni ezt a történetet és átadni a stafétabotot.

Bármennyire is nehéz kimondani ezt, de ez az oldal nem ezt érdemli, ezért talán ideje lenne méltón elbúcsúztatni. Köszönhetően az évekkel ezelőtt meghozott bölcs döntésnek, olyan blog enginet választottunk, ami garantálja, hogy még sok-sok éven keresztül működni fog az oldal, azonban döntést kell hozni, hogy milyen módon is tegye ezt.

Magam részéről felajánlom az üres portásszéket bárkinek, aki rendelkezik azzal az objektivitással és azzal a lelkesedéssel, ami az oldal működtetéséhez kell, ha van jelentkező, akkor az illető meg fogja kapni erre a lehetőséget és amennyiben a közösség is elfogadja, akkor szépen megy tovább minden a maga útján. Ha nincs erre jelentkező, akkor talán azzal tudnám a legtöbbet tenni, ha lezárnám az oldalt. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy több post nem fog megjelenni az oldalon és a meglévő postokhoz sem lehet többet hozzászólni. De ettől függetlenül az oldal és az azon folytatott összes korábbi beszélgetés – remélhetőleg – az idők végezetéig mementója lesz annak, hogy volt itt egyszer egy igazán kemény hazai Tera közösség…

A Terahun.hu fórum és a Variance: Tera Hungary facebook közösségi oldal sorsa felől egyelőre még nem döntöttem. Ha mégis bármilyen döntés születne, akkor azt majd ott közölni fogom. Sok izgalmat és mégtöbb élményt kívánok mindenkinek Arborea változatos, színes és kihívásokkal teli földjén. Üdv: Menorel>

Kategóriák:Blog Címke: , , ,