Kezdőlap > TERA Online > TERA NA bejelentés az új contentről

TERA NA bejelentés az új contentről

Megérkezett a TERA észak-amerikai kiadójának, az EnMasse Entertainmentnek is a bejelentése az új content érkezéséről. Ez csak azért érdekes mert ők szokásukhoz híven a száraz tényeket közlik, lényegesen kevesebb felesleges körítéssel. Sőt! Dátumot is megadnak, hogy mikor érkezik hozzájuk az új content egyik legnagyobb újítása, a 20v20 Battleground, a Corsairs’ Stronghold bevezetése. Ez a dátum nem más mint július másodika. Számunkra ez azért lehet mérvadó, mert az eddig tapasztaltak alapján a két kiadó a nagyobb content updateket igyekszik többé kevésbé egy időben (általában a szokásos heti karbantartások napján) implementálni. A karbantartás mindkét kiadó esetében keddenként van (ha jól láttam az amerikai fórumon), július másodika pont keddre esik, tehát eddig stimmel a dolog. Azt viszont, hogy a Gameforge mikor tervezi az új content élesítését, még nem tudjuk. Eddig a nagyobb frissítések 1-2 hét eltéréssel érkeztek, sajnos általában az amerikaiak javára, így (ne legyen igazam) lehetséges, hogy hozzánk csak egy héttel később, tehát július 9-én esik be a 20v20. Részemről a legoptimistább dátum az amerikaiakhoz képest 1 héttel korábbi, június 25, de ilyenre nem emlékszem, hogy lett volna precedens eddig. Meglátjuk.

Az En Masse bejelentésében több olyan részletet is közöltek amire az EU hír nem tért ki. Nézzük ezeket:

Közölnek néhány fontos tudnivalót a 20v20 BG-ről, ezeket az EU-s posztban már kiveséztem. Nem pazarolnak rá sok szót (gondolom készül majd tőlük is egy mindenre kiterjedő ismertető), inkább rátérnek arra az ígéretükbe, miszerint szeretnék beérni kontentben a koreai TERA-t, a július másodikai patch ennek lesz az első állomása. Az alábbi újítások szintén a patch tartalmát képezik majd:

  • class balance-t érintő változások – új mystic petek (erről már volt szó a blogon: I T T ).
  • néhány insta szintjét, nehézségét és lootját is módosítják, alacsony szintű insták lesznek feljebb tolva, és módosítva az adott szintnek megfelelően.
  • az Island of Dawn (kezdőterület) teljesen átalakításra kerül. Erről tudok részletesen nyilatkozni én is, kTERA-n nemrég toltam újra végig a kezdőterületet, és csak jót tudok mondani róla. A bal alsó bázist teljesen törölték, a terület bejárható, de sem mob nincs rajta, sem küldi nem szól oda. Az egész story küldi sorozatot, leegyszerűsítették, kevesebb küldetés van, gyorsabb a haladás. Ha eddig gyorsan lehetett letudni Island of Dawn-t, akkor ezek után szó szerint át lehet rohanni majd rajta. Ha jól emlékszem az egész terület (még a 300+ ms ping mellett is) nem tartott fél óránál tovább a sorcival. Az egyes küldetésekért járó XP-t is módosították természetesen, így ha jól emlékszem a szokásos módon haladva (story plussz sima küldikkel) majdnem 14 voltam mire elhagytam a szigetet. Szerintem csak story küldivel simán hozható a level 11 amivel már elhagyható a sziget. Nem csak az Island of Dawn küldetéssorozatot alakították át amúgy. Ha jól emléxem lvl 20-25ig folyamatosan értek meglepetések, küldetések, területek maradtak ki, az egész sokkal folyamatosabb, áttekinthetőbb, egyszerűbbé lett téve, lényegesen kevesebb küldetéssel és mászkálással. 30 fölött nem tudok erről nyilatkozni mert ott abbahagytam a küldizést, csak 20v20ban fejlődtem.

A július 2-án élesített patch-el a régi political system is kikapcsolásra kerül. Szerintem nálunk is ez az utolsó ciklus, szóval élvezzétek ki amíg lehet. A vanarch által bekapcsolható specialty shopokat természetesen elérhetővé teszik a patch után az Alliance System indulásáig.

Ezeket a részleteket azért gondoltam említésre méltónak, mert nagy eséllyel nálunk is ugyanez a patch kerül majd élesítésre, nem árt ha tudunk róla.

A TERA EU tegnapi posztjában a képek sajnos nem jelennek meg, ezt mára sem sikerült javítaniuk, így gondoltam elcsórom az En Masse képeit.

Forrás: TERA NA new patch

stronghold

Header

fight

Action


  1. Még nincs hozzászólás.
  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s