Kezdőlap > Frogster, Game Mechanism, TERA ENG, TERA Hungary, TERA Online > Kis loot határozó (BG, Nexus és Traverse kiadás)~

Kis loot határozó (BG, Nexus és Traverse kiadás)~

Elvileg három napja már megkaptuk a patchet… azért elvileg, mert ugye ez a három nap úgy rohant el, hogy szinte fel sem tudtam fogni az idő múlását. Amikor éppen volt battleground akkor folyamatosan azt toltuk, bár az eltelt idő mennyiségét figyelembe véve sajnos ez koránt sem nevezhető elégségesnek. Ezen a téren remélem, hogy az együgyű hétköznapok lényegesen nagyobb uptime-ot fognak elhozni a csataterekre.

Hogy miért is érdemes battlegroundra járni? Márhogy azon túl, hogy iszonyatosan fun és számomra visszahozza a WoW-os Arati Basin feelinget csak éppenséggel nagyságrendekkel felgyorsítva azt… Hát persze, hogy a lootokért. A BG-n összeszedett pontokból a hagyományos reputációs rendszert követve lehet kiváltani:

  • Belépő szintű PVP gear (Victor set) – a full gear ára: 6100 pont – Aki anno kiszedte a T12-es vagy inkább a T13-as Nexus setet, annak nem igazán éri meg kiszedni. Bár ez nyilván szubjektív; én így látom. Nem enigmatic és nem lehet masterworkölni sem. Tier 13.
  • Pontokból elérhető legjobb PVP gear (Victorious Hero set) – a full gear ára : 22,500 pont – Enigmatizált, de nem masterworkölhető. Tier 13.
  • Ezeken túl még vannak természetesen kiegészítők is. 3000-5000 pont között. Bár itt eléggé vegyes az összkép. Pl. a nyaklánc alap statokban kb 15%-kal jobb mint a Phoenix Fantail, de az extra statokban rendesen elmarad. Cserében viszont az earring simán üt mindent 3000 ponttért.

Mindezek mellett persze csak az a kérdés, hogy mennyi idő alatt is lehet majd ezeket a pontok összegyűjteni. A folyamatosan haldokló battleground szerver mellett összesen 21 csatát sikerült összehoznom, melyekből (13/8 Win/Loss arány mellett) cirka 2200 pontom jött össze. Ergo belátható, hogy a drágább 22k pontos full T13-as Victorious Hero setre is összejöhet a pont bárkinek 1-2 hét alatt (már persze, ha nem fog napokat állni a battleground szerver).

Mit lehet majd venni BG reward pontokból, ha már megvan a gear? Természetesen ellátmányt: 400 pontért Master Enigmatic Scroll-t, 200-250 pontért Refined és Masterwork Alkahestet és az Achievement Rewardként már megismert Bounty of Honor-t, amiből többek között T13 arany cuccok és T14-es template cuccok is eshetnek megannyi egyéb jóság mellett.

Ennyit a BG-kről, nézzük a Nexust:

  • Újdonságként bejött a T14-es nem enigmatic Discolored/Deathstain set. Darabára: chest: 5250, shoes: 4350, sleeves: 4350, weapon: 6000. Mindez lényegében csak azért fontos, mert ezek megfelelő enchant alapanyagok lehetnek később. Bár jelenlegi állás szerint koránt sem a legjobb ár/érték arányú megoldást képviselik, viszont ha hegyekben áll a felesleges pont és pont kéne az alapanyag, akkor nem rossz alternatíva. (ilvl 147 a fegyver, ilvl151 a ruhák)
  • Nézzük az izgalmasabb részt: Agnitor set. A fegyver leírása szerint a gondos kovács kezek megmunkálásának köszönhetően jobban sebzik a Nexus lényeit, bár a legkevésbé sem ez a tulajdonsága miatt fogjuk ezt szeretni, hanem: T14, masterworkölhető és enigmatic item set. A gear set egyébként – szakítva a korábbi gyakorlattal – már nem tartalmaz PVP statot. Tehát teljesülni látszik sokak korább problémázása, mely szerint PVE-ből NE lehessen PVP geart kiszedni. Hogy mibe is kerül ez a set? Weapon: 19,500; shoes: 9,850; sleeves: 9,850; chest: 13,500. Mindezt kőkemény Agnitor tokenben számolva.
  • A fegyverek mellett újdonságként megjelent az Argnitor ajánlatában is a kétfajta alkahest 300 és 350 tokenért.

Mint látható, a Nexus PVE gear kiszedése már koránt sem hetekben mérhető. Az 52,700 Agnitor token kiszedése úgy, hogy heti 3×2 Nexus van és alkalmanként kb. 1000 token lehet összeszedni ha nagyon odafeszülsz… Nos ez akkor is kb 9 hét kell hozzá (és akkor ott voltál minden Nexuson + Nexus Traversen és fullra odatetted magad… Nos ez már nem kis kihívás.

Mi van akkor, ha összejött már mind a BG-s Victorious Hero (T13), mind pedig az Agnitor (T14) set? Na ekkor jön az ami még nem volt: Fogod magad és összegyúrod a két fegyvert, amiből jön a White Feldspar set:

  • Az összegyúráshoz mindenek előtt kell a craft recept, amit szintén BG pontokból lehet kivenni.  Mind a négy item slotot figyelembe véve ez 9500 pontba fog fájni.
  • A keletkező White Feldspar itemeket nem lehet tradelni, tehát csak saját magadnak (és altjaidnak) tudod craftolni, ami azon kellemetlen előfeltételt teszi szükségessé, hogy mindenki (aki meg akarja ezt szerezni) felhúzzon magának két szakmát 410-re.
  • Ha mindez megvan, akkor már csak meg kell szerezned mindkét setből +1 darabot, hiszen csak nem akarod a már felenchantolt fegyvert betörni.
  • Bevásárolod a szükséges alapanyagokat: Victor’s Orthoclase (2,500 BG pont) és Agnitor’s Plagioclase (6,000 Agnitor token). Ezekből 7 db kell a teljes set craftolásához.

Ha mindez megvan, akkor már mehet is a craft. És hogy mi is keletkezik? Nézzük példaként a robe chestet: (clickre nagyobb)

Nem elemezgetném ki különösebben a végeredményt. Röviden a lényeg: A két gear-t összegyúrva igénybe véve a crafting rendszert egy Tier 14-es masterwork enigmatic itemet kapunk, ami lényegében a Tier 13-as BG gear upgradelt változata a statokat figyelembe véve.

Ha azt gondoljuk, hogy még hónapokig nem fogunk látni White Feldspar gearben futkorászó emberkéket, akkor igen nagyot tévedünk, hiszen a beszámoló ezeddig mélyen hallgatott a Nexus Traverse raid instanceról.

A fejlesztők a raid content behozatalával egy igen érdekes útját választották itemizáció bővítésének. A raid instance ugyanis nem rendelkezik saját item setekkel. A loot tábla lényegében a Nexus pontokból kiváltható lootokra koncentrál, kiegészítve azt a Tier 13 és Tier 14-es enchant alapanyag gearekkel és persze a megannyi egyéb aprósággal (masterwork scroll, alkahestek, crystalok stb.) Az enboss ez mellett ráadásként egy darab Tier 14-es Enigmatic Agnitor’s set darabot is dob.

A héten összesen 4 Nexus Traverse runt tudtunk futni. Maga a kihívás pofon egyszerű pláne 20 jól gearelt fővel, erre most nem is pazarolnék szót. Ezeddig azonban kiesett: 1 robe, 1 heavy chest és 1-1 heavy, light kesztyű. Bár mi még fegyvert nem láttuk, de kaptunk olyan információt más raidből, hogy ott pl. kipottyant az Agnitor’s Bow. Tehát ez is eshet. Mindezek mellett folyamatosan esik (raidenként 1-2) White Feldspar design is…. és… dobpergés… ki tudja mekkora eséllyel de eshet Victorious Hero’s set darab is. Legalábbis a négy raid runból a ma este 9 óráson esett extrába egy ilyen darab is. Igen… most lehet elkezdeni a ‘fúúúúúúú, PVE-ből PVP gear‘ köpködést, bár ezt én inkább a raid content egyfajta érdekességének titulálnám. Hiszen a 20 főre jutó heti 6 db item közel sem tekinthető ‘könnyebb útnak’, bár kétségtelen, hogyha pl. egy guild megfelelő DKP vagy egyéb loot order rendszereket használva simán megoldhatja, hogy egy-egy embert előnyben részesítve kitermelje számára pl. a receptet és akár a teljes Agnitor setet is belátható időn belül, amihez már csak a Victorious Hero’s set kell (hacsak abból is nem esik ki egy-két darab) és máris minden készen áll a White Feldspar craftoláshoz.

Amiről eddig nem esett szó és ebben a cikkben nem is fog: Visionmaker T14 enigmatic+masterwork set. Argon Corpus PVE looktok (T13/T14), Mayana’s Core T14 lootok és természetesen a world BAM-okból farmolható T13/T14 enchant alapanyagok.  Ezekről talán majd később fog szólni egy post. De ha jól sejtem most a legtöbben inkább a fentebb felsoroltakkal foglalkoznak.


  1. augusztus 27, 2012 - 1:30 du.

    A BG-s repuk hova számítanak? Lehet elkerülte a figyelmem, de nem láttam, hogy a kivehető itemek repu függőek lennének.

  2. Chiccoo
    augusztus 27, 2012 - 1:40 du.

    csak credit kell hozzá, de azért gyűlik a repu pont is csak nemtom minek. gondolom az “acsi” miatt

    • augusztus 27, 2012 - 1:50 du.

      Akkor nem érdemes a non-enigmatic itemekre költeni… Thx 🙂

  3. augusztus 27, 2012 - 4:18 du.

    A BG-nek van egy saját reputációja, van neki valami neve is, de így nem maradt meg és most nincs előttem. Azon kívül, hogy több ezer BG után össze fog gyűlni a pont a reveredre (BG-nként fix 10 reput kapsz a 30-130 közötti kredit mellé) és ezért kapsz egy achievementet nem nagyon találtam semmi okot/értelmet a repu szint farmolásra. Lehetséges, hogy ez később lesz majd használva valamiféle veteran rewardokra. Gondolok itt pl olyanra, hogy mondjuk majd az új T15-ös item alapból 20k BG creditbe fog kerülni, de ha revered vagy akkor meg tudod venni 10k-ért is. Nyilván ez csak egy tipp, de nagyon más értelmét eddig nem láttuk.

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s