Kezdőlap > TERA Online > Breaking the Silence#1: Argon Queen különkiadás…

Breaking the Silence#1: Argon Queen különkiadás…

Lassan egy hónapja, hogy bezárt a bazár és lehúztuk a rolót (hogy mindjárt egy kis képzavarral kezdjem a postot). Ez idő alatt sok minden történt, hiszen pl. megkaptuk a régóta várt és oly sok jó játékos lemorzsolódását generáló patchet, mely elhozta nekünk a méltán népszerű Temple of Temerity-t és a kevésbé népszerű de annál inkább kényszerű Nexust is. Mindemellett általános elégedettség lepte el az EU szervereket is, hiszen a content mellett olyan dolgokat is kaptunk a kiadótól mint pl: normalizált lag helyzet (kivéve Nexusok alatt…), stb. Nopersze azért készülődik a vihar a paradicsomban, ahogy az emberek kopnak ki a jelenlegi kontentből (értsd: megvan az összes ‘must have’ advanced glyph és fel van öltöztetve az alt a Nexus pontokból vehető tradelhető tier12-es cuccokból) egyre inkább felüti a fejét újra a kétség és a levegőért kapkodás.

Az már régóta tudjuk, hogy hamarosan újabb patch fog landolni a nyugati szervereken. Mostanra azt is megtudtuk, hogy amerikai idő szerint holnap hajnalban már landolni is fog a patch az NA szervereken). Ez a patch fogja elhozza a berzerkerek felemelkedését (szigorúan batman után…) és emellett életet lehel a loot turizmus intézményébe is a Novice rendszernek köszönhetően.  Még Júli elején hintette el az EnMasse, hogy ez a patch Július végével már élesben lesz, bár ez a vállalás eléggé úgy tűnt, mintha az EME tizenkilencre húzna lapot, ennek ellenére úgy néz ki mégis tudták tartani az iramot. A patch egyébként további warrior tanking finomhangolást is fog tartalmazni, némileg csökkentik a class tanking buffjait a Matchmaking rendszerben. További érdekességek: újabb drop rate mahinációk az endgame instanceokban, valamint néhány boss még némi HP nerfet is kap; emellett a jövőben a leader már csak szavazásra bocsájtás után fogja tudni módosítani a party loot szabályát.

Az elmúlt időszakban a Frogsterből Gameforgá lett kiadónk relatív jól teljesített, hiszen a sok-sok hónapos csúszás után megálmodott patchelés lényegében zökkenőmentesre sikeredett és azóta is jól reagálnak a történésekre. Vegyük csak példának a Nexust. Sokak Szent Grálját, mások poklát. Közismert tény, hogy az FPS lag az engine hibája. Pontosabban nem is annyira az Unreal enginé, hanem a rá épített TERA grafikai enginé. Mentségére szolgáljon a játéknak, hogy 2007-ben készült és már 2009-től kvázi kiadásra kész állapotban volt, arról a fejlesztők nem feltétlenül tehetnek, hogy hozzánk csak 2012-re ért ide. De nem is feltétlenül erről akartam írni, hanem a Frogster szerepvállalásáról a Nexusok kapcsán, pontosabban arról amikor a kezdeti szerver lagok miatt lelőtték az Essenián a Nexust és elvonultak “thinkingelni”, el nem hiszitek mekkora depresszió hullám söpört végig az Essenián. Jöttek is egyből az “engem nem érdekel, ha nem kapcsolják vissza nagyon gyorsan, akkor én örökre cancel” vélemények. Szerencsére azonban a FROG észnél volt és talán ha 2-3 nap után jött is a jó hír: jönnek vissza a Nexusok. Így is lett. Bár valóban tapasztalható továbbra is némi szerver oldali lag, de ez már bőven kezelhető. Nyilván ettől még a Nexus úgy ahogy van egy hatalmas tervezési baki, amit minden bizonnyal a content nyomás okozta stressz miatt erőltettek bele a játékba. Bár kétségtelenül fel lehet dobni az eventet néhány apró játékkal, ami szinte feledtetni tudja képregény hatást. Néhány példa:

  • Where is Waldo! (erről volt két napja egy ninja post is). Kisebb baráti társasággal kiszemeltek magatoknak néhány Nexus celebet. (mindenki magának egy-egy személyt). Fontos, hogy ne legyen guildbe, mivel az nagy segítség tud lenni, különösen a guild logó miatt. Fontos, hogy relatív rövid neve legyen, mivel egy ‘nyarlathotep’ szintén relatív könnyű kiszúrni, majd a nexus hevében nekifogni megkeresni a saját celebedet. (Értsd: Az 1 FPS-es képregényben a cirka 1000 játékos közül valahogy kiszúrni a tömegből) Aki megtalálja a sajátját az beordíthatja TS-re, hogy: “MEGVAN EPPI/EPRO/stb.” és mehet róla a screenshot. Ez így leírva nyilván nem tűnik akkora számnak, de a közel egy órás Nexus agymosás közben még ez is bőven lélekemelő elfoglaltság lehet.
  • Közvetlenül a Nexus előtt kihívni GvG-re egy guildet, majd Nexus alatt begyűjteni a ‘rohadjatok meg‘ dicséreteket.

Na de kalandozzunk el egy kicsit a TERA világából, július második felét kétségtelenül a Guild Wars 2 tartotta lázban, a mi guildünkből is jónéhányan jelezték, hogy na akkor megvették/előrendelték a GW2-őt és akkor addig még játszanak, de utána szevasz. El is jött a BWE2 névre keresztelt utolsó zárt béta. Mint Variance Network blogger engem is megkerestek, hogy akkor tessék szépen bétázni, de elutasítottam a lehetőséget, viszont azért fél szemmel követtem az ottani történéseket is. A béta hétvége (legalábbis ami feedbacket kaptam azoktól akik már elásták a TERA-t a GW2 miatt) azonban alátámasztotta korábbi érvelésemet: A GW2 és a TERA teljesen más dimenzióban létezik. Akiktől én kaptam visszajelzést, azok mind az irányításra, az unalmassá váló questekre, a target rendszerre és a lassú fejlődésre panaszkodtak. Számomra ez alátámasztja a GW2 sikerességét (nem elgépelés!), hiszen mindez csak azt bizonyítja, hogy nem ezeken a frontokon akart az ArenaNet nagy újdonságot tárni a játékosok elé. Lehetséges, hogy a maréknyi TERA játékos számára nem big deal a GW2, de az biztos, hogy a korábbi targetes MMO szerelmesei számára hatalmas áttörés lesz a játék. Ha csak annyit elér a GW2, hogy némileg szétmorzsolja a masszává összeállt nyugati játékosokat és lehetőséget teremt a jövő MMORPG nemzedékei számára, azzal már mindenféleképpen nagy sikert fog elérni a játék.

Apropó korszakalkotás és az MMORPG-k jövőbeli nemzedékei. A témával kapcsolatban elmélkedtem egy kicsit a Variance blogon, akit érdekel, hogy mit hoz (vagyis inkább mint nem hoz…) a jövő annak érdemes lehet odafigyelnie a Variance blogra is: http://variance.hu/

Rögtön egy csavarral kanyarodjunk is vissza a TERA világába. Még a múlt héten szúrtam ki az alábbi videót a redditen. Semmi különös, vagy talán pont hogy különös, hogy egyáltalán létezik ilyen videó. A hangulata megfogott… hátha nektek is tetszik:

Hogy nekünk TERA játékosoknak mit hoz a jövő? Mint azt az előző napokban megtudhattuk: Nyakunkon a “The Argon Queen” névre keresztelt AQp#2 patch. A korábbi spekulációkkal ellentétben a kiadás nem fog elcsúszni szeptemberig, hanem még augusztus vége előtt meg fog jelenni. Lássuk be… ez okos döntés, ha csak pl. a GW2 28/08-as megjelenési dátumát vesszük alapul. Kaptunk is mindjárt hozzá egy trailert:

Talán a trailer legérdesebb momentuma a “ten-player raid” rész, na nem azért, mintha nem tudtunk volna erről eddig, sokkal inkább azért, mert a K-TERA-ban a Nexus Dimension (amit mint megtudtunk a nyugati verzióban “Nexus Traverse”-nek fognak nevezni) bizony 20 fős raid content. (Legalábbis nekem úgy rémlik). Namost vagy az van, hogy én emlékszem rosszul, vagy az, hogy a westernisation process közben úgy döntöttek, hogy legyen ez inkább csak 10 fős raid. Amennyiben az utóbbi helyzet állna fenn, akkor üdvözítőnek találom, hogy ilyen figyelmes a kiadó, hiszen közismert tény, hogy bár a legtöbb játékos számára az 5 fős party kevés, viszont a 10 főnél nagyobbak meg már túl nagyok…

update#1: Szerencsére még a post megjelenése előtt sikerült ennek is utána néznem. Szóval az eredeti Nexus Traverse valóban 20 fős raid. Köszönhetően Nalfennek most meg is nézhetitek, hogy milyen lesz a ‘personal nexus’ élmény. Azt hiszem, hogy bőven ki fogják köszörülni a DEV-ek ezzel a csorbát, amit a pocsékul kivitelezett zerg-fest nexus miatt okoztak a játék renoméján:

Az EnMasse a “The Argon Queen” patch kiadásához máris rittyentett egy micrositeot is: http://tera.enmasse.com/the-argon-queen/ Az elkövetkező egy hónapban 6 felvonásban fogják felrántani a leplet a patch fontosabb momentumairól. Kíváncsian várom tudnak-e olyan újdonsággal előrukkolni, ami esetleg elkerülte a figyelmünket a K-TERA patch notes elemzése során.

Csakhogy a nyári napmelegben mást is lehessen csinálni, mint várni az új patchet (és persze nexusozni), az NA szervereken is beköszönt a nyár. Jön a pancsolás, jön az idei fürdőruha divat és persze a napszemüvegek… Részleteket itt találtok: http://tera.enmasse.com/summer-event

Na és mi a helyzet az EU szerverekkel? Egyelőre EU fronton nagy a hallgatás, bár egy-két DEV commentből már tudjuk, hogy továbbra is céljuk a nyár vége előtti “The Argon Queen” kiadás. Emellett minden bizonnyal itt is jól jönne egy ilyen summer event, sőt jól ellennénk egy Raiders of the Lost Eggs eventtel is. Egy dolog biztos: Ezen a héten indul a Frogsternél az új időszámítás, hiszen holnap újabb patch jön az NA szerverekre, hamarosan elválik, hogy képes-e tartani az iramot a kiadó. Mit tippeltek mennyi időre lesz szüksége a Frogsternek, hogy kiadjon egy olyan patchet nálunk is, amiben lényegében semmilyen extra lokalizáció nincs (hiszen csak class változás és a Novice rendszer van benne) és csak minimálisan érinti a szerver oldalt:

update#2: Lezártam a szavazást, mivel megvan az eredmény. A mai napon Tiala és Silvanoshi is megerősítette a fórumon, hogy a patch a jövőheti (kedd vagy csütörtök) karbantartás idején fog elérkezni hozzánk. Addig még kicsit tesztelgetik és barátkoznak vele, ha nincs semmi gond, akkor jövőhéten megkapjuk a frissítést. Részemről felüdítőnek tartom ezt a reakcióidőt. Csak tudják is tartani a nagyobb patcheknél is.

A blog továbbra is zárva tart… Kellemes további nyarat mindenkinek.

Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

(Petőfi Sándor, Föltámadott a tenger)


Kategóriák:TERA Online
  1. nanael
    július 30, 2012 - 6:44 du.

    QoA2 előtt szvsz megejtik még a szerver összevonásokat is EU-ban. A patch késése meg jó kérdés 😀

  2. Reyi
    július 30, 2012 - 6:48 du.

    Annyi a hozzáfűzni valóm…

    hogy az szépen lassan apadó hype, és egyes játék hibák, kiadó hibái ellenére, a TERA még mindig egy egészen új dologról szól. Egy olyan dologról amit számomra a jelenlegi mmo-k közül semmi nem tudott megadni, és a Gw2 sem fogja tudni. A non-target-ről. Ahogy az ember elkezd játszani a TERA-val megdöbbenti a szabadság és realitásérzet amit az egyes harcok ( legyen az pvp, bossfight, akár csak mobolás ) alatt érez. Aztán ez egy kis idő után megszokottá válik. Alapvetővé és szükségessé ahhoz, hogy élvezni tudja a TERA-t. A különbség ott van, hogy ez az alapvető szükséglet innentől kezdve nem csak a TERA-t érinti, hanem bármely más eddig kiadott vagy incoming mmo-t. Ezért nem veszem meg a Gw2-t ezért nem érdekel a többi targetes mmorpg. Ezért van az, hogy nem érdekel miféle hitbox vagy a non-target bármely részét érintő hibák fordulnak elő a játékkal eltöltött idők során, még akkor is azt mondom a targetes mmo-kra, hogy no-way.

    Mindegy, hogy EU vagy NA ez a komment nem a kettő közti különbségről hanem arról szól, hogy a TERA igen is maradandót alkotott bizonyos téren, a sok fail ellenére is. Ezért, van az hogy akiknek igen is számít ez a szabadság amit a TERA tud nyújtani, azok nem mennek szívesen vissza targetes mmo-kra , vagy nem mennek el.

    Mindig is bizakodó voltam. Most a játék felé vagyok bizakodó, nem a kiadó felé. Bízom benne, hogy ez még igen is egy jó játék, és jöjjön az AQ Part 2 szeptemberbe vagy októberbe, nem baj ha csak akkor jön, de ha kijön akkor nagyon élvezni fogom. Nekem ez számít. Szerintem igenis van pozitív jövője ennek a játéknak.

    • Philosophy
      július 30, 2012 - 10:00 du.

      Ahogy olvastam amit irtál ez ment a fejemben:

  3. Kyel
    július 30, 2012 - 10:11 du.

    “Közvetlenül a Nexus előtt kihívni GvG-re egy guildet…”
    Essenian a Serenity klán technikailag ezért “bomlott fel” (aznap több mint 40 aktív játékos lépett ki +2 officer) Nem tudok róla hogy azóta ezek az emberek visszamentek-e, de gyanítom nem…

    Hajrá, kedvetlenítsetek el még több embert a játéktól… Good Job!

    • Philosophy
      július 30, 2012 - 11:39 du.

      “Hate the game not the gamer.”

      És egyébként is, te hol pvp-zel? duel?

    • július 31, 2012 - 5:21 de.

      Kedves Kyel:
      1) A Serenity guild nem oszlott fel, mindösszesen csak a GvG elől a gquit-ba menekült néhány tag, majd szembesültek azzal, hogy 24 órán belül nem tudnak visszalépni.
      2) Ebben a szituációban nehogy már a kihívó guild legyen az aki elkedvteleníti a másik felet? Egy 192 fős guildben legyen már annyi tartás, hogy egy ilyen szituációt képes kezelni
      3) Ha a guilded kihívást kap, amit nem tudsz vagy nem akarsz managelni, akkor fogod magad és visszamondod a kihívást. Ha megnézed a GvG historyt akkor hétvégén még a legnagyobb guildek is dobálják be a “Surrender”-t csak hogy tudjanak nyugodtan Nexusozni. A GvG visszamondásához nem kell leadernek lenned, a leader ezt a rangot bárkinek ki tudja adni. Ha a guild tagok/leader/officeri gárda erre nincs agyban felkészülve, akkor meg is érdemlik, hogy feloszoljanak.

      Ne fájjon már annyira az, hogy van a játékban GvG és lehet Nexus alatt is GvGzni. Ha meg fáj, akkor a problémázás előtt legalább gondold végig, hogy miért is problémázol…

  4. m0py
    július 31, 2012 - 9:55 de.

    Valoban baromi izgalmas 5 fps-sel 1000+ ms lagban GvG-zni, nem is csodalom, hogy kileptek, en is ezt tettem volna. Egyebkent is epp eleg nehez ugy haladni Nexus kozben, hogy minden rewardot megkapj.
    GvG-re visszaterve, a Guild Leader altal kiadott GvG jog csak deklaralasra vonatkozik, feladasra nem. Surrender scrollt csak a Guild Leader tudja hasznalni. Szoval leellenorizhetned Te, is mielott hulyesegeket irsz.

    • július 31, 2012 - 10:01 de.

      Több esetben is ellenőriztem és mondtam is vissza GvG-t. Ergo esetedben tényleg igaz, hogy jobb lenne, ha ellenőriznéd a dolgokat mielőtt hülyeségeket beszélsz:

      “Guildmasters can now delegate GvG rights of declaration, surrender, changing GvG state (PVE server only) to a designated guild rank.”

      forrás: http://tera.enmasse.com/news/patch-notes/patch-173202

  5. m0py
    július 31, 2012 - 10:10 de.

    Sejtettem, hogy ez lesz a valaszod.

    • m0py
      július 31, 2012 - 10:11 de.

      Azt, hogy bug, vagy szandekos, azt nem tudom.
      GvG jog ki volt osztva, es megis azt irta, hogy csak a Guild Master hasznalhatja ezt a scrollt.

      • Kouta
        július 31, 2012 - 10:57 de.

        mert a leírást nem írták át. és alapjáraton csak guildmaster tudta ezeket. Ezért van a leírásban a Guild Master tudja csak dolog.

  6. m0py
    július 31, 2012 - 11:07 de.

    Kouta :
    mert a leírást nem írták át. és alapjáraton csak guildmaster tudta ezeket. Ezért van a leírásban a Guild Master tudja csak dolog.

    Ez rendben, de egyaltalan nem is engedte hasznalni a scrollt.
    Na mindegy, lehet hogy tenyleg csak valami bug.

    • július 31, 2012 - 11:29 de.

      Mint fentebb mar jeleztem, ez a funkció működik. Nem tudom, hogy nálad mi volt a gond, de ez akkor is muxik 🙂

  7. július 31, 2012 - 1:31 du.

    Updateltem a postot:

    update#2: Lezártam a szavazást, mivel megvan az eredmény. A mai napon Tiala és Silvanoshi is megerősítette a fórumon, hogy a patch a jövőheti (kedd vagy csütörtök) karbantartás idején fog elérkezni hozzánk. Addig még kicsit tesztelgetik és barátkoznak vele, ha nincs semmi gond, akkor jövőhéten megkapjuk a frissítést. Részemről felüdítőnek tartom ezt a reakcióidőt. Csak tudják is tartani a nagyobb patcheknél is.

    • Chiccoo
      július 31, 2012 - 1:42 du.

      Akkor ez most az a patch amit az NAsok is kapnak most, tehát berzi változások meg Novice rendszer stb.?

  8. július 31, 2012 - 1:50 du.

    @Chiccoo: Igen arról a patchről van szó, amit ma reggel élesítettek az NA szervereken. Korábbi jelzésemmel ellentétben azonban abba nem került be a Novice rendszer, elképzelhető, hogy ezt az EnMasse egy későbbi időpontra tervezi (akár logikus is lehet).
    A teljes patch notesot itt talod meg: http://tera.enmasse.com/news/patch-notes/patch-173404

    • Chiccoo
      július 31, 2012 - 1:55 du.

      Jaja kösz! közben megtaláltam, elolvastam, és örömmel várom, hogy a berzi mit fog tolni a cyclone-al így hogy nem osztódik a damage! 😀

      nade a guild re-join cooldown a legnagyobb dobás! hihi! “nexusra kilépek a guildből aztán majd vissza mert GvG van” muuuuhaha!

      jöhetnek a dislike-ok! 😀 😛

  9. krisztian922
    július 31, 2012 - 2:20 du.

    Ugyan olyan lesz mint a sorc fireblast-ja, arra is van glyph amitől nem osztódik a dmg, bár nem ismerem a cyclone-t szal nemtom az mekkorát üt de gondolom hasonló lesz.

  10. Chiccoo
    július 31, 2012 - 2:33 du.

    hát így is elég nagyot üt, de ezek után lehet megéri majd mass pvpben bepörögni a tömegbe! 😀

  11. Sagrath
    július 31, 2012 - 2:48 du.

    Na akkor ma este már aktiv test az új patch.Kiváncsi leszek rá Warrior mennyit változik?És mennyire lessz faja tank,milyen hatással lessz a matchmakingre, hogyan hat majd ez a Lancerek népszerűségére, és hogy végre megoldodik a kick off a party kellős közepén, vagy akár már a kezdeténél.Mondjuk nálunk ha Ereskigal barátom is on-line ilyen gond nincs mert ő Lancer én meg Warri.Az is érdekes lesz, hogy Duoban mit tudunk majd hozni Instákban, esetlegesen Heal nélküli partyban..Must Try kategóriás kérdések ezek 😉

    • július 31, 2012 - 3:09 du.

      Egy picit ‘vissza jövőbe’ feelingem van a commented elolvasása után. Az általad jelzett újdonságok az Amcsi szervereken immáron lassan egy hónapja aktívak (gondolok itt a warrior tud tankként queueba jelentkezni, warrior tank buff, stb.), de már az EU szervereken is egy jó két hete élvezzük ennek a pozitív hozadékát.

  12. Sagrath
    július 31, 2012 - 3:32 du.

    menorel :
    Egy picit ‘vissza jövőbe’ feelingem van a commented elolvasása után. Az általad jelzett újdonságok az Amcsi szervereken immáron lassan egy hónapja aktívak (gondolok itt a warrior tud tankként queueba jelentkezni, warrior tank buff, stb.), de már az EU szervereken is egy jó két hete élvezzük ennek a pozitív hozadékát.

    lehetséges de még csak két hete dingeltem be itt a 60-at.Még úgy nem volt alkalmam instába bemenni Tank funkcióban.És hogy útolérjem magam Eu szerverhez képest, túl sok a tennivalom és forditottan arányosan annál kevesebb rá az időm 😦 És akkor jól láttam a multkor FoK-ban a Warrior Blokkolt mint állat a keresztbe emelt karddal ….Majd kitapasztalom hogyan lehet akkor Tankként bejelentkezni ezen a rendszeren keresztül…

    • július 31, 2012 - 4:01 du.

      Nem, sajnos ezt nem láttad jól. Jelenleg a warrior stat boostokkal tud tankolni, nem pedig az új skillekkel. Ez egy köztes megoldás, amivel megoldották a queue problémát. Az új warrior tank skillek majd augusztus végével landolnak az NA szervereken.

  13. Finyak
    július 31, 2012 - 6:02 du.

    Meno ez tetszett:DD :”Akiktől én kaptam visszajelzést, azok mind az irányításra, az unalmassá váló questekre, a target rendszerre és a lassú fejlődésre panaszkodtak.” Tudod h megvettem TERAt, de 52nél nemjutottam túl, és ez részben köszönheto annak, h a questek kritikan aluli unalmas fejlodest biztositanak. A fejlodes gyorsasagarol meg annyit, h kb fele ido alatt ellehet erni a max lvlt. Nemtudom kik a “informator” haverjaid, de ha nem tetszik nekik, legalabb ne olyan dolgokat mondjanak ami nem is igaz. Amugy meg a targetes rendszer hasonlo teraehoz olyan vonatkozasban, h kb ugyanugy kell tudni celozni, mert mig gw2-en egy minimalis kiterest meg kovet a target, addig teraban ezt aoeval helyettesitettek, kinek mi…Amugy mint tudod, en es kicsiny tarsasagom only pvp beallitottsaguak vagyunk, de egyedul gw2ben volt az, h elveztuk a pvet is. Ezt csak az “unalmassa valo questek..” miatt emlitettem meg, es ennyi lett volna a mondokam.Amugy meg izlesek es pofonok

    • július 31, 2012 - 7:23 du.

      Nézd én nem lehúzni akartam a GW2-őt, nem játszottam vele ezt le is írtam, mindösszesen csak megemlékeztem erről is mint az elmúlt időszak érdekesebb momentuma. A GW2-nek a quest rendszere nem azért unalmas, mert pl akár a TERA, akár a WoW quest rendszere sokkal jobb, hanem azért, mert ahhoz képest, hogy a quest rendszert istenítették az összes fórumon és letették a nagy esküt hogy itt aztán nem lesz “Kill ten rats” questek mégsem sikerült annyira áttörőre a rendszer és sokan a magas elvárásokkal szemben csalódtak. Az összes többire inkább nem reagálnék, mivel nem értek hozzá még ennyire sem, de mindenesetre a GW2-nek a combat rendszere és különösen a targeteléses része köszönőviszonyban sincs a TERA-val. Ezt szerintem felesleges is boncolgatni ezen a téren a GW2 maradt a ‘hagyományos mosópor’ elvnél, sokminden más téren meg hatalmasat alkotott.

  14. Reyi
    július 31, 2012 - 8:37 du.

    Tudtam, hogy a nagy Gw2 fan aka. President Sir Finyak nem hagyhatja annyiban Menorel posztjának totális félreértelmezését és húst és vért követelve mérgezett nyílvesszőkkel tér vissza szerény blogközösségünk színterére az ArenaNet inkvizíciós részlegének megbízásából, hogy minden TARGET-re elszánt harcosokat toborozzon.

    A L E A I A C T A E S T

    • Kouta
      augusztus 1, 2012 - 8:09 de.

      te hülye vagy, félre értetted amit finyak irt, mindenki mindig félre érti! Várd meg amíg megmagyarázza, hogy miért is GW2 da best.

      Amúgy hozzáteszem fincsikének csak hogy vágja, GW2 kombat rendszere kb mint az Age of Conané, (Az a hybrid tipusu targetes is meg nem is….).
      és megint félrebeszél a lelkem, hisz a PvE-t Aionban is nagyon élveztétek a fortressekben. ^_^

      • Finyak
        augusztus 2, 2012 - 12:57 du.

        Kouta :
        te hülye vagy, félre értetted amit finyak irt, mindenki mindig félre érti! Várd meg amíg megmagyarázza, hogy miért is GW2 da best.
        Amúgy hozzáteszem fincsikének csak hogy vágja, GW2 kombat rendszere kb mint az Age of Conané, (Az a hybrid tipusu targetes is meg nem is….).
        és megint félrebeszél a lelkem, hisz a PvE-t Aionban is nagyon élveztétek a fortressekben. ^_^

        AoChoz hasonlitod a combat rendszeret, vaze cence, te mar megint bizonyitani akarsz vmit..:DD Amugy meg nincs mit magyarazni, aki probalta tudja, aki nem annak meg minek?:D

  15. Traktor
    július 31, 2012 - 9:24 du.

    Te Finyak, Zarache még mindig leöl amikor meglát? 😛

    • mz
      augusztus 1, 2012 - 12:02 de.

      Tuti leöli, énis leölném .)

      • Zarache
        augusztus 1, 2012 - 12:29 du.

        Nem most beke van 😀 Meg nem volt az utolso BWE-n. Traki amugy te neha irhatnal msn-en xD MZ te meg felnezhetnel neha TS-re 😛

  16. augusztus 1, 2012 - 9:05 de.

    Mivel tegnap m0py részéről meg léttem vádolva azzal, hogy hülyeségeket beszélek, ezért készítettem egy szemléltető ábrát, hogy miért is nem beszélek hülyeséget:

    (https://variancetera.files.wordpress.com/2012/08/gvgrank-how-it-works.jpg)

    Némi magyarázat azoknak akik rászorulnak erre:
    (1.) Nálam a guild master és mint látható tudok useolni a GvG Surrender scroll-t, hiszen feljön hozzá az UI.
    (2.) Átadom a leadert egy másik online tagnak (tehát nem egy saját altomnak…) és mivel ekkor Recruit rangra kerülök ezért mint látható nem is tudom használni a scrollt. A képernyő közepén ott a téves szöveg: “Csak a guild master használhatja ezt az itemet”
    (3.) Kapott a karakterem egy “GvG coordinator” rangot, amivel szintén gond nélkül tudom használni a surrender scrollt.

    Szintén látható a képen, hogy a GvG coordinator rangnak milyen jogai vannak bekapcsolva.

    Szóval erről annyit, hogy bugos a funkció meg nem működik és satöbbi. Az egyetlen bug csak az lehet, ha a guild leadered nem adott neked jogot a feladásra. Ezt a hibát viszont nem a játékban kell keresni…

  17. Chiccoo
    augusztus 1, 2012 - 11:44 de.
    • mz/x
      augusztus 2, 2012 - 11:42 de.

      Szerintem ez waste time event 🙂

  18. Finyak
    augusztus 2, 2012 - 12:33 du.

    Reyi :
    Tudtam, hogy a nagy Gw2 fan aka. President Sir Finyak nem hagyhatja annyiban Menorel posztjának totális félreértelmezését és húst és vért követelve mérgezett nyílvesszőkkel tér vissza szerény blogközösségünk színterére az ArenaNet inkvizíciós részlegének megbízásából, hogy minden TARGET-re elszánt harcosokat toborozzon.
    A L E A I A C T A E S T

    Ugy gondolom teljesen normalis, nem fanos, nem magyarazos, nem kocsogolos postot toltam az arcotokba, te meg itt kocsogolsz, mondjuk lesz.rlak, de attol meg az, h te gunyolodsz a nagy semmire, egyedul teged minosit. Amugy meg ezuton szeretnek elnezest kerni toled, h mertem egy postot irni, amit te nem tudtal ertelmezni es bantotta pici szivedet. Amit meg most irnek le sem irom, eleg sok csillag lenne benne:D Amugy meg birom, ha valakinek tetszik egy game, es pozitivan ir rola, akkor az csak es kizarolag egy elfogult fan lehet….Es meg te mersz megszolalni atya eg….
    Traki:szeretne, de nemtud:D Amugy meg lesz az meg ugy se, csak ra kell erezni, o is erzi a vesztet…:DD

  19. Reyi
    augusztus 2, 2012 - 12:46 du.

    Fincsi … kevés vagy te hozzám hidd el 😉

    Mely kommentben írtam bármi negatívat a Gw2-ről ? EGYIKBEN SEM ! Sajnálom, hogy alacsony intelligencia szinted eme következtetés levonására késztetett, és a hamis konklúziók által behatárolt zavart elméd megannyi trágár kifejezéssel illette volna szerény személyem.

    Csupán azt írtam, hogy miért nem játszom a Gw2-vel, a Tera pozitívumai miatt, azt egy szóval nem írtam, hogy hú de szar a Gw 2. Nekem nem jön be. Ízlések és pofonok.

    DE

    Az, hogy idejössz mint egy jóllakott óvodás aki azt hiszi mekkora troll, és megpróbálsz belekötni olyan dolgokba amiket rajtad kívül senki nem értett félre… és még az sem esik le hogy lesz*rjuk nagy ívben a véleményed, de azért mondod, és azért tolod itt a Gw2 mártír szerepét. NA EZ minősít téged barátom. 🙂 Ezen elgondolkodnék.

    Amiket leírtál rám pont ,hogy RÁD illik. Görbe tükröt tartasz magad elé azzal, hogy engem próbálsz kritizálni.

  20. augusztus 2, 2012 - 2:10 du.

    Szerintem meg hanyagoljátok ezt a témát. A GW2- s megjegyzés a postban egy nyulfarknyi rész volt, Finyak a GW2 fanok nevében kikérte magának, amire megvolt a kontra reakció.
    Amennyiben ehhez képest nem tudtok ehhez érdemi hozzáfűzést tenni, hanem már csak a személyeskedés felé terelnétek el a témát, akkor kérném, hogy ezt hanyagoljátok.

    • Finyak
      augusztus 2, 2012 - 2:44 du.

      Hallod Meno, de azert a bajszod alatt te is rotyogsz ezen a reyi gyereken valld be:D Nezd meg mit irt feletted!:DD Atya vilag, kajak mintha vmi mesevilagbol lepett volna elo, kozeleben sem ugy adja elo a dolgokat ahogyan azt en irtam, meg meg csak nem is hasonlo dolgokra reagal mint amirol egyalltalan szo volt, es akkor en minositem magam…..:D De nem bonyolodom bele igazad van Meno, egy az folosleges mert egy vitahoz kellene egy partner is aki tudja realizalni a szavaimat, es nem teljesen kiforgatva masik iranybol tok mast megkozelitve visszaadni azt, masreszt meg nem is akarok itt. Biztosan a reyi fanok most adjak neki a plusszt, nekem meg a minuszt, csak azert mert az en nickem Finyak, az ove meg reyi, es itt o a jani, pedig ha tudna ..:D Hihetetlen, h amikor tenyleg az ember tok joszandekbol egy apro megjegyzesre reagal, azt is a fanok azonnal szetmarcangoljak es atomjaira szedve flamtengerbe boritjak, es akkor en minositem magamat..:D reyi reyi…..sugarzik beloled az ego, de csak a cimbijeid elott meno ez a szanlomduma:D Na off off, bb gyerekek

  21. Reyi
    augusztus 2, 2012 - 3:43 du.

    Igazad van Meno!

    Elnézést kérek, de én is lesüllyedtem egy olyan színvonalra amire nem lett volna szabad.

    Lezáró mondtad jogával letisztítanám a helyzetet és elmondom, hogy miért volt ez.

    Irtál – ahogy te is mondtad, egy nyúlfarknyi részt – a Gw2-ről. Se nem pozitív se nem negatív volt az a pár sor, csupán az általad hallott véleményeket írtad le, és hogy a Gw2 egyáltalán nem tör a Tera babárjaira, és ez oda vissza igaz. Nagyjából ez volt a lényeg.

    Ami nem tetszett, hogy Finyak megnézte, és egy félreértelmezés után kikért olyan dolgokat ami alapból nem vita téma. Megtehette volna hogy szó nélkül elmegy mellette, hiszen azért ez mégis csak egy Tera Fan blog. Ha ez egy Gw2 fan blog lenne és ott írnának esetlen nem túl pozitív dolgot a játékról, teljes mértékben megérteném. De így, hogy egy Gw2vel totálisan semleges posztra így reagál, mintha megsértették volna a Gw 2 fanokat. Ez jól láthatólag DIREKT kötözködés volt. Ezért reagáltam én is ugyan azon a színvonalon, ahol ő elkezdte.

    Finyak neked pedig annyit tudnék mondani, hogy lehet megsértődsz de a kontrázásom egy karikatúra volt rád nézve és a direkt kötözködős kommentedre nézve, de ezt úgy látom nem ismerted fel, és tovább bonyolítottad a helyzetet.

    Mindegy nem is szaporítom tovább a szót. Szerintem ez egy jó példa volt arra, hogy a Tera fanok maradjanak a Teránál a Gw2 fanok pedig a Gw2nél.

    Üdvözletem.

  22. Kouta
    augusztus 2, 2012 - 4:20 du.

    hagyjuk már ezt a fanozást istenem, pár éve még seholsem volt ilyen, ha valakinek tetszik egy játék, játsza, neki jó élmény, fun a játék. Ettől nem leszel FAN. Ha már imátkozol hozzá, és az egekbe emeled akkor vagy FAN, a szobád minden falán poszter róla, a toltartód/uzsidobozod olyan…stb, akkor vagy FAN. Aki csak sima casual player azt meg hidegen hagyják ezek. Tény, hogy finyaknak vannak bizonyos dolgai az NCsoftos játékokkal, de ezt már elmondta máshol. Mindenkinek meglehet a véleménye, amit kb le is írhat bárhova manapság az interneten. Ha ez nem tetszik másnak, (független attól, hogy ez itt most milyen blog) akkor valamelyik Admin szimplán törli finyak TERA “fikázását” vagy éppen GW2 “imádságait”. Ennyi. Ettől még nem fan vagy hater valaki. Hisz ki is probálta TERA-t is. Szimplán nem jött be neki, nem ő az egyetlen. Más emberek vagytok(unk), más köt le titeket(minket) és más az ízlésetek(ünk) is. Ennyi. (bocsi de hihetetlen, hogy pár évhez képest hol vagyunk. Manapság már csak “fan” “hater” és “troll” van a neten…

    • Reyi
      augusztus 2, 2012 - 7:04 du.

      Kérlek köss bele az utolsó 2 soromba :D.

      Akkor nem fan hanem célközönség. Most megnyugodtál :D?

      Mellesleg Fincsimincsi ugyanúgy le haterezett engem.

      • Zarache
        augusztus 2, 2012 - 8:16 du.

        Az irta, hogy fan nem hater 😛 Legalabb tudd mar miert akarsz duzzogni xD

  23. Finyak
    augusztus 2, 2012 - 4:40 du.

    “Ez jól láthatólag DIREKT kötözködés volt.” reyi,ehez nincs mit hozzafuznom, ezert irtam rad azt amit, tenyleg sajnalom, h akkora kepzelo erod van, h azt is odakepzeled ami nincsen!”Finyak megnézte, és egy félreértelmezés után kikért olyan dolgokat ami alapból nem vita téma” semmit nem ertelmeztem felre, nem csak ugy kiragadtam 1-1 szovegreszt, minden stimmelt, bar az is lehet h mentalista vagy, h tudod mit hogyan ertelmezek..:D
    Cence, ritka pillanatok egyike, egyetertek veled:D

    • infernaleuro93
      augusztus 7, 2012 - 10:28 du.

      Szevasz Fincsi. Magyarfeka vagyok bizonyára emlékszel még anno InfiniteAion-on toltuk együtt Asmo-ba TS-en egy keveset. 🙂 Látom még mnidig várod a GW 2-őt gondolom azóta már te is kipróbáltad. Én nem csalódtam benne. 😀 Amúgy elnézést kérek hogy GW 2-ről merek itt beszélni…Itt megjegyezném hogy nem ez volt a célom, csak éppen itt láttam meg Finyak-ot és neki akartam írni. 🙂

  24. panoz
    augusztus 2, 2012 - 8:31 du.

    Valahol az evolúció egy szakaszában estem be ebbe a szituációba. AION, majd a bukás után szakadás TERA és GW2 felé. Az érdekelne hogy az AION előtt melyik játék adott otthont ennek a keleti mmo fan játékos állománynak?
    Vagy varázsütésre mindenkinek egyszerre elege lett a WOW-ból?

    • Zarache
      augusztus 2, 2012 - 8:40 du.

      Lineage II peldaul nagyon nepszeru keleti game es meg a mai napig megy

    • mz
      augusztus 6, 2012 - 10:16 de.

      Nekem varázsütésre lett elegem a wow-ból, álmomban egy fairy aki tails megsúgta, hogy a koreai gamékban van elrejtve a bódogság, csatlakozzak a kis társaimhoz. Azóta itt vok és ha bódog nem is de legalább nem blizz. 😀

  25. Ichigo
    augusztus 6, 2012 - 8:29 du.

    Linage II az a mai napig viszont a Wow-al csak aért játszanak mert a megjelenés óta sem telt jobb gépre.Személy szerint a Wow a legnagyobb bizonyítéka annak,hogy 1. sok a hülye 2. nagy a szegénység.

    • Reyi
      augusztus 7, 2012 - 1:10 du.

      Annyit még hozzátennék, hogy bár kisebb %-ban de vannak azok akik tényleges WoW fanok, meg olyanok is akik azért nem hagyják abba mert sajnálják otthagyni a ”fullos” karakterüket, amibe csomó időt meg pénzt, öltek. A volt klántársaim is így gondolkodtak Aionba. Nem baj, ha szar a játék/kiadó ha már ennyire erős karakterük van akkor megteszi ez is. A WoW már elindult lefele a lejtőn. Talán mi ezt nem vesszük észre, de a Blizz igen is látja a saját statisztikai számadatok alapján.

      Panoz: WoW előtt is volt élet. Akkor is már játszottak távol-keleti készítésű mmorpgk-kel. Csak a WoW nyitotta meg a piaci keresletet teljesen erre a játékfajtára.

      + Nem tudom más szerveren hogy, van de Essenia-n lfg-n MÉG MINDIG megy a ”wow first mmo”. Erről is annyit, hogy a WoW is alapjában véve egy olyan sémát tartalmaz amit a távol-keleti mmok a WoW előtt már rég kidolgoztak. Ez az egész nem a Blizz fejéből pattant ki. Csak a feltörekvő mmopiac, és a távol-keleti sikerek láttán felbuzdulva ők is csináltak egyet, egy kultuszjátékból. Ezért is lettek, olyan sikeresek. Mit gondoltok mennyire lenne népszerű a ”WoW” ha más lenne a neve és nem a Warcraft-ot venné alapul? A kezdeti népszerűség is szerintem inkább a Warcraft kultuszlégkör érdeme volt mintsem magáé a WoW-é. Hisz akkor nagyon sokan úgy kezdtek vele, hogy lóf*szt nem tudtak az mmo-król, nemhogy elvárásaik lettek volna a system felé :D.

      Most legyek megkövezve mert megpróbáltam bebizonyítani, hogy a WoW a fanatikusság miatt a top, és már haldoklóban van. Mellesleg magát a játékot egyáltalán nem szólom le, csak az őt körülvevő több éves hype-ot. Vicc az is ami most megy a MoP-nál. Mellesleg én is játszottam a WoW-val és szerintem jó játék. Szerettem vele játszani, mert magába szippantott a részletesen kidolgozott sztorivonal, és a világ.

      De könyörgöm, nézzünk már fel… itt azért labdába se rúghat már egy Tera vagy egy Gw2 vagy az újabb és újabb new-generation incoming mmo-k korában.

  26. Szergely
    augusztus 8, 2012 - 3:34 du.

    Csak érdekességképp: most, hogy többen kipróbálták GW2-t, hirtelen eltűntek a GW2 huszárok, illetve ha betrollkodik valaki vele, 10 másik ad hangot kiábrándultságának GW-vel kapcsolatban… Mocsok dolog ez a hype… 😀

    • Zarache
      augusztus 9, 2012 - 8:07 de.

      Nemtom te melyik galaxisban elsz Szergely de meg sehol nemvolt olyan, hogy egy GW-s emberre 10 olyan lett volna akinek nemjott be 😀 Ellenben tudok olyan gamet ahol az OB-rol leleptek az emberek mert nemjottbe nekik es inkabb mentek D3 OB-ra 😛 Amugy meg talan azert nem irnak ide mivel nem GW2 blog Szergely 😛 Aki meg probalta az tobnnyire meg is vette es most varja a gamet 😉
      Nembaj Szergely egy nap talan te is ertelmes ember leszel 😛

      Reyi WoW-os mondadod szerintem jo 🙂

      • Szergely
        augusztus 9, 2012 - 12:55 du.

        Bocs, nem blogról, de nem is galaxisról, hanem Tera ingame lfg channelről beszéltem. S mivel feltételezem nem Terázol, ezért nem volt egyértelmű számodra, sry… 😛 És valóban, ez nem egy GW2 blog, ezért nem is értem miért írsz egyáltalán ide 🙂
        És te beszélsz az értelemről… oh the irony! 😀

      • Zarache
        augusztus 9, 2012 - 3:28 du.

        Latom meg mindig nagy az arcod xD regen is nyomtatok a hulyeseget most is csak annyi megy gondolom 😀 Amugy szerintem oda irok ahova akarok amig nem szidom a jatekot 😉 az mar megvolt SG-n.

      • Szergely
        augusztus 9, 2012 - 6:57 du.

        Látom téged pedig jól ismer az irónia, kár, hogy fordítva ez nem igaz 😀
        Kapsz egy pecsétet is, már jó rég volt használva:

        [img src=”https://variancetera.files.wordpress.com/2011/03/variance_hello_pecset.png?w=120″]

  27. infernaleuro93
    augusztus 8, 2012 - 8:55 du.

    Elnézést hogy beleszólok, de a legtöbb ember a BEW 3 után ugyanazon véleményen van a játékról mint kipróbálás lehetősége előtt. 😀 Talán csak arról van itt szó hogy már belefáradtak a trollok. Én sem azért jöttem most ide hogy reklámozzam, csak nem tudtam figyelmen kívül hagyni a hozzászólásod. 😛

    • augusztus 9, 2012 - 1:00 du.

      “Talán csak arról van itt szó hogy már belefáradtak a trollok.”
      Nem, nem hiszem, mert konkrétan a játék mechanikáról vitatkoztak olyanok, akik már ki is próbálták. És nincs is ezzel semmi baj, nem létezik olyan játék, ami mindenkinek kielégíti az igényeit, de aki ezt tagadja, az csukott szemmel jár…

      • Metanfekamin
        augusztus 9, 2012 - 5:29 du.

        Igen egyetértek. Nem lesz olyan játék soha ami mindenki számára tökéletes.

  28. Martina
    augusztus 9, 2012 - 1:58 de.

    “Személy szerint a Wow a legnagyobb bizonyítéka annak,hogy 1. sok a hülye 2. nagy a szegénység.”

    Ennél nagyobb igazságot a WoW kapcsán még nem olvastam. És akkor a kiegészítés.

    3. Elképesztő sok embernek az tetszik, azzal tud azonosulni, ami ronda.

  29. Csenky
    augusztus 9, 2012 - 11:04 de.

    Ichigo :
    Linage II az a mai napig viszont a Wow-al csak aért játszanak mert a megjelenés óta sem telt jobb gépre.Személy szerint a Wow a legnagyobb bizonyítéka annak,hogy 1. sok a hülye 2. nagy a szegénység.

    Azért az L2-höz sem kell atom gép, hiába sokkal szebb, mint a wow. Másban gyengébb. (személy szerint 1 hónapot bírtam a wowban a 3 év L2-vel szemben, de azt alá kell írnom, hogy a wowban élt a környezet, a világ, L2-ben meg azért voltak durván nagy sivár vidékek.)

    L2 az egy elvetemültebb közönségnek van/volt, mert a pvp-ért az elismerésen kívül nem sok járt (kivéve a hero system-et), ellenben nagyon durván büntetett a játék eleinte, és mégis szinte csak azt tolták az emberek. Egyetlen egyvalakit ismerek, aki a pve miatt L2-zött, de az nem ép dolog. 😀

  30. Chiccoo
  31. Csenky
    augusztus 10, 2012 - 3:44 du.

    ” it’s time to talk about what’s on the way and more importantly, when!”
    “…and more importantly, when!”

    “As soon as we have a finalised a release date we’ll be sure to announce it for all to see.”

    Gratz. ^^

  32. Csenky
    augusztus 10, 2012 - 4:37 du.

    Martina :
    “Személy szerint a Wow a legnagyobb bizonyítéka annak,hogy 1. sok a hülye 2. nagy a szegénység.”
    Ennél nagyobb igazságot a WoW kapcsán még nem olvastam. És akkor a kiegészítés.
    3. Elképesztő sok embernek az tetszik, azzal tud azonosulni, ami ronda.

    Ezt eddig nem is láttam.
    A ronda egy nagyon szubjektív és relatív dolog, és bár én is elég csúnyának találtam a grafikát, mégis magával ragadott. A wow képi megjelenéséért felelős emberek szerintem zsenik, akik “egy kalap szarból faragtak szobrot”, és bár “szarszaga” van még mindig, de a belefektetett munka életre kel valahogy, miközben játszik vele az ember. Nem csípi a szemem, mint egy átlag zs kategóriás grafikailag kritikán aluli játék. A wow grafikáját diablo első részéhez tudnám hasonlítani, annál csodálatosabb 640*480 nem látott napvilágot a játékpiacon.

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s