Kezdőlap > TERA Online > Egy _nyugis_ hónap után

Egy _nyugis_ hónap után

Pont tegnap-tegnap előtt agyaltam azon, hogy csak szóvá kéne tenni a TERA EU launch egy hónapos évfordulóját. A szerverek április 28-án startoltak el és azóta – kisebb megszakításokkal – működnek is. Gondok nyilván vannak, volt itt enchanting exploit, szerver lagok és kitudja hogy még mi minden egyéb, de ettől függetlenül (saját meglátásom szerint) egy igen nyugis és eredménye hónapot zárt a TERA.

Volt egyáltalán olyan MMORPG az elmúlt években aminek a startját nem bélyegezte meg valamilyen komolyabb fail? Már persze a TERA-t leszámítva… Bár nem akarom ezt a dolgot elpolemizálni, de elnézegetve nagyobb online játékok startjait máshol bőven tombol a – jogos vagy jogtalan (ki tudja?) – népharag. A TERA kapcsán viszont a nyugalom és a kellemes időtöltés honol. Az elmúlt egy hónapot nyilván mindenki másképpen élte meg, volt akinek ez az egy hónap a nyugis szintezésről szólt és még nem is nagyon látja az alagút végén a fényt, volt aki előre rusholt és jelenleg is az aktuális PvE endgamemel küzd és persze megint lehetnek sokan akik – saját bevallásuk szerint – már kipipáltak mindent és várják az elkövetkező tartalmakat.

Ha már elkövetkező tartalmakról szó esett akkor talán ide is leírom a tegnap commentben már leírt gondolataimat:

  • Várhatóan jövőhéten már mi is élvezhetjük a Nexust és Temple of Temerity-t.
  • A mai nappal K-TERA-ban elstartolt game mechanism patch (T4.1?) valamikor a nyár közepére már elér bennünket is.
  • Mikorra mindenki kikaparta magának az advanced glyhpeket és már elkezdenénk unni a Nexust is… akkorra pedig itt lesz a nyakon a Argon Queen part#2-es patch…

Miért is érdemes annyira várni az Argon Queen part#2-re? Végre ma az Bluehole fellibbentette a fátylat és elárult néhány konkrétumot a AQp#2-ről:

  • A ma már bemutatott warrior és lancer változások egyaránt elérhetők lesznek.
  • Jönnek a battlegroundok! A meglévő két map kicsit átalakul; a jelenlegi 10v10-es BG-ből 15v15-ös BG lesz. A két map mellett egy további harmadik mappot is kapunk. Mindemellett a meglévő szabályrendszer is alaposan átalakul.
  • Raid UI! Végre eljött ennek is az ideje, a jelenlegi party rendszer továbbfejlesztéseként jön a Raid UI komponens. A raidekbe 20 fős partykat lehet összehozni. A raides csoportok minden ismert előnyeit megkapjuk.
  • Ha már raid UI akkor illene hozzá valami raid content is, nemde? Nos itt lép be a Nexus rendszer továbbfejlesztése. Raid csapattal lesz lehetőség (elvileg instanceolt körülmények között – bár ez a rész még kicsit zavaros) úgy részt venni a Nexuson, hogy a harmadik fázis sikeres teljesítése után speciális rewardok is járni fognak az ismert jutalmak mellett.
  • A PVE content fanoknak emellett néhány új instance is jönni fog. Az Argon Queen mellett teljesen újszerű stratégiákat felvonultató bossokkal lesz lehetőségünk találkozni.

Mindez a – szerencsére nem túlságosan távoli – jövő; hiszen az ígéretek alapján nyár végére már itt is van a AQp#2. Viszont kérdés, hogy mi a helyzet a jelennel? Volt szerencsém az elmúlt években végig követni elég sok MMORPG startot. Volt, amit saját szervezésű bloggal, volt amit csak másik közösségi blog olvasásán keresztül. Mondhatni forgatókönyv szerű jelenség volt, hogy a játék startjáig napról napra duzzadó hype a startot követően egy pillanat alatt fordult át a csalódott tömegek haragjába. Minden játék megosztja valamilyen szinten a rajongókat, van aki tudja hogy mit kap és örül, hogy azt kapja és megint mások a felépített ideáljaikon keresztül képzelik el a játékot. Még tegnap is – legnagyobb meglepetésemre – találkoztam pl egy ilyen kijelentéssel: “Oké Menó megvoltam a választások, de akkor most hogy is van ez a trónfosztás?“. Az elmúlt – immáron majd két évben – igen sokat küzdöttünk azzal, hogy eloszlassuk a legendákat és a fantazmagóriákat a játék körül. Mellettünk szerencsére a legtöbb fansite és hivatalos oldal is igen komolyan kivette a részét ebben a mítosz üldözésben. A TERA elvárások feletti teljesítménye (most hagyjuk ki a képből a Frogstert és ballépéseit… akinek a játék nem kompenzál ezek mellett az nem is nagyon akarja szerintem ezt…) és a közösség ilyen irányú informáltsága szerintem egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy sem itt nálunk a fórumon, sem a hivatalos fórum general discuss részében nem arról szól minden második comment, hogy: “Milyen rossz ez a játék; inkább meg sem vettem volna; canceleztem sziasztok; rohadjon meg az X/Y“. Ehelyett még most is olyan apróságok kerülnek elő egy hónap után mint pl. Fane of Kaprima ‘increased drop rate’ guideja; miért jön XP a lvl60-as questekből?; hogy a fenében lehet megcsinálni Beldert 138-as gs-sel? Vagy pl. hogy ha lenne rá lehetőség, akkor átmennél-e az EME-hez a FROGtól.

Persze nem akarom én sem hiú ábrándban ringatni magam. Anno igen komoly félelmekkel éltük meg oly sokan, hogy – minő meglepetés – a Diablo 3 és a TSW is szinte egy időben startol a TERA-val… Nem is beszélve GW2 várható megjelenéséről. Vajon prófétizmus azt állítani, hogy valójában a konkurencia pont az előnyére vált a játéknak, mintsem hátrányára? Hiszen, aki tudta hogy mi az a TERA és tudta, hogy mit kap tőle azt nyilván nem csábult el a TERA-tól… Azok viszont, akik csak azért próbálták volna ki a TERA-t, mert ‘nini egy újabb MMO nézzük már meg, hogy mennyivel szarabb ez is mint a WoW‘, azok viszont jó eséllyel inkább vágtak bele a Diablo 3-ba. Elnézve pl. a Frostshock!-ot nem gyenge napokat élhetnek meg ott most a szerkesztők… Hiszen – sok esetben – ész és értelem nélkül fröcsög a rage a népből… Így 37-es error code, úgy nincs szerver, amúgy szar op a vicsdoki és mi az hogy már infernót farmolja az összes koreai farmer bot.

Ha végig gondolom az elmúlt egy hónapot, akkor – bár egyáltalán nem volt nálunk sem kevésbé kisebb a bál – bennünket valahogy elkerültek ezek a nagy ragelések. Nem rémlik, hogy bárkit is ki kellett volna komolyabban moderálni sőt az sem rémlik, hogy lett volna akár csak annyira komoly drámázás mint a játék megjelenése előtt egy évvel a gyűjtő-guild vs sok-kis-guild időszakban.

Mivel igen hosszúra sikeredett ez a hónap záró szösszenet ezért azt hiszem itt az ideje befejezni. Leírtam, amit le szeretettem volna írni. Köszönöm azoknak akik elolvasták.

TL/DR: Túl vagyunk az első hónapon lényegi problémák nélkül, nincs dráma, nincs letargia, előttünk a content amit biztos, hogy mindenki vár. Csak így tovább TERA…


Kategóriák:TERA Online
  1. meridian
    május 31, 2012 - 4:29 du.

    “…. Nem rémlik, hogy bárkit is ki kellett volna komolyabban moderálni sőt az sem rémlik, hogy lett volna akár csak annyira komoly drámázás mint a játék megjelenése előtt egy évvel a gyűjtő-guild vs sok-kis-guild időszakban.”

    Így van, pl. én sem tudtam kifogást emelni a játék grafikáját illetően, mivel döbbenetesen szép. Jó, vannak benne olyan dolgok, amit lehetne még jobban még szebben, de így is szép ahogyna van. Sőt, én kipróbáltam a diablo 3-at is, miután 1-2 óra játék után átlogolok a Tera-ba, a grafika arcon basz’, akkora minőségbeli különbség van a kettő között. A Tera javára.

    • x3rb
      május 31, 2012 - 5:10 du.

      ugyanezen néven velik szerveren van karaktered? 🙂

  2. május 31, 2012 - 4:36 du.

    Ámen.

  3. Philosophy
    május 31, 2012 - 5:12 du.

    Tegnap kezdtem, eldobom az agyam annyira jó.

    Egyetlen dolog ami ellen kifogásom van, nem találom a Vertical Syncronize-t sehol… de maga a játék frenetikus, olvasgattam az elmúlt 2 hét eseményeit, nem értem mi a bajuk a frogsterrel.. szerintem mindent jól csinált

  4. Vulpus
    május 31, 2012 - 5:19 du.

    Én egyedül a T4.1 AQ#2 sorrendet cserélném meg – mivel Warriként előre imádom az új skilleket 😀 Egyébként jól beszélt, előre félek, jövő héten vizsgák ^^

  5. május 31, 2012 - 7:06 du.

    Azért nem olyan elégedett mindenki. Szerintem elég sokan vannak úgy, mint én. Én PvE szerveren vagyok és kb. semmit nem lehet csinálni lvl60 után. Jó persze lehet farmolni a dungeonokat meg repuzni, de valljuk be az 50. run után rohadt unalmas már. Gondoltam, hogy majd craftolok… de azt se, mert annak sincs sok értelme. Semmi pvp lehetőség nincs. Jó ott a duel meg a dm….húha. Ha már egy BG lenne vennék még játékidőt.

    • 0zirisz
      május 31, 2012 - 7:26 du.

      “Én PvE szerveren vagyok … Semmi pvp lehetőség nincs.” LOL Mit vártál? 😀

      • május 31, 2012 - 7:37 du.

        Most hülye kérdésre adjak hülye választ?….kihagyom inkább.

      • május 31, 2012 - 7:59 du.

        Frango13: meg sem próbálnám azt sugallni, hogy a TERA-bán garantáltan mi senki jól érzi magát. Nem is hiszem, hogy ilyen átfogó tudással én rendelkezhetnek. Mindösszesen csak levonta, egy következtetést a fennt megnevezett források alapján.

      • Szergely
        május 31, 2012 - 9:57 du.

        frango13 :

        Most hülye kérdésre adjak hülye választ?….kihagyom inkább.

        Inkább ne, egyszer is elég volt… 😀

  6. Chiccoo
    május 31, 2012 - 7:42 du.

    frango13: az az érzésem ,hogy Ozi arra gondolt, hogy nem vagyunk egészen biztos abban, hogy tudod mit takar a PVE szerver kifejezés. Még annyi, hogy én személy szerint kíváncsi lennék a hülye válaszodra! 😀 én ki nem hagynám! 😉

  7. krisztian922
    május 31, 2012 - 7:45 du.

    Nekem is hasonló bajom van úgyszint PVE szerón, viszont én nem is akarok pvp-zni (szvsz nekem ráér a BG mikor majd jön) viszont zavaró, hogy én ugyan mennék farmolni 51. alkalommal azt az instát viszont órákba telik mire partit találok (dps, és akkor én még nem zerker vagyok akit mindig kirúgnak :D) pedig mostanában még időm is lenne kockulni. Zavaró, hogy nem lehet :s

  8. Csenky
    május 31, 2012 - 8:47 du.

    frango: gyengusz vagy, most toltam le 400 mobot argonean unalmamban, egy élmény volt. 😀 De ha már whine, a bánatért limitálták 10-re az ismételhető guild questet… -.-‘ Viszont a kedvencem, sárga repeatable quest, L60-ra, reward: 800k xp. És ennyi. Komolyan, mit gondolt aki ezt kitalálta? 😀 Mondjuk már kezdek rájönni, mert belegondolva, hogy felstackeltem most majdnem 16m XP-t vele, egész jó lehet majd a legközelebbi szintemelésnél. 😀

    Amúgy tényleg jó volt a start, viszont sokan szünetelni fognak a content patchekig. Manapság nem köti le az embereket ennyi endgame tennivaló. (túl sok idejük van játszani, napi 1-3 óra játékidő mellett senki nem érezni befejezettnek a játékot az update-ekig, az biztos.)

  9. május 31, 2012 - 9:04 du.

    Azt veszem észre, hogy a terában is az van, hogy negatívat a játékról tilos! Egyszer mertem guild chaten kicsit kritizálni a terát és máris le lettem ugatva, hogy akkor húzzak el meg minek játszok. Vagy ez a ‘te tudatlan vagy azt se tudod mit jelent a pve’ hozzáállás. Ezért nem mond senki semmi negatívat a játékról, mert leugatják a fejét. Inkább szép csendben lelép.
    Mostanában mintha a negatív kritikákat az emberek nem dolgoznák fel rendesen. A pozitívra meg csak bólogatnak. Persze lehet csak én öregszem.:D
    Ezzel nem akarok flém tengert generálni(mondjuk Menorel egyből közbelépne:)) csak úgy gondoltam leírom gondolataim. 🙂

    • május 31, 2012 - 9:46 du.

      Ez nem egy vélemény hanem vagdalkozás, mindösszesen Ozi annyit tett, hogy feltette a mondandodra az első értelmes kérdést, ami szerintem mindenkiben felmerült amikor elolvasta az irományod. Én is majdnem kapásból ezt reagáltam rá, de inkább úgy voltam vele, hogy “hagyjuk”. Egyben tévedsz, az emberek igenis szeretik kifejteni a nemtetszésüket,ha valamivel gondjuk van. Nézd csak meg magad, te is ezt teszed és rajtad kívül valahogy ezt senki nem is reagáljanak túl.

      • május 31, 2012 - 10:53 du.

        Persze, hogy nem vélemény. Hogy lenne az… Tudjuk, hogy a pvp, pve szerver megnevezés minden játékban mást és mást takar, de ez itt most totál nem is lényeg.

  10. x3rb
    május 31, 2012 - 10:40 du.

    Mondjuk az igaz hogy a pve content kb 1 hónap alatt megunható , ebben frangonak teljesen igaza van.
    Ha nincs új content akkor a pve szerver lakói nem fognak fizetni. Ez nem vagdalkozás hanem tény.

    • május 31, 2012 - 11:37 du.

      Le a kalappal azok előtt akik egy hónap alatt unalomig farmolták HC Kaprimát, Baldert és Kelsaikot. Egyébként meg itt van a nyakunkon Temple of Temerity és a Nexus. De aszem elbeszélünk egymás mellett… legalábbis remélem.

      • Csenky
        június 1, 2012 - 6:44 de.

        Ha emlékszel, Aionban is voltak, akik simán kijátszottnak tekintették a játékot a két upper szélső fort befoglalása után. 🙂

    • mz/x
      június 1, 2012 - 11:54 de.

      Most komolyan kifarmolta a t13 at hardból??, hogy így megunta?

  11. Fityula
    május 31, 2012 - 10:58 du.

    WOW klón!Pfúj!Le vele!
    Na ez is egy vélemény:)

  12. krisztian922
    május 31, 2012 - 11:01 du.

    Ezért remélem, hogy csak célja frogsternek a nexust minél hamarabb beüzemelni, valamint jön az az új insta is meg 1-2 cucc, csak próbálkoznak 😡 reméljük lesz is eredménye.

  13. foldes
    június 1, 2012 - 7:44 de.

    Frangónak és a többieknek teljesen igazuk van !
    Az, hogy PVE szerveren játszik az ember, nem jelenti azt, hogy nincs PVP content.(a duelt és a DM-et ne vegyük annak)
    Se Nexus, se BG ! Pedig ugye a játék megvételénél ezek mind benne voltak nagy hype-al beharangozva ! A Nexust talán beteszik, ki tudja milyen eredménnyel (mass lag) .A BG talán ősszel.Kérdés: ki fog erre várni ? Biztos sokan, de rengetegen lesznek olyanok, akik unják a repuzást, az instázást( már, ha egyáltalán több óra után bejutnak és nem dobják ki őket) és nem fizetnek elő.
    Tartok tőle, hogy nem kevesen lesznek. Alapvetően hibáztak a készítők.
    A túl gyors szintezés az egyik oka ennek.Nem is játszottam még olyan MMO-val, ahol ilyen gyorsan max. lvl-re lehet húzni a karit.Legalább is nem általános.
    Ez sem lenne gond, ha lenne elegendő endgame tartalom mindenki számára.De úgy látszik a készítők nem mérték fel ezt jól, és mintha most zavar, kapkodás lenne.
    Mi lesz ennek a vége, nem tudom.A fanatikusok biztosan maradnak.A többiek pedig …
    Kiderül nem sokára.

  14. rekotye
    június 1, 2012 - 8:03 de.

    Ezek a becses hozzászólások mentem felérnek egy magzathajtással… Kíváncsi leszek, hogy folytatódik-e… chocolate popcorn*

    • június 1, 2012 - 8:05 de.

      Chocolate popcorn do exist! Om nom nom nom! x3

    • foldes
      június 1, 2012 - 8:11 de.

      Kedves Rekotye !
      Ha nem tudsz értelmesen hozzászólni, ne tedd !

      • rekotye
        június 1, 2012 - 8:18 de.

        És te miért folytatod? :3
        És nem vagyok kedves 😀 De egy pill, csak hogy tudj aludni
        .
        .
        .
        A post … szupi. 😀

  15. Szergely
    június 1, 2012 - 8:03 de.

    “PvE szerveren levő játékos panaszkodik, hogy unja a PvE-t” történt. Cool story, bro!

    PS.: Ha a duel és dm nem PvP content, lehet ki kéne venni a PvE szerókon…

    • foldes
      június 1, 2012 - 8:20 de.

      Tőled nem vártam mást, azonnal támadsz 🙂
      Igazad van! Az agyatlan PK-zás is PVP content, ha így vesszük.Minek ide egyáltalán a BG ? 🙂

      • június 1, 2012 - 9:12 de.

        Agyatlan, ha agyatlanul csinálod… De gondolom ezért választottál PvE szerót. 😉

  16. június 1, 2012 - 8:40 de.

    foldes (és az összes többi lack of endgame content huszár): Ez a post nem arról szólt, hogy mennyire csilivili és mennyire k*rva jó a TERA. Hanem arról szólt, hogy egy hónap elteltével alapvetően csend és nyugalom honol a játékban.

    Nem elég a PVE content? >> No para, itt van hamarosan a Temple of Temerity. Kíváncsian várom, hogy mikorra unják el azt az instancet a játékosok… különösen a három bossos kill-t. Nem elég az sem? Jön nyár végén 2-3 új instance (még nem volt időm ezekről postolni, de elég sok infó van) és jön végre a Raid content >> Nexus Dimension.

    Nem elég a PvP content a PVE szerveren? >> Nincs még BG, azért nincs BG, mert a jelenlegi BG-ből csak a sírás lett volna, hogy mennyire OP az egyik-másik class és miért nincs server-matchmaking és miért van az, hogy Józsika már kifarmolta a full class5 setet. Majd lesz BG, egészen pontosan tudjuk, hogy lesz nyár végére. Nem tudod addig lefoglalni magad a játékban? Unalmas számodra a content? No problem… Játszottál egy remélhetőleg izgalmas és eredményes hónapot, majd újra feltöltöd az accod amikor újra találsz kihívást a játékban.
    Ha pedig tényleg PvP kihívásokra vágysz, akkor miért nem indítasz egy altot az egyik PvP szerveren? A legtöbb PvP szerveren van bőven magyar guild vagy magyar érintettségű internat guild. Ahogy azt te hibaként felróttad: A szintezés nagyon gyors, így hamar eléred az endgamet. És ha az megvan, akkor belekóstolhatsz a PvP-be. Welcome.

    De hangsúlyozom (és szeretném, ha ezt felfognátok), hogy itt nem azt kell bizonyítani, hogy márpedig ti nem érzitek jól magatokat. Oké, értjük mi ezt. De annak viszont örülünk, hogy legalább nem ez folyik a csapból is. Peace.

  17. foldes
    június 1, 2012 - 9:18 de.

    “lack of endgame content huszár ” ez jó ! Talán néhányan megsértődnek ezen.

    ” Ez a post nem arról szólt, hogy mennyire csilivili és mennyire k*rva jó a TERA. ”
    Dehogynem ! Lényegében erről szól.

    Egyébként Menorel komolyan mi van itt ? Bárki aki a játékkal kapcsolatosan egy picit is kritizálni mer, azt rögtön irónikusan vagy anélkül is a sárba döngölik.Nyilván véded a guild társaidat, de neked illik objektíven kezelni ezeket, amit többé kevésbé megteszel, oltod a tüzet.Csak neked nem ezzel kellene állandóan foglalkoznod.Néha szólj a társaidnak, hogy ne támadjanak egyből, ha nem tetszik vmi, Próbálják meg tiszteletben tartani mások véleményét is.Ezt nem csak én vettem észre, többen hasonlóan gondolkodnak, és le is írták.

    Pl: http://terahun.hu/viewtopic.php?f=16&t=341
    Hondó kérdezett vmit, amire “szellemes” válaszok jöttek, de nem hiszem, hogy a kérdező halálra röhögte volna magát.Biztos, hogy a blognak és a fórumnak ilyen irányba kéne mennie ?

    • rekotye
      június 1, 2012 - 9:34 de.

      Tehát innen fúj az a bizonyos fart-szellő…
      Viszont ,aki itt folyamatosan a nemtetszését fejezi ki, az nem más, mint – dobpergés – te vagy. Az ilyenfajta diskurációknak pedig megvan a maga szülőszobája, aminek itt a helye:
      http://terahun.hu/viewforum.php?f=24
      Nyugodtan használd, biztos lesz valaki aki segít neked tombolni vagy hisztizni vagy nemtom mit csinálsz éppen, de egy biztos, szórakoztató :3

    • június 1, 2012 - 9:37 de.

      Miért kéne nekem bárkit is leoltanom? Itt nem arról van szó, hogy guild tag vagy fanboi vagy éppen hater. Mindenki leírja amit gondol, majd megkapja rá mások véleményét.
      Nálam az bassza ki a biztosítékot, amikor valaki leír egy negatívabb véleményt, megkapja rá az ellenvéleményt, majd elkezd azon sírni, hogy jajj itt nem lehet elmondani a negatív kritikát… brü-hü-hü. Miért? Nem lehet? Nem mondtad el? Ki lettél moderálva? Ott van minden post alatt a rating, mennyi embernek tetszett, mennyinek nem. Jahogy vicceskedő válaszokat kapsz, amivel nem tudsz mit kezdeni, csak felbasszák az agyad? Bocs, de ez így működik. Én nem fogok senkit ezért sem kimoderálni. Én ez sem arról szól, hogy ki a guild társ és ki nem. Ha egy értelmesnek szánt kritikára csak értelmetlen reakciókat kapsz, akkor lehet, hogy ott nem a válaszadókban van a hiba.
      Szeretném, ha az olvasó legalább annyira tiszteletben tartaná a bloggerek szuverenitását, mint azt fordítva megkapjátok. Ez egy blog, a fórum meg egy fórum. Mindkettő ennek megfelelően működik. Mi is csak emberek/játékosok vagyunk, akiknek megvan a véleménye. A játékkal kapcsolatos véleményemet kifejezi a fentebbi post. Nem osztod ezt? Oké. Írd le. Már leírtad? Igen, Nem tetszik, hogy másik mit reagálnak rá? Nekem se tetszik, amit te leírtál veled ellentétben én mégis el tudom fogadni és tudok vele együtt élni. Ez a különbség közöttünk. Csókolom.

  18. június 1, 2012 - 9:36 de.

    A post tényleg nem arról szól, hogy milyen csili-vili a játék és, hogy mennyire csúcs szuper az egész. Ki lett fejtve rendesen, hogy egy ekkora játékhoz képest amit amúgy két kontinensen indítottak egyszerre lényegében semmi katasztrofális hiba nem történt. Nem úgy mint a Battlefield 3 esetében vagy a többi nagy játéknál, hogy egyszerűen játszhatatlan volt megjelenéskor az optimizálás miatt. Ehhez képest a Tera kisebb hibákkal tökéletesen vette az akadályokat és ha panaszunk volt nem hónapokat kellett várni a javításokra. A lag és szerver problémákra is amilyen gyorsan csak tudtak megoldást találtak. Azt meg egyszerűen nem értem, hogy aki PvE szerverre ment és open-betánál már nagyjából tudta, hogy mire vállalkozik az miért lepődik meg azon, hogy hamar megunja a játékot. Egy játékba se lehet belepakolni kezdésnél sok féle tartalmat mert akkor később mégis mivel újítanának? Kapásból legyen 150 szint és 200 insta meg 5 kontinens 18 fajjal? Akkor a játék még mindig készülne és azért sírnátok. Ez nem leugatás hanem tény. Az első hónaphoz képest ez egy tökéletes játék, ami példaszerűen van megcsinálva és a karbantartását is úgy végzik. WoW-ba 1-2 évenként jönnek a kiegészítők ráadásul egyre kiábrándítóbbak itt viszont nyár végéig kell arra várni amire más 1-2 évet vár. A blog színvonaláról pedig annyit, hogy Aionba és itt a Terába is nagyon sok segítséget nyújt mindaz amit a fiúk összegyűjtöttek, a fórumról pedig annyit, hogy ha Hondó kérdez valamit és arra az a válasz, hogy nem lehet akkor mit vár? Hülye kérdésre hülye válasz…

  19. foldes
    június 1, 2012 - 9:53 de.

    Pont erről beszéltem…

    • mz/x
      június 1, 2012 - 11:27 de.

      Asszem nekem elgurult a gyógyszerem most komolyan onnan indult ki a vita mert az arc pve szerveren sír a pvp kontent után??? Muhahahaha meg is érdemled öreg, minek mentél pve-re? Sőt mit gondoltál???? A fél klub rajtad mulat, a többi még nem hallotta! Amúgy foldes te ugyanazt csinálod ha valaki nem ért egyet belekötsz és abba se hagyod, pedig már párszor megismerhettük a véleményed. És, hogy írjak negatívat is szerintem a nexust illett volna letesztelni cbt-k alatt ha már volt 5, de végül is elég hamar megoldják.

      • június 1, 2012 - 12:08 du.

        Az “arc” nem azért ment pve szerverre, mert megveti a pvp-t. Azért ment pve szerverre, mert a szabályzott pvp-t szereti. Rühelli a pk-t.
        Terában elvileg nem úgy volt, hogy a pve szerveren semmi értelmes pvp content sincs. Csak ugye a megjelenés előtt kivették a BG-t. Most ugye az van, hogy TALÁN nyár végén valamikor lesz BG. Persze lehet az is, hogy akkor, addig hagyom és nem fizetek több játékidőt… Csak sokan mások is így vannak ezzel és lehet majd vissza se térnek a játékba.Jelennek meg még idén konkurens játékok és azt mondják, hogy akkor inkább megveszem azt, a Terát meg hagyom.
        A játék maga nagyon jó igen(Aion-t is imádtam), de szerintem ezek a tartalmak nem igazán tudják megtartani a játékosok nagy részét.

      • foldes
        június 1, 2012 - 12:15 du.

        ki kötött kibe ?
        én leírtam a véleményem, és a Renegade tagjai rám támadtak, És ez nem csak velem esik meg, hanem másokkal is,
        Ha megnézed én nem sértegettelek, nem kötöttem beléd, még akkor sem amikor nyíltan vállaltad, hogy te ugyan felhasználtad az exploit bugot, és szted ez morálisan teljesen rendben van, pedig többen lecsalóztak.
        A véleményedet ismerjük … lesza..d.

        *** Mit nem értesz azon meg, hogy téma lezárva.

  20. Sagrath
    június 1, 2012 - 11:14 de.

    Unalmas a PVE???Hiányzik a PVP??? Rajta reroll PVP Essenia van 8 karakterslotod lehet tolni vakulásig…Ha nem akarsz PVP/PK-zni akkor meg Pve servereken is vannak bőven karakterslotok sőt lehet törölni a lvl 60-as karit is, ha esetleg a class nem tetszik.Nem értek embereket.K-Terán 2 karaktert maxoltam 2 lvl 40 fölé húztam de sajnos gebasz lett az accal.Eu terán egy maxolt 7 alt húzva folyamatosan és ez mellett, ha a bankszámla gebaszom megoldodik veszem meg az NA-Terát is tuti ott is legalább 1 kari maxolva lessz.Van kihivás bőven a játékban csak meg kell találnod,ráadás még keresni sem kell, mert az ember orra előtt hever…..JA és elég Casualban tudom csak tolni mert napi 10 óra meló csak Vasárnap free+ gyermekem nevelni kell és kertet is kell ápolni 😉 nehogy elvaduljon,ez mellett ez nem kis kihívás de megoldható……

    • Kouta
      június 1, 2012 - 1:05 du.

      bezony az a kert ápolás nem elhanyagolható egy dolog… ;D

      • Sagrath
        június 1, 2012 - 1:34 du.

        bizony ám, a rendezett kert a hosszú nyugalom titka ;),az elhanyagolt rendezetlen, meg az idegrohamé…

  21. június 1, 2012 - 12:14 du.

    Na akkor itt most húzunk egy vonalat (a replykre is!), ez a PVE szerveren miért nincs PvP és reroll meg satöbbi témákat JÓL kitárgyaltuk. Kéretik innentől ezt hanyagolni. Köszönöm.

  22. foldes
    június 1, 2012 - 1:30 du.

    Nézd meg légyszíves az időpontot,, a te hozzászólásodat nem láthattam amikor én írtam.
    És ugye kérhetem, a normális hangnemet ? Köszönöm !

    *** Igen, kérheted. Ha nem láthattad még a lezáró üzenetet, akkor tekintsd tárgytalannak a mod commentet, ebben az esetben elnézésed kérem; ettől függetlenül a téma le van zárva, kéretik ezt innentől tényleg komolyan venni. Köszönöm.

  23. krisztian922
    június 1, 2012 - 6:15 du.

    Egy darab hosszú kommentet sem olvastam el, de szerintem kijelenthetjük, hogy a blog olvasói nem nyugisak egy hónap után 😀

    • június 1, 2012 - 6:20 du.

      Nyilván nem két-három ember véleménye reprezentálja az egész olvasó közönség véleményét. De meg mielőtt beindulnak a kényszer rage… Inkább ki írok egy szavazást erről, addig nyugi

  24. nanael
    június 1, 2012 - 6:47 du.

    Egyik gyengepontja a játéknak az insta rendszer. Az IMM-ben is valamihez kezdeni kellene a kickekkel, mert még be sem lépek egyből kickelnek mert archer vagyok. Ugyan ez van a berserkerekkel is. Valamint a drop tábla is eléggé rossz. Lancereknek, berziknek sokkal gyakoribb a drop, mint más kasztoknak. Vagy pl kesztyű sokkal gyakrabban esik mint más item. Ráadásul a bossok között nincs szétosztva az értékes drop, lényegében ami mindenkinek kell az az utolsó bossból esik csak, ha esik egyeltalán, igy minden instában van 1 dropoló boss meg egy rakás trash mob és boss.

    • x3rb
      június 1, 2012 - 9:22 du.

      Lancer vagyok és nagyon csodálkozom hogy ettöl kell félnie dps classoknak hogy kickelgetik őket a tankok .
      Ez a félelem vicces helyzeteket tud szülni mikor ugye minden run elött megkérdem ismerik e a bossokat és nem első runos e valaki . Persze van hogy félnek megmondani és akkor derül ki hogy a büdös életben nem voltak az adott instában mikor bossoknál látszik hogy fingjuk sincs mi-merre-hova.
      Soha nem rúgtam ki senkit . Tudom mennyire nehéz egy dpsnek bejutni az instába. És rohadt nagy g..iség kickelni miután akár órákat is várt.

      • nanael
        június 2, 2012 - 2:01 de.

        Arról nem is beszélve, hogy 1 órás cd-t kapok az instára kick után is.

  25. panoz
    június 1, 2012 - 7:27 du.

    Minden játék garantáltan belebukik a nem kielégítő endgame contentbe. Ha észnél vannak a fejlesztők akkor megelőzik a bajt.

    • június 1, 2012 - 10:43 du.

      A próféta szóljon belőled 😉

  26. krisztian922
    június 2, 2012 - 12:02 de.

    A pt leader kezében levő túl sok dolog miatt már az angol fórumon is megy egy kis rage 😡 talán szót értenek majd frogsterrel és nem csak leszarják mert én is találkoztam már olyan lancerrel aki kijelentette mikor egy offline dps helyett keresni kellett egy újat, hogy ha berserk akkor kirúgja mindenképpen. 😡 no meg olyannal is találkoztam már, hogy kaprima első bossnál a healer ugyan állítása szerint nem első runos elrontott vmit és meghalt 2 ember…kétszer 😀 de maga a dolog ment, erre a leader pff disband.
    De amúgy az endgame content-el kapcs az a kérdés, hogy mikor jön a nexus és mennyire fogja lefoglalni az embereket, mivel BG meg hasonlók még odébb van.

    • nanael
      június 2, 2012 - 2:40 de.

      Gondolom ha kész lesz, berakják. Jelenlegi állapotában elég katasztrófális az egész. És itt nem csak a crashekre és laggokra gondolok. Random emberekkel borzasztóan nehéz megölni a 3. körben a boss-t, ha meg lehet egyeltalán. Ide inkább 20-30 fős jól szervezett és felszerelet csapatra van szükség.

      • június 2, 2012 - 8:26 de.

        Egyáltalán nem nehéz leölni a p3-as bossokat. A múlt heti EU teszten tapasztaltaknak semmi köze a végleges nexushoz. Ott szándékosan voltak erősek/erősítettek a bossok, hogy lássák mit birnak a szerverek egy hosszan elhúzódó nexuson.

  27. krisztian922
    június 2, 2012 - 11:18 de.

    Elvileg majd ugye mi már raidbe szerveződve vághatunk neki a nexusoknak ami gondolom majd segít ezen.

    • június 2, 2012 - 12:20 du.

      Szó sincs erről, a Nexust hamarosan (jövőhét?) itt van, viszont az Argon Queen part#2 nyár végére van datálva. Szóval jócskán lesz lehetőségünk a jelenlegi Nexus rendszert is próbálgatni.

  28. krisztian922
    június 2, 2012 - 1:10 du.

    Oh 😮 nos hát mind1, akkor csak a sok infó a közeljövőben meg nyár végén bekerülő dolgokkal keveredett bennem össze 😀 no mindegy, majd csak lesz az valahogy

  29. Fityula
    június 3, 2012 - 11:00 de.

    Ezeket a csúcs időben való “server shoot down”-okat befejezhetnék már!Ilyenkor játszanának a legtöbben sztem.Vagy csak engem zavar?

  30. június 3, 2012 - 11:21 de.

    Szóval 1 hónap után:
    Először is elmondanám, hogy eredetileg nem terveztem megvenni a Terát , mivel már megvettem prepurch-ben a GW2-t. De aztán kipróbáltam a bétát, itt már meginogtam, aztán Zacsitól kaptam még 7 napot, és ez elég löketet adott, így beneveztem rá. Nem bántam meg!
    Eddig lenyűgözött a játék, bár még közel sem vagyok a végénél, sok karaktert kezdtem (lvl40), de eddig jó. Nem vagyok az a rohanós típus, szeretem a pve részeket, és most nem az instákra gondolok, azokat max 5-10-szer viszem végig aztán unalom, inkább az open world felfedezést szeretem, vagy pvp.az instázás 2. munkahely, nekem nem kell…
    A pvp eddig nagyon jó, Lancerrel megyek, 5-6 szintel nagyobb emberek rendre bepróbálkoznak essenián főleg chanel1-en, és általában kihalnak, vagy feladják :DD Imádom ezt a tankot :DD
    Mások, Menorel írtad, hogy beszámoltatok a warrior és lancer skillekről, de én csak warriort találtam, lancert merre találom? lehet hogy csak vak vagyok, de visszanéztem az elmult 3 hét postjait, és csak 1 helyen találtam lancer skillekre utalást, de ott is 2 warrior skill volt felsorolva :D. Pls a lancer változásokról is valami kisinfót 🙂

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s