Kezdőlap > Blog, Bluehole, Frogster, TERA ENG, TERA Hungary > Jövőheti patch részletei~

Jövőheti patch részletei~

Kerek egy hete, hogy kezdetét vette a TERA EU hivatalos életpályája. Nyilván sokan közületek már jelentős mennyiségű tapasztalatot gyűjtött, sokatok már elérte a lvl60-at, vagy legalábbis a közelében van. Néhányatok már talán az endgame instanceokban is jár, ki-ki normálban vagy éppen hard módban.

A játék természetesen koránt sem áll le. Alig egy hét és jelentős mennyiségű változás fog bejönni. A jövőheti patch a következő változásokat hozza el az EU realmekre:

  • Ahogy azt korábban már megígérték: Jön vissza a vér effekt, a már ismert restrikciókkal. Ez a restrikció – elviekben – már csak a képernyőre fröccsenő vér hatást fogja érinteni. Meglátjuk mi is lesz ebből.
  • Szintén visszakapjuk a guild logó/embléma támogatást is. A korábban rebesgetett CM-ek által szükséges jóváhagyás helyett úgy döntött a BHS és a Frogster, hogy ezek a logók a hard-disk helyett simán a memóriában fognak tárolódni. Tehát a lokális cacheing helyett ezeket minden esetben egyedileg fogja letölteni a kliens. Nyilván valamilyen elvű cache algoritmust fog használni ehhez a szerver, hiszen ha egy átlagos 2000 guildes szervert nézünk, akkor az össze embléma kb 24 mega memóriát igényelne, ami nem feltétlenül jelentene jót. Jövőhéten meglátjuk, hogy miként sikerült ezt implementálni.
  • Várhatóan jövőhéttől végre búcsút mondhatunk annak a chat bugnak is, ami miatt időnként összehal az és nem megfelelően jeleníti meg az üzeneteket. Ehhez kapcsolódóan tovább finomították a chat filtert is, remélhetőleg a jövőben kevésé fog idiótán működni.
  • A prológus zónában kikapcsolják a collision systemet, így elkerülhető lesz, hogy a jump test szakaszban blokkolni lehessen a játékosokat. Számos további apró bugfix mellett elvileg módosítják az alapértelmezett loot ordert is a class lootra.
  • Jövőhéten indul el a Political System is. Lehet kezdeni a kampányolást és a felkészülést a szavazásokra. Jöhetnek a fűt-fát ígérgetések… Alacsonyabb adók, több tartalom, pve carebear zones, etc-etc.

  1. május 10, 2012 - 8:10 du.

    ha nem kéne dolgoznom, akkor már lvl 70 is lennék! 😀

    • dzsi911
      május 11, 2012 - 1:52 de.

      AH keresési funkcióról mit tudtok mivel cbt alatt faxa volt

  2. dzsi911
    május 11, 2012 - 1:51 de.

    Lenne 1 kérdésem nem tudtok vmit az AH keresési funkciójának visszaállításáról, mikor beírtál pár betűt és bedobta az összeset amiben benne volt most nekem vmiért nem jó és idegesítő 200oldalból kikeresni a legolcsóbbat

  3. május 11, 2012 - 7:57 de.

    Broker kereső bug? A túl könnyű szintezés orvosolása? A craftolás jelenlegi helyzetének felmérése és javítása?

    Sorolhatnám még. No rákeresek fórumon, hogy hátha van valami információ ezekkel kapcsolatban…

  4. május 11, 2012 - 8:22 de.

    igazad van az AHba nem lehet keresni úgy, hogy ha ráklikelek az itemre beilleszti a nevét a keresőbe és nyomok egy Entert vagy rányomok a kereső gombra! Elméletileg ki kéne dobnia az azonos nevű itemekt belőle! :S

    • dzsi911
      május 11, 2012 - 8:31 de.

      nekem már az is jó lenne ha úgy működne, h be írtál pár betűt és kidobta az összes olyat ami tartalmazta azt a pár betűt

  5. május 11, 2012 - 8:45 de.

    Van még a “clock bug” például, hogy említsek még. Az UI-ban be lehet kapcsolni egy óra funkciót, de nem működik abszolút pedig én nagyon tudnék neki ám örülni.

    Az Argon Queen 2 patch-et várom már, de nagyon… Remélem ott helyrepakolják a craftolást és quest rendszert is. XY disznó ad 80 XP-t leölésétért megölök 10-et és kapok 10.000 XP-t a questért..

    Amúgy szavam nincsen a játék ötöst kapott nálam és amikor végre a battlegroundok is benne lesznek, akkor megkapja a csillagot is mellé.

  6. Alcohol
    május 11, 2012 - 2:24 du.

    engem is érdekelne az AH-s probléma,hiszem látom hogy van bennt ah-ban,mivel mikor eladásra raknám ki akkor leirja a legalacsonyabb árat,viszont mikor keresem,és tényleg átkutattam az egész Ah-t akkor nem találtam meg a nyersit,és ez elég idegesítő.
    Túl könnyű szintezésről meg annyit hogyha normálisan a szintednek megfelelő küldiket csinálsz akkor totál megérthető hogy kb 15+ quest után azért csak összejön a kellő xp.

    • május 11, 2012 - 3:08 du.

      Ott van a kis kutya elásva:

      “…hogyha normálisan a szintednek megfelelő küldiket csinálsz…”

      Én 90%-ban idáig a zerkeremmel magasabbszintű voltam mint a quest, legalább 2 szintel. Mindig. Mindössze azért, mert minden questet megcsináltam és így néha kétszer kellett lemenni instába durván. (szóval nem farmoltam az instákat mielőtt erre gondolnál)

      Jó sok a quest, de egy picit talán szerintem sok XP-t adnak az elvégzésükért…

  7. Sagrath
    május 11, 2012 - 3:32 du.

    A vissza kellene állitaniuk a BAM-ok Insták stb nehézségét mert igy már egy 6 éves gyerek is 1 hónap alatt megüti max lvl capet.Sokkal jobban élveztem Koreaiban az egészet mégha 100 x agyoncsapott bennünket egy boss az instában még akkor is.Legalább volt benne kihivás de most Duoban végigpüföljük az instát és nem kell hozzá 6 óra mint anno Koreaiban.AH funkciót nagyon renbetehetnék mert ez igy ehhhhhh…Blood Effect/Guild Emblems welcome back.Chat bug az már jó lessz mert legalább hozhatom a popcornt a QQ-nál.Political system welcome Várom az első meg assassinolandó királyt és a guildjét (,;,,;,) mondjuk a PK deaktivizálásáért vagy csak azért mert most éppen ő a király…Remélem ez azért úgy lessz majd megoldva, hogy ha betilt területeken PVP-t azért az outlaw skillel lehet gonoszkodni.Az outlawnak pontosan az lenne a lényege,hogy a király törvényein kivűl is illegállisan orvgyilkolhassunk.KS esetén Bot killnél vagy egyszerűen csak azért, mert nem tetszik az arca lol.Azt akkor simán alkothatja a kis politikai szabályrendszerét stb.Valószinünek tartom, hogy a polytical systemel egyidőben megjelenik majd a korrupció és a lobbyzás is mint ahogy a való életben is történik az,nagyon remélem….Pegi 12 sem nagyon zavaró jelen esetben főleg ha a blood visszatér,van legalább sok kis balek akik a nagyobb szintű jól gerelt karijaikkal azt hiszik ők a császárok azt mikor betört az arcuk utánna már csak menekülnek mint valami kis ******…..

    • május 11, 2012 - 6:48 du.

      K-TERA-hoz képest sem a BAM-ok, sem az instanceok nem lettek könnyebbek, max csak annyival amennyit amúgy is nerfeltek rajta a K-TERA-ban is.
      Egyedül a story questekhez kapcsolódó BAM-ok és mini instanceok lettek könnyebbek, de ott meg egyszerűen a Kaia’s Chain kivétele miatt hozták ezeket egy szintre. Ez én speciel nem tartom annyira nagy hülyeségnek.
      Amikor Sagi te játszottál K-TERA-val akkor az már eleve egy agyon nerfelt TERA volt a kezdeni (kOBT) állapothoz képest, amikor lvl20-től már csak elit mobok voltak mindenhol. (Tehát lvl20-tól vagy csoportosan fejlődtél, vagy grindelhettél. Ezt szerintem kevesen sírják vissza.
      Az outlaw kontra PVP letiltás dolgot nem is értem. Szerinted ha egy zóna ura (venarch) letiltja a PVP-t az adott zónában, akkor mi mást tilt le mint a PK/outlawot?

      • goshinki
        május 12, 2012 - 7:04 de.

        Azért mondjuk az elég siralmas, hogy leszámítva az 50-60 közötti bossokat (ott még nem járok) technikailag minden BAM és named boss szólóban kényelmesen leölhető. Azért rendben, hogy lehessen egyedül fejlődni és ne legyen kínzenvedés (én mondjuk rendkívüli módon élveztem a kOBT-s elit vonatokat), de véleményem szerint átestek már annak a bizonyos lónak a túloldalára.

        Ha egyszer outlaw, akkor ugye nem igazán foglalkozik a törvényekkel. Teljesen jó lenne, ha menne akkor is a PK téma, de pl bármelyik NPC örömest kiverhetné a szuszt a pironkodó játékosokból.

  8. Alcohol
    május 11, 2012 - 9:23 du.

    Jah és még valami érdekelne,hogy mikor kerül a játékba bele:

    – A cronos-scroll
    -Az igért napi questek
    -Esetleges eventek?

    ÉS A BG-k 🙂

  9. Sagrath
    május 12, 2012 - 10:30 de.

    ????? Moderált törölt komment????? Sértőt ne irtam pedig benne ahogy néztem….Na mindegy.Lényeg Az egy elég oktalanság hogy az Outlaw státust PK tiltással el veszik az embertől onnantol kezdve mi az értelme törvényen kivűlinek lenni???Mert úgye Outlaw az azt jelenti,és ha törvényen kivűli vagyok akkor az adott territorium semmilyen törvénye rám nem vonatkozik.Igy simán elnevezhetnék másképpen is.

  10. Sagrath
    május 12, 2012 - 10:31 de.

    Sagrath :
    ????? Moderált törölt komment????? Sértőt ne irtam pedig benne ahogy néztem….Na mindegy.Lényeg Az egy elég oktalanság hogy az Outlaw státust PK tiltással el veszik az embertől onnantol kezdve mi az értelme törvényen kivűlinek lenni???Mert úgye Outlaw az azt jelenti,és ha törvényen kivűli vagyok akkor az adott territorium semmilyen törvénye rám nem vonatkozik.Igy simán elnevezhetnék másképpen is.

    lol ez a kereső meg a céges komputer egy idiot nem látta a kommentem amit már tegnap éjjel elküldem WTF????Ezuton elnézést kérnék a moderátortól mert mnem tett semmit viszont a PC-m a melóhelyen megzabosodott lol…

  11. Traktor
    május 12, 2012 - 1:28 du.

    Sagrath legyél vanarch és majd tuti lesz PK vagy menj más zónába 😛
    Persze nem biztos, hogy ki lesz mindenhol lőve, attól függ, hogy dönt az aktuális “Jani” 😀
    Attól pedig már törvényenkívüli vagy, hogy Outlawban gyilkolod le a saját szövetségeseidet, de most erre nem találok ki semmit, hogy tiltja ezt meg valaki 1 klikkel, fogadd el, hogy így van 😛

  12. krisztian922
    május 12, 2012 - 3:21 du.

    Nem értem a szintezéssel mi a gond 😮 én kb. lvl 30-32után tapasztaltam azt, hogy kicsit tovább tart már fejlődni és bőven nem 15 quest. Engem pont az ellenkezője idegesít, hogy néha ugyan annyit kell dolgozni 100k questért mint 20k-ért.

  13. május 14, 2012 - 8:45 de.

    A lassabb a szintezés X lvl-től témát nem értem. Ha összeállsz valakivel (2-3 főrs party) és az új helyeken végig tolod a story küldik mellett felszedhető (tehát a sárga küldik kb. tizedéről van szó) sárga küldiket, akor online töltött nettó 10-15 óra egy szint maximum lvl50 felett is. Ha több sárga küldit is csinálsz, még több XP. Szerintem kissé gyors igy a szintezés. nerfelhették volna nyugodtan.

    • május 14, 2012 - 8:46 de.

      Bocs az elgépelésért. Akkor, ha lehetne javítanám, de nem lehet. 🙂

    • május 14, 2012 - 9:37 de.

      10-15 óra alatt jóformán 50-ről 60-ra lehet uppolni, de legalábbis 6-7 szintet kényelmesen is be lehet verni annyi idő alatt… Főleg, ha nettó játékidőről beszélünk.

      • május 14, 2012 - 11:05 de.

        Én játékról beszélek, nem power lvl-ingről. 🙂

      • május 14, 2012 - 11:22 de.

        Én is, ez közel sem powerlvl-ing 🙂 Gyűjtögetéssel, questeket végigtolva 🙂

      • nanael
        május 14, 2012 - 3:56 du.

        Archerrel tuti nem

      • május 14, 2012 - 4:38 du.

        Archerrel nyilván nem, azzal rövidebb idő alatt is lehet, 1shot powa!
        Trollkodást félretéve: 2-3 fős partyról volt szó.

      • nanael
        május 14, 2012 - 4:40 du.

        Ohh, ok. Kimaradt ez a kis részlet 😀

  14. krisztian922
    május 14, 2012 - 10:08 de.

    Nos igen volt egy pár szint amikor én is egy másik taggal partiban toltam de ez nem általános (az esetemben) :s egyedül valóban lehet nekem tűnik lassabbnak. De hát ez van 😀 szintezés nem a lényegi része, csak jöjjön még több content a végére

  15. Zmarci
    május 14, 2012 - 12:41 du.

    Sziasztok, nem tudom, hogy jó helyen érdeklődöm-e, de szeretném ha valaki tudna mondani egy-két dolgot Tera-ról.

    Én 3000 órát játszottam Aion-t kb, eléggé hasonlónak tünik a világa, és nagyon tetszik. A combat system is izgalmas, viszont nem tudom, hogy mennyien fogják játszani tera-t EU-ban. Mit gondoltok, meg fog halni, ha GW2 kijön? Végre egy olyan MMO-val szeretnék játszani amivel játszhatok akár 5 évig is…

    Előre is köszönöm a válaszokat!

  16. krisztian922
    május 14, 2012 - 1:04 du.

    Hacsak valaki nem akar jósolni nem fog tudni neked válaszolni. Az biztos, hogy mivel a terának is meg vannak a maga sajátosságai ezért sokan nem fogják csak úgy ott hagyni, jelenleg elég sokan vagyunk szerintem 😀 speciel éjjel 3kor is találni még partit instákra szóval.

  17. Kaguura
    május 14, 2012 - 7:21 du.

    Zmarci :
    Sziasztok, nem tudom, hogy jó helyen érdeklődöm-e, de szeretném ha valaki tudna mondani egy-két dolgot Tera-ról.
    Én 3000 órát játszottam Aion-t kb, eléggé hasonlónak tünik a világa, és nagyon tetszik. A combat system is izgalmas, viszont nem tudom, hogy mennyien fogják játszani tera-t EU-ban. Mit gondoltok, meg fog halni, ha GW2 kijön? Végre egy olyan MMO-val szeretnék játszani amivel játszhatok akár 5 évig is…
    Előre is köszönöm a válaszokat!

    Szerintem:
    Eddigiekben ismert MMO-kal nem lehet még csak összehasonlítani sem…Eszméletlenül szép Graf és látvány, ráadásul sok nyitott dolog van..Politika, PvP , GvG, insták és Pk…és még jönni fog a Battleground és egykét fincsiség 🙂
    A harcrendszer zseniális…ezzel gamelsz , utána nem fogsz eltűrni egy Tab-olós játékot ((mobkijelolgetőset))

  18. május 15, 2012 - 10:15 de.

    Egy MMo-nak szerintem nem a fejlődés a lényege, arra van, hogy megtanuld használni a karaktered. Arra szerintem bőven elegendő a jelenlegi szintezési idő, felesleges csűrni csavarni…

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s