Kezdőlap > En Masse, TERA ENG, TERA Hungary, TERA Online > OBT giga patch notes

OBT giga patch notes

Az EnMasse kicsit megemberelte magát és egy igencsak méretes OBT patch notesszal lepett meg bennünket ma reggelre. Kora reggel fordítjuk Corival, Rdeivel és darkspellel közösen. A tovább után megtaláljátok az egész fordítást. (Mivel párhuzamosan többen fordítottuk és nem igazán volt időnk a végén már az egészet korrektúrázni, ezért nézzétek el az ebből fakadó esetleges hibákat, typokat, stb.). A patch notes alaposan elmagyarázza pl. az új Instance Matchmaking Systemtől kezdve a Nexuson keresztül az új “Zyrk”-eken át igen sok mindent. Több hasznos dolog mellett pl. megismerkedhettek az új lvl60-as class skillekkel is. Még van az OBT startig kb 2 óra, ha nincs jobb dolgot, akkor megismerkedhetsz a részletekkel!

Újdonságok:

Instance Matching System

Ez a rendszer azt a célt szolgálja, hogy megkönnyítse a csapatok összeállítását az instacokhoz. Az IMS egy cross-server poolból választja ki a playereket, hogy minél gyorsabban felálljon az adott group.

  • Az alábbi Matchmaking System rewardok csak az OBT során lesznek elérhetőek, a headstartnál már (a feedbackek miatt) nem lesznek.
    • Azok a playerek akik az adott instance-ban kivégzik az utolsó bosst, kapnak egy “Valkyon’s Response I – IV,” nevű tárgyat, ami különböző fogyasztható cuccokat dobhat és egy gemet, amit goldért lehet eladni az ingame mail rendszer segítségével.
    • Továbba azok a playerek akik ezt a rendszert használják több token és egy attack speed buffot kapnak a lent leírtak szerint.
    • A solo és a duo partyk 4% attack speed növelést kapnak.
    • A három fős partyk 3% attack speed növelést kapnak.
    • A négy fős partyk 2% attack speed növelést kapnak.
  • A “Dropout” debuff már nem csak a 10 percnél régebbi partykra érvényes; bárki megkapja, aki kilép a matchmakinges partyból. Amennyiben a party feloszlik, csak a party leader kapja meg. A debuff nem érvényes azokra, akiket kirúgtak a partyból.
  • A matching system használata esetén 50%-kal csökken az adott dungeon reset ideje (CD-je) annak befejezése után. (Ez az addíció nem érvényes Temple of Balder és Fane of Kaprima instance-ok esetén)

Reputációs rendszer / Napi küldetések

A rendszer segítségével küldetéseken keresztül lehet növelni a reputációdat számos frakción belül, amiért cserébe exkluzív felszereléseket/tárgyakat tudsz később ott vásárolni. A reputáció szinted a következő értékeket veheti fel egy frackióval szemben: Hostile, Suspicious, Apprehensive, Wavering, Neutral, Favorable, Friendly, Trusted, Revered (Ellenséges, Gyanakvó, Nyugtalan, Bizonytalan, Semleges, Elfogadó, Barátságos, Bizalmas és végül a Megtisztelő) – A reputációról részletesebb információkat a karakter info ablak (P) külön lapján találhatsz.

  • A reputációs szinted befolyásolja, hogy milyen tárgyakat tudsz vásárolni az adott frakciónál. Az adott frakciótól megszerezhető napi küldetésekkel, valamint bizonyos mobok leölésével lehet gyarapítani a reputációdat.
  • A napi küldetések az adott frakció alaptáborában vehetők fel. A könnyebb megkülönböztethetőség érdekében ezek zöld quest markerekkel vannak jelölve. Kivételt képez ez alól az Agnitor frakció, ahol a questeket automatikusan megkapod, ha belépsz egy nexusba.
  • Hat új frakciót lehet követni:
    • Invalesco: Val Tirkaiba történő belépéskor válik elérhetővé. Misztikus csoportosulás, akik annak szánják életüket, hogy megismerjék az Argon elpusztításának kulcsát Val Tirkaiban.
    • Shariar: Khanovar Frontba történő belépéskor válik elérhetővé. Egy rendhagyó hadi gyülekezet, akik az argonok ellen szövetkeznek.
    • Valsekyr Hunt: Kanstria tartományba (Val Tirkain belül) történő belépésnél aktiválódó frakció. Katonák, zsoldosok és vadászok laza szövetsége, akik élnek-halnak a nagyvadakért és a csatákért az argonok ellen.
    • Hyderad Legacy: Ez a frakció a lvl 60 bedingelése után válik elérhetővé. A Balder’s Refuge köré összpontosuló frakció, Hyderad tanításainak követői, akik azon dolgoznak, hogy fenntartsák a múltat és védjék életkörnyezetüket.
    • Hands of Velika: Szintén 60-as szinten elérhető csoport. Egy titkos szövetség a város kereskedő és katonái között, akik a város jólétét szolgálják és cselekednek a város vezetősége helyett.
    • Agnitor: 59-es szinttől elérhető csoport. Olyan tudósok elit csoportja, akik a Nexusok titkait fürkészik. The reputation store sells new mounts, grade 13 superior equipment, accessories, and consumables.
  • A játékosok egy nap maximum 10 napi questet csinálhatnak meg és egy frakción belül is legfeljebb 5-öt. Az Agnitor frakció legfeljebb 2 napi questet adhat függően a játékos reputáció szintjétől. A napi questek limitje szerver idő szerint hajnali kettőkor resetel.
  • Reputáció boltokban a kívánt tárgyat goldért és adott számú creditért vehetjük meg amennyben van hozzá elegendő repunk. A tárgyak lehetnek zöld accessory crystalok, materialokat az accessory crafthoz, accessorykat, mountokat, és sokféle consumable itemeket.

Nexus

Hat-nyolc Nexus nyílik véletlenszerűena Khanovar Fronton, Argoneában, és Val Kaeli Granarkus régióiban. Mindegyik nexusnak három szintje van, egyre erősebb szörnyekkel. Ha a játékosok egy szint összes ellenfelét legyőzik, a Nexus bezárul és a játékosok reputációs jutalmat (credit) és reputáció pontokat kapnak az Agnitor frakcióhoz (a nexusba való belépéskor kapott automatikus küldetéseken keresztül).

  • Mikor egy nexus bezárul, egy másik megnyílik valahol a régión belül; mindaddig, amíg mind a 6-8 bezárásra nem kerül – vagy az első nexus megnyílásától számított egy óra le nem jár. Mindegyik nexus egyre nagyobb, amitől a területet benépesítő szörnyek eltűnnek.
  • A Nexusba belépő játékos véletlenszerűen kaphat stackelődő buffokat és debuffokat, melyek folyamatosan halmozódnak a bent töltött idő alatt. A nexusba belépő solo játékosok a belépést követően automatikusan bekerülnek egy partyba és megkapják a “The Mysterious Nexus” questet (ha legalább lvl59-esek) A nexus állapotától függően folyamatosan minden ott tartózkodó megkapja az éppen arra a fázisra szóló questet. A questek automatikusan befejeződnek, ha az adott fázisban minden mob leölésre került, viszont a quest automatikusan failelődik, ha bizonyos ideig nem csinál semmit a player.
  • Minden szörny a nexusban (a kicsik kivételével) droppolhat “Nexus Boom” nevű speciális tárgyat. Bárki tudja ezeket lootolni és cserében egy kis mennyiségű reputációt kap az Agnitor frakcióhoz.
  • További jutalmat kapnak azok a játékosok, akik legalább 30 fővel egyhuzamban végig tolják egy adott nexusnál az összes fázist. (Stage 1-től 3-ig).

Pénznem

  • Megváltozik a játékbeli pénznem. A jelenlegi gold átmegy copperbe, majd ami 100 copperenként vált silverre. 100 silver pedig 1 goldot ad ki.

Pegazus utazás

  • A játékosok immáron szabadon tudnak egyik városból egy másik közelibe repülni anélkül, hogy érinteniük kellene az adott kontinens fővárosát.

Bróker

  • Smart search funkció kerül implementálásra, ami lehetővé teszi, hogy bizonyos tárgyakra, bizonyos feltételek és kapcsolódó képességek alapján keress rá. Az alap keresési funkciót is tovább finomították.
  • A párhuzamosan futtatható eladási aukciók számára 50-re növelték.
  • Amikor el kívánsz adni egy tárgyat a brókeren keresztül, akkor automatikusan megjelenik annak a javasolt minimum és átlag ára segítségképpen.

Enchantment

  • Figyelmeztető ablakot fogunk kapni, ha már enchantolt tárgyat raknánk az alapanyag slotra az enchantolásnál, mindez annak érdekében, hogy el lehessen kerülni az ilyen baleseteket.

Achievements

  • Különböző archivementek segítségével új játékelemek kerültek hozzáadásra.Új moutok, maszkok és title-ök szerezhetők meg a bonyolúltabb achivementek teljesítésével.

Kipihentség (Rested Experience)

  • A maximálisan gyűjthető rest bonus a lvl 1 és 33-as szintek között csökkentésre került. Cserébe viszont a magasabb szinteken növelésre került.

Dungeons

  • Két új middle-range dungeon kerül hozzáadásra: Suryati’s Peak (level 56) és Ascent of Saravash (level 48), mindkettő 6 órás cooldown-nal érhető el.
  • Mivel az két új instance olyan helyen található, amelyek populáris összejöveteli pontok, ezért Suryati’s Peak és Ascent of Saravash körüli non-PVP területeket kissé megnöveltük, hogy elkerülhető legyen az ennek hiányából adódó kellemetlenség.
  • Suryati’s Peakben fellelhető néhány rejtett “Old Treasure Chest”. Ezeket minden bizonnyal a két boss: Nemona és Garan rejthette korábban el. Érdemes lehet ezeket felkutatni.
  • A gazdag és őrült még gazdagabb lett: Sinestral Manor és Cultists’ Refuge bossai még nagyobb vehemenciával dobálják az értékes lootokat.
  • Új lvl60-as instanceként hozzáadásra került Temple of Balder. Belépéshez a Dél-Sharán fellelhető Balder’s Refugeba kell ellátogatni. 2 órás cooldownja van normál módban; hard módban pedig 6 órát kell várni egy-egy run között.
  • Új lvl60-as instanceként hozzáadásra került Fane of Kaprima. Belépéshez Mistmoor Islandre kell  ellátogatni. 2 órás cooldownja van normál módban; hard módban pedig 6 órát kell várni egy-egy run között.

Területek

  • A következő dungeonokban lehet majd lovagolni: Hungry Caverns, Azarel’s Labyrinth, Pirate Grotto, Tenebrous Mines, Eldritch Academy, Citadel of Torment, Doomcrypt, Arachnaea, Temple of Dagon.
  • Celestial Hills-en belül a Godric’s Farm mostantól teleport tábor.
  • Új, 58-as szintnek megfelelő zónák: Tirkai Forest, Thrallhold és a Three Towers.
  • 59-es szintű karaktereknek szánt új zónák: Khanovar Front, Argonea, and Granarkus (ezek mind Northern Shara-n belül) és Balder’s Refuge (ez pedig Southern Shara-ban).
  • Zöld ékszer krisályokat dobó nevesített szörnyek lettek elhelyezve a következő új zónákban: Hursaras (Khanovar Front), Volsurus (Argonea), Disholok (Granarkus) valamint Draelteryx (Thrallhold).


Küldetések

  • A játékosok immáron felfedezhetik Island of Dawn új prológusát. A prológus során egy lvl20-as karakter bőrébe lesz lehetőséged (ugyanazon classal) belecsöppenni a szigetre elsőként érkező expedíció tagjai közé. A kapott küldetések teljesítéséhez meg kell ismerned a játék harci rendszerét. A küldetések teljesítését követően fogsz landolni Island of Dawnon… akkor már természetesen lvl1-es karakterként.
  • A “Building a Mystery” story quest immáron teljesíthető lesz soloban is. Ehhez Mattin (NPC) kap egy 150%-os defense buffot, továbbá a támadók közül a kicsi lények 60%-kal kevesebbet fognak ütni. A Kumasok (BAM) nem jelennek meg a védelmező quest során. Ezt a részt a küldetés lánc egy későbbi eleméhez adták hozzá.
  • Bastin of Lok (Secert Base) instancehoz kapcsolódó questeket (“Once More Into the Breach,” “Pulling the Fangs,” and “Runaway’s Request,”) kivették a story quest láncból és immáron normál küldetésekként érhető el.
  • A “Some Gave All” quest rewardjaként olyan jutalmakat lehet majd kapni, amik a ‘small monsterek’ ellen nyújtanak bizonyos előnyöket, így lényegesen simább lesz a kalandozás Tuwangi Mireben.
  • A “More Tuwangis to Kill” quest rewardjaként olyan jutalmakat lehet majd kapni, amik a ‘big monsterek’ ellen nyújtanak bizonyos előnyöket, így lényegesen simább lesz a kalandozás Celestial Hillsben.
  • Island of Dawn következő NPC karakterei: Leolin, Lilni, Jirash, and Taras áthelyezésre kerültek, hogy ne kelljen annyit rohangálni a zónában az egyes questek miatt.
  • Lumbertownban Latton áthelyezésre került, hogy ne kelljen annyit rohangálni a zónában az egyes questek miatt.
  • Crescentiában Esedran áthelyezésre került, hogy ne kelljen annyit rohangálni a zónában az egyes questek miatt.
  • Valley of Titansban Furlan áthelyezésre került, hogy ne kelljen annyit rohangálni a zónában az egyes questek miatt.
  • Egyes questek előfeltételei Island of Dawnon, Tuwangi Miren ésTenebrous Minesban változtak, hogy folyamatosabban lehessen haladni az adott területen.
  • Az “Into the Light” story quest immáron már megmutatja Princess Rida pontos helyén a küldetés teljesítése után.

Tárgyak

  • Olyan class specifikus tárgyak kerültek hozzáadásra a játékhoz, amelyek egy-egy class egy bizonyos skilljét erősítik. Ezek a statok ráadásul stackelődnek, ha különböző (Egyszerre viselhető) tárgyakon is megtalálhatók (pl. fegyver + páncél)
  • A Stolen Gift Boxok és a Lost Gift Boxok immáron tárolhatók a bankban.
  • Firesnaps, Firecracker Strings és Smilecracker-ekből egy sloton immáron 99-et lehet tárolni 10 helyett.
  • Alapanyagokból 9999-et lehet egy sloton tárolni az inventoryban (a korábbi 999 helyett).
  • Bizonyos gyűrűk és fülbevalók kaptak egy-egy új crystal slotot. A játékos ezekbe a slotokba a magas szintű instanceokból és reputációs jutalmakból megszerezhető köveket rakhatják. Ezzek összesen 4 új accessory crystal slot válik elérhetővé. Az ezekbe berakható – zöld – crystalok a zyrk nevet kapták.
  • Az ékszerekbe rakható zyrkekből is kétféle változat érhető el: átlagos (fehér) és priestine (zöld). Az így előrhető új crystalok és azok buffjai::
    Crystal Name Effect
    Powerful Zyrk Strength növelése.
    Grounding Zyrk Endurance növelése.
    Impacting Zyrk Impact növelése.
    Balancing Zyrk Balance növelése.
    Carving Zyrk Critical Hit Rate növelése.
    Unyielding Zyrk Critical Resistance növelése.
    Relentless Zyrk A maximum HP növelése.
    Cunning Zyrk A maximum MP növelése.
    Swift Zyrk Attack Speed növelése.
    Griefing Zyrk Playernek okozott sebzés növelése.
    Indomitable Zyrk Playertől kapott sebzés csökkentése.
  • Sapkák és maszkok viselhetők a head slotokon keresztül. Bár ezek a tárgyak semmiben nem befolyásolják a karakter harci teljesítményét, de jelentősen változtathatják annak kinézetét. A legtöbb sapka beszerzéséhez bizonyos tárgyakat kell megvásárolni az egyes reputációs vendoroktól, melyet átadva a Velikában található kalapos NPC-nek kapod meg a kiválasztott viseletet. Néhány sapka és maszk jutalomként kapható meg bonyolult achivementek teljesítéséért cserébe.
    Sapkák listája
    Shimmering Top Hat Black Top Hat Faerie Globe Angel Halo
    Bow Hat Wicked Witch Hat Red Velvet Crown Blue Velvet Crown
    Yellow Velvet Crown Purple Velvet Crown Sunflower Band Velik’s Festival Hat
    Aviator’s Cap Purple Aviator’s Cap Green Aviator’s Cap Blue Aviator’s Cap
    Red Hood Green Hood Maroon Hood Purple Hood
    Blue Tuwangi Turban Yellow Tuwangi Turban Purple Tuwangi Turban Green Tuwangi Turban
    White Hair Feather Black Hair Feather Blue Hair Feather Golden Hair Feather
    Dread Pirate’s Dark Hat Dread Pirate’s Red Hat Dread Pirate’s Green Hat Dread Pirate’s Tan Hat
    Gray Adventurer Hat Red Adventurer Hat Blue Adventurer Hat Green Adventurer Hat
    Yellow Starling Nestcap Pink Starling Nestcap Blue Starling Nestcap Red Starling Nestcap
    Cute Popo Hat Blue Popo Hat Hot Pink Popo Hat Purple Popo Hat
    Blue Party Hat Green Party Hat Navy Party Hat


    Maszkok listája
    Ghilliedhu Mask Kumas Mask Dwarf Orcan Mask
  • Új mountok kerültek implementálásra 280-as sebességgel. Például a Black Leopard (legnagyobb jutalom a reputációs rendszerben), Death Charger (nexus achievement), Nexus Warhorse (nexus reputation), Aeolian Zebra (jutalom a level 60-as hard-mode instance-okból), Shadow Steed (jutalom a level 60 story quest után).
  • A cooldown a greater charmokon 5-ről 1 másodpercre csökkent.
  • A craft design a temple guardian fegyvereken és armorokon immáron gold.
  • A levédhető damage mennyisége a temple guardian lancokon és axe-okon nőtt és egyidejűleg a guardian temple scepterek és staffok HP recoveryje is növekedett.
  • A Cooldown a mountoknál már csak 1 másodperc 3 helyett.

Kasztok

Archer

  • Eagle’s Eye skill hozzáadva. Csökkenti a játékos mozgási sebességét 20%-kal, cserébe növeli az erőt 50-nel és a PvP sebzést 20%-kal. A skill 10 MP-t fogyaszt másodpercenként.
  • A Concussion Trap egy új skill, mely a játékos előtt elhelyezett csapdával bénítja meg a célpontot illetve a környező célpontokat. A hozzátartozó glyph, a Glyph of Energy. 20%-kal csökkenti a cooldownt.
  • Az Ensnaring Trap egy új skill, mely a játékos előtt elhelyezett csapdával lassítja le a célpontot illetve a környező célpontokat.A hozzátartozó glyph, a Glyph of Energy. 20%-kal csökkenti a cooldownt.
  • Explosion Trap egy új skill, mely a játékos előtt elhelyezett csapdát felrobbantva sebzi meg a célpontot illetve a környező célpontokat. A hozzátartozó glyph, a Glyph of Power. 25%-al növeli a sebzést.

Berserker

  • Az Evasive Smash egy teljesen új két részből összeálló skill, ami egy feltölődő skill, melynek megszakításakor végrehajt a karakter egy evasive rollt, mely utána végrehajt egy támadást. A skill csak charging skillként használható, az evasive roll (kitérés után) megnyomva újra a skill gombját hajtódik végre a támadás. A támadás annál erősebb minél tovább chargeoltak a kitérés előtt. A skillhez tartozik egy új lvl60-as Glyph of Power is, ami 25%-kal növeli a skill által okozott sebzést.

Lancer

  • Chained Leash egy új skill, ami láncokat dob a range-en belüli ellenfelek irányába. A támadás stunolja a célpontokat és közülük maximum 6-ot a Lancerhez ránt. A Chained Lash rendelkezik egy lvl60-as Glyph of Energyvel, ami 20%-kal csökkenti a skill cooldownját.

Mystic

  • Warding Totem új skill, egy fixen rögzített tárgyat rak le a mystic elé, ami ezt követően támogatja a mystic társait (Néhány másodpercenként tölt vissza HP-t). A Warding Totemhez tartozó Glyph of Brilliance segítségével 500 MP-vel lehet csökkenteni a skill MP szükségletét.

Priest

  • A Healing Immersion egy új lock-on alapú heal, ahol a lockolt target és a körülötte állók healelődnek. Healing Immersion mozgás közben is castolható. A Healing Immersion glyphje a Glyph of Persistence. Ez 40% eséllyel reseteli a skill cooldownját.
  • A Grace of Resurrection egy új skill ami lehetővé teszi, hog a caster ressurecteljen 120% HP-val és MP-vel. A Grace of Resurrection glyphje a Glyph of Energy. Ez 40%-al csökkenti a cooldownját a skillnek.

Slayer

  • Measured Slice nevű új skill egy határozott ütést mér az ellenfél nyakára. A skill aktiválása gyorsítható, ha az Overhand Strike után kerül használatra. A skillhez kapcsolódó Glyph of Garving segítségével duplázni lehet a skill kritikus sebzését.

Sorcerer

  • A Stone Skin új skill segítségével kővé változtathatja magát a sorcerer, ebben az állapotban minden sebzésre immunis egy rövid ideig. A skill deaktiválható annak újra használatával. A skillhez kapcsolódó Glyph of Energy segítségével 20%-kal csökkenthető annak a CD-je.

Warrior

  • A warriorok mostantól adott skilleikkel növelhetik az “edge-üket” az ellenfeleiken amelyeket később leüthetnek róluk több damageért vagy debuffért. Az alábbi skillek növelik az edge-et: Poison Blade, Charging Slash, Death From Above, Combative Strike (level 3 vagy affelett), Backstab, Rain of Blows (level 3 vagy affelett), Rising Fury (level 2 vagy affelett), Blade Draw. A következő skillek üthetik le a felgyülemlett edge-et: Battle Cry, Scythe.
  • Az edge ellenfelenként gyülemlik.. Így amennyiben két warrior támad egy ellenfelet, azesetben ugyanaz lesz az edge-ük. Az edge csak egy adott mennyiségben tárolódik (10)
  • A Scythe egy új damage skill ami több ellenfelet is sebez egy széles ívben.. A damage jóval nagyobb lesz nagyobb edge esetén. A Scythe glyphje az a the Glyph of Carving. Ez a glyph megduplázza az esélyét a critical hitnek.

Javítások

  • A Guild-tagok mostantól nem tudják egymást támadni miközben guild vs guild harcban vesznek részt.
  • Bizonyos skillek használata esetén resetlődtek a mystic skilljeinek hatóideje, ezt javították.
  • Javították a tárgyak azonosíthatóságát az inventoryban.
  • Javították a nem odavaló popup ablakot, ami olyankor jelent meg, amikor a teleport UI-n túl gyorsan kattingatott a játékos.
  • Tenebrous Mines szörnyei végre nem resetelődnek combat alatt.
  • A trade brokernél javították a hibát, ami miatt nem lehetett rákeresni bizonyos szavakra.
  • Slayer esetén javították a Distant Blade and Exhausting Blow ütések betalálását megakadályozó bugot. .
  • A Smart Search “Enchant materials for my equipped items” keresését javították.
  • A megkeresett itemek listája nem tűnik el többet, ha advanced search közben zárja be/nyitja meg a játékos a trade broker ablakot.
  • A tárgy mennyisége helyesen jelenik meg a javasolt eladási ár panelen a Trade Brokernél.
  • A javasolt ár a továbbiakban soha nem fog 1 coppert mutatni tévesen.
  • A Rebirth Robe drop rateje egy szintre lett hozva a Rebirth Cuirass és Rebirth Hauberk itemekkel..
  • A priest Glyph of Lingering effektje felkerül az instanceba belépő party tagokra is.
  • A játékosok a továbbiakban nem tudják elkerülni Magnus’s Toy gömbjeit Balder’s Templeben azzal, hogy éppen akkor használnak valamilyen skill-t (animáció alatt)
  • A guild és napi küldetések mob markere (ami megjelenik a mobok neve mellett), végre nem keveredik össze.
  • A Sorci Stone Skin skillje esetén ritkán jelentkező hiba, ami befolyásolta annak időtartamát javításra került.
  • A guild questek normálisan törölhetők a quest log ablakból.
  • A kiszabadítandó ‘Baby Blue Horn Giant Toad’ NPCnek (Tuwangiban) 5x több HP-ja lett.
  • A Velik’s Festival Ring végre bezúzható, ha nincs már rá szükség..
  • A Quest ablak a továbbiakban nem fog kinyílni, ha a a játékos éppen befejezi az adott questet.

  1. Chiccoo
    április 19, 2012 - 1:11 du.

    Köszi a fordítást srácok, szép munka!

  2. rekotye
    április 19, 2012 - 1:31 du.

    A sorci Stone Skin használatakor azonnal leveszi az aggro-t. Én egyszer belefutottam, a BAM már csak 20% HP-n volt, kite-olni kellett volna, amíg meg nem érkezik “valaki”, aki szeret meghalni ( ;D), de elkapott a dög, életmentőként benyomtam a skill-t, azonban a dög abban a pillanatban resetelt…. Gondoltam ez is hasznos infó lehet :).

  3. attyspocak
    április 19, 2012 - 1:39 du.

    Köszönjük a fordítást !

  4. Melania
    április 19, 2012 - 1:57 du.

    Köszi a fordítást!

  5. pepe
    április 19, 2012 - 2:45 du.

    kösz a fordítást
    ez a dropout debuff pontosan mit takar ?

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s