Kezdőlap > Blog, TERA KOR > Battlegrounds: we will miss you~

Battlegrounds: we will miss you~

Mint azt talán már mindannyian tudjátok, a westernizáció áldozata lett a TERA-ban jelenleg elérhető battleground funkció. A kiadó úgy döntött, hogy visszatartja a kiadáskor a battlegroundokat és azokat csak később (valamikor a nyár közepén/végén) fogja csak bekapcsolni az EU/NA szervereken. A háttérben az húzódik meg, hogy – nyilván a nyugati kiadók instrukciói alapján – újratervezik a battlegroundokat és számos fejlesztést/átalakítást tesznek rajuk. Ezek a változások fontos alapját fogják képezi az “Argon Queen part 2” content patchnek, ami a bejelentés alapján várhatóan valamikor a nyáron fog felkerülni a nyugati realmekre.

Ha már temetnünk kell a jelenlegi BG-ket, akkor álljon a tovább után egy rövid videó arról, hogy mit is temetünk. A tovább után egy friss videó alurentől. Gondoltak egyet, hogy csak benéznek ebbe a BG-be, mielőtt még végleg búcsúztatnánk. Első nekifutásra kicsit botladoztak a BG-ben (pl. hogyan kell feléledni, mit a bogyók, hogyan kell másik spoton feléledni, stb), de hamar feltalálták magukat.

Mint a videón is látszik nagyon nem mindegy a PVP-ben, hogy ki milyen gearben van. A PVP szerverek közel 30%-os PVP +dmg-e, és az armor 40%+-os dmg reductionje, plusz a hozzá jövő 70% pvp crit dmg reduction igen szép dolgokat tud eredményezni. A BG-re beeső wannabe hero száját hamar el tudja kenni egy class5-ös BG gearben feszengő ellenfél. Az outdoorban/instában tapasztalt 30-50k-s noncritekből és a 200k+-os critekből egy ilyen gearben feszítő ellenfélből könnyen lesz 200-1000-es noncrit és lehet örülni a 5-6k-s criteknek is. Fordított esetben viszont elég csak nekiszaladni a kitartott kéznek és máris térden csúszik tovább a PVE hero egyenesen a falig.

A tovább után a már említett videó:


Kategóriák:Blog, TERA KOR Címke: , , , ,
  1. pepe
    április 12, 2012 - 2:10 du.

    na én most meg vagyok kavarodva egy picit
    ez a BG ? azt hittem ez az aréna .
    A BG nem nagyobb, nyíltabb, ahol pl. pontokat kell elfoglalni ? Köszi!

    • krisztian922
      április 12, 2012 - 2:24 du.

      off – Pepe előző hírnél írtad egy tagnak, hogy ha kell neki kulcs cbt-re küldesz 😀 kaphatnék én is egyet ?:x krisztian922@freemail.hu előre is köszi ha tudsz még (amúgy honnan szeditek más nyelvű website-okról?)

      • pepe
        április 12, 2012 - 2:30 du.

        küldtem, jó játékot

    • Lyca
      április 12, 2012 - 3:55 du.

      szintén off , van még kulcs? ha igen lehetne egyet csórni ? 😛 (likantropia@gmail.com) előre is köszi ha van !

  2. április 12, 2012 - 2:15 du.

    Az arena fightokat nem gearscore alapján kéne összepakolnia? =/

  3. április 12, 2012 - 2:17 du.

    pepe: A TERA-ban jelenleg kétféle BG van:
    – 5v5 aréna
    – 10v10 nyílt terepen, pontokat elfoglalós, egymást gyilkolós buli.

    Mindkettő battlegroundnak számít.

    • pepe
      április 12, 2012 - 2:26 du.

      Értem…
      Azt hittem az aréna külön van.

  4. 0zirisz
    április 12, 2012 - 2:39 du.

    Az a nagy kérdés, hogy amíg nincs berakva a az új bg rendszer addig miből szerünk pvp cuccokat?

    • április 12, 2012 - 2:57 du.

      PvE-ből. De enchanthoz amúgy is elkerülhetetlen a PvE.

    • ImYoI
      április 12, 2012 - 2:59 du.

      Nem akarok hülyeséget írni, de én úgy tudom, hogy pve eventekből lehet majd szerezni pvp cuccot. Még pedig amikor megnyílnak a nexusosok és az ott elvégzett questekből kapott tokeneket lehet beváltani pvp cuccokra. Én ezt csak olvastam, szóval nem biztos. Ha úgy vesszük amire jön a beígért battleground pve mellett pvp cuccot is össze tudsz szedni magadnak, így mindeki egyenlő eséllyel vág neki a battlegroundnak.

      • április 12, 2012 - 3:22 du.

        Nincs PVP gear Nexusból. Végig néztem az összes kiváltható geart, de azok mind standard tier12,tier13-as PVE gearek.

      • ImYoI
        április 12, 2012 - 3:32 du.

        Akkor bizony lövésem sincs honnan lehet szerezni…
        “PvP Equipment can be purchased using reputation points from The Dark Rift. (This is a temporary thing until they finish renovating the arena/battlegrounds)” — de akkor ez így nem helyt álló.

      • április 12, 2012 - 4:16 du.

        Nincsen egy darab PvP stat sem a Nexusos itemeken, meno?

  5. Reyi
    április 12, 2012 - 2:56 du.

    Ozirisz ezen biztos NA/EU-ban is menni fog majd a QQ , úgyhogy szerintem addig variálnak majd valamicskét a pk rendszeren. Emlékszem régebben felröppentek pletykák, voltak feszegetések e téma terén, hogy lehet NA/EU-ba behoznak majd valami féle pontozási rendszert az OWPVP-hez is, de aztán csitultak a kedélyek. Ám kitudja mit tartogat a Frogster meg az EME a számunkra. 😉

    • Reyi
      április 12, 2012 - 2:58 du.

      ui.: Bár ha effélét terveznének, szerintem már előbb bejelentették volna. Majd meglátjuk mit ér a tömeg ereje.

  6. Kaguura
    április 12, 2012 - 3:32 du.

    menorel :
    Nincs PVP gear Nexusból. Végig néztem az összes kiváltható geart, de azok mind standard tier12,tier13-as PVE gearek.

    Igaza van Meno-nak…De a fene tudja mi lesz Eu-ban 🙂

  7. április 12, 2012 - 3:42 du.

    ImYoI :

    Akkor bizony lövésem sincs honnan lehet szerezni…
    “PvP Equipment can be purchased using reputation points from The Dark Rift. (This is a temporary thing until they finish renovating the arena/battlegrounds)” — de akkor ez így nem helyt álló.

    Jelenleg a koreai kliensben nem lehet PVP geart venni Nexushoz tartozó reputációs vendortól (Searchers of Vigilance). Leszámítva persze azt, hogy minden arany fegyveren van +10% dmg PC ellen… De ez nagyon messze van az igazi PVP gearek (rank4, rank5 BG) által nyújtott extráktól.

    Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kerülhet be újabb PVP jellegű item az EU/NA kiadás környékén.

    • április 12, 2012 - 4:26 du.

      Szergely :

      Nincsen egy darab PvP stat sem a Nexusos itemeken, meno?

      Jah ok, meg is válaszoltad a kérdésem 🙂 Azért ez is több, mint a semmi, +10% PvP dmg és +30% PvP def (a három ruhából), nyilván ezeket lesz érdemes összeszedni míg nem lesznek BG-k.

  8. Szmutyi
    április 12, 2012 - 3:49 du.

    Off: Akinek kell egy béta kulcs a holnap kezdődő béta időszakra az akkor lapátoljon ide nekem egy emailt címet és küldöm ! Friss, ropogós !

    • Lyca
      április 12, 2012 - 3:57 du.

      uhh most olvastam végig a commenteket fentebb irtam de ide is bepötyögöm : likantropia@gmail.com , előre is köszi !

      • Szmutyi
        április 12, 2012 - 4:02 du.

        Levél ment csekkold G-mailod !

        Jó játékot !

        Ps. : frutom bocsesz de Lyca gyorsabb volt !

      • Lyca
        április 12, 2012 - 4:04 du.

        megkaptam köszönöm !!!

    • frutom
      április 12, 2012 - 4:01 du.

      Tudnál nekemis küldeni egyet? Frutom@citromail.hu
      Előre is köszi:D

      Ha tényleg nem lehet PvP cuccot szerezni csak PvE-ből akkor azok is rálesznek kényszerítve a PvE-re aki nem szereti illetve nem akar PvE-zni és az érdekes dolgokhoz vezethet.

  9. frutom
    április 12, 2012 - 3:58 du.

    pepe :
    küldtem, jó játékot
    Pepe tudnál nekemis küldeni egy kulcsot a frutom@citromail.hu címre?Előre is köszi

  10. Kaguura
    április 12, 2012 - 4:18 du.

    Sziasztok!
    Egyik barátomnak kellene egy CBT5 Kulcs…
    ha akadna egy számára megköszönném nagyon (Westorián játszik)

    IDe kérném, ha lesz : Kaguura@gmail.hu

    Köszönöm szépen!

  11. szvictor
    április 12, 2012 - 4:21 du.

    Sziasztok!
    A most induló CBT-re érvényes kulcsot énis nagyon szívesen elfogadok, tehát kérlek titeket, küldjetek nekem is egyet, ha van fölösleges!
    Köszönöm szépen előre is 😉
    E-mail címem: szobotaviktor@gmail.com

  12. pepe
    április 12, 2012 - 4:24 du.

    Télapót játszok 🙂 frutom és Kaguura mindkettőtöknek küldtem keyt.Jó játékot !

    • frutom
      április 12, 2012 - 4:25 du.

      Köszönöm Szépen! 😀

    • frutom
      április 12, 2012 - 4:26 du.

      Hülye kérdés lesz de hol kell használni a kulcsot?:$Mármint hova kell beírni 😀 Enmasses Terás accomhoz?Mégegyszer Köszönöm! 😀

      • pepe
        április 12, 2012 - 4:40 du.

        nem az enmasse accodhoz, hanem az eushoz : http://tera-europe.com/

      • Szmutyi
        április 12, 2012 - 4:45 du.

        Ezek EU-s kulcsok (gondolom pepe azt küldte). EU-nál a my accountnál belépsz , majd az ENTER CODE opsönnél beírod a kulcsot/bemásolod.

  13. pepe
    április 12, 2012 - 4:26 du.

    Neked is szvictor.Ment a mail

    • szvictor
      április 12, 2012 - 5:41 du.

      Köszönöm szépen a kulcsot!

  14. Asa
    április 12, 2012 - 4:34 du.

    Üdv!
    Nem tudom lesz-e a honlapon CBT5 giveaway,de ha van valakinek egy fölös kulcsa az dobhatna egyet nekem,megköszönném 🙂
    mail: dantenero72@gmail.com

  15. Kaguura
    április 12, 2012 - 5:02 du.

    pepe :
    Télapót játszok frutom és Kaguura mindkettőtöknek küldtem keyt.Jó játékot !

    KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

  16. április 12, 2012 - 5:19 du.

    Szergely :

    Szergely :

    Nincsen egy darab PvP stat sem a Nexusos itemeken, meno?

    Jah ok, meg is válaszoltad a kérdésem :) Azért ez is több, mint a semmi, +10% PvP dmg és +30% PvP def (a három ruhából), nyilván ezeket lesz érdemes összeszedni míg nem lesznek BG-k.

    Jó de ezek az “alap” statok rajta vannak asz összes tier12-es, tier13-as arany PVE looton, ennek semmi köze nincs a nexushoz. Tény, hogy ez is valami, de egy maxra húzott PVP gearrel szemben, ezek kb annyit adnak, hogy nem onehitelnek ha véletlenül betégedsz BG-re.

    • április 12, 2012 - 5:51 du.

      Vágom. De nem lehet rajta minden itemen, legalábbis ami nekem pottyant pölö, azon tuti nincs. Gondolom inkább hard mode-on potyognak olyanok…

  17. Lyca
    április 12, 2012 - 6:01 du.

    köszönöm még egyszer a kulcsot ! nagy buzgalmamba kettőt is kaptam. itt van az amit nem használtam fel, aki kapja marja alapon 🙂

    5PW5C5E6TYJL3XWRMYLEW5XLCTY45N97

  18. Sagrath
    április 12, 2012 - 6:24 du.

    Nagyon merem remélni, nem lessz megoldva a kedves EU/NA közösségnek hogy PVE-ből PVP cucc legyen kiszedhető.Számomra onna vége is a játéknak mert a harcrendszerét kivéve AION II lenne a szememben.A sok “PVP” hero Elyosbol már nagyon elegem volt Spataloson.Igazi PVP-t kb az 5 %-uk ha látott.Az amit ott csináltak nem volt PVP -nek nevezhető a 1231234123451347895613489576 killjével, meg az instákból /Dredgionból kiszedett pontjaikkal és akkor ők voltak a PVP császárok néhánynak szivesen be fogom törni az arcát itt Terában 🙂

    • április 12, 2012 - 6:34 du.

      Sagi: A TERA-ban jön PVE-ből PVP gear. Vagyis olyan PVE gear, amin van PVP stat is (lásd a tier toppok fegyverein a +10% PVP dmg). Ez eddig is így volt a legtöbb tierben. Kb egy éve játszol TERA-t koreain, csak feltűnhetett volna eddig is 🙂
      Viszont ezek a “PVP” gearek iszonyat messze vannak a valódi PVP gearektől, amiket BG coinokból lehetett kiszedni.

  19. Sagrath
    április 12, 2012 - 7:13 du.

    Nem úgy értettem, az a 10 % os nem okoz gondot, és igen észrevettem.De az a szememben nem PVP gear.De remélem nem lessz túl sok a QQ, hogy PVP GEART csak PVP-ből és BG-ből lehet kiszedni :)Nem szeretném ha a community nyomására változnának ezek a szabályok….

    • Agiido
      április 12, 2012 - 8:27 du.

      Nagyon remélem én is! Ne fussunk bele az AION hibájába.

  20. Monster
    április 12, 2012 - 8:04 du.

    akinek kell bétakulcs az nézegesse ezt az oldalt!éjfél után bármikor közzétehetik az ujabb 2000db CBT5 kulcsot!
    Forrás:Facebook

  21. Monster
    április 12, 2012 - 8:07 du.

    amikor kitették így állt!

    Hungry for TERA CBT 5 keys? Check out MMOSite and obtain your exclusive access! Hurry up, there is only 184 keys left 🙂 ~ Anna
    Fordítás megtekintése

    TERA(EU) Closed Beta Test 5 Beta Key Giveaway – MMORPG Contest & Event – MMOsite.com
    contest.mmosite.com
    MMORPG, MMOG, MMO portal for free beta key, gift key, awesome in game prize. You can get all kinds of keys you want for free or join our contest to win awesome prize!

  22. krisztian922
    április 12, 2012 - 9:00 du.

    Valaki tudna mondani valami konkrét időpontot?:D Szal a szokásos reggel 8tól kiírt valami lesz estig? Nekem szerencsére már Pepe (megint köszi :D) küldött de 1-2 havernak még jól jönne de nekik már nem kéregetek 😡

    • április 12, 2012 - 9:54 du.

      Nem osztunk CBT#5-re kulcsokat, mivel nem kaptunk, amiket pedig playerektől kaptunk felajánlások formájában, azokat már a hét folyamán szétosztottuk.

  23. attyspocak
    április 12, 2012 - 10:38 du.

    Bocs az OFF-ért, de sorban áll a kommentem?

    • attyspocak
      április 12, 2012 - 10:40 du.

      Szerettem volna itt közzé teni egy kulcsot, de ha beírtam a kommentbe, meg sem jelent a hozzászólásom. Hát akkor ez van.

      • Asa
        április 12, 2012 - 11:02 du.

        Szia énn szivesen elfogadnam!
        címem : dantenero72@gmail.com

      • soulkaa
        április 12, 2012 - 11:13 du.

        Szia attyspocak!

        Én örömmel fogadnám azt a kulcsot, ha lehetséges elküldenéd nekem emailben? Megköszönnén ezerszer 🙂
        richo.picho@gmail.com az email címem.
        Előre is köszönöm!

        ~soulkaa

  24. Segal
    április 12, 2012 - 11:31 du.

    Van egy fölös kulcs nálam is. Első jelentkező kapja.
    Email: segal@mpp.hu

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s