Kezdőlap > Blog, TERA ENG, TERA Hungary > CBT#1 első nap – összefoglaló

CBT#1 első nap – összefoglaló

Sajnos a CBT#1 első napjáról nem igazán tudok túl sok jót mondani.Legalábbis a magam részéről biztosan nem. Nagyjából az össz tesztelésre fordítható időnek a felét queueban töltöttem. Volt olyan, hogy egymás után 3x kaptam DC-t queueban állás közben. Végül is valamikor este 8 körül normalizálódott a helyzet, minek köszönhetően végre tudtam folyamatosan játszani.

Bár a disconnectekhez vajmi kevés köze lehet a játéknak, de ellenben a folyamatos lagokhoz annál inkább. Eléggé megmérgezte a hangulatot az, hogy jó 10 percenként bejött egy-egy akár 3-4mp-ig is eltartó lag-peak. Folyamatos volt az elégedetlenség a nyilvános csatornákon és – nem tagadom – a TS-en is elhangzott néhány keresetlen szó.

Persze nem árt figyelembe venni, hogy ez még csak CBT. Korábban sokan tettek olyan kijelentés, hogy vajon minek kell egy olyan játékot CBTzni az EU-ban, ami már egy éve fut Koreában. Hát ezért… A szerverek még alapos finomhangolás előtt állnak. Bármennyire is jó lenne egy tökéletesen zökkenőmentes játékkal játszani már a CBT-k alatt, ez sajnos – a mellékelt ábra szerint – luxus. Bár eddig semmilyen lényegi közlemény nem született ezzel kapcsolatban, de remélem, hogy ezen a téren már ma is komoly javulások várható, de legkésőbb a CBT#2-től megszűnik ez a fajta kellemetlenség.

Mindettől függetlenül a Variance guild töretlenül menetel előre. Az első napon valamikor este 9 körül léptük át a 100 fős tagságot, mely a zárásra 106 főre gyarapodott:

A mai napon továbbra is várunk mindenkit, aki csatlakozna a guildhez. Használjátok az ingame jeletkező funkciót (lásd az előző post), vagy keressétek ingame: Cuximuflin, Seryu, Kouta vagy Chiccoo

Akik a mai napon már inkább a PVP-re és azon belül is a PK rendszer tesztelésére koncentrálnának, azok keressék a TS-en vagy ingame Kouta-t. Biztos vagyok benne, hogy Kouta hathatós segítséget és tanácsokat tud adni arra, hogy hol és hogyan lehet félelmetes ellenfeleket találni.


Kategóriák:Blog, TERA ENG, TERA Hungary Címke: , , , , ,
  1. pluhi
    február 18, 2012 - 1:21 du.

    Picit tömeg volt gondolom, Arboreán semmi gáz nem volt, nyugodtan ki tudtam próbálni a Mysticet (büdös imba alacsony szinten, archer/warri sehol nincs).
    Off kérdés, van valami gadget/vidget vagy weboldal, ahol server statust mutatnak?

  2. 0zirisz
    február 18, 2012 - 1:23 du.

    Reméljük, hogy a laggal és a sorbaállással is csináltak valamit, mert az, hogy egy internet dc miatt órákat várakozzunk az nagy szívás.

  3. Gucci
    február 18, 2012 - 1:32 du.

    én egy insufficient Memory hiba miatt vártam 57 percet……

  4. xruu
    február 18, 2012 - 2:11 du.

    A tegnapi gondok szerintem alapvetően egy buta döntés miatt történtek csak meg: 2 PvE és egyetlen PvP szervert indítottak, így a PvP szerveren olyan, sőt még durvább állapotok alakultak ki mint amit a stress test-en tapasztaltunk 😦

    Érthetetlen számomra hogy miért nem mérték ezt fel, a mi egyszerű szavazásunkból is azonnal látszott (nyilván az kis mintán volt de szerintem hivatalos oldalon is az jött volna ki) hogy kb 1/3 és 2/3 az arány a PvP javára. Ha fordítva csinálják, valszeg semmi baj nem lett volna, a PvE szerverek sorok nélkül szépen mentek. A gond hogy most már hiába tesznek be egy plusz szervert, a meglévő karikat nem szívesen hagyja ott senki, így marad a tömegnyomor. Kár volt ezért a döntésért, csak maguknak csinálnak feleslegesen gondot.

    Néha picit az az érzésem hogy ők arra számítottak, játszik majd ezzel a játékkal pár fan és annyi, eszükbe se jutott hogy esetleg tömegeket mozgatna meg. Ez persze alapvetően jó dolog, hogy ekkora az érdeklődés csak most gyorsan fel kell nőniük a feladathoz.

    • tamas9
      február 18, 2012 - 3:36 du.

      Csak tájékoztatásul mondom, hogy Arborea-n is igen szép számmal voltak sorok.

  5. február 18, 2012 - 2:28 du.

    Vagy csak arra számítottak, hogy a szabály nélküli PVP több embert elriaszt.

  6. szuszu
    február 18, 2012 - 2:58 du.

    Nem volt ez olyan gáz ,azért, lehetett fejlődni.Kouta a “PK Hero” is szórakoztatott minket 🙂

    • Kouta
      február 18, 2012 - 6:25 du.

      éééénnn??? hogyan? :))

      • szuszu
        február 18, 2012 - 8:26 du.

        bizonyos guild tagjait hajkurásztad, el is üldözted a szerverről őket nagy bánatunkra 😀

      • február 18, 2012 - 8:50 du.

        szuszu: Megkérdezhetem, hogy ingame milyen néven futsz? 🙂

      • Kouta
        február 18, 2012 - 10:02 du.

        én pedig hogy biztos forrásból tudod, hogy elhagyták a szervert? 😀

  7. Petya
    február 18, 2012 - 2:58 du.

    Mondjuk, nyugodtan lehetett volna 1 mellék Guild a vmelyik PVE szerveren, tegnap én is késő tudatam kezdeni mivel work volt alap h nem álltam sorba 1h-t

    • február 18, 2012 - 9:00 du.

      Szia Petya!

      Ha nem is vagyunk mellék guild, de az Arborea szerveren szívesen látunk mindenkit. Guildtől függetlenül a CBT eventek alatt bárki csatlakozhat a Voidwalkers guildhez.

  8. Gucci
    február 18, 2012 - 3:07 du.

    Szépen indul a mai is :DD

  9. február 18, 2012 - 4:08 du.

    eléggé adja ez az 1 órás queu

  10. 0zirisz
    február 18, 2012 - 4:39 du.

    Ebből enrage lesz …

    • Kouta
      február 18, 2012 - 6:25 du.

      akarod mondani, van? 🙂

  11. február 18, 2012 - 10:08 du.

    hát ez így játszhatatlan…
    elkezdenek PKzni, beáll a játék, belaggol, kivág general network fiallal, és akkor még várjam ki újra a 500as sort 3/4 órán át…
    Miért olyan nehéz mondjuk az egyik pve szervert átrakni pvp-re? vagy esetleg 2 pvp szervert csinálni…

    • attyspocak
      február 19, 2012 - 12:35 de.

      Azért nehéz, mert akik oda mentek, azok nem PVP szerverre akartak menni. Tehát egy sima szerver átminősítéssel kibabrálnának velük.
      Őket mind át kéne mozgatni a másik PVE szerverre és lehet, hogy most kisebb gondjuk is nagyobb annál a fejlesztőknek, hogy X ezer kari adatát másolgassák ide oda.

      • február 19, 2012 - 2:52 de.

        hát ez mind szép és jó de így játszhatatlan a pvp szerver gyakorlatilag

  12. február 19, 2012 - 8:10 de.

    Sziasztok.

    Jó volt a tegnapi teszt. Én se az accountba se a játékba nem tudtam belépni ( pre-order ) Launchert elindítottam, e-mail cím és jelszó megadás és a nagy semmi.
    Másnak is volt hasonló tapasztalata ? Nem értem, hogy mi lehet a gond 😦

    • Kouta
      február 19, 2012 - 11:58 de.

      nagy semmi? furcsa, nekem pl nem volt ilyen gondom, belépett probléma nélkül ugy a szerver inditása után 5 perccel.

      • mz
        február 19, 2012 - 7:18 du.

        És húzod is azt a karit vagy csak irogatsz? .D

  13. Kouta
    február 19, 2012 - 9:07 du.

    mz :
    És húzod is azt a karit vagy csak irogatsz? .D

    már tegnap 22 voltam 😛

  14. február 19, 2012 - 11:34 du.

    mz :

    És húzod is azt a karit vagy csak irogatsz? .D

    Ugyanezt a kérdést én is feltehetném? Nagyon el vagy tűnve, hogyhogy nem aktivizálódsz a béták kapcsán?

    • mz
      február 20, 2012 - 9:59 du.

      Hát először nem érdekelt a béta mert hát gyűjtöm az erőt az instant 2 kari felhúzásához, elég lett volna az is. De most, hogy olvasom milyen élvezettel aprítjátok a népet és mennyien összegyűltek, hiányom van, lehet mégis aktivizálódok. Jah és megoldódni látszik a pénzügyi konfrontáciom is, nem utolsósorban. 🙂

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s