Kezdőlap > Frogster, TERA ENG, TERA KOR, TERA Online > Érdekességek…

Érdekességek…

Kivételesen nem a “Napi Rövid” rovat nevet kapja a post, mivel részben sokkal fontosabb dolgokat tárgyal. Kezdjük is azzal, hogy tegnapelőtt sikerült beszélgetnem Shojinnal (FOG), akitől kérdeztem néhány fontosabb dolgot, amit most megosztanék veletek:

  • Megerősítette, hogy EU-ban is lesz “őszi teszt”, de egyelőre még ők sem tudnak semmi konkrétat erről.
  • Egyáltalán nem biztos, hogy nálunk is “PVP” alpha test lesz. Annyit tudott erről Shojin elmondani, hogy még nincs meghatározva a teszt target, de az már biztos, hogy mind a téma meghatározást, mind pedig a játékosok feedbackjeinek a kezelését direktben fogja intézni a Bluehole Studio, a FOG csak asszisztálni fog hozzá.
  • A blog szülinap kapcsán mea cuplázott, amiért nem küldte el időben az ajándékcsomagot, de ami késik az nem múlik, hamarosan küldi az ellátmányt. Majd kitalálunk valamint, hogy miképpen lehessen hozzájutni ezekhez.
Más téma… Nézzük mi hír van a koreai szervereken:Ezen postot a Tera::Variance blog CC licensz szerződése védi. Illetéktelen másolás/módosított közzéadás tilos!

  • A nagy nyári event kapcsán behozott XP boost nem fog teljes mértékben eltűnni. A meglévő accountok kapnak egy 20%-os XP boostot, amihez járni fog további 30% party bonus is. Az event ha jól rémlik szept 1-től lett bejelentve, a gyakorlatban viszont még úgy tudom, hogy  nem indult be.
  • Augusztus második fele óta fut az első non-PK szerver (Juras) Koreában. A non-PK szerver meglepő módon kifejezetten sikeres, nem csak, hogy sok meglévő játékos igazolt oda át, de sok régebbi játékos is visszatárt. Legalábbis ezt bizonyítja az, hogy a szerver beindulása óta újra stabil szereplője lett a TERA a koreai netcafe statisztikáknak. A korábbi 2% körüli nyűglődéshez képest mostmár bőven 3% felett jár minden nap, sőt nem egyszer már túl volt a 3,6%-okon is az elmúlt napokban. Magam sem gondoltam volna, hogy Koreában pont egy non-PK szerver fog hódítani.
  • Korábban már jeleztem, hogy augusztus végére újabb szerver összevonások voltak tervezve, de ezeket elhalasztották. Most már végre megvannak ezzel kapcsolatban a részletek. A jelenleg futó 16 szerver migrációja után 13 szerver lesz Koreában.
  • A szerverösszevonás egészen konkrétan a szept 8. maintenance ideje alatt fog megtörténni. Érintett szerverek: Janella, Rian és Arin szerverek “Karas” néven fognak egyesülni. Freiya és Daban pedig “Yurian” néven lesz elérhető a jövőben.
  • A korábbi Bind on Pickup postokból egy apró, de annál fontosabb részletet kifelejtettem: A BoP-os tárgy lootolása után 5 perced állt rendelkezésre, hogy item traden keresztül azt átadd egy másik játékosnak. Ez ugye olyankor lehetett hasznos, ha pl. véletlenül valaki ráneedelt egy itemre, ami neki nem is jó és ráadásul még meg is nyerte.
  • Nos ezt a bizonyos 5 perces intervallumot a soron következő patchben 2 percre fogják csökkenteni, az esetleges visszaélések elkerülése érdekében.

  1. Finyak
    szeptember 3, 2011 - 8:41 de.

    Koreában kilehet fejezni %-osan, h mennyien játszanak netcafeban és mennyien otthon? Csak hogy ezek a számok amik megjelennek folyamatosan, mennyire hitelesek mondjuk itt TERA fronton, vagy bármi más esetében, h mennyien tolják

    • menorel
      szeptember 3, 2011 - 8:58 de.

      A legutóbbi ilyen jellegű statisztika szerint Koreában már elég komolyan beindult az otthoni gamer PC penetráció, de még így is a lejátszott játékidőknek kb a 90%-át netcafekból tolják. Szóval szerintem eléggé reprezentatív.

      • szeptember 3, 2011 - 12:49 du.

        Nagyon érdekes, hogy mennyire más a gamer világ odakinn… itthon meg kb. 99% lenne az otthoni PC-ről játszott. Na jó, csak 90%, mert 10% lenne a munkahelyi PC 🙂

  2. meridian
    szeptember 4, 2011 - 7:36 de.

    Más világ, más szokások. Amúgy mélyebbről indultak, mint mi ’90-es évek elején, most meg 3x jobb az életszínvonal náluk, mint itt…

    • Deardog
      szeptember 4, 2011 - 11:02 de.
    • menorel
      szeptember 4, 2011 - 11:11 de.

      Nem rendelkezem valós információkkal a dél-koreai életszínvonal kapcsán, de kétlem, hogy annyira oda meg vissza lennének az életszínvonaluktól tudva azt, hogy tőszomszédságban élnek Észak-Koreával, mely ország folyamatosan csak a lehetőséget keresi és provokál, hogy végre felbonthassák az 50 éve megkötött tűzszünetet és eldurranthassanak néhány atombombát a déli féltek délebben húzódó vidékein.

  3. meridian
    szeptember 4, 2011 - 12:43 du.

    2-3 éve láttam a koreai fejlődéssel kapcsolatos műsort, amolyan on-the-spot jellegű volt, csak itt a riporterek szívesen látott vendégek voltak.

    Az lehet, hogy az északi szomszédságban lévő idióta testvéreik miatt kell egy kicsit aggódniuk, de ettől függetlenül korea fejlődésben – és minden téren – lelépte magyarországot, holott 1990 előtt még mi álltunk jobban…! (szánalmas ez az eredmény hazai politikai elitre való tekintettel)

    Csak idéznék röviden a wikipédiából, sokaknak ez lehet, hogy meglepetésszerű lesz az információ:

    “…A nagy történelmi múltra visszatekintő Dél-Korea ma a világ egyik vezető gazdasági hatalma, a Föld leggazdagabb országainak egyike, számos nemzetközi szövetség tagja. Fővárosa és legnagyobb városa Szöul, a világ második legnagyobb várostömörülése. A fővároson kívül még öt milliós nagyváros található Dél-Koreába…”

    http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9l-Korea

    Amúgy persze nincs ebben semmi meglepő. Samsung, LG (asszem a Hyundai is) pl. koreai cégek. Méghozzá bazinagy cégek. És van még egy-pár az ilyen kategóriából ott…
    Autó- és hajógyártásuk sem éppen utolsó…

    GDP-jüket tekintve világviszonylatban a 12. helyen álltak 2010-ben, mi az 52. helyen voltunk:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_GDP_szerinti_list%C3%A1ja_%28PPP%29

    Talán az sem véletlen, hogy annyi szoftverfejlesztő cég van koreában… akik ontják az MMO-kat is pl. 🙂

    A felsorolt problémák meg nálunk ugyanúgy jellemzőek, mint ott.

  4. mzperx
    szeptember 5, 2011 - 3:03 du.

    Azt, hogy milyen koreainak lenni csak egy koreaitól érdekel. De azt hogy a BlueHole dirketben kezeli a feedback-jeinket azt örömmel hallom. (no more ncwest)

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s