Kezdőlap > En Masse > Mi folyik Aprajafalván?

Mi folyik Aprajafalván?

Ahogy az be lett ígérve a legutóbbi Production Chat, az EME nagyobb betekintést akar adni a játék kiadásának folyamatába. Ennek megerősítéseként Chriss Hager el is készített az első status updatet. Nézzük mivel is foglalkozik manapság az EME a nyugati kiadás kapcsán. (Bocs, ha egy picit fapadosra sikerült a fordítás… de egy-két ponton már majdnem hánytam…)

Beszámoló a tovább után:

Bár nagyon elfoglaltak vagyunk most az irodában, szeretnék egy pillanatra megállni és egy gyors összefoglalót adni arról, hogy hol is tartunk, mire is készülünk.

Néhány héttel korábban volt egy nagyobb média bemutatónk az irodában, ahol prezentáltuk a játékot, és tartottunk gyakorlati bemutatókat is. Sajnos most nincs idő, hogy részletezzem a prezentációt, de nagyon sokat melóztunk vele, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle. A prezentációt több heti felkészülés és gyakorlás előzte meg, majd többszöri átnézése a prezentációs slideoknak, valamint a scripteknek és persze sok-sok áttekintő meeting, mielőtt kimondhattuk volna: “készen állunk”. Sok volt vele a meló, de nagyon megérte.

Néhányan közülünk látogatást tettek a Gamescomon is Kölnben, ahol beszéltünk az Észak-Amerikai sajtó jó néhány tagjával. Prezentáltunk számukra néhány új információt az Argonokról, és a játék jövőbeli fejlesztési irányai is szóba kerültek (pl. a szerver vs. szerver invázió). Persze a gyakorlati bemutató sem maradhatott ki, melynek a végén egy BAMot tettünk el láb alól. A közösség néhány tagjával volt szerencsénk találkozni és majd hátraestünk, amikor megtudtuk, hogy a Gamescomon összesen 275,000 látogató jelent meg. Hamarosan egy részletesebb blog post fog megjelenni erről Stefan Ramirez jóvoltából.

Mindezek után itt az ideje, hogy egy picit beszéljek az alfa teszt programunkról is. Az alfa tesztelést több mérföldkőre bontottuk, most abban a fázisban tartunk, amikor az EME dolgozók játszanak az aktuális alfa klienssel már az egyik végleges szerveren. Néhány hét múlva el fog jönni az a mérföldkő, amikor már az élő üzemeltetési környezetet szeretnénk szimulálni valós játékosokkal, melynek során felépítjük az Ügyfél támogatási, Üzemeltetési és Közösségi folyamatainkat, melyek a támogatási területet fogják élő tapasztalatokkal ellátni. Szintén tesztelni és finomhangolni akarjuk ez idő alatt a szerver üzemeltetést annak érdekében, hogy készen álljunk az összes várható (és remélhetőleg a nem várható) probléma lehetőségek kezelésére is, amit a külső felhasználók hozhatnak be. Az Ügyféltámogatási és a Tesztelő csapatunk javában dolgozik a Crisp Thinking szoftver és hardver telepítésén és konfigurálásán. Ez a rendszer fog nekünk segíteni, hogy hathatósan tudjuk szűrni a neveket, nyelvi és minden egyéb mintákat, amelyek potenciálisan lehetőséget teremtenek más játékosok zaklatására. Mindennek a célja az, hogy még időben azonosítsuk és megjelöljük a negatív viselkedési mintákat, anélkül, hogy bárkit, bármilyen sérelem is érne.

Még nagyon sok meló van hátra, hogy el tudjuk indítani az alfa tesztelést. De biztosak vagyunk benne, hogy az eredmény bőven meg fog térülni.

Thanks!
–Chager


Kategóriák:En Masse Címke: , , , , ,
  1. negativ_figura
    augusztus 25, 2011 - 10:08 de.

    Szóval még mindig passziánszoznak 😀

  2. augusztus 25, 2011 - 10:21 de.

    Nekem csak ennyi esett le:

    “nagyon elfoglaltak vagyunk..”
    “egy BAMot tettünk el láb alól”
    “az EME dolgozók játszanak”
    ” szeretnénk szimulálni ”
    “hogy az eredmény bőven meg fog térülni.”

  3. Cori
    augusztus 25, 2011 - 10:37 de.

    kimaradt a SOON…

  4. Goren
    augusztus 25, 2011 - 10:57 de.

    Lefordítva normális nyelvre:
    A játék tök jó. Egész nap játszunk és most is sietnem kellene mert az insta cd je hamarosan lejár. Csak azért írok mert a csapatunk veszített BG-n és a fogadás szerit a vesztes löki a következő bullshit et. De hogy lássátok hogy nem csak játékból áll az életünk elhívtunk pár újságírót és elmondtuk nekik hogy mekkora király a játék és hogy mennyire jó lesz a szerver vs szerver amiről még mindig fogalmunk sincs. De hogy lássanak is valamit azért kivetítőn játszottunk nekik is egy kicsit. Mivel rohadtul untuk az agyunkat kimentünk Gamescon ra is húú hogy mennyi ember él a földön!!! Mivel az esti piálós versenyünket Ramirez vesztette majd ő ír pár sort róla amint kijön a detoxból. A következő teszteken amiken majd talán ti is részt vehettek leteszteljük az ügyfél-támogatási redszerünket szóval sok bugra dc re meg laggra lehet majd számítani. Jah és még valami beállítjuk ám az automatikus szűrőt úgyhogy a kis Kukimuki nevűek retteghetnek háháhá olyan profilt alkotunk hogy ha whispelés közben túrod az orrodat rögtön kapsz egy bannt.
    De már megyek is mert kezdőik a következő BG és ezer dollárt tettem fel a csapatunkra biztos vagyok benne hogy az eredmény bőven meg fog térülni.

  5. Sagrath
    augusztus 25, 2011 - 11:13 de.

    Ajajajaja lassan azt kell lássam,hogy ezek is basszák meg!!!!Miért kell minden jó játékot elbaszni nyugaton???? Vagy csak az NCWSOONos csapat marha nagy léérét teszi a dolgát egy misik csapatnál és úgyanúgy szarnak az egészbe.Ők jól eljátszogatnak,és jönnek az igéretek SOOOOOOOOOOOOOOON.NAgyon AION szaga kezd ennek is lenni,pedig nagy kár érte…..ALFA test lol wtf muhahahahahaha meg fogok örülni és bombát fogok a székhelyük alá pakolni….ennyit megér….Vagy lehet NC-sek dizidentje teljesen céltudatos volt,és az anyacég finanszirozza őket a mai napig csak hogy sabotage törtébjen minden lehetséges szinten…..

  6. Csenky
    augusztus 25, 2011 - 11:15 de.

    Hell yea!

    amúgy, ha már említve lett a fordítás:
    nem tudom a blog szerkesztői hogy állnak ilyen téren kapacitással, de ha van rá igény, angolról fordításokkal be tudok segíteni. (bár tanulni nem tanultam a nyelvet, de SC2 blogon/fórumon fordítottam pár cikket/elemzést/leírást, és nem volt vele gondom)
    Ez lehet akár ilyen cikk, de akár bármi más is, amit mondjuk el tudsz képzelni az oldalon magyarul, csak nincs rá idő/nem olyan fontos. Szeretem gyakorolni a nyelvet, csak a google nem szimpatikus. 🙂

    • menorel
      augusztus 25, 2011 - 11:19 de.

      Köszönjük a felajánlást. Élni fogunk vele 😉

  7. meridian
    augusztus 25, 2011 - 5:24 du.

    mi az hogy alfa teszt?
    A játék már “készen” van, csak krix-krax karaktereket le kell fordítani angolra.
    Magyarra sokkal nehezebb lenne… és mégis, akik itthon önszorgalomból magyarítanak játékokat, nekik nem kell alfa teszt meg gamma teszt, meg holdutazás…

    • menorel
      augusztus 25, 2011 - 6:34 du.

      A mellékelt ábra szerint egy picit azért nehezebb összehozni egy lokalizációt. A fordítás, mint tudjuk már régen kész. De azért akad itt még account service, account management, payment system, customer support, q&a, ingame support. Emellett gondolom nem ártana némi out-of-game funkcionalitás úgy mint: hivatalos oldalon a karakterek profiljai, hivatalos oldalról elérhető infók, mint: melyik szerveren hogyan néz ki a political leosztás, stb.-stb.
      Nyilván ezek nélkül is ki lehetne adni a játékot, majd utána 1 héttel később be is zárni, amikor mindenki rájön, hogy ez a játék mögött nincs semmilyen támogatás. Emlékeztek még, hogy mi volt amikor kijött az Aion: 8 órás queue-k, amerikai munkaidő szerinti support, ingame ticket nem működött, GM-ek nem is léteztek, minden csumig tele botokkal, szétspammeltek a gold sellerek, mindemellett még lagos is volt a játék.
      Reményeim szerint az elkövetkező fél év arról fog szólni, hogy a TERA NE így induljon el… Ha ez így lesz, én boldog leszek.
      Persze a jogos kérdés bárkiben felmerülhet: Ezt mi a f*szért nem csinálták meg eddig…

  8. A TERA blog rezidens hülyéje
    augusztus 25, 2011 - 6:36 du.

    hát ezek elég semmit mondó információk voltak… ha ilyen sokat dolgoznak hogy hogy csak jövőre jön a játék….

    • meridian
      augusztus 25, 2011 - 11:34 du.

      Amit felsoroltál, az pl a Frogsternek teljesen készen van… de ha nem, akkor is 3 hónap. Nem a nulláról kell kezdeni nekik. Nem az első ilyen játék lesz az itteni forgalmazónak. De ha nem lennének képesek rá, hogy mindezt negyedéven belül megcsinálják, akkor másra sem lesznek képesek.

      • menorel
        augusztus 26, 2011 - 12:08 de.

        Ja hogy Te ezt így ilyen pontosan tudod, hogy ez már nekik megvan de ha nem, akkor is max 3 hónap. Elnézést, de nem tudok vitába szállni a minden bizonnyal szörnyen megalapozott érveiddel szemben. Ebben az esetben biztosra vehetjük, hogy igazad van és igazából csak a töküket vakargatják és inkább csak kb 8 hónap múlva adják ki a játékot, ahelyett, hogy most kiadnák, vagy 3 hónap múlva. És minden bizonnyal a pénzügyi vezetőjük is tapsol nekik, hogy emiatt elbuknak 5-8 hónapnyi vélhető előfizetési díjat a később kezdés miatt. Igazad lehet, ennek fényében tényleg biztosra vehetjük, hogy semmi indok nem áll ez mögött.
        Egyébként nem értem, hogy miért pörögsz ezerrel ezen. Hiszen már leírtad, hogy a TERA megjelenésekor te már ezerrel a GW2-vel fogsz játszani. Szóval nem értem, hogy miért fáj az neked, hogy mi (márhogy mi minusz Te) nem 3 hónap múlva hanem csak 7-8 hónap múlva fogunk játszani a TERA-val EU-ban.

  9. mzperx
    augusztus 26, 2011 - 2:58 du.

    Már sry de ezt én se értem ez Koreában már fél éve működő dolog supportal kiépített honlappal etc. mindennel, nem lehet ezt simán áttenni ide? Nekem is kicsit büdös ez, inkább időhúzásnak érzem várják a dev-eket fejlesszenek kicsit a tartalmon, ami nem is biztos hogy baj, bár hogy mellébeszélnek az baj, nem szeretem ha hü..ének néznek. De azért énis várom, aki meg akar jöhet Koreába, nem olyan rossz az, a nyelvi akadályokat meg túl lehet lépni hamar.

    • menorel
      augusztus 26, 2011 - 3:19 du.

      Ez nem is kérdés, valóban a DEVekre várnak, hiszen ez el is lett mondva, hogy a jelenlegi contenttel nem mernék kiadni. De itt nem ez volt a kérdés. A honlapot és minden kapcsolódó szolgáltatást nem a BHS csinálja, hanem a kiadók. Koreában az NHN végzi a kiadást, amihez elég sok pénzt beleölt a támogató infrastrultúra, weboldalak, eventek, stb. leszervezésébe. Mégis mire fel adná ezt csak úgy puszira oda a FOGnak és az EMEnek? Meg ha oda is adná, vajon tényleg elég lenne csak lokalizálni ezeket a tartalmakat? Koreában az account regisztráció a társadalombiztosítási számhoz kapcsolódik és minden account reklamáció is több különböző validáción keresztül történik. Ez nálunk sehogy nem működne.És még lehetne sorolni az eltéréseket.

      • meridian
        augusztus 26, 2011 - 7:17 du.

        Ne szórakozzunk már… a FOG-nak most is vannak futó MMO-i ahol ugyanúgy kell accokat kezelni, számlázni, sőt itemshopjuk is van, nem egy játékhoz. Elég csak a Runes of Magicet megemlíteni – amit most -jajj! – a facebookra integrálnak.
        A rendszer kész van, nem a kiadó/forgalmazóra várunk, hanem a balfasz koreai fejlesztőkre, akik koncepciótlanságban szenvednek.

  10. augusztus 26, 2011 - 4:01 du.

    Szerintem maradjunk annyiban hogy úgysem tudunk ezzel mit csinálni, ha csak nem vagy az eme, vagy a mittudomén milyen játékfejesek csapatának gyökeres tagja, vagy milliárdos aki pénzeli azt hogy csipkedjék magukat, akár koreában is, hogy legyen értelme a játéknak.
    Kijön amikor kijön, és ha nem tetszik lehet koreaizni. Tényleg nem olyan vészes 😛

  11. meridian
    augusztus 26, 2011 - 7:54 du.

    Amúgy mennyi ideig tartana ezt átdesignolni TERA félére?
    http://www.runesofmagic.com/en/index.html
    …úgy hogy már van ilyenjük is?
    http://tera-europe.com/en/home.html

    stbstbstb.

  12. menorel
    augusztus 26, 2011 - 7:57 du.

    Lépjél már túl ezen pls…

  13. meridian
    augusztus 27, 2011 - 12:49 de.

    Miért mi a baj az észrevételemmel? Az, hogy ráéreztem az igazságra? Sztem az a nagy büdös helyzet, hogy a devek félúton kifogytak a szuszból. Volt egy jó alapötletük, ehhez csináltak/szereztek egy kurva jó grafikai motort, van jópár tehetséges grafikusaik, animátoraik, stb (gondolom a játék hangjai is csodásak), csak éppen azzal vannak bajban, hogy fogalmuk nincs mi legyen erre az alapra ráépítve. Nincs meg a végjáték, így progressz sincs, ami sokakat sok-sok időre leköthetne (pedig ez az ami előfizetések és havidíjakban erősen jelentkezne).
    Ötletek vannak, de csak mostanában gondolhatták ki, és ennek megfelelően megvalósításba is csak mostanában kezdtek, holott már keleten sem játszik már annyira a “grindfest ezerrel” típusú játék. (a megnézett sokszáz videókból nekem ez jött le)

    És itt most hosszasan kifejtettem a véleményemet, de inkább töröltem.

    A konklúzió csak annyi, hogy a leghülyébb helyzet az, hogy a világ egyik fele már játszott a Tera-val a másik fele meg epekedve várja azt (mivel grafikailag csúcs ahogyan kinéz és emiatt többet sejtet, mint valójában), miközben szépen csúsznak mindennel. Közben meg a konkurensek szépen felépítik a saját játékukat és amikor a Tera végre megjelenik, akkor szét fogják szedni.
    A Tera Online-nak most kellett volna megjelennie, most lett volna a legalkalmasabb, de ezt úgy érzem nagyon elkúrták. Emiatt csalódott vagyok, nagyon.
    De ez az egész nem a westernizáció miatt van, hanem hasonlóan az AoC-hoz, nincs semmi végjáték, se PVE se PVP téren. A PvP-re már a koreai startnál illett volna valami ütős dolgot összehozni, hiszen eleve tudták, hogy csak egy frakció lesz és így bizony nehezebb épkézláb “indokot” és lehetőséget találni, de egyenlőre ezek csak feature-k a játéban, de semmi nincs mögötte.

    Pedig nem bűn a másolás, ha jól csinálják, főleg hogy a főbb devek a LineAge3 ból kiugrott programozók… rengeteg jó ötlet volt más korábbi MMO-kban, amik nem voltak ugyan tökéletesek, de egy pici továbbfejlesztéssel és újragondolással akár óriási sikert is jelenthetne.
    Pusztán az, hogy célkereszttel kell célozni és nem kijelölni az ellenfelet az már láthatóan kevés lesz.

    • menorel
      augusztus 27, 2011 - 2:18 de.

      Tudod mi a nagy büdös helyzet? Az a nagy büdös helyzet, hogy fogalmad sincs arról, hogy miről beszélsz. Csak írogatod a wall-of-texteket, amiket megpróbálsz beállítani úgy, mintha saját fantazmagóriádon túl bármi is lenne mögötte. Én meg vagyok olyan hülye, hogy felveszem a fonalat és leírom a saját fantazmagóriáimat, mintha azok bármennyiben is megalapozottabbak lennének.
      Attól, hogy ugyanazt a gondolatmenetet háromszor írod le, három különböző méretben, három különböző aspektusból az még attól ugyanúgy kitaláció. Kurvára nem transzparens sem az EME, sem a FOG, sem a BHS. Én magam azt hihetném, hogy egy picit talán jobban belelátok, hiszen tartom a kapcsolatot a FOG CM-ekkel és napi szinten olvasom a BHS sajtóközleményeket, stb. De ez ugyanúgy marketing, ugyanúgy csak a sötétséget látom, csak talán egy picit jobb a kontrasztja. Semmilyen szinten nem transzparens egyik cég sem a community felé.
      Az EME most tett egy lépést, leírt néhány dolgot ami nekik még hátra van. Ez is csak marketing… Adni akarnak valamit, akár igaz, akár nekem. Nekem az a feladatom, hogy ezt megosszam veletek, ahogy meg is tettem, bár azért érzékeltettem rögtön az elején, hogy mi a véleményem erről: “egy-két ponton már majdnem hánytam”.

      Ezek után már ott tartunk, hogy a FOGnak igenis van mindenféle supporting toolja, meg minden szarja és akkor miért nem adja ki a játékot most azonnal… Hidd el, ha picit jobb passzban kapsz el, akkor órákat wall-of-textelhetnénk arról, hogy mekkora blődség már azt gondolni, hogy a huszadrangú free-to-play szirszar MMOk supporting tooljai mennyire szart sem érnek egy TERA kaliberű játék mellett, minden bizonnyal még arról is megpróbálnálak meggyőzni, hogy a legtöbb ilyen tool milyen szinten kell, hogy integrálódjon az adott termékbe is bizonyos interfészeken keresztül és ne gondold már, hogy majd a BHS fog igazodni a FOG meglévő API-jaihoz. Sőt talán még arra is felhívnám a figyelmed, hogy talán a FOG és az EME is fel akar venni, mind az üzemeltetésre, mind a Q&A-ra, mind a customer support területekre egy valag embert. Akiket feltehetően egészen addig nem akart felvenni, amíg nincs meg a konszenzus a három cég között a megjelenési dátumról és a végleges contentről, mivel nem akartak feleslegesen hónapokig fizetni több 10 embert, akik a játék megjelenéséig nem igazán tudnának mit csinálni. Ezeket az embereket meg kell találni, fel kell venni, be kell tanítani, stb.-stb.
      DE, mivel most kurvára nem vagyok olyan hangulatban, hogy ilyen dolgokról próbáljalak meggyőzni, ezért maradjunk annyiban hogy: hagyjuk ezt az egészt a francba. Ha neked úgy tetszik, hogy itt a BHS a főgonosz, akkor gondold azt, a te dolgod. Lépj tovább és keress valami más gumicsontot.

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s