Kezdőlap > Blog, Bluehole, Frogster, TERA ENG, TERA JP, TERA KOR > Napi Rövid – 2011.08.17 – GC#11 első nap

Napi Rövid – 2011.08.17 – GC#11 első nap

Tegnap megnyitotta kapuit a GamesCom#11 a sajtó előtt. Igazán izgalmasra sikeredett a GC első napja. Az NCWest bejelentette az új üdvöskéjét (WildStar Online),  a közel 5 éve várt Secret Worldről végre kiderült, hogy 2012 áprilisban kerül kiadásra és még hosszan sorolhatnám az érdekességeket. Sajnos TERA kapcsán kevésbé volt ennyire örömteli a hangulat, bár ez nem is annyira lephet meg bennünket, hiszen a fontosabb bejelentések a GC#11 előtt jó két héttel már megtörténtek. Még a hét elején megkaptuk a Frogster sajtó anyagát, amiből kiderül, hogy a TERA igen komoly szerepet fog betölteni idén is a FOG standján. A stand nagy része TERÁba öltözött. Lesz jónéhány sajtó számára szervezett dungeon run is. A sajtóanyagok alapján az idei GC stárja (a TERA szempontjából) a Dél-Shara kontinensen található fagyos Westonia zóna lesz és legfőképpen annak outdoor dungeonje. A hely eredeti neve: “악령의 고성”, melynek nyersfordítása: Evil Castle, mely egy igencsak gyengusz megnevezés, már persze főleg abból a szempontból, ami ott várni fogja a játékosokat. Pont múlthét végén csináltam ott néhány videót. Nem akarom előre lelőni a poént (és örülnék ha más se tenné!), de ez a hely egy újabb jó példa arra, hogy miért is nem lehet ez a játék PEGI 12-es besorolású. Ehhez a helyhez képest a Vampire Masion instance vérszökőkútja szinte már hupikék-törpikék kategóriás.

Hogy mit lehet várni a GamesComtól? Shojin most kezdett bele egy közel 9 órás prezentációba, aminek során az érdeklődők megtudhatják, hogy mi is az a TERA,  akik eleget állnak sorba, azok még ki is próbálhatják a kihelyezett jó két tucatnyi gépen. A sajtóanyagok alapján semmilyen újdonságra nem számíthatunk, de itt nyilván nem is mi vagyunk a célközönség, hanem mindazon tömegek, akik számára a TERA még szinte ismeretlen. A hype és a sajtó pozitív hatása máris érződik, hiszen az elmúlt két napba a blogunk látogatottsága is megnőtt. Tehát sokan keresnek, kutatnak a TERA iránt. A GC#11-en egyébként természetesen a Political System és a Action Combat rendszer lesz a prezentációk fő témája.

Ennyit egyelőre a GC#11-ről. Ha bármilyen konkrétum előkerülne, akkor természetesen jelezzük.

Nézzük a többi érdekességet, kezdjük a Japán starttal: A sikeres OBT után holnap elindul hivatalosan is a Japán TERA retail. Ennek kapcsán még végre ismerté vált, hogy mi is lesz benne és mi nem a starttól:

A kép alapján látható, hogy a Japán startkor egyből elérhetővé válik mindhárom kontinens és a karakterekkel lvl58-is lehet fejleszteni. A Dark Awakening patchből mindösszesen a két top lvl instancet tartják egyelőre vissza (Kelsychke fészkét és a Black Towert)

Látható, hogy az NHN nem aprózza el – ahogy tette ezt Korában -, a játékosok egyből szinte teljesen megkapják a jelenlegi kész kontentet. Ezzel várhatóan nem is lesz. Ám a startot azért némileg beárnyékolja néhány ‘apróság’:

  • A játék magas előfizetői ára miatt sokan nemtetszésüket fejezték ki.
  • A helyzetet némileg rontja az a tény, hogy – természetesen – az OBT alatt ellepték a szervereket a botok. Sok játékosban felmerült a kérdés: Ha már ilyen sok pénzt kérnek ére, akkor hol van a prémium szolgáltatás?

A negatív visszhangokra az NHN Japán gyorsan reagált, még az OBT vége előtt összes 2654 account került végleges bannolásra bot használat és RMT miatt.

TERA KR: A végére még egy érdekesség: Holnap kerül élesbe a koreai szervereken az új patch, amiben aktiválásra kerülnek a korábban már bejelentett új funkciók (BOP itemek, új loot rendszer, rare treasury boxok, stb.).


  1. rekotye
    augusztus 17, 2011 - 11:18 de.

    Jajj Meno olyan kis gonosz vagy…. Ezzel az Evil Castle-al elhúztad előttem a mézes madzagot.. > : )

  2. Rosert
    augusztus 17, 2011 - 12:32 du.

    Hát én eléggé félek a Secret World kapcsán, nagyon jónak tűnik, és nagyon egyedi az ötlet. Most már csak az kéne, hogy ne szúrják el az egészet.

  3. Csenky
    augusztus 17, 2011 - 12:42 du.

    Előttem is… hanyas szinten is lesz az? Ma kezdem, reggel néztem már 65% megvolt! 😀 Meg kéne tanulni koreaiul. O.O Igazából mindegy is lenne, hogy értem-e, csak legalább tudnám kiolvasni. 😀

  4. Szergely
    augusztus 17, 2011 - 1:14 du.

    Nem tudom, hogy az Evil Castle volt e az az outdoor dungeon, amelyiknél elismerően csettintettem, miután beflashelt a Diablo 2 őrök hulláival borított mansion-je, s amelyiknek a legalsó szintjén köd fedte be a vérmaszatos követ… (remélem ez még nem spoiler kategória :D) Na szóval az (is) igen hangulatos kis rész lett :>

  5. menorel
    augusztus 17, 2011 - 1:43 du.

    Szergi: Igen, az lenne az Evil Castle nevű outdoor dungeon.

    Csenky: lvl42

  6. Rosert
    augusztus 17, 2011 - 2:09 du.

    WildStar Online, meglestem és nekem tetszik a videója alapján, igaz még nem sok konkrétumot láttam belőle, de hangulatos kis lazulós játéknak tűnik első ránézésre. Egyből jelentkeztem is bétára, hátha sikerül bejutnom. 🙂

    • Cori
      augusztus 17, 2011 - 2:28 du.

      Nekem a WildStar valamiért nagyon a Torchlightot juttatta az eszembe 🙂

  7. Sagrath
    augusztus 17, 2011 - 2:54 du.

    NCsoft /Pegi12/Carebear Studio hmmm nagyon elgondolkoztat de valszeg köszönöm nem kérek belőle a Videospotja ellenére sem ami pedig nem volt rossz.VÉÉÉRT/MOCSKOS DUMÁT/SEXet az ilyen játékokba 🙂

  8. Rosert
    augusztus 17, 2011 - 2:56 du.

    Igen, igen, talán azért is mert a Torchlightban is egy vézna fószer, egy nagy darab állat és egy nő volt a reklámarc 🙂 Nekem a videóról a Firefly sorozat jutott az eszembe 😀

  9. Sagrath
    augusztus 17, 2011 - 2:58 du.

    TAB SPAM SPAM SPAM SPAM Fekszel<———-Többé nem gyere be semennyire sem….

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s