Kezdőlap > Blog, Offtopic > Summer break!

Summer break!

Kicsit úgy érezzük, hogy június eleje óta erősen az árral szemben úszunk. Májusban Berlinben az EU kiadó még hatalmas hypeot igért a nyárra, de ebből úgy néz ki semmi nem fog összejönni, hiszen lassan túl vagyunk a nyár felén. A felesleges erőlködés helyett úgy döntöttünk, hogy mi is elmegyünk egy kicsit nyáriszünetelni. Ez idő alatt a blog nem kerül frissítésre, legalábbis új postok nem fognak felkerülni (bár van még néhány dolog a csőben, ami ez idő alatt kicsúszhat…). Nyilván kivételt képez ez alól, ha valami oltári nagy bréking nyúz esne be, amit mindenféleképp meg kell, hogy osszunk veletek. A nyári szünetnek akkor lesz vége, amikor véget ér az uborkaszezon és újra be tudunk számolni értékes és értelmes hírekről… folyamatosan. Nem kizárt, hogy a blog ezen idő alatt változni fog, főleg azon tartalmak terén, amik örök aktualitásúak, úgy mint: guideok, class leírások, stb. Bőven van mit updatelnünk. A blog július végén ünnepli az első szülinapját, függően a Frogster reakciójától nem kizárt, hogy lesz akkor némi happening, de nyilván igérni nem tudunk/akarunk semmit előre. Lényeg, hogy – ha tehetitek – akkortájt nézzetek el errefelé.

Mindenkinek nagyon kellemes nyaralást, sok-sok vízpartot vagy éppen uborkaszedést… kinek mi jut.

A nyáriszünet természetesen nem vonatkozik a fórumra, ott megy tovább is az élet. Immáron jónéhány guild szervezkedik aktívan. A mi guildünk (Renegade) még egy darabig nyitott recruitot tart a core PVP fanoknak, de aki nem ilyesmit keres vagy esetleg hozzánk nem fér be az is találhat magának guildet a fórumon. Egy sokkal izgalmasabb Ősz reményében búcsúznék egy rövid időre a szerkesztőség nevében: Kellemes nyarat mindenkinek!


Kategóriák:Blog, Offtopic
  1. Kouta
    július 16, 2011 - 10:42 de.

    kellemes nyarat neked is!

  2. július 16, 2011 - 12:28 du.

    Viszont ^^

  3. július 18, 2011 - 6:21 de.

    Kellemes nyarat Nektek is!

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s