Kezdőlap > Game Mechanism, TERA KOR > Political System: Vajon működni fog?

Political System: Vajon működni fog?

Ezzel a címmel született egy laikus elemzés Garrett Fuller tollából az mmorpg.com-on. A cikk azt boncolgatja, hogy vajon mennyire is lesz működőképes a Political System egy TERA kaliberű játékban. A ‘laikus’ jelzést nem azért tettem, mert lenézem a cikket, vagy azt gondolom, hogy butaság lenne; hanem azért, mert jelenleg nagyon kevés érdemi információ áll rendelkezésre egy ilyen szintű elemzéshez. Tény, hogy a Political System már közel fél éve működik Koreában, de az is tény, hogy egy teljesen más berendezkedésű országról beszélünk, ahol sokkal kevésbé fordulhat elő, hogy emberek csak azért utálják egymást, mert ki-ki máshova született.  A szokásostól eltérően, most nem rondítok bele a fordításba a kommentárjaimmal, hanem a szöveg után összefüggő gondolatmenetként fejtem ki, hogy én miként látom mindezt. Apropó fordítás: Chiccoo mesternek köszönhetjük a lefordított anyagot.

Vajon működni fog?

A való világ és a játékok világa annyi mindenben eltér egymástól. Igazság szerint jobb, ha ez így is marad. A politikai rendszer a kultúránk terve annak biztosítására, hogy a törvények és adók által generált szabályok betartatnak, és biztosítják az emberek boldog és szabad életét, vagy a totális uralmat attól függően persze, hogy hol is élsz. Egy olyan politikai rendszer játékba történő implementálása, amely hatással van az ott játszó emberekre valószínűleg igen komoly akadályokba fog ütközni. A TERAban kerül megvalósításra az eddigi legnagyratörőbb politikai rendszer, amit MMOban valaha is láthattunk. A kérdés azonban az, vajon működni fog e?

A TERA, mint játék nagyon sokat kínál. Egy friss világ, hatalmas bossokkal és gazdag történelemmel. Különböző fajok harcolnak egy közös ellenség ellen, ami a területeiket fenyegeti. Mindezt egy pörgős Action Combat Systemmel rendelkező MMO köntösébe bújtatva. Vegyél tehát részt egy olyan politikai rendszerben, ahol az egyes játékosok befolyásolhatják a többiek virtuális életét. Nem kis erőfeszítésébe fog kerülni valakinek, ha hivatalba akar kerülni. Alakítania kell egy guildet és ösztönöznie kell másokat, el kell nyernie mások rokonszenvét és fel kell építenie a reputációját (hírnevét, ha jobban tetszik). Mindez megvalósítható, ha az embernek kellő ügyessége és ideje van. Az igazi megpróbáltatás azonban akkor kezdődik, amikor hivatalba kerül.

Az egyik legérdekesebb funkció a rendszerben, hogy a politikusok börtönre ítélhetnek más játékosokat. Ez, normális esetben, nem jelenthet problémát, de ki állíthatja biztosan, hogy valaki nem dug börtönbe néhány polgárt, mert éppen rossz napja van. Épp most befolyásoltuk más emberek játékát. Mindennek tetejébe teszed mindezt érett internet „bátorsággal” Azok a játékosok, akiket tömlöcbe vetettél, csak a karaktered nevét ismerik. Képes lennél tönkretenni valakinek az egész estélyét azzal, hogy butaságot csinálsz on-line teljes körű politikai hatalmat gyakorolva? Személy szerint én úgy gondolom, ez nem teljesen fair így. Az a véleményem, hogy nem jó megengedni valakinek, hogy másokat befolyásoljon, függetlenül attól, mennyi időt töltenek a játékban.

Ha visszagondolunk az Ultima Online-ra, ott találkozhattunk az ún. Players Killers karakterekkel. Féktelenül rohangáltak a homokozóban elrontva mindenki napját. Ez addig tartott, amíg a játékosok el nem kezdtek PK kill groupokat szervezni, amik megvédték a többi playert akik csak egy kalandos estére vágytak. Nem volt tökéletes, de az Ultimában volt egy önkéntes politikai rendszer. Persze meghaltál néha, de az emberek próbáltak okosan választani kiket kísérnek és csapatosan utaztak a nagyobb biztonság érdekében. Több szempontból is, ez a rendszer működött. Politikai volt, az utcai bandák módján. Legalább nem tartott egy játékos a kezében másokat. A guildek vezetői, csak annyira voltak erősek, amennyire a guildjük.

Azért a TERA politikai rendszere több szempontból működőképes lehet. Igaz, hogy a politikai rendszerek egy játékban kiegyensúlyozzák azt. Az igazi kihívás, a verseny a level cap eléréséig a játék indulásakor. Vajon hány ember fogja megpróbálni átvenni a hatalmat? Milyen hatással lesz ez a többi játékosra? Vannak olyan játékosok, akik az MMO-kat soloban kedvelik, és a közelébe sem mennek majd a politikai rendszernek. Mások mindent megtesznek majd azért, hogy a nevük felkerüljön a térképre.

Az egyetlen dolog, ami szerintem nagyon ütős a tournamentek rendezésének joga. Független PVP duelekben való részvétel nyereményekért nagyszerű módja egy vasárnap délután eltöltésének bármely játékban. Az egyetlen kérdés, ami felmerült bennem ezzel kapcsolatban: ki adja a díjakat? A guild összedob egy bizonyos összeget? Vagy egy raidből szerzett értékes loot-ot ajánl fel nyereményként? Az biztos, hogy a birodalom bajnokai megérdemelnek valami értékeset az idejükért cserébe. A politikai rendszer bármely más részéhez képest ez a rész a legjobb. Sok szempontból én, mint játékos inkább lennék bajnok, mint politikus. Elvégre mi másért, ha nem ezért játszunk játékokat?

Rengeteg kérdés merül fel tehát a TERA politikai rendszerével kapcsolatban. Valóban nagyratörő elképzelés. Azon tűnődöm, hogy vajon nem egy olyan dolog ez amitől a játékosok többsége elretten majd. Elvégre ki az, aki a játékos világban szereti a politikát. Úgy gondolom, hogy ez valóban egy érdekes „csavar” a TERAban, a játékban, ami már amúgy is rengeteg új rendszerrel és elképzeléssel büszkélkedhet. A TERA számos nagyszerű funkcióval rendelkezik. Valóban szükséges egy ilyen mély politikai rendszer? Amit tehetünk az az, hogy várunk és meglátjuk mi történik, amikor a játék elindul. Ha a rendszer beválik, akkor számíthatunk a politikai rendszerek növekvő számára a virtuális világban, amik épp olyan bonyolulttá válhatnak, mint tették azt a való világban.

 

Mi is minderről az én véleményem:

  • Alapvetően a feszegetett témák egy részét még csak információ morzsa szinten ismerjük, tipikusan jó példa erre a jailing/bebörtönzés. Bármi is lesz ez a funkció, egy dolog biztos: Nem úgy fog működni, hogy a friss Venarch fogja magát megjelöli az unszimpi haverjait, akik ez után 3 hétig rohadnak a börtönben; ha mégis így lenne, akkor ott lenne game over. Sokkal inkább el tudom képzelni, hogy a Lordnak mondjuk eleve csak akkor adatik meg a bebörtönzés joga, ha az illető a saját zónájában követ el pl. PKzást és ezek után is csak elfogatási parancsot adhat ki ellene, ami miatt mondjuk a zóna városain és questhubjain megtámadják a guardok, stb.
  • A cikk úgy mutatja be a Political Systemet, mintha az oly nagy behatást tudna gyakorolni a játékra és a játékosokra. Eddig viszont pont ennek az ellenkezője látszik a koreai tapasztalatok alapján. A Political System egy nagyon hatásos guild ranking rendszert hoz be, ahol a guildek tudnak azzal menőzni, hogy az egyes választási ciklusokban milyen nagyobb zónákat tudtak behúzni. Ezen kívül nyilván be tudnak állítani néhány dolgot, ami a “politikai” jelleget adja (adók, luxury NPCk, stb.)
  • Saját meglátásom szerint a jelenlegi “félkész” politikai rendszerből messze nem vonhatók le olyan következtetések, amikre ez a cikk próbál utalni.

  1. július 11, 2011 - 1:41 du.

    Ezt a bebörtönzés dolgot én sem tudom úgy elképzelni, hogy tényleg bekerül a karaktered egy zárkába… Főleg nem egy fizetős játéknál. Nem egészen az a kategória, amikor Pistike elveszi a csattógós lepkét…

  2. Szergely
    július 11, 2011 - 2:40 du.

    Nyilván nem annyiban merül ki a börtön dolog, hogy az uralkodó random bárkit is becsukathat, hanem pl. egy nagyobb PK-s mészárlást, esetleg adó (ha lesz) nemfizetést követően az uralkodónak joga van az elzáráshoz, amit a rendszer külön jelez is, hogy jár a bünti az aktuális playernek. A börtönbüntetést meg ki lehetne váltani pénzzel, elvégzett munkával (pl leküldenek egy bányába, hogy szedj össze x mennyiségű nyersanyagot és szabad vagy), vagy simán csak le lehetne ülni az időt (ez az ami 0 fun, de kit érdekel, ha amúgyis altozna az ember, vagy elutazik otthonról, előtte legalább nyugodt szívvel garázdálkodhat :D).
    Az pedig külön fun lenne, ha a törvény megkerülésével is ki lehetne szabadulni, pl szöktetéssel, ami a tömlöc környékén egy instance-olt pvp terület lenne. Gyakorlatilag összeverődik egy csapat a megfelelő kapcsolatokkal rendelkező emberke kiszabadításához, appliznak az instára, onnantól x perce van az uralkodó guildjének kiállítani egy csapatot a védéshez. Ez lehetne akár gyors, last man standing meccs, vagy időre menő insta, ahol pontról pontra kell beljebb küzdeniük magukat a támadóknak. Bár ez a bebörtönzöttnek még mindig nem igazán fun, de akár úgy is meg lehetne csinálni, hogy a rab csatlakozik a csata második felénél a “meneküléshez”. Mindenesetre poén lenne, szöktetésre szakosodott, felbérelhető grouppokkal 😀
    Másik lehetőség a szökés lenne, ugri-bugri platformos dungeonon keresztül, néhány csatornapatkánnyal, meg zombival megbolondítva 😀
    És persze a témához is kapcsolódhatnak különböző achievementek, title-ök, just for fun. Szal szerintem rengeteg lehetőség van a börtön témában, kérdés, hogy mennyire lesz kiaknázva. De valamelyik interjúban nagyon ígérték, hogy a börtön mindkét fél számára fun lesz, ez alapján ilyesmiket képzelnék el…

    • Dussy
      július 11, 2011 - 4:28 du.

      Like!

  3. Szergely
    július 11, 2011 - 2:59 du.

    Így a cikket végigolvasva annyi a véleményem, hogy meglehetősen szűk látókörű a cikkíró, illetve valóban korai a politikai rendszer mélysége miatt aggódni…

  4. fema
    július 11, 2011 - 4:51 du.

    Hát az biztos, hogy ha csak úgy PK-ért börtön jár, nem veszem meg a játékot, mert csak darabokra verném a billentyűzetem. 😀
    De azért bízok benne, hogy nem ennyi lesz a dolog…

    • menorel
      július 11, 2011 - 6:26 du.

      Elég valószínűtlen, hogy ennyiről szólni. Ez inkább egyfajta kontroll lesz a mérhetetlen PK ellen. A Venarchok csak a saját zónájukban gyakorolhatnak hatalmat. Ha valahol nagyon kihúznánk a gyufát, akkor mehetünk a kötvetkező megyébe terrorizálni a PVE boyokat 😉

  5. Szim
    július 12, 2011 - 5:48 du.

    Kedves Menorel!

    Senkit nem akarok felbuzdítani, vagy bármi hasonló, de kikerült a hivatalos TERA kiadási dátum Gamespyra. Aki benne van nagyobb mélységben a játékban az megmondhatója lenne-e, hogy ez most valós vagy csak elírás?:)

    http://pc.gamespy.com/index/release.html

    • negativ_figura
      július 12, 2011 - 6:45 du.

      Ez még azt hiszem, hogy a legelső tipp volt 😀

    • Sagrath
      július 16, 2011 - 2:42 du.

      Tera (PC)

      Publisher: En Masse Entertainment

      Release Date: Dec 31, 2011<———GameSpy agymenése

      de ezt baromságnak tartom ki törödik azzal az időpontban bárminemű játékkal???Vagy mégis csak PEGI 12 lessz EU-ban ez is???Mert akkor lazán maradok a korei verzióban és inkább megtanulok hieroglif nyelven……..

      • Sagrath
        július 16, 2011 - 2:43 du.

        abban akart lenni csak megszúrt a nap 🙂

  6. Agiido
    július 12, 2011 - 6:07 du.

    Hááát, nagyon nem hiszem ezt a dátumot. Csoda lenne

    • Szim
      július 12, 2011 - 6:14 du.

      Énse nagyon.. Épp azért írtam ide, hogy a témában jobban elmélyedő emberek cáfolják vagy esetleg (és legyen igazam végre) konfirmálják:)

  7. Szergely
    július 12, 2011 - 8:20 du.

    Reális, akkor is ha kamu 😛 Még beleesik a 2011-es szórásba 😀

  8. menorel
    július 12, 2011 - 9:18 du.

    Most éppen nem működik az oldal úgyhogy nem tudhatom, hogy a PC gamespy mit is fantáziált. Fogalmam sincs, hogy mikor fog megjelenni a játék. Számomra a nonszensszel ér fel az, hogy még nem jelent meg; de nyilván látom az is, hogy miért húzzák halasszák.
    Csak azt tudom bármilyen dátumra is írni amit az EnMasse is ír minden esetben a hasonlókra: “As it has been stated before, until En Masse officially reveals the release date for TERA, any release date you hear from ANY OTHER SOURCE is a guess at best.”

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s