Kezdőlap > Blog, Lore, Nagyvárosok (Cities), Zónák (Zones) > Végjáték: Egyszer minden bevégeztetik…

Végjáték: Egyszer minden bevégeztetik…

Újra itt a hétvége, újra van egy kis időm folytatni a fan fiction irományom. Az előző rész tartalmából: A helyzet egyre rosszabb lett Arboreán, Nalaz király súlyos veszteségek árán jutott csak vissza a pocsolyán keresztül. A király már az újabb elkeseredett Agaia elleni támadást tervezgeti, amikor – hosszú hetek óta első alkalommal – biztató híreket kap: Elkapták az Agaiaról átjött betolakodók egyik csapatát. A foglyok faggatása során nem sokra jutnak, de idővel az egyik tag nyelve csak megered. Kiderül, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt sokan gondolták…

Ha nem olvastad volna a korábbi részeket, akkor:

Sousa hangja visszhangzott a teremben. Nem mondta hangosan a mondatát, de egy pillanat alatt akkora csend lett, hogy a halk szavak könnyedén töltötték be az egész tanácstermet. Mindenki fejében ott lüktetett az utolsó mondat: “Egy ciklus alatt bevégeztetik

Egy egész hosszú percig némaság szállt a tanácsteremre. Arborea bölcsei, tudósai most kisgyermekként zavarodottan pislogtak és forgatták a fejüket. Reménykedtek, hogy valaki csak mond valami biztatót. Végül a tanácsterem végében egy csuklyás alak megköszörülte a torkát. Leemelve fejéről a nehéz posztót így szólt: “Had mondjam akkor ki én a nyilvánvalót: Tehát az extrakció befejeződik még a következő pocsolya előtt és a mi Arboreank megsemmisül.

Sousa hosszan mérlegelte a kérdést, majd válasz nélkül csak igenlően bólintott egyet. A teremben szinte érezni lehetett a feszültséget, egyre erősödő morajlások hangja töltötte be a csendet. Egy perce még mindenki előtt ott lebegett valami reményszikra… talán félreértettük?… talán ő értette félre a kérdést?… De Elleon kérdése mindent tisztázott…

A moraj egyre erősebb lett és lassan kakofóniává alakult át. A hangzavart egy-egy erősebb üvöltés zaja tudta csak áttörni. A király felállt és lassan felemelte pallosát, majd tiszta erejéből a földbe szúrta. Castanic fegyvermesterek 10 éven keresztül edzették az acélt, amiből a király pallosa készült, a hatalmas fegyver bár félelmetes látványt nyújtott, de az évezredes szaktudásnak köszönhetően mégis könnyű és nemes küllemű volt. Az él és a hely olyan edzést kapott, amelyet csak a legkülönlegesebb fegyverek kaphatnak, a felületén megannyi különös véset látszott, mely a laikus számára nem volt több díszítésnél, de a fegyvermesterek pontosan tudták, hogy ezek vésetek valójában vércsatornák és feszültségcsökkentő pontok. A fegyver szinte elpusztíthatatlan, csatában legalábbis eltörhetetlen. Ahogy a kard hozzáért a tanácsterem talajához, hatalmas robajjal hasította szét gránit padlót és néhány centire bele is fúródott. Az edzett hegy hatalmasat sikított fájdalmában, a kard felületén a vésetek pedig pendülés hanggal jelezték, ahogy egy pillanat alatt elnyelik a fegyverre nehezedő hatalmas nyomást. A dörrenés hangja átütött a hangzavaron és amikor Nalaz kinyitotta a száját már mindenki csendben őt figyelte: “A király szólni kíván“…

Miért most? Napok óta fogoly vagy, válogatott kínzásokon estél át. Erre most megered a nyelved kérésre?” A terem némán fordult Sousa felé, aki így felelt:

Az extrakció, ahogy bölcsen elnevezte kapitányod; a végéhez közeledik. Már csak néhány kivonási pont lehet hátra. Most már nincs tétje az információknak amiket átadtam. Azt gondolom… minden elpusztított világ megérdemli, hogy a vég előtt legalább néhány nappal megtudhassa az igazságot. 

Hogyhogy a végéhez közeledik? – kérdezte a király, majd így folytatta – Tény, hogy mérhetetlen mennyiségű a veszteségünk, de a föderáció még mindig erős, katonáink megvannak, tudjuk védelmezni földjeinket és a háttér támogatás is megadatott. 

Mint azt korábban már mondtam, a kivonás folyamata minden életet érint. – Sousa felemelte a fejét, hosszú történetbe készült belekezdeni – Te uram és néped, valamint a hozzátok hű népek csak apró homokszem vagytok az élet sivatagában. A világotokat benépesítő élőlények mindegyike magában hordozza az élet eszenciáját, ők mind része az álomnak. Hacsak egy apró élet szikra is megmarad, akkor hiába volt az egész. Az extrakció folyamata igen véletlenszerű tudomásunk szerint. Évek kísérletezése és elhibázott próbálkozásai alatt került kidolgozásra. Van olyan világ, ahol már az első néhány kivonással szinte az összes értelmes életforma kivonásra kerül, és persze vannak olyan világok is, ahol az értelmes életet arra kárhoztatták, hogy végig kelljen nézniük világuk pusztulását. Fájó ezt mondanom Uram, de bármelyik pillanatban holtan eshet össze mindenki ebben a teremben… rajtam kívül.

Hova ez a nagy sietség, így ti is mind itt vesztek, nemde? – Vágott közbe Elleon

Mi csak porszem vagyunk a gépezetben. Az extrakció végén a hatalmas fogaskerekek bennünket is szétzúznak, miközben elpusztul ez a világ. Hogy hova ez a sietség? Fájó ezt mondanom, de nincs mire várnunk. Ha egy ciklus alatt elpusztul ez az álom, akkor a következő ciklusban egy másik álomvilágra fog nyílni a pocsolya. Másrészt a kivonást meg kell tenni egy ciklus alatt – itt Sousa felemelte a hangját, látszott hogy komoly érzelmi hullám tör ki rajta -, az Argon pontosan tudja, hogy mit teszünk. A korai időkben megannyi teljes kivonás hiúsult meg az miatt, mert az Argon vagy elmenekült a pocsolyán keresztül, vagy azért, mert elkapta a csapatainkat. Az ‘egy ciklus’ lételeme a folyamatnak… két legyet egy csapásra…

A király fel-alá járkált. Gondterhelten pillantott előbb Sousara, majd Elleonra. Egy király sem érdemli ezt, a tehetetlenség érzése sziklaként nehezedett Nalazra. Egyszer csak így szólt: “És mik ezek a szilánkok?“. Sousa habozás nélkül válaszolt: “Halott argonok testéből szereztük. A szilánkok nem evilágról valók, nincs kapcsolat köztük és titánjaink között. Azt gondoljuk, hogy ugyanúgy létező anyagból vannak, mint maguk a titánok. A kivonás során az élet eszenciáját belezárjuk a szilánkokba. A szilánk gondoskodik az elszigetelésről. A titánok elméje többé nincs kapcsolatban ezekkel.

Sousa nyelt egyet és tovább folytatta: “Had válaszoljak mindjárt a következő kérdésekre is: Nem tudjuk, hogy mi történik a szilánkokkal a világ pusztulása után, de azt tudjuk, hogy Arun és Shara folyamatosan gyógyul és egyre erősebb. A szilánkokat nem célszerű elpusztítani, hiszen azok koncentráltan tartalmazzák az álmokat, ha azok egyszerre szabadulnak ki, azzal többet ártunk a titánoknak, mintha inkább nem is tennénk semmit.

A király egyre elkeseredettebb arcot vágva reagált: “Mégis mi jogosít fel benneteket arra, hogy a saját fajtáitokat elpusztítva, mentsétek az irhátokat? Mégis mit gondoltok, ha tényleg működik is ez az őrültség és Shara újra visszanyeri az értelme feletti irányítást, akkor mit fog tenni? Első dolga lesz, hogy elpusztítson benneteket a tetteitekért és ebben még Arun sem fogja tudni megállítani.” Sousa körbepillantott a termen, megannyi tudós, a világ legnagyobb lángelméi. Hosszan tekintett végig rajtuk és apró mosollyal konstatálta, amint egyik másik szemében fény csillant és arcukon kiült a felismerés. Felesleges is volt válaszolnia a kérdésre, meghagyta ezt az érdemet a nagy lángelméknek. A király nem értette, hogy Sousa miért a Misztérium előkelőire tekint, kérdőn fordult feléjük. Az egyik arkanist jelezte, hogy szólna, mire a király biccentve jelezte, hogy beszélhet: “Ha jól értelmezem eme férfi szavait, akkor abban reménykednek, hogy miután a Titánjaink visszaszerzik az irányítást a tudatuk felett és szembesülnek a pusztulással… akkor…  felébrednek álmukból…

Tiszta, hibátlan logika. Nalaz agyában sziporkáztak a gondolatok, majd bevillant egy gondolat: “Mivel a te csapatodat egy jó ideje elkaptuk, ezért ti nem tudtátok elvégezni az összes kivonást, ha jól sejtem. Tehát a teljes kivonás ezen a világon sikertelen lesz?“. Sousa már várta ezt a kérdést és így felelt: “Mint uram azt már korábban is mondtam, a kivonás folyamata sok-sok év alatt lett kialakítva és – sajnos – nagyon sok sikertelen kísérlet kellett hozzá. A teljes kivonáshoz Arbora közel 100 pontjára kell elutazni, amelyek alkalmasak bármilyen okból a kivonásra. Minden csapat 10 célpontot ismer és további 9 célpontot a többi 9 csapat célpontjai közül. Így ha bármelyik csapat is elbukna, akkor a többi csapat pótolja a hiányt. Az én csapatom valóban elbukott, de a többiek már régen pótolták a hiányt.

Nalaz fejében villámütésként állt össze a gondolat. Tehát ez a férfi ismer 9 további pozíciót, ahol talán elkapható még egy-egy csapat. Talán még nincs minden elveszve! Nalaz válaszra nyitotta a száját, de hang már nem jött ki belőle. Szörnyű látvány tárult elé, a teremben lévő uraságok, lordok, katonai vezetők, tudósok egyszerre vesztették el a talajt a lábuk alól és zuhantak a föld felé. Nalaz nem értette mi történik, hirtelen az egész terem elkezdett megfordulni. Majd amikor a feje oldalról belecsapódott a talajba, akkor rájött, hogy valójában nem a terem kezdett forogni, hanem ő zuhant oldalvást a földre, elveszítve teste felett az uralmat. Halványodó tekintete Sousára meredt, utolsó tiszta pillanatában még azt látta, amin kacsint egyet az arkaniszt. Egy nagy villanás. Majd egy különös csillogó kék fény…

Sousa körbenézett a termen és összecsapva tenyerét így szól: “Nos jó uram… A teljes kivonás folyamata ezennel sikeresen befejeződött“.

Elvette az élettelen király kezéből az álom szilánkokat tartalmazó bőrszütyőt, majd lassú léptekkel kivonult a teremből ügyelve, hogy lehetőleg senki hullájára ne lépjen rá. Elhagyva a tanácstermet végig sétált a déli átkötő folyosón, majd a börtönbe betérve, kiengedte két társát, akikkel közösen az istállóhoz siettek. Az istállóban nem volt nehéz dolguk megtalálni a lovaikat. Megannyi élettelen lótetem között ott álldogált a három szerencsétlen pára. Nyergeltek és útnak eredtek délnek, melegebb vidékek felé. Két napi erőltetett menet után megérkeztek Silvaniaba. Az egykoron színekben gazdag , zöldellő, csodás tavakkal szegélyzett környék mostanra nagyon más küllemet mutatott. Balder szürke szeme különös holdbéli táj benyomását keltette, a fákat és növényzetet elhagyta az élet, már az elhullás kezdeti jelei látszottak rajtuk. Körös-körben dögtetemek. Az egykoron pezsgő tavak és patakok most az enyészet borzasztó szagát árasztották, a felpüffedt halak élettelenül lebegtek a víz tetején. Betérve az egyik kis faluba egyenesen a fogadó felé vették az irányt. A fogadó előtt közel 10 lovat láttak kikötve, odabent másik három csapatuk ült körül egy nagy asztalt. A fogadóban sebtében takarítottak csak ki. A hullákat áthúzták a szállás részre és felhoztak néhány jófajta söröshordót a pincéből. Sousa  leült a többiek közé és üdvözölte rég nem látott barátait, majd leült körükben és belekezdett meséjébe: “El nem hiszitek mi történt velünk az elmúlt jó egy hétben…” Sousa részletesen elmesélte a fogságuk történetét, valamint az igazán drámaira sikeredett végjátékot a tanácsteremben. A többiek csak nevettek a történetet, majd amikor végéhez ért felemelték sörös kupáikat és egyként harsogták: “Ez a világ is bevégeztetett.” Sousa még ennyit tett hozzá: “Viszlát barátaim, talán majd egyszer újra együtt egy másik álomban!

Két nap telt el… Agaian tovább folyt a háború az Argonok ellen. Molar a baraka összepakolta felszerelését és ellátmányát, majd a dél-nyugati hátság felé vette útját. A feladata ugyanaz, mint meg-annyiszor korábban. Megvárni, amíg az Argon aktivitás csökken a pocsolya körül, átmenni rajta, megkeresni az uralkodókat és belekezdeni a protokolláris mondandójába. A szavak ott zengettek a fejében: “Szükségünk van a Álom Szilánkjaitokra. Külön-külön esélyünk sincs az Argon ellen. Fel kell áldozni néhány álmot ahhoz, hogy megmenthessük a többit. Odaadjátok önként, vagy elvesszük erővel! Egy órát kaptok végig gondolni. Döntsetek helyesen, ahogy egy bölcs Baraka tenné.” A hadtest néhány vezetőjének lelkiismeretét minden bizonnyal megnyugtatja az, hogy felajánlunk a szerencsétleneknek egy választási lehetőséget: Mi öljük meg őket, vagy végeznek magukkal… Az úton barátai arca rémlett fel előtte, barátaié akik az előző ciklusban átmentek a pocsolyán. Várt egy órát a pocsolyánál, majd óvatosan átlépett rajta. Átlépve felpillantott az égre és szomorú elégedettséggel konstatálta, hogy ez bizony egy újabb álom. Az égről Balder fényesen izzó szeme tekintett le rá. Molar halkan suttogta: “Bocsásd meg nekünk, amit tenni készülünk eme álom ellen”. Rövid pihenő után útnak eredt Kaiator felé…

– ITT A VÉGE –


  1. Krowon
    június 11, 2011 - 6:57 du.

    Nagyon jó történet volt, kár hogy vége..

  2. június 11, 2011 - 7:15 du.

    Királyság! A győztes sereg minden esetben ajándékba kapja a világ legtartósabb szűrt söreit. Ugye a baktériumok is meghalnak, így a sör tartóssága arányosan nő, ez esetben akár a végtelenségig. Én bevédetném a technológiát!

    bonus …

    enyészet …. kizárólag a nekromanta jelleg miatt, marad a normál oxidáció … rothadás puffadás szinte kizárva 🙂

    p.s.
    amúgy kíváncsi lennék hogy egy párhuzamos dimenzióban ahol az E3 mondott egy 11.09.15 releaset ott hogy alakult a story

    • menorel
      június 11, 2011 - 9:08 du.

      Mentségemre legyen mondva, hogy a történet vége és a fontosabb pillanatai már az első fejezet megírása közben körvonalazódtak. A végeredményt nem befolyásolta semmilyen szinten az E3 okán kialakult melankólia.

  3. Deardog
    június 11, 2011 - 9:10 du.

    jó lett grat:)

  4. Xedo
    június 12, 2011 - 9:03 de.

    Ez istenkirály lett 😀 publikáld már valahol hivatalos szerveknek is 😀 tuti nyernél vele valamit ^^

  5. június 12, 2011 - 11:59 de.

    jó kis strory, gratula! 🙂

    egy videó vagy egy mini sorozat nem fog készülni belőle!?…xd

  6. Szergely
    június 14, 2011 - 7:12 de.

    Jó kis story kerekedett belőle 🙂

  1. december 26, 2011 - 4:19 du.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s