Kezdőlap > Blog, Bluehole, Game Mechanism, TERA KOR > Mi is ez a ‘PvPvE goals’ dolog?

Mi is ez a ‘PvPvE goals’ dolog?

Valahogy ez a PvPvE dolog – főleg itt nyugaton – nem cseng túl jól, különösen az után, hogy a fogalmat létrehozó Aion MMORPG kb bele is bukott ebbe a témába. Ez persze nem jelenti azt, hogy hazai pályán a PvPvE ne lenne nagyon menő, éppen ezért elvárható, hogy a TERA már rövid távon reagáljon erre. Nos a BHS ki is találta a saját PvPvE koncepcióját, ami kb így néz ki:

A közös terület neve Agaia vagy Ogathea vagy valami hasonló lesz, mivel fantázia név ezért eléggé esélytelen pontosan lefordítani. Lényege:

  • Négy szerverről lehet bekerülni erre a közös földterületre.
  • A harc folyamatosan megy, nincs megállás. Özönlenek kifelé a megölni való szörnyek.
  • A négy szerver négy saját bázissal rendelkezik, amik elvileg a levegőben lebegnek, tehát nem lehet őket becampelni
  • Itt kap igazán nagy értelmet a political system. Az egyes szerverek királyai és lordjai rendelkeznek speciális ‘nagy hatóerejű’ skillekkel, amikkel befolyásolhatják a csatát.
  • A szerverek harcolhatnak külön-külön, egymással és akár természetesen egymás ellen is.
  • Egyébként a föld ami most vagy Agaia vagy Fekete szakadék vagy mi, nahh ez elvileg az Argonok szülőhelye, vagy legalábbis az Argonok itt összpontosulnak leginkább.
  • Elvileg az adott szerver királya vállogathatja meg a csapatát akiket be akar sorozni ebbe a PvPvE csatába (ez a rész nem teljesen tiszta, de lényeg, hogy nem 4 szervernyi tömeg fog ott szaladgálni 0 FPS-sel, hanem limitálva lesz szerverenként. Jó eséllyel a király guildje és még néhány szövetségesük vesz ebben részt.)

Oké, ez így szép meg jó. Limitált végtelenített PvE, ahol agyba főbe lehet püfölni a másik szerver játékosait is. Jó? Frankó? Koncepció szinten biztos, de valahogy mégis unalmas. Így gondolhatták ezt a BHS-nél is, mert egyből kitalálták, hogy miként is lehetne ezt egy picit feldobni:

  • Hogy mi??? miiii??? miiii?????
  • Az meg mi hogy ‘Szerver B’ átmegy ‘Szerver C’-re és ott folytatódik a harc?????
  • Márpedig ez itt a lényeg: Van olyan verzió, hogy az egyik szerver legyőzi a másik szervert ezen a csatatéren. Ha ez megtörténik (nem derült ki, hogy pontosan mi ennek az előfeltétele), akkor a győztes szerver hadainak lehetősége van ‘inváziót’ tartani a vesztes szerveren. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a támadók átmehetnek a vesztes szerverre és ott szabadon tudnak fosztogatni, városokat felgyújtani, szüzeket erőszakolni és minden egyéb jóságot megtenni.
  • Szóval nagyon nem lesz mindegy, hogy ki is a király és az milyen csapatokat küld a cross-server csatatérre, mert ha bebukja a harcot, akkor bizony jönnek a gonoszok a másik szerverről és mindjárt véget ér a jópofa carebear effekt…
Ez így mindjárt jobban hangzik nemde? És még mielőtt félreétés lenne, ez csak egy funkció ama bizonyos endgame contentről, ami még kiadás előtt áll. Ennek semmi köze a ‘guild vs guild’ és ‘server vs server’ és egyéb érdekességekhez, amit a soron következő patchet elhoznak nekünk.

  1. Szergely
    április 20, 2011 - 3:50 du.

    Állat! 😀 Így már elég változatosnak tűnik a PvP rész, majd elégedetten csettinthetnek a mass PvP kedvelői is remélhetőleg 🙂
    Btw, micsoda infó áradat, thx érte 😀

    • menorel
      április 20, 2011 - 4:10 du.

      És ha tudnád, hogy konkrétan még sehol nem tartunk… A közölt infóknak még kb a felét sem tudtuk feldolgozni…

  2. Lacci
    április 20, 2011 - 3:58 du.

    Igen ! így már kezd értelmet nyerni a dolog, bár így ha 1 guild kisajátítja magának a királyságot akkor az összes többi guild akitnem hív meg magával a harcra az kimarad a dologból, mindaddig amíg esetleg nem győznek le 1 szervert, mert gondolom aután bárki át mehet a szerverről b szerverre.Végre 1 nagyon jó hír ami értelmet ad a játéknak.

    • menorel
      április 20, 2011 - 4:05 du.

      Ha tényleg előfordulhatna, hogy egy szervert ki tud sajátítani egy guild vagy guildek szövetsége, akkor a többi guild, aki soha nem jut konchoz az fogja magát el eltransferel máshova, ahol labdába rúghat.

  3. Agiido
    április 20, 2011 - 4:08 du.

    Ez valami “vision trailer”? Majd egyszer, 2114-ben valóság is lesz?

    • menorel
      április 20, 2011 - 4:09 du.

      Nem, ez nem vision trailer. Ez a funkció, amiről most írtam a ‘Black gaps’ patchcsel jön, ami 2011Q4 környékére van ütemezve Koreában. Bár külön kiemelik, hogy 2011Q4 első felében, tehát valamikor október-november eleje körül.

  4. Kouta
    április 20, 2011 - 4:10 du.

    nagyon tetszik, illetve a nagyon nem kifejezés!!! GIMME NAOW

  5. krushwarok
    április 20, 2011 - 4:53 du.

    Ez így ilyen formában baromság, meg is mondom mért. Legyünk túl optimisták és mondjuk azt hogy 40 szerver van Európában, mindegyik szerver 5000 fős (tudjuk hogy többet is elbírna a szerver)ebből a népességből a király kiválaszt 100 embert ami szerver 2%!!!!! és akkor egy ilyen kimenetelű csatában 400 ember intenzíven harcol megállás nélkül egymással plusz még az argonok is ott harcolnak. Már ez mennyiségű játékmenet is megterheli ha nem megöli a játékos gépét.40 szerverből akkor is csak 10 ilyen csata zajlik európát tekintve ami igen kevés, 4000 játékost jelent aki részt vehetne ezen az eseményen a 200000 játékosból.
    Persze rengeteg a hézag ami a cikkből nem derült ki és igen ködös is ez a király választja ki hogy kimehet.A rendszer a jelenlegi formájában amit tudunk róla életképtelen szerver viszonylatban,túlságosan is limitált az hogy kinek van lehetősége részt venni az eseményen.

    (Az egész elméleti gondolat azon alapszik hogy csak a király választhatja és indíthatja csatába a szerver népességét.)

    • Szergely
      április 20, 2011 - 4:58 du.

      40 szerver? Te tényleg optimista vagy 😛

    • menorel
      április 20, 2011 - 5:01 du.

      És mi lenne akkor, ha abból indulnánk ki, hogy Ők már pontosan kitalálták ezeket a dolgokat és nem fognak egy olyan funkciót implementálni ami… ahogy te idézted “baromság”. Viszont egyelőre nem mondanak el semmit, csak utalnak bizonyos funkciókra és lehetőségekre, amihez később majd megtudhatjuk a konkrét részleteket is. Ehhez a verzióhoz mit szólsz ?

      • krushwarok
        április 20, 2011 - 5:40 du.

        ez végett “Elvileg az adott szerver királya vállogathatja meg a csapatát akiket be akar sorozni ebbe a PvPvE csatába (ez a rész nem teljesen tiszta, de lényeg, hogy nem 4 szervernyi tömeg fog ott szaladgálni 0 FPS-sel, hanem limitálva lesz szerverenként. Jó eséllyel a király guildje és még néhány szövetségesük vesz ebben részt.)” írtam ezt :Persze rengeteg a hézag ami a cikkből nem derült ki és igen ködös is ez a király választja ki hogy kimehet.

    • Szergely
      április 20, 2011 - 5:04 du.

      Ráadásul NA/EU változatban külön lesznek PvE és PvP szerverek, nem hiszem, hogy összeengednék a kettőt… Ez tovább csökkenti a harcban állók számát.
      Egyébként limitációként olyat is el tudok képzelni, hogy 2-4 szerver lesz párosítva és ezek harcolhatnak egymással, nem pedig bármelyik szerver bármelyik ellen. Meglátjuk.

    • xruu
      április 20, 2011 - 5:21 du.

      És hol van az így konkrétan megírva, hogy PvE-ből lehet endgame content, ahova csak a raidereknek is egy bizonyos része tud lejutni (vegyük pl wow HC raid-eket), PvP-ben meg ne lehetne? Nemcsak hogy nem életképtelen, hanem kb rengeteg, amúgy a politikai rendszerben lévő buktatót megoldana azon túl hogy végre számítana ki a fasza gyerek a szerveren és a mass pvp címszóval nem egy agyatlan zerg lenne amit elyos csak azért tud megnyerni mert lv25-ös karikal belaggoltatja a szervert.

      És hogy mire lenne ez megoldás? Ha egy erős guild valahogy megnyeri pár nagyobb támogatását akkor az idők végezetéig ők választják a lord-ot, soha senki más nem rúg labdába. Kell valami ami guilden belül vagy a szűk szövetségesi rendszerben drámát generál. Ha csak bizonyos számú embert küldhet a király a harcba, akkor vagy képes igazi, valódi uralkodóként egyensúlyozni többek érdekei között vagy tesz rá és csak saját klánjából küld -> ez rövid úton drámához vezet, fórumok felpörögnek, érdeksérelmek ezerrel, a klikkek felbomlanak és esetleg újak alakulnak ki. Szerintem ez nemhogy életképtelen hanem egyenesen szükséges hogy valahogy egymás ellen hangolódjanak az emberek a vezető guildben. Mert ha mindenkinek jut a koncból, akkor hamar kialakul egy réteg a szerveren akit kívülről aztán semmivel se tudsz elmozdítani a vezető szerepből.

      A mass PvP nem csak agyatlan mindenki mindenki ellen és bárki jöhet típusú zerg-et jelenthet, és épp ideje lenne hogy legyen valami próbálkozás ennek megreformálására. Bevallom én meglepetten olvastam hogy ilyen komoly pvp contentre is lehet akár számítani, eddig valamiért azt hittem hogy inkább csak pve irányba kell gondolkozni, ha már volt róla szó korábban akkor ez valahogy nagyon elkerülte a figyelmem, de igen kíváncsi vagyok hogy mernek e valami ilyesmivel újítani.

      • krushwarok
        április 20, 2011 - 5:51 du.

        A lényeg amit írtam, nyilván nem tűnt fel, az az hogy nagyon limitált a részvételi lehetőség ergo igen kevesen mehetnek és ha igaz lenne hogy csak a király választ és azt is hozzá rakjuk csak külső idegen embereket küldene állandóan csatába még akkor is hőbörögnének sírnának az emberek a fórumokon mert csak nagy kevesen mehetnének még így is leszavaznák az eredmény ugyan az lenne mintha csak belsősöket vinne.Így semmit sem ér a politikál rendszer szempontból.

      • menorel
        április 20, 2011 - 5:59 du.

        Agaia-n a csata ‘seamless’, tehát folyamatosan megy, a nap 24 órájában. Azért is írtam, hogy elvileg, mert a TIG-es cikk arra utal, hogy a Majesty irányítása alatt vonulnak hadba a kijelölt népek. Minden bizonnyal nem szerverenként 100 embernek kell 24 órában ott dekkolnia Agaian, hanem lesz valami queue vagy tudom bármi más, ami oda engedi a népeket. Lehetséges, hogy pl. a King guildje bármikor beléphet Agaia-ra, míg a többi játékos csak egy bizonyos queueban sorba állás után. Az is lehetséges, hogy a Battlefield ranking alapján a top ranked csapatok szabadon bemehetnek.
        Nem lehet tudni, és nyilván ezeket nem is fogják most elárulni még. Picit legyetek nyitottabbak, Ez az egész PvPvE dolog egy hatalmas nagy lutri, nagyon sokminden kell, hogy ez működőképes legyen, de ne ragadjunk le egy-egy apróságnál. A BHS prezentációja – ahogy ez a post is – csak egy ‘teaser’ akar lenni. “Lesz egy ilyen funkció, ami kb. így fog kinézni, a többi meg majd megtudod…

      • krushwarok
        április 20, 2011 - 6:06 du.

        Másfelől a Wow hc raidek példa nem állja meg a helyét mivel oda bárki bemehet csak nem fog tudni érvényesülni megfelelő gear és tudású ember kell hozzá és nem fogja ki írni hogy bocs már a szerver 2% használja az instát megszívtad.
        Az egésznek(hogy ki mehet, nem az egész megvalósítás ) csak egyetlen egy pozitívumát látom hogy nem noobokat fognak vinni akik képviselik majd a csatában a szervert.
        Ismétlem még mindig azt feltételezve hogy csak a király hívhatja magához csatába az embereket.

      • menorel
        április 20, 2011 - 6:29 du.

        Oké játszunk akkor el ezzel a gondolattal:
        Egyébként csak annyi még, hogy a játék – nem combat orientált – endgame contentje a political system. Minél több dolgot kötnek hozzá (márpedig sokat fognak…), annál nagyobb lesz az értéke. Egy-egy Lord szavazást még csak-csak meg lehet bundázni, de a többséget nem. Vagy ha ha te mégis úgy érzed, az csak annyit jelent, hogy szemben mész az autópályán és azt ordítod a kocsiból, hogy ‘MI A FASZÉRT JÖN SZEMBEN VELEM MINDENKI!?’
        Igenis el tudom képzelni, hogy a király válassza ki a szerver 100 legjobb PVP játékosát akiket hadba küld. Ha van hozzá egy megfelelő támogató rendszer, akkor ez működhet. Ha a Király rosszul dönt és a hülyesége miatt leinváziózzák a szervert, az minden bizonnyal többet nem lesz király.

        Ja hogy ez miatt egy 5000 fős szerverből csak 100 ember jut be Agaia-ra? Egyrészt valószínűleg nem a már korábban említett okok miatt, de ha mégis… akkor had legyen már kitűntés, hogy valaki a szerverét képviselheti egy grandiózus dologban, aki meg nem jut be az meg hajtsa már ki a belét is azért, hogy legközelebb ő is benne tudjon lenni abban a 100-ban…

      • krushwarok
        április 20, 2011 - 7:01 du.

        Azt én is eltudom képzelni hogy a király válassza ki a szerver 100 legjobbjait a csatába.Éppen ezért írtam az előbb hogy “…hogy nem noobokat fognak vinni akik képviselik majd a csatában a szervert”. Csak mivel ha valaki ilyen pozícióban van nem biztos hogy úgy fog dönteni hogy ha lesz ilyen lista a legjobbakról hogy őket viszi hanem a belső kör a saját klán és szövetségeseket persze ahogy írtad ez súlyos következménnyel is járhat de ha a topot viszi az eredmény ugyan az lehet.
        A fő ok az hogy ez egy MMO ha lekorlátozol egy dolgot létszemáll!! és nem skill v idő fögvényében az konfliktust fog generálni ilyen téren.Ha kidolgozza az ember a belét akkor is megvan rá az esélye hogy nem fog tudni bejutni.Jó dolog azoknak akik bejutnak tény és megtiszteltetés is és nagy dolog menő meg minden de ha nem lesz meg a lehetőséged hogy egy ilyen közösségbe bekerülj akkor ez esélyed hogy kipróbálhasd drámaian lecsökken.Persze ez még nem azt jelenti hogy valaki ez végett fog fennakadni és hasba szúrja magát csak csupán a játék e részét meglehet! soha a büdös életben nem fogja látni.

        A vezetős storyt nem vágom mire írtad sem azt hogy mit jelent 😀

      • krushwarok
        április 20, 2011 - 7:27 du.

        Viszont az nem lenen egy utolsó dolog ha lenne neki BG változata invázió nélkül.A másik királyi verzióban mikor csatába indul a seregével előre jelzi eventként hogy csata lesz és invázió várható készüljenek a fel hogy lehet hogy vesztenek és megrohanják a szervert.
        Persze ez csak egy saját agyszülemény de megfontolandó szerintem.

    • Rosert
      április 21, 2011 - 4:20 du.

      Kérem szépen ezek nem európai játékfejlesztők, nem is NA. Ezek ázsiai fejlesztők, akik ázsiai játékot csinálnak, európaiaknak. Az ázsiai játék magában foglalja azt, hogy 10x jobban lesz megírva mint egy nyugati játék. Ott az Aion, mindenki mondta, hogy semmi esély nem lesz játszani, hogy nem lesz FPS, nem lesz játékélménye az ostromoknak… Aztán azzal a géppel amin full grafikán akadt Dalaran(WoW), azon gond nélkül futott egy 300Fős Aion fight. Ki fognak tenni magáért a BHS.

  6. Rdei
    április 20, 2011 - 5:08 du.

    Ennek elég lassan esik le a lényege meg hogy mit hogyan képzeltek el, remélhetőleg a fordítással jön még egy-két kiegészítő információ 😀

    • menorel
      április 20, 2011 - 5:25 du.

      Ehhh, ez mondjuk így most az elérhető információk ‘fordítása’ akart lenni 🙂 Azért én nem számítanék ennél több/pontosabb infóra. Plána, hogy itt nem egy kész anyag fordításáról van szó, hanem egy sajtótájékoztató összefoglalójáról. Adott egy prezentáció, amin a hallottakat 4-5 nagyobb koreai sajtó orgánum lehozza. Mindeki a saját interpretációjában, mindenki belefogalmazva/belerejtve a saját értelmezését/vágyait. Egy fél éve csak annyit tudtunk, hogy lesz valami szerver vs. szerver dolog. 4 hónapja megtudtuk, hogy lesz valami invázió dolog is, amiben el lehet látogatni más szerverekre. Az infó, most annyivel egészült ki, amennyit fentebb leírtam. Azárt ennél többre szerintem most ne nagyon számítsatok. Aztán persze ne legyen igazam…

  7. Lacci
    április 20, 2011 - 5:54 du.

    Na hogy így ki lett beszélve a téma és főleg Xruu okfejtése adott igazán értemet a dolognak szerintem, de hogy igazán jó élvezhető legyen a dolog ezt a PK systememt sürgősen élvezhetőbbé kellene tenni, mert ez a sggébe kel mennem hogy rátegyem és még vissza is számol neki dolog nagyon gáz.oda az open world pvp lényege a meglepetés ereje.Miért kell egyáltalán valaki rá tenni ezt a dolgot, miért nem lehet egyszerűen PVP(nem PK) módba válatni jelezve ezzel, hogy szabad a vásár és lehet hogy neked támadok.Ha megölök valakit anélkül, hogy vissza ütött volna, akkor mg pk leszek.Na de ez nem egészen a témához vágott.
    A warrior teljes átdolgozása amúgy mikor is fog bekövetkezni? kíváncsi leszek mit fognak elkövetni vele.Több aggró esetleg oda rántás neki, meg 1 picit nagyobb dps.Bár ahogy láttam nem volt azért rosz az a warrior, azt meg hogy miért gondolom így azt már kifejtettem , máshol, de lényeg hogy simán megölt 1 nagy elitet egydül, úgy hogy alig ment le a hpja.a mob magán tartásával volt némi gondja.

    • menorel
      április 20, 2011 - 6:02 du.

      A warrior átdolgozása már a májusi patchben benne lesz. Pontos dátum nincs… május…

    • Szergely
      április 20, 2011 - 6:09 du.

      [OFF]
      PK agyon nerfelése nekem sem tetszik, viszont a flaggelés szvsz teljesen rendben van. Nekem speciel nem hiányoznak az 1hites (archer és társai) “PvP” huszárok, akik fullratöltött lób*szóval leszednek anélkül, hogy tudnád mi történt, aztán meg verik a nyáluk, hogy húúúúúúúú napi 500 kill, mekkora skilled PvP játékosok ők… Akkor már legyen kihívás, ha valaki easy mode-ot keres, menjen inkább legózni 😛
      [/OFF]

      • Rdei
        április 20, 2011 - 6:46 du.

        Mintha a jövőbeli magamról beszéltél volna 😀

      • Szergely
        április 20, 2011 - 6:50 du.

        Mármint a legózásra érted? 😀

      • Rdei
        április 20, 2011 - 10:11 du.

        Nem, az a múltam. A másikra gondoltam 😀

  8. Wulfy
    április 20, 2011 - 6:58 du.

    Én nem aggódok az miatt hogy kevesen jutnak be egy ilyenre. Egyrészt lesz guild vs guild meg szerver vs szerver. Bár azért az érdekelne hogy ez az agaia-as rész mennyire befolyásolja szerver vs szervert.

    • menorel
      április 20, 2011 - 7:15 du.

      Semennyire, teljesen független tőle. A szerver vs szerverben három szerver csap össze egymás ellen. Többi infó majd később. Mára legyen ennyi elég, zsong a fejem a koreai szövegektől.

      • Szergely
        április 20, 2011 - 7:20 du.

        Dehát miért nem fordítod le magyarra akkor? Úgy sokkal érthetőbb… xP

  9. Finyak
    április 20, 2011 - 7:34 du.

    Szergely :
    [OFF]
    PK agyon nerfelése nekem sem tetszik, viszont a flaggelés szvsz teljesen rendben van. Nekem speciel nem hiányoznak az 1hites (archer és társai) “PvP” huszárok, akik fullratöltött lób*szóval leszednek anélkül, hogy tudnád mi történt, aztán meg verik a nyáluk, hogy húúúúúúúú napi 500 kill, mekkora skilled PvP játékosok ők… Akkor már legyen kihívás, ha valaki easy mode-ot keres, menjen inkább legózni
    [/OFF]

    A PKnak megvan a maga érzése, it nem az a lényeg hogy kihivás vagy sem, az a pvpben van! A PKnál a lényeg, h minél jobban kicsesszél a másikkal, ezzel felidegesitve öt, és mass pvpt generálva ezzel. Igy viszont az egész elveszi értelmét. Ha neked nemtetszik h levágnak a huszárok és verik a mellüket, akkor ne törödj vele, feléledsz, visszasétálsz és ölöd tovább a mobokat, de akik ezzel a modszerrel gerjesztik a feszültséget azoknak is had legyen meg az örömük, aki nem akar pvpzni az ilyen modszer mellett sem fog visszaütni…Aki meg PvPs az amint meglátja h van vki a mapon már támadopzicioba veszi magát hátha betámadja, de ez igy ratyi…Remélem EUban teljesen kiveszik, ugy van értelme!

    • Szergely
      április 20, 2011 - 8:06 du.

      Mindenképp felkészületlenül éri az illetőt, nem sok az a visszaszámlálás. Kb annyira elég, hogy realizálod, hogy megtámadtak. Viszont ahhoz is elég, hogy aki egyébként balf*sz az nem ugrál, mert lecsapják 😀

  10. xruu
    április 20, 2011 - 8:20 du.

    “A fő ok az hogy ez egy MMO ha lekorlátozol egy dolgot létszemáll!! és nem skill v idő fögvényében az konfliktust fog generálni ilyen téren.”
    Azért érdekes ez, mert én is tökéletesen így gondolom, és pont ellenkező előjellel tekintek erre, szerintem ez egy nagyon bátor és végre valóban új húzás lenne. Igen, konfliktust generálna, veszekedést, sírást, és pont ez a lényeg egy olyan játékban ahol a pvp endgame-et egy ilyen politikai rendszerrel kapcsolják össze.
    Abból amit írsz én úgy látom te olyasmit gondolsz jogosnak, hogy mindenki kattint egyet a queue-ra mintha wow bg lenne ez az egész, és szépen érkezés sorrendben bekerülnek az emberek. Valamiféle pvp carebear mennyország. Én meg erre azt mondom hogy ilyen már van, ne legyen már minden játékban pont ugyan az és ha valamelyik fejlesztő be mer vállalni mást, azt én kíváncsian várom. Nyilván kell valamiféle sor amibe beállsz, hiszen nem lehet 24 órában ugyan az az ember bent, kell buffer, de miért is ne egy lord vagy király válassza ki ki állhat sorba, nyilván nem egyenként de mondjuk valami elv alapján amit ő határoz meg. Előfordulhat hogy valaki szopóágra kerül? Persze, de akkor tegyen érte hogy legközelebb haveri legyen a király.

    Visszaélhetne ezzel a dologgal a szerveren a legerősebb guild? Naná, ez szinte biztos csakhogy pont ez a lényege, ha bevállalják hogy itt az egyik endgame egy political system, akkor az legyen is az, a választásnak legyen tétje hogy érdemes legyen taktikázni, összeesküvéseket szőni, összeállni valamelyik klánnal akit utálsz csak azért hogy a királyt aki pikkel a guildedre és ezért nem visz téged harcolni leváltsátok, meg minden ilyen kicsinyes dolog. Ne valami kifacsart izé legyen amit hypeolnak miközben arról szól hogy havonta kattintasz egyet és legfeljebb nem azt a vendort teszi ki a városba a király akit te akartál és ennyi az egésznek a hatása. Minden extra dolog és lehetőség amit a király kezébe adnak növeli a tétet, minél nagyobb a tét annál izgalmasabb taktikázás várható a választásoknál. Ha az a tét hogy egy hónapig nem jutsz le a mass pvp területre, akkor köv hónapban akár már az ördöggel is összeállsz a választásokon.

    De akkor persze tegyük gyorsan hozzá hogy most csak olyasmiről beszélünk amiről még nagyon kevés konkrét dolgot tudunk, szóval lehet az itteni kommentek tökéletesen feleslegesek hiszen full másról lesz szó amikor majd megtudjuk a részleteket. De az már most látszik hogy ez a rendszer akár milyen is lesz nagyon éles különbség lesz a megítélésében, lehet hogy miközben én eldobom az agyam valamelyik elemétől hogy fúú ez milyen jó hogy bevállalták és még senki nem merte ezelőtt, más pont ugyan arról a dologról azt gondolja: amiatt fog megbukni. Szóval itt már erősen az játszik hogy ki mit vár egy játéktól, ez nem a tera-tól függ hanem az egyéntől és hogy hogyan viszonyul egy mmo-hoz.

    Én remélem hogy mernek tartalmat, jelentőséged adni annak hogy ki lesz a király. Ha csak valami látszatdöntéseket engednek neki egy olyan játékban ahol elvben politika egy lényeges endgame dolog lenne, az kb olyan mintha valami örült csinálna egy starwars mmo-t amiben nincs valódi űrharc. Tudjuk hogy vannak ilyen örültek de ezek a game-ek már azelőtt megbuktak hogy kijöttek volna. A Tera akkor tud szerintem nevet szerezni magának a piacon ha bevállalós, valami teljesen mást mutat, amúgy pont ezt a harcrendszer kapcsán is leírtam az élménybeszámolómban, az is akkor durran nagyon ha instákat merik az új harcrendszerhez szabni, és nem az új harcrendszer mellett akarnak wow like instákat csinálni.

    • krushwarok
      április 20, 2011 - 9:25 du.

      Egyetértek veled wow instákat illetően hogy ez egy új játék és ahhoz mérten kell illeszteni a dolgokat ,de bőven újat mutat már azzal hogy az egész játék mechanikája megváltozott és aki keresi a egyéb játékokból a gyökereket amibe kapaszkodhat és nem találja könnyen kiesik.Nem csak az új szaftot kell megnyerni hanem a régit is hogy így fogalmazzak és a régiből van több.Igen tény hogy szinte csak találgatunk a ködös és hézagos információkból, de ha ez a trend folytatódik hogy ennyi hatalmat adunk egy királynak és át esik a ló túloldalára a dolog akkor 2x meggondolom hogy ha le ülök a gép elé nem akarok csöbörből vödörbe esni és mind2ért fizetni valós pénzel hogy uralkodjanak rajtam és meg mondják hogy mit tehetek és mit nem, a vödör meg egy játék ami így nézve igen ironikus.Egy játék legyen játék és adja meg a szabadságot szabályokkal de ne arra épüljön , emelet még pénzt is kérjenek érte. Egy játékos kezébe ekkora hatalom már sok. Félreértés ne essék a játék még itt nem tart és remélem nem is fog ,de nagyon afelé standál.

      Igen Szergely csak ahogy most néz ki a játékosok nem maguk alakítják , hanem mással megpróbálják alakíttatni ami nem mind1 és legtöbb esetben ala in rlf nem úgy sül el a dolog ahogy azt szeretnék/elvárják.Én olyan ember vagyok aki szereti a maga útját alakítani és nem az ha más építi meg helyettem az ő kénye kedve szerint legfőképp ha ez egy játék és még emelet fizetsz is érte.

      • Szergely
        április 20, 2011 - 9:39 du.

        Akinek WoW kell, annak ott a WoW. Akinek WoW klón kell, annak ott egy rakás másik mmo.
        Amúgy… itt le PK-zhatod a királyod, a valós életben nem, mi ez, ha nem szabadság? 😛

      • menorel
        április 20, 2011 - 11:15 du.

        Hello-hello. A való világban is lePK-zhatod a királyod. Megannyi példa bizonyítja ezt a történelem során.

      • Szergely
        április 20, 2011 - 9:43 du.

        Szvsz egy utopisztikus világ egy mmo-ban is életképtelen, csakúgy mint a valóságban, mindaddig, amíg az emberek a részesei és nem gépek 🙂

      • krushwarok
        április 20, 2011 - 10:01 du.

        Hát nekem nem , elég volt az az 5 év… már hányok tőle. egy mmo attól nem lesz wow klón hogy néhány mechanizmust kiragadnak belőle de attól hogy totál ellenkező dolgokat csinálnak néha az épp ész határait súrolva az már anti wownak hívják,(nem féltétlen jó dolog egy népszerű punkból emot csinálni, lehet beválik de túl sokan fogják húzni a szájukat hogy így példálózzak) itt nem célzok semmilyen játékra sőt semmire (gyenébbek kedvéért nem a wow és tera-ra utaltam). Néhány bevált recept nem véletlenül bevált ahogy a játékokban vett szabadság és fantázia.(itt viszont igen) Az hogy megölhetem azt aki felettem uralkodik olyan szinten (jelenleg nem sok hatalommal) nem tud kielégíteni és elfeledtetni hogy ezért fizetek.

        Félre értések végett nem a mostani helyzetre vetítem ki a félelmeimet hanem ami ebből lehet high endben.

      • Szergely
        április 20, 2011 - 10:15 du.

        A bevált receptek egy része itt is megtalálható. Viszont kár ezen vitázni, mivel semmi konkrétat nem tudunk, gyakorlatban meg aztán végképp nem látjuk mi lesz belőle. Elsülhet balul is ugyan úgy ahogy óriási sikert is arathat az irányvonal, amit kijelöltek. Viszont hogy nem fog tetszeni mindenkinek, az már most egészen biztos, nincs olyan ötlet/elgondolás – legyen az egy jól bevált recept, vagy valami teljesen új dolog – ami mindenkinek kivétel nélkül tetsszen. Véleményt formálni ezügyben meg ugye még elég korai…
        Azonban az mindenképpen pozitívum, hogy ilyen ütemben fejlesztik, bővítik a játékot, ez vitathatatlan 🙂

  11. Szergely
    április 20, 2011 - 8:30 du.

    Teljesen egyetértek Xruu véleményével, egy mmo-ban az endgame content mindenképp közösségi dologról kell hogy szóljon, amit a játékosok maguk alakítanak. Erre pedig tökéletes eszköznek látszik a political system. Ha csak simán PvE-ről szólna az eleve fail lenne, mivel az önmagát ismétli, unalmassá válik hosszú távon.

  12. menorel
    április 20, 2011 - 8:43 du.

    A konfliktus alapvetően jó dolog. Erre most nagyon építeni akar a BHS. A Fragment of Dreams patchben elég szépen megideologizálják a guild vs guild-et azzal, hogy az Arboreát álmodó két titánnál homok kerül a gépezetbe, ráadásul itt bekeverik a political systemet is, a hogyan az természetesen még várat magára, de vannak sanda utalások, hogy pl. csak olyan guild jelölhet ki magának ellenfelet, akinek van Lordja vagy Majestije. (Nem biztos, félreérthető fogalmazás… Nem belekapaszkodni).
    Ugyancsak folytatódik a conflict dolog a SvS-nél is. Nem tudni pontosan, hogy miként, de ott is bekeveredik a képbe a political system.
    Mindennek a megkoronázása a PVP/PVE endgame: Agaia. Ahol a királyok irányítják a hadseregüket az Argonok és persze a többi szerver playerei ellen. Kinek mi a fontos. Ha a nagy lootok kellenek, akkor össze kell haverkodni a többi szerver királyával és megbeszélni az osztozást. Ha a vérre szomjaz a királyod, akkor nekimentek a többi szervernek.
    A konfliktus jó dolog. Ha a játékos azzal van elfoglalva, hogy ingame konfliktusokkal foglalkozzon az csak annyit jelent, hogy úgy egyébként a játékkal van miért játszani. Ha elnyomnak és bár ott lenne a helyed, de folyamatosan nem kerülsz be Agaia-ra az csak egyet jelent: Rossz guildben vagy, rossz emberekkel barátkozol… Ez innentől politika, a szó szoros értelmében…

    • Lacci
      április 22, 2011 - 11:35 de.

      Nem belekapaszkodni szándékozom abba amit mondtál, de ezt nem tartom jó ötletnek, hogy csak Lordal rendelkező Guildek jeleljenek ki maguknak elenfelet.Hisz ha ézzük azokat az ainfókat ami most kiderületek, és amiken jól elfantáziáltunk, ez nem iagzán jó.

      Spekuláltunk azon, hogyis lesz a dolog, kik mehetne be a közös területre.Én azt mondanám, hogy annak lenne értelme, hogy nem játékosokról lenne szó hanem Guildekről, persze lehet csak limitált létszámban.Hiszen ez fokozná az ellentéteket és a GvG rendszert.
      Bár itt felmerült bennem még 1 gondolot:
      Ha folyamatosan megy a harc akkor, hogy dől el ki nyert és ki támadhatja le a másik szertevrt?számolják a killeket?
      Egyébként ha ennek beállítanak 1 külön szervet, akkor nem hinném, hogy különösen limitálni kell a létszámot, szal 2-3 guildnyi ember simán befér minden szerverről.Ezek tolhatják szabadon az open World pvp és számolja killket mondjuk, vagy mondjuk lehetnek zászlók amiket vádeni kell:) Giga BG.De lehetnek mondjuk hetente nagyobb csaták valahol a placcon, amire viszont az épp ott tartoszkodók beregelhetnek.És a hónap végén vagy közepén a királyi ciklus felénél kiderül, hogy kinyer és így a 2. két hétben lehet inváziózni.

      Na most ha 2-3 guild köt 1 szövetséget és megválasztják maguknak a királyt és a Lordokat akkor ők bejuthetnak harctérre. Persze alakulni fognak más szövetségek akik Maguk közül akarnak királyt, és máris kialkult 1 jó kis GvG klonfliktus, na most ha ok a Gildek akiknek nincs Lordjuk, nem tudjanak rátámadni a másik Lorddal rendelkező Guildre.Nem tartom jó ötletenk.

      Jobban nem felytem ki a dolgot mert elöttem már megtették, Xruu val értek teljesen egyet, csak hogy an müködhet részhez tettem hozá az én Fantáziám szüleményét.

      VÉGRE LÁTOK ÉRTELMÉT A JÁTÉKNAK ÉS MEGINT FELKELTETTE AZ ÉRDEKLŐDÉSEM.Mostába mesiásként vártam hogy kiderüljön lesz az Archagenek EU kidója, mert sokkal éredeksebben tünk a TERA körül lévő nagy információ hiány miatt az endgameről.

  13. Goren
    április 20, 2011 - 10:27 du.

    Szerintem ez a királyosdi akármennyi hatalmat adnak is neki majdnem felesleges dolog.
    Ésoedig azért mert ha visszagondolunk az Aionra akkor ott is voltak ilyen királyok csak nem voltak egy személyhez kötve hanem egy guild hez (amit szintén valaki irányított). Bennem még nagyon is él az hogy a szerver vezető légiója megmondja hogy ez meg ez a fort kié lesz. És ott nem volt választás. A HC burtál légió megmondta hogy mi legyne és mi ne. Itt ha jól tudom jelenleg 5000 fős szerverről tudunk. Egy guild 300 fő. tehát van még 4700 ember aki szavazhat! ha csak a fele le sem khmm akkor is van 2350. Ebből haver tesó jó barát még jön 3 full guild. És így lesz meg az 1200 vs 1150 ami majdnem kiegyensúlyozott és akkor kb a fél szeró nem is szavazott. Ne feledjétek hogy a királyokat akaratlanul is össze fogják kötni a guildjével. És ha megrendül a bizalom akkor az egész guildben meg fog és nem fognak az abban a guild ben lévő emberekre szavazni. Következtetés a guild meggyengül mivel kihúzták a többi játékosnál a gyufát őket sem viszik majd el erre az új mókára hiába ők a legerősebbek a gyűlölet nagy úr. Az emberek elhagyják a guild et még tovább gyengül és a szerver vezető guildje akár 1-2 hónap alatt szétesik és mindez amiatt mert a király egy agyagedény (köcsög) volt.

    • menorel
      április 20, 2011 - 11:18 du.

      A TERA-ban mindenki szavaz amikor választások vannak. Erre egy elég egyszerű megoldást talált ki a BHS: Aki szavaz az kap egy full HP potit 🙂

      • Kouta
        április 20, 2011 - 11:53 du.

        nem hülyék ők se… 😀

  14. Goren
    április 20, 2011 - 11:37 du.

    Jaaaa akkor újra kell gondolni a képletet.

  15. Kouta
    április 20, 2011 - 11:52 du.

    A PKnak megvan a maga érzése, it nem az a lényeg hogy kihivás vagy sem, az a pvpben van! A PKnál a lényeg, h minél jobban kicsesszél a másikkal, ezzel felidegesitve öt, és mass pvpt generálva ezzel. Igy viszont az egész elveszi értelmét. Ha neked nemtetszik h levágnak a huszárok és verik a mellüket, akkor ne törödj vele, feléledsz, visszasétálsz és ölöd tovább a mobokat, de akik ezzel a modszerrel gerjesztik a feszültséget azoknak is had legyen meg az örömük, aki nem akar pvpzni az ilyen modszer mellett sem fog visszaütni…Aki meg PvPs az amint meglátja h van vki a mapon már támadopzicioba veszi magát hátha betámadja, de ez igy ratyi…Remélem EUban teljesen kiveszik, ugy van értelme!

    Szvsz ha feszkot akarsz gerjeszteni, ezzel a rendszerrel is megtudod csinálni. Hogy nem 1 shotolod? gáz is ha a target vissza üt mert a fagyi is visszanyalhat…
    Megértem én, hogy L2 ben igy lehetett meg ilyenek, de hagyjuk már a többi game példálozását. Mass pvp t akarsz? anyázzd a top klánt és hidd el utálatból kifolyolag is seggberaknak. ja hogy tagja vagy egy ilyen anonim kocsmának? nem gáz mert a jelenlegi pk rendszerrel is lehet PK zni, és gerjesztani a mass PvP-t szóval nem értem mi a gond? Tényleg ennyire hiányolod azt, hogy a targetod nem tud semmit csinálni mert 1 shotolod?? Tényleg nem kötekedés képp vagy valami, nem egyeznek a nézeteink ezt az elmult pár hétben is észre vettem, de amit te akarsz az Aionban megy és tökéletes, OTT. Sokszor elmondtam, jelenlegi pk rendszerrel sem lesz nehezebb ölni, annyi, hogy a szemfülesebb playerek max reagálni tudnak és akkor talán kisebb funnal fogsz pvp-t gerjeszteni, nem az EZ mod 1 shottal. Ez az én véleményem, várom mimet tudod leszolni 😀

  16. Goren
    április 20, 2011 - 11:59 du.

    Jóez a rendszer majd odamegyek bersivel az arc mellé betolom a számlálót és elkezdem feltölteni az aeo skillem mire lehár az idő pont el tudom küldeni. Utána meg már nem fog ficeregni a célpont :D. Vagy csak egy sima kis flatten ő padlón van én meg rajta 😀

    • Szergely
      április 21, 2011 - 7:13 de.

      Ennyi. 😀 Így is lehet szivatni, nem lesz ezzel probléma 😛 Sőt, lehet happy-gang-bang pk partykat is szervezni eleve mass PvP-re, szóval a probléma sztem nem itt van, hanem az erős PK nerfnél.

      • Kouta
        április 21, 2011 - 9:58 de.

        kb egyetértek ezzel, szerintem sem gáz a számlálosdi, igy legalább látom, hogy hahoo Goren épp a föld közepe felé akar küldeni a tepsijével, és ha akarom akkor kitudok térni elöle (ja mert én ilyen PvE guy vagyok és nem értem a pk lényegét) és akkor esetleg még fun is lehet a pk hogy az enemy vel van 1 kis fight, meg látom ki, micsoda, és alapbol megjegyezhetem rusnya arcát, hogy legközelebb én toljam fel neki 2 kis kardocskámat az agyáig…stb 🙂

      • rekotye
        április 21, 2011 - 12:15 du.

        Nos én kislányoknak nézem őket, fiatal csajsziknak, míg te már mást látsz bennük… Gyanús vagy te nekem Goren… De nagyon… 😀

  17. Szergely
    április 21, 2011 - 7:15 de.

    menorel :
    Hello-hello. A való világban is lePK-zhatod a királyod. Megannyi példa bizonyítja ezt a történelem során.

    Na jah, csak virtuálisan nem fog kihatni komolyabban a karaktered “életére”, míg a való világban ennek lennének következményei… 😛

  18. 0zirisz
    április 21, 2011 - 10:57 de.

    Végigolvasva a kommenteket, azon gondolkozom, hogy egy kicsit ráizgultatok valami olyasmire, ami elég ködös pillanatnyilag! 😀

    • Lacci
      április 22, 2011 - 11:54 de.

      Igen ködös, de jó volt ráizgulni és találgatni, és ennyire ráizgultunk akkor azt jelenti, hogy jó az ötlet, és még jó si kisülhet belőle, nem véletlen adnak ki csak rész infókat:)ha kiadnának mindnet nem lenne minn csámcsogni.:)

  19. Goren
    április 21, 2011 - 11:06 de.

    Ez nem igaz pvp-zni még fórumokon is jól lehet 😛 pl te most kaptál egy crit et 2 körből kimaradsz 😀

  20. Goren
    április 21, 2011 - 11:07 de.

    Jájj nem fórum 😀 hanem blog 😀 (attól függetlenül fórumokon is lehet 😀 )

    • Szergely
      április 21, 2011 - 11:27 de.

      Persze, lehet jönni fórum-csatázni is, remek moderátoraink vannak! :evilsmile:

  21. rekotye
    április 21, 2011 - 11:32 de.

    “szüzeket erőszakolni és minden egyéb jóságot megtenni.”

    Szegény Elinek…. 🙂 (Úgy hiszem más faj ebbe a kategóriába nem esik bele) 😀

    AM ez tényleg jó ötlet, ezzel arra sarkallják a guildeket, hogy igenis legyenek sokan… Ezzel lett értelme a dolognak, egyben valamilyen szinten alá is írták a halálos ítéletet a kisebb, noname guildeknek… 🙂 Kíváncsi leszek, hogy ez hogy válik be a jövőben…

  22. rekotye
    április 21, 2011 - 11:44 de.

    menorel :
    Vagy ha ha te mégis úgy érzed…

    Ejnye Meno, kinevetjük az embereket? 😀

  23. Goren
    április 21, 2011 - 11:44 de.

    Mi ez a nagy előítélet? Az lehet hogy úgy néznek ki mint a kislányok de azt senki sem mondta h ártatlanok is :P. Sőt gondolj bele pandamacikkal, hörcsögökkel… inkább kis lolitáknak hívnám őket 😀

  24. rekotye
    április 21, 2011 - 12:15 du.

    rekotye :
    Nos én kislányoknak nézem őket, fiatal csajsziknak, míg te már mást látsz bennük… Gyanús vagy te nekem Goren… De nagyon…

    Ide jött volna 😀

  25. Goren
    április 21, 2011 - 12:43 du.

    Én gyanús ugyanmár a lelkiismeretem nem látsz egy fehér folot 😀 Csak kicsit mása a világszemléletem. MErt ugyebár kés villa olló… az igaz hogy a 2 méteres alabárd nincs felsorolva de asszem az se gyerek kezébe való 😀

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s