Kezdőlap > Útvesztők (Dungeons), Blog, TERA KOR > One man show… #2

One man show… #2

Tovább robog a gépezet a koreai Arache szerveren. Az biztos, hogy ha a jelenlegi tempóm alapján megkaptam volna a súlyosan mozgássérült besorolást, akkor legkevésbé sem kellene aggódnom, hogy az éppen mostanában körvonalazódó rokkant nyugdíj besorolás szigorítások hatására azt elveszíthetném. De hát nincs hova rohannom, még hónapok vannak előttem, mire bármi is lesz az EU startból, addig meg a jelenlegi tempómban is bőven el fogom érni a max szintet… legyen az bármennyi is.

Eddig még nem sikerült kibannoltatnom magam, de tartok tőle, hogy a fene nagy kommunikációs éhségem miatt előbb-utóbb sikerülni fog az is.Vicces, hogy amikor egy-egy random instance partyban benyögöm hogy ‘bocsi srácok de nem beszélni koreai’, akkor rendszerint az első kérdés ez szokott lenni: ‘kínai vagy???’. Miután tisztázom, hogy egy – számukra – ismeretlen távoli európai ország fia vagyok, nagy megnyugvást követően békén hagynak. Bár szokott lenni mindig egy-egy delikvens, aki a rajtam próbálja kiélni bimbódzó angol tudását. Szoktak komoly meglepetést okozni az olyan kérdésekkel mint pl: ‘why foam?‘ amiről némi értetlenség után csak kiderül, hogy a ‘where are you from?’ kérdés akart lenni. Cserébe persze rám is ragad egy kevés koreai. Az ilyeneket mint pl: nyomás, telefon, hátra, hülye vagy, stb. már hangulból felismerem.

A Slayer class egyébként egyre másra komoly meglepetéseket kezd okozni. Amennyire törékenynek éreztem a karaktert pl. lvl20-on Smugglers Hideout, annyira komoly meglepetést okozott a lvl26-os instance (vámpíros). Bár tény hogy ide kicsit túlkorosként lvl29-on jutottam csak el először. Ugyanezt tapasztalom az elitekkel is, most pl. a 3-4 szinttel kisebb elitekből összehúzok 2-3 db-ot és úgy mészárolom őket, hogy alig viszik le a HP-m 20-30%-át. Nopersze ehhez nem ártott meglépni ama bűvös lvl30-at. Érdekes módon lvl30 alatt az átlagos special attackok jó ha 2k körül sebeztek (az már nagy boldogság volt), most már a sima combo alap ütésem is simán sebez 1,5k-kat, a special attackok pedig nem ritkán akár 5k körül is.

Ehhez képest komoly meglepetést okozott a lvl30-on kapott ‘Raging Blow‘ nevű skill. A legnagyobb meglepetés abból adódott, hogy lusta voltam utána nézni, hogy mi is ez, és csak simán elkezdtem használni, majd rájöttem, hogy ez bizony így nem tetszik. 800-1k-s normal hitek, amikre jött néha 2-3k-s crit. Ezt bármelyik skillem tudja, és amúgy is nagyon gyors a skillek CD-je, nem fér ez be a rotációba. Majd egyszer nagyon néztem, amikor sikerült magamra húznom a szükségesnél kicsit több elitet és az életemért küzdve kifutottam a rotációból és reflex szerűen rányomtam a Raging Blow-ra. Az eredménye egy laza 13,7k-s ütés volt, amire össze is borultak körülöttem az elitek. Annyira meglepődtem ezen, hogy egy jó fél percig csak pislogtam, hogy ez meg most mi volt? Cori segített megfejteni, hogy mi is volt ez: A Raging Blow lényege, hogy annál nagyobbat ütsz, minél alacsonyabb a HP-d. Több sem kellett nekem. Nekifogtam az elite között kb 20% HP-val szaladgálni és 8 másodpercenként ütni a 10k-kat. Igazán izgalmassá teszi az elitezét, ha az ember szeme előtt nincs ott a megnyugtató brutál hosszú HP csík. Próbáltam volna ennél a 9629-esnél nagyobb sebzést is screenshotolni, de nem kifejezetten könnyű egyszerre figyelni a rotációra, figyelni, hogy ne pusztulnak meg 10-20% HP-n és még a screenshot gombot is nyomjam a megfelelő pillanatban. Mindenesetre itt egy becsületes ütés a combat logból:

Ha már koreai szerver és ha már voltam olyan szerencsétlen, hogy egyedül maradtam a szerveren (de komolyan… egyetlen nyugati játékossal sem találkoztam eddig, pedig becsületemre váljék én tisztességesen ráköszönök minden ‘gyanús’ egyénre); igazodok a körülményekhez ahogy tudok. Így lvl31-en azt kell, hogy mondjam, a játék bőven játszható soloban is. Grindelés? Igen grindelek, de a legkevésbé sincs arról szó, hogy folyamatosan grindelni kéne. Most azt a taktikát csinálom, hogy mindenhol megcsinálom az elérhető solo questeket, majd ha minden elfogyott, akkor visszamegyek a 3-4 szinttel alacsonyabb területre, ahol szépen soloban leölöm a group/elite questek mobjait és így megcsinálom azokat is. Pl. lvl29-en könnyű volt megcsinálni a vámpíros terület (Vale of the Fang) story questjeit, és míg a szintemben lévő solo questek átlagosan adnak 15-20k XP-t, addig a 3 db. ‘lowlvl’ story quest adott majd 200k XP-t. Persze a mellette az elit mobokból is még bőven jó XP jött. A megölésük (különösen lvl30-tól) pedig nem kifejezetten tartott sokkal továbbig mint egy szintemben lévő nonelit mobé. Szóval ezzel a módszerrel jelenleg jól haladok. Majd kiderült meddig tart ki.

Mint azt már fentebb is írtam volt szerencsém alaposabban megismerkedni a lvl26-os instance-szal, ami Vale of the Fangban található. Amennyire ‘véleményformáló’ volt számomra a lvl20-as (Smugglers Hideout) instance, úgy kontrázott rá erre a lvl26-os instance. Alapvetően egy nagyon egyszerű felépítésű instanceról beszélünk, stílusában egy ódon kastély, ami bár egykoron jobb napokat is megélhetett, de mára csak egy vámpírtanya lett belőle. Több boss is található benne, az első jószág maga Yogibear, akit egy korábbi postban már kifiguráztam. Szegény jószág jobb napokat is megélhetett, de mára leginkább valami zombi poporinak nézhet ki. A következő két boss, a két vámpír archetípus: A Lady és a Lord. Majd a végén jön a meglepetés a főboss személyében.

Holnap ahogy lesz időm összerakok egy screenshot válogatás az instance legszebb képeiből (sűrűn kattogott a screenshot) és keresek néhány jófajta videót is. Le a kalappal az instance dizájnerei előtt, nem csak látványos, de változatos és élvezetes még a sokadik runra is.

A tovább után még néhány apró screenshot részlet amiket így hirtelen összevadásztam.

A Lady… tud ám elegáns lenni, ha akar…Minden probléma forrása…

Szép szál legény…

Vicces kis enteriör. Az a földön vér… sok-sok vér… nagyon sok. És hogy honnan? El sem hinnétek.

A Lord. Lényeg, hogy őszinte a mosolya.

Végül a végső küzdelem helye.


  1. Szergely
    március 3, 2011 - 8:31 de.

    Jó ez a slayer 😀 Így leírások és videók alapján egyre inkább visszaköszönt az Archlordos vonatos-grindelés (igaz, questek híján nem is volt más…), ami az Aion féle dögunalmas egyesével-ölök-mindenkit grindeléséhez képest igazi adrenalin bombának ígérkezik, jó sok mobot összerántva kevesebb idő alatt több XP a jutalmunk, viszont ha besokallunk és utolér a vonat, hamar József Attila nyomdokaiba léphetünk (khm, bocs) 😀

    Kicsit off: nagyon ismerős volt a Lord, de már tudom honnan:

    Jól értem, hogy egy GM rakott rendet Lord formájában? 😀

    Ui.: Meno, még mindig nem megy az az anti-aliasing 😛

  2. MezzAnine
    március 3, 2011 - 8:36 de.

    Annyit még megkérdeznék, hogy látod tényleg Casual friendly a játék lehet rá hosszú távon tervezni akinek van élete is a játék mellett?

  3. menorel
    március 3, 2011 - 10:09 de.

    Szergely :

    Ui.: Meno, még mindig nem megy az az anti-aliasing :P

    És nem is fog menni 🙂 A U3 engine állítólag nem támogatja az AA-t én meg nem fogok azzal szüttyögni, hogy a kártya driverrel kapcsoljam be. Nekem ez így jó 🙂

    MezzAnine :

    Annyit még megkérdeznék, hogy látod tényleg Casual friendly a játék lehet rá hosszú távon tervezni akinek van élete is a játék mellett?

    A szintezés szempontjából maximálisan casual friendly a játék. Napi max 1-2 órát tudok most játszani, mert most ennyi fér bele. Ezzel a tempóval értem el egy hónap alatt a lvl30-at. Ennyi idő alatt kényelmesen lehet jó fél szintet fejlődni, ami éppen annyira látványos, hogy azért érzed, csináltál is valamit. lvl30 felett különösen tetszik, hogy már vannak alternatíváid, három nagy zóna is nyújt questeket és mellette van egy instance is, ahogy el lehet látogatni. A következő instance ugyan még messze van (lvl37), de addig is van bőven mivel elütni az időt.
    Aki nem szeret körbe-körbe rohangálni a világban, annak pedig ott vannak az open dungeon-ök, pl. a bánya lvl33-ig bőven jó XP-t ad és lehet hentelni veszett módon a csontvázakat. lvl34-től lehet menni a Pora Eluni melletti kastélyba ölni a bolond bohócokat.

    • Szergely
      március 3, 2011 - 10:43 de.

      menorel :
      És nem is fog menni A U3 engine állítólag nem támogatja az AA-t én meg nem fogok azzal szüttyögni, hogy a kártya driverrel kapcsoljam be. Nekem ez így jó

      Ne légy lusta, ne add fel ilyen könnyen! 😛
      Csak egy Nvidia inspector nevű 160bk-os app-ot kell letölteni, hozzáadni a profilhoz Terát és beállítani így:

      Kipróbálhatnád, mert Nvidiára fogok váltani Atiról, és ez azért mégsem mindegy na… 😀

  4. menorel
    március 3, 2011 - 10:51 de.

    Najó, rászánom magam.

  5. Lacci
    március 3, 2011 - 10:51 de.

    A godok nálam akkor kezdődtek igazán,mikor átmentem a havas tájra lv41 en a 38 as kék cuccaimban.Találtam 1 azaz 1 normál mobos küdit az összes többi elitekhez szól.Ezek az elitek viszont olyanok, hogy 1 is sok belőlük nem még 2 pedig kettesével járnak ami meg egyedül van az felér 2vel.
    Így mehettem vissza 1 területtel és ráfanyalodtam az ismételhetős küldire, amiket eddig nem csináltam,nincs türelmem órákon át ugyan azokat a mobokat hentelni és számolgatni na még 40mob 39 38.De ha valakinek ez fekszik és van ehhez türelme és sikerül mindig 2 szinttel nagyobban oda érni az elitekhez annyira nem gáz a dolog.Amúgy miután megléptem a 42 felvettem az arany gúnyám amit elég szépen fel+oltam.Kiváncsi leszek így mennyivel lesz másabb a helyzet.De erre várnom kell kicsit.

  6. rekotye
    március 3, 2011 - 1:06 du.

    Ezzel kapcsolatban lenne 1-2 kérdésem:
    Nos, minden szinten kapsz új skillt vagy skill-fejlődést? Vagy esetleg változik valamilyen szinten a skill bar?
    Mennyi ideig tart 1-1 ilyen könnyebb insta, ha az instával azonos szinten? Ha pedig +3-4 lvl-el vagy, mennyivel rövidül ennek az ideje?

    • menorel
      március 3, 2011 - 1:45 du.

      2 szintenként kapsz új skilleket, amiket meg kell vásárolni (ide tartoznak a meglévő skillek upgradejei is).

      A lvl20-as és a lvl26-os insta is egyaránt 30-45 percet vesz igénybe függően a csapat összetételtől. Ezen instanceoknak nincs CD-je, ha kijösz akkor egyből lehet resetelni és lehet is visszamenni egy újabb körre.

  7. Hondo
    március 3, 2011 - 3:16 du.

    Nem minden második szintnél kapsz skilleket. Talán 24-en nem kaptam? Vagy 26-on, Nem emlékszem már, de volt olyan páros szint lépés, ahol nem kaptam új skilleket.

    • menorel
      március 3, 2011 - 5:03 du.

      Simán lehetséges, nekem Slayerrel eddig nem tűnt fel, hogy ne kaptam volna minden páros szinten skill-t.

      • Hondo
        március 3, 2011 - 10:19 du.

        Slayerem nincs, de ranger, mist van és nem kaptam.

  8. Ritsuka
    március 3, 2011 - 10:34 du.

    engem az érdekelne, valahol van e valami english leírás a warrior classról, pvp ben érdekelne inkább, olvasgattam terafan forumot ha jól dereng és nem írnak sok jót róla (igazából sokat se…) :S

  9. Tyron
    március 4, 2011 - 9:47 de.

    Zerker, archer uralom van BGkben. Jó healerrel kb autodwin.

    Warriorból volt már a partymban elég erőteljes. Nagyon fasza healer vadász.
    A legtöbben úgy gondolják, hogy talán a warrior a legnagyobb skillt igénylő class. Közepes ember kezében közepesen hegedül, egy skilled arcnál viszont rohadt kemény. Megmondom teljesen őszintén, hogy én személy szerint utálom ha a BG groupomban warrior van, mert egyszerűen nem elég, amit nyújt a jelenlegi erőviszonyok között. Elvileg most a classok balanceolásán vannak rajta, hátha a meleeket kicsit megboostolják. Első lépésként a combat movementspeedet nem ártana feljebb tekerni egy picit.

    Nem mondom, volt már olyan warrior, aki szinte megnyerte nekünk a BG-t, mert rohadt jól csinálta a feladatát (természetesen koreai), csak fel kellett markolnom neki a healert mindig és már pattant is rá (halálok után eltűnik a jelölés a delikvens feje fölül).

  10. Szergely
    március 4, 2011 - 12:53 du.

    Ha egy noob zerker miszlikbe aprít egy noob warriort, annak semmi jelentősége. Ugyan így semmit nem jelent ha egy noob zerker többet számít egy partyban, mint egy noob/átlag warrior. Sokkal fontosabb, hogy hasonló gear mellett, ügyes(!!!) játékkal mindegyik classnak legyen esélye (még ha nem is teljesen egyenlő) a másik ellen.
    A látottak alapján Tera elég meggyőző, ha orvosolják a ranger/sorc féle 1hites killeket (ehhez felesleges a melee boost szvsz), akkor nem is lehet nagy gond. Persze jó lenne már élesben is kipróbálni! 🙂

  11. Ritsuka
    március 4, 2011 - 12:59 du.

    jaja, csak pont ilyen negatívumokat olvastam én is a warriorról, hogy nem sok amit nyújtani tud, inkább pve karakter mint pvp,, az aoe stunja és snarején kivül semmilye sincs (és ha nem proccolnak akkor azoksincsenek) dodgeolni tud 1 kis ideig, de dps e kb nincsen…stb :S pedig kb minden játékban dual wieldes voltam és nem szeretném megszakítani ezt a szokásom, de egy olyan karakterrel sem szeretnék játszani akinek egyetlen tudása a csatatéren, hogy eltud rohanni a fighttol…

  12. Szergely
    március 4, 2011 - 1:14 du.

    Az egy dolog miket írnak fórumokon, pont abból kifolyólag, amit mondtam, meg te is említetted, hogy megfelelő kezekben szépen kiszedte a healert, tette a dolgát, tehát a 0 dps enyhe túlzás. Élesben, angol nyelvű klienssel, európai szerveren meglátjuk… 🙂

  13. Ritsuka
    március 4, 2011 - 2:39 du.

    jup, de nem akarok x honapot elcseszni, hogy a végén mégiscsak… kb ugy legyek h sehogy (valami Aion assához tudnám hasonlitani) hogy jo jo meg jo kezekbe megy, de minden más kaszt telibe kakilja 1 gombnyomással, érted 🙂

    • Szergely
      március 4, 2011 - 2:47 du.

      Aionban azért elég OP volt az assa, csak a patchek során lemorzsolódott. Ezt sajnos egyik MMO-nál sem lehet előre látni, hogy a class balance és úgy általában az egész játék milyen irányba fog fejlődni.

      • Ritsuka
        március 4, 2011 - 3:20 du.

        a lemorzsolódás alatt ugyérted, hogy az egyetlen class ami kb nem 1 shotol? viszont minden class 1 shotolja v 2 shotolja? mert ha igy gondolod akkor oké, de jelenleg egy underpowered kari amivel kb semmit nem tudsz csinálni, még akkoris ha értesz hozzá mert az összes többi retard rátenyerel a billre, és halott vagy.

        félre értés ne essék nem a nerfektől félek, vagy ilyesmi, de nem akarok egy olyan karakterrel játszani aminek pve ben van hatása csak, elég volt aionban az assassin. PvP játékos vagyok inkább engem az köt le javarészt (persze insták is beleférnek de mégiscsak az köt le) és nem akarok egy olyan classal játszani ami totál halott pvp ben, – (aion assassin…)

  14. Szergely
    március 4, 2011 - 2:40 du.

    Bocs, Tyron említette, összezavartak az avatarok 😛

  15. menorel
    március 4, 2011 - 2:58 du.

    Ritsuka: A blog olvasói közül többen is játszottak warriorral a kOBT alatt/után. Lacci, ha jól tudom akkor a mai napig azzal tolja. Az elkövetkező béták során szerintem még sokan ki fogják próbálni és az alapján körvonalazódni fog egy nagyobb kép. Már a kOBT óta is nagyon sokat változtak az egyes classok (a warrior pl. eddig kevésbé), éppen ezért egyre kevésbé relevánsak a kOBT-s beszámolók.

    • Ritsuka
      március 4, 2011 - 3:21 du.

      Hol tudom elérni Lacci-t? 😀

      • menorel
        március 4, 2011 - 4:48 du.

        Mivel ő is rendszeresen olvassa a blogot, ezért szerintem már el is érted 🙂 De úgy egyébként szerintem rendszeres látogatója sok más játékossal együtt a Fearless TS3 szerverének, ahol biztos vagyok benne, hogy ha tudnak akkor válaszolnak a kérdéseidre. A TS infókat meg itt találod meg: -link-

  16. Szergely
    március 4, 2011 - 4:55 du.

    Ritsuka :
    a lemorzsolódás alatt ugyérted, hogy az egyetlen class ami kb nem 1 shotol? viszont minden class 1 shotolja v 2 shotolja? mert ha igy gondolod akkor oké, de jelenleg egy underpowered kari amivel kb semmit nem tudsz csinálni, még akkoris ha értesz hozzá mert az összes többi retard rátenyerel a billre, és halott vagy.
    félre értés ne essék nem a nerfektől félek, vagy ilyesmi, de nem akarok egy olyan karakterrel játszani aminek pve ben van hatása csak, elég volt aionban az assassin. PvP játékos vagyok inkább engem az köt le javarészt (persze insták is beleférnek de mégiscsak az köt le) és nem akarok egy olyan classal játszani ami totál halott pvp ben, – (aion assassin…)

    Aionban 1.5-ig az assa nagyon kemény volt PvP-ben, persze nem egyhitelt soha, viszont akit elkapott az modulni nem bírt és 1-2 sec alatt meg is halt. Szándékosan lemorzsolódást és nem nerfet írtam, mert nem a skilljeit gyengítették (bár ebben nem vagyok 100% biztos, de úgy tudom nem gyengítették), hanem az új skillek behozatala meglehetősen hátrányosan érintette az assákat…
    Amúgy sorcot leszámítva egyik class sem tud egyhitelni (general gs-t figyelmen kívül hagyva, azzal viszont bármelyik…).

    • Tyron
      március 5, 2011 - 11:05 de.

      Szergely, amit írtam, azt azért írtam, mert én ott vagyok, csinálom és nem csak tippelek. Saját szememmel látom, hogy mi a helyzet. Hasonló gearről pedig annyit, hogy itt 50en jelenleg szinte minden ember ugyanúgy a a fullos 50es ruhákban rohangál. És attól függetlenül, hogy korea, enchantokban sincsenek nagy különbségek. Természetesen igaz, hogy ki kell várni az EU teszteket vagy, hogy élesben induljon, mert egész más lesz a helyzet a laggal/delayel, de itt a koreain már látom az erőviszonyokat, problémákat, ezért írom, amiket. Szívesen streamelnék BG-t is nektek, hogy lássátok, hogy mi van, de ahhoz kellene egy új gép -,-
      Mellesleg sorcerer nerf már volt, nem is régen.

      A warrior ügyes kezekben biztos jó lesz, de mint aionban is, tisztelet a kivételnek, rengeteg cocknub assa volt és a skilledek ritkák voltak. Véletlen se gondolj arra, hogy carebearekkel játszottam (alkalmam nyílt mondjuk arra is, de hál istenek hamar lemorzsolódtak). Az eleje után folyton a top légiókban voltam és szerverszinten a legjobbakkal sikerült együtt vergődnöm, tehát valami alapom arra van, hogy megállapításokat tegyek pvp színtéren, mert ott is erre ment el az online eltöltött időm 95%a.

      Warriorra visszatérve: BG-ztem együtt már rengeteggel, de egyedül az az 1 volt a konkrét példa, aki jó volt… 😀 A legfőbb problémának az tűnik a pugokban, hogy elképzelésük sincs a prioritásokról, tehát hogy milyen sorrendben kéne haladni az enemy team tagjai között, semmi focus nincs. Nem elveszett class, de nekem eddig a a többi class többet mutatott.

      Biztos bejuttok az Eu tesztre, majd ott meg tudjátok nézni, hogy mit tud.

      • Szergely
        március 5, 2011 - 11:25 de.

        Ez tiszta sor, röviden csak annyi lett volna a mondandóm, hogy nem baj az, ha alapvetően több skill kell az adott classhoz, mint a többihez, ha egyébként képes felvenni velük a harcot 🙂

      • Ritsuka
        március 5, 2011 - 1:31 du.

        ez már másabb 🙂 és igen sajna aionban rengeteg lame sin van
        ahol játszottam szeron az utobbi 3-4 honapban már engem sem tudtak megütni, csak 1 láma 4k dp vel és 5k hp recovery kristállyal 😀

  17. Ritsuka
    március 4, 2011 - 5:09 du.

    mindegy nem kell erröl itt vitéznim ki, hogy látja a dolgot, csak reménykedem, hogyha esetleg warriort kezdek, nem lesz az a sorsom mint assaként aionban, hasztalan semmilyen kaszt pvp ben. Mintahogy írták fentebb is, inkább más karit visznek pvp re mint egy warriort. az ilyet nem szeretem.

  1. március 8, 2011 - 3:53 du.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s