Kezdőlap > Egyéb > Az első 50-es karakter Koreában

Az első 50-es karakter Koreában

Igen, egy koreai játékos már be is dingelte az 50-et. Mystel szerver, Popori Berserker, a megjelenéstől számított idő: nagyjából 3 nap. A thisisgame egy rövid interjúban érdeklődött a játékosnál, egy-egy válasz betekintést enged a high-level életbe is (a standard kérdéseket, mint bla bla bla, élvezted?, milyen érzés volt? nem fordítottam le):

TIG: Gyorsan elérted az 50-et, mi a titkod?
GaeGae: Nincs igazán semmi ördöngösség benne, ismételhető solo küldetésekkel gyorsan megy. A klánvezérünk kissé későn szólt, hogy a pontjainkból XP növelő potikat is lehet venni. Ha ezt tudom, 5-10 órával hamarabb is meglett volna a szint.

TIG: Az 50. szintet solozva érted el, nem lett volna előnyösebb partyval fejlődni?
GG: Őszinte leszek, bár szeretek csoportban játszani, itt egyszerűen nem érte meg a küldetéseket partyban csinálni. Minden tagnak kell X szörny, Y item stb. stb., ez szerintem időpocsékolás. Berserkerként elég volt néhány ismételhető küldetést elvégezni, az sokkal hatékonyabb volt.

TIG: Story vagy Party questek?
GG: 45-ös szintig foglalkoztam velük, utána igyekeztem átállni solo üzemmódba.

TIG: Milyen területeket ajánlasz szintezésre?
GG: 42-től 45-ig csináljuk a story és party küldetéseket, aztán 45-től Tyrant’s Plateau (havas zóna), 48-tól a Contaminated Field majd végül Cannibal’s Lair mehet soloban ismételhetőkkel, én ott szereztem meg az 50. szintet például.

TIG: Nem volt nehéz solozva felszerelést/fegyvert szerezni, hogy oldottad ezt meg?
GG: A 38-as instából volt egy legendary pallosom, mely ASPD-t (attack speed) adott. Ezt később egy hasonló, 48-as fegyverre cseréltem. Berserkerként csak azt tudom mondani, hogy magasabb szinten érezhető a különbség minél több aspd-nk van, érdemes van enchantolni a fegyvereinket.

Mindenki vonja le a megfelelő következtetéseket. Számomra ami érdekes, és sok nyugati játékos vesszőparipája a szintezés. Vegyük a koreai verziót: lvl1-38 3 nap, lvl38-50 szintén 3 nap. Need I say more?
Aprócska információ még: ma nyitották meg a két 50-es insztát is a szervereken.


Kategóriák:Egyéb
  1. menorel
    január 28, 2011 - 11:17 de.

    Köszi Cori a fordítást. Ebből mondjuk nekem nagyon semmi nem derült ki az endgameről. Mindösszesen talán csak azt tudom levonni, hogy vicces módon a játékban a leggyorsabb fejlődési lehetőség a ‘grindelés’. Ami picit fura, nyilván irreálisan sok XP-t adnak ezek a repeatable questek. (Plána úgy, hogy nem kell minden körben leadni a questeket, tehát még az sem lassít).

  2. Finyak
    január 28, 2011 - 11:17 de.

    Hát ez alapján szerintem a casual játékosoknak sem lesz bajuk, ugyanis nekem ugy tünik, hogy kb 1 honap annak sem lesz aki le sem ül a gép elé:D

  3. Finyak
    január 28, 2011 - 11:21 de.

    Bár, emlékszem Aionban is volt ember aki 2 nap alatt érte el 50-röl az 55-öt amikor bejött 2.0, de nekem még is 3 hét volt…:D

    • menorel
      január 28, 2011 - 11:26 de.

      Ez mondjuk tényleg jogos. Ugyanez volt az infó a 1.2-es Aionnál is, amikor lvl45-ről lvl50-re egy srác felgrindelte magát 17 óra alatt. Akkor is ment a sírás, aztán láss csodát az EU releasenél valahogy picit lassabban ment mindenkinek a lvl45-lvl50 (nekem pl több mint 1,5 hét volt; pedig mi akkor már az 1.5-ös verzióval játszottunk, amiben insták és content is volt bőven…)

  4. január 28, 2011 - 11:22 de.

    Mondjuk igen, számomra az volt a leginkább zavaró a kOBT-n, hogy nem tudtam, melyik fegyver mit ad! 🙂

  5. Finyak
    január 28, 2011 - 11:41 de.

    Egy off kérdés: Koreában most, hogy kijött a TERA, milyen hatása lett az Aionra elöfizetök szempontjábol számügyileg? Van vmi ilyesmi adat vagy spekuláció? Pusztán kiváncsiság:)

  6. Cori
    január 28, 2011 - 11:44 de.

    Erre én is kíváncsi vagyok, de a koreai portálok még nem adtak ki erről információt. Annyit tudunk, hogy a részvények árfolyama a TERA-nak kedveznek egyelőre.

  7. Lacci
    január 28, 2011 - 11:55 de.

    Számomra ez kicsit aggasztó, túl gyorsnak találom a fejlődést, főleg úgy hogy egyenlőre nincs is endgame.
    jó ez a srác nyilván nem aludt semmit 3 napig de akkor is.
    Remélem tényleg sok változás lesz ezen a téren EU verzióba.
    Ezek az ismételhetős küldik kaphatnának valami korlátot, hogy max hányszor lehet megismételni.
    Amugy szerintetek ez a srác mit fog most csinálni?, hiszen tudomásom szerint semmi komolyabb endgame nincs azon kívül, hogy szabadon ölheted a népet, de az is unalmas lesz, ha nincs célja.
    Számomra egyenlőre túl gyors és túl könnyen lehet gearelődni, nem kellene ilyen gyorsan legendary itemekhez jutni, max szint környékén, mert ha más nincs azzal el lehet ütni az időt.
    Kicsit úgy tűnik átestek a ló túloldalára aionhoz képest, ahol viszont szenvedés volt,bár kicsit jobb(könnyebb)craft rendszerrel aion nem lett volna vészes.
    Itt össze hozhatnának 1 jó kis egyensúlyt ezen a téren EUra viszonylag könnyű craftal amiből az instás cuccoknál 1 kicsivel gyengébb itemek készüljenek amivel el lehet boldogulni, de az ezeknél jobb instás cuccokért viszont már keljen küzdeni.Bár az is sokat segítene, ha az insták kapnának cd.

    Ám hétvégén lesz két teljes napom , kíváncsi leszek medig jutok, bár én nem tudok megszámlálhatatlanszór megcsinálni 1 küldit, inkább szenvedek és lassaban fejlődök.

  8. Xhator
    január 28, 2011 - 12:36 du.

    Szerintem ez a srác is 38-ról indított. Ha így volt akkor még a kocka etalonjainak is 6 nap kell 0-50-re. EZ szerintem nem olyan rossz. Legyenek boldogok a sikerükkel és mondják nekem vissza a questek történetét szúrópróba szerüen. 😉

  9. rekotye
    január 28, 2011 - 1:05 du.

    Nah most ez nekem kicsit kiábrándító volt… Én eddig soha nem panaszkodtam, de most kicsit talán mégis…. Én is kicsit túl gyorsnak találom ezt a tempót. Egy kicsit progrediálni lehetne a questek adta XP-t…
    Remélem azért úgy hogy napi 3-4 órát játszok, nem jutok el 1 hónap alatt 66-ra….

    Én szereretek lassan haladni, mert annál jobban ki lehet tapasztalni egy karakter képességeit.

  10. Lacci
    január 28, 2011 - 1:27 du.

    Végre valaki aki hasonlóképpen gondolkodik.
    Az mondjuk 40 ig érjünk el viszonylag hamar pár hét, azt 04>45 majdnem ugyan ennyi idő majd utána még lassabban, az utolsó 5 szint mondjuk, azért kelljen küzdeni, itt már a skillek zöme meg van, van mit kitapasztalni.hiszen ekkor lehet igazán megtanulni használni 1 kraktert mikor már minden skill meg van, de közbe legyen is még dolog.

  11. meridian
    január 28, 2011 - 1:37 du.

    A vainnla wow-ban is 1 hét alatt megvolt az első 60-as, ha jól emlékszem… ugye? Akkor meg mi a baj? Nekem egy hónap volt anno, mire 60-as lettem.

  12. meridian
    január 28, 2011 - 1:37 du.

    vainnla= vannila

  13. Xedo
    január 28, 2011 - 1:38 du.

    Matekozzunk : 3 nap alatt 38-50 azaz 72 óra. kOBT alatt 0-38 3 nap azaz 72 óra , ez összeadva 144 óra napi 3 órás játékkal = 48 nap a max szint. Na most ez a gyerek valószínűleg top akart lenni és nem feltétlen azok a dolgok érdekelték mint minket. Az átlag játékos napi 3 órával jó ha lv 20 körül 1 szintet lép , mivel elolvassa a questeket , gyönyörködik a tájban , videót csinál , pvp-zik , Battlegroundoznak csapattal , csapataon belül pvpzgetnek vagy rendeznek boss leöléseket instába. Ez a játékos meg SZINTE minden idejében CSAK FEJLŐDÖTT ezekből az extrákből ami ad motivációt nekünk hogy fejlődjünk, neki csak most lesz része. Mindannyian tudjuk hogy a Koreaiak meglátása : Full cuccban pvp , az EU-s meglátás : pvp bármiben , bárhol. Mi élvezzük a játékot menet közbe ők meg csak miután kiszintelték magukat esetleg, Logikailag az övék jobbnak tűnik hogy mindent max cuccban és szinten könnyeb megcsinálni. Viszont mi legalább élvezzük a játékot közbe 😀 Így is 48 nap lenne a kijátszása a játéknak + ezen a téren EU-ban úgy is a mi véleményünk dönt tehát lassulni fog a dolog.

  14. Finyak
    január 28, 2011 - 2:13 du.

    Mondjuk nekem személy szerint az sem lenne baj, ha casual üzemmodban is max 4 nap lenne a max szint, és akkor lehetne koncentrálni a pvpre rendesen. Minden játékban a szintezéstöl vagyok ki, mindegy hogy mennyit kell, de kell…Egyedül akkor van sikerélményem, amikor a max szintet zuzom be, addig csak szenvedés minden szint, még ha 5 perc / lvl akkor is. Ebböl megint csak az derül ki, hogy nemvagyunk egyformák, és hát mindenki izlését nehéz eltalálni, aki pve fan, az szereti ha megvan benne a kihivás, a PvPsek közül azért a legtöbben a PvPben keresik a kihivást nempedig az instákba meg a szintezésben. Persze mindenhol vannak kivételek, de én ezt tapasztaltam eddig.

  15. Lacci
    január 28, 2011 - 2:31 du.

    igen a pvp a kihívás és én is szeretek pvpzni, és k.büszke vagyok ha beverek valakit, de legalább akkora öröm mikor sok instázás után kieseik végre a cucc ami kellett,vagy 2 hónap után elértem a max szintett.
    Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy ez nem WOW és Aion rendszerű játék tehát nincs kimondott ellenség akit szabadon ölhetsz,persze megteheted, de az következményekkel jár, nem csak a te számodra, hanem adott esetben a guildedre, guild társaidra is.
    Ennek kiküszöbölésére szolgálna a guild vs guild ami egyenlőre nincs vagy a siegeek, de sajnos nem tudjuk hogy bármelyik lesz majd, de ha lesz is a siegeke nem minden naposak, és az sem biztos hogy warban lesz guilded, tehát nem árt valami más elfoglaltság is: insták, szintezés, karftolás különben értelmét veszti a játék és ennyi erővel játszhattunk volna gothical vagy a 2worlds el is.

  16. menorel
    január 28, 2011 - 2:50 du.

    Bocs srácok, de azok akik úgy érzik, hogy a 6 nap alatt valóban reálisa előrhető full time kockulással a lvl50-es szint és ráadásul még játszottak is kOBT-n, azok picit gondolják már végig. A legtöbb kOBT-n játszó magyar játékos mégcsak a lvl30-at sem érte el. De akik elérték a lvl38-at (pl. Töki, fafee vagy xt), nekik is ez több mint egy hét volt. Pedig ők is javarészt fulltime játszottak max néhány órás megszakításokkal és ugyanígy a solo/repeatable questeket csinálták.
    Én elhiszem, hogy van néhány atomkocka spíler, akik meg tudják csinálni mert olyan szinten ismerik a játék összes apróságát és mondjuk előre készültek mindenféle boostokkal és neadj isten 2-3 ember tepert mellettük, hogy segítse őket (akár csak azzal, hogy hordák nekik ingame a tábortüzet, consumable és a bandázst), de ezeket ne tekintsük már reális tényeknek.

    Minden minden játékban lesznek ilyen atomkockák. Folyamatosan nézegetem a koreai gamer portálokat és jelenleg nem nagyon látok olyan kommentet (azoktól akik valóban játszanak is), hogy aggasztóan gyors lenne a lvling.

    • TokodBokom
      január 28, 2011 - 3:32 du.

      Nana. Nem volt tobb az egy hetnel:D

      • menorel
        január 28, 2011 - 3:43 du.

        De kevesebb sem 🙂 Meg tudom keresni a postot, amiben fafee nagy örömmel számolt be, hogy megdingelte a lvl38-at. 🙂

  17. Achen
    január 28, 2011 - 2:51 du.

    Xedonak tökéletesen igaza van, srácok tudjátok mi a helyzet ? ez KOR Tera és ő egy KOR játékos NEM EU HANEM KOR !!! ezen érdemes elgondolkodni :). Akkor mindjárt nem megy QQ közelébe a helyzet. Eu Tera lasabb lesz + eu gamerek szépen szintezés közben is kiélvezik a játék addig minden elérhető tartalmát, ahogy az szokott lenni… mi nem adrenalin tablettán élő koreai ”nemesziknemiszik2napmulvaszomjanhalagépelőtt” játékosok vagyunk. 🙂 és ezt a BlueHole biztosan figyelembe veszi :).

    • menorel
      január 28, 2011 - 3:00 du.

      És amit talán még érdemes hozzáfüzni: A TERA esetében (Az eddig látottak alapján) van is mit kiélvezni a szintezés közben… (Ami sajnos nagyon nem igaz minden induló MMO-ra)

  18. Goren
    január 28, 2011 - 3:10 du.

    Szerintem jó hogy ilyen könnyen lehet szintezni. Ezt nem azért mondom mert megszállott endgame pvp güzü vagyok (vagyis nem csak azért :P). Nekem Aionnal az volt a bajom h rohadt lassan ment a szintezés és mivel sokszor nagy szüneteket kellett hagynom a játékban ezért szinte mindig a klánom után rohantam hogy szintben beérjem őket és h együtt tudjunk szórakozni. Őszintén szólva 38-50 ig nem sokra emlékszek a játékban mert egész nap csak szinteztem igy kb 4-6 hét alatt meglett az 50 mondjuk az kicsit begyorsitotta hogy kb 44 körül jött az 1.9 de még igy is nagyon durva tempót diktáltam. Ráadásul a cuccszerzés is olyan nehéz volt hogy még indig nincs normális cuccom (pedig volt hogy cd-n toltam 2 instát). Összevonva én örülök neki hogy ilyen gyoran meg mert igy lesz időm szórakozni a játékban (és ha jól tudom a játékoknak ez a feladatuk h szórakoztassanak) és nem mint egy munkát hajtani egész nap nehogy lemaradjak. Az endgame meg olyan lesz amilyenre mi csináljuk és nem azért mert megmondjuk a fejlesztőknek h ez meg ez legyen. Most nyilt 2 50es insta és ki a halált érdekel hogyha megvan a top cuccunk ha mókás az insta akkor lehet ttolni naphosszat. Aki meg pvp vel szeretné tölteni az idejét az megy arénázni vagy kihasználja a pk mód adta lehetőségek tárházát. Például klán event: ölj meg 1 hét alatt 2 soci, 4 mistycet, 2 lancert,1 warriort. Az öléseket screenshottal tudod bizonyitani amit feltöltesz egy képmegosztó oldalra ami a feltöltés dátumát is mutatja. Ennyi az egész és ezt bármivel el lehet játszani csak kreativnak kell lenni.

  19. Delebriel
    január 28, 2011 - 3:15 du.

    Szerintem ez bőven jó. Aki játszani akar a játékkal, az úgyis egy hónapig ellesz a szintezéssel, ha nem tovább. Aki meg az E-peenre hajt (lányoknál nem tudom mi a megfelelője 😉 az meg úgyis össze grindeli magának a szintet ismételhető questekből.

    6nap játékidős max szint, meg egyáltalán nem kevés. WoW-hoz hasonlítva (én csak ahhoz tudok) ott kb most 1-85re olyan 4-5 nap játékidő körül van. Azért az se piskóta ha egy új altot akarsz.

  20. Gerappa
    január 28, 2011 - 3:29 du.

    Szerintem ez a player bevonta az egész családot, anyu vitte a kajeszt meg a bilit. Tesó tolta még ő aludt. Apu meg ütötte szíjjal, hogy még azt a mobot meg kell ölni..addig fel nem állsz még 2 szintet nem lépsz.

  21. meoh
    január 28, 2011 - 3:58 du.

    Sztem sincs semmi gond a fejlodessel, a fenti szamitas szerint a max szint ~140-150 ora. Na az en atlagos 3ora napi jatekidommel boven 1 honap, es az rendben van. Foleg, hogy sosem voltam tulzottan szinthajszolo, ha volt vmi fun, klanevent, minden gond nelkul ott voltam, nem loverseny dingelni a maxot. Ami miatt aggodok az az endgame, amirol ugye kisse sovany meg az info, de remuljuk Eus indulasra mar nagyabol kepben leszunk. Masik szalka a szememben, hogy az openpvpet en kicsit maskepp kepzeltem, es hianyolom a guild vs guildot, de el kell fogadni, hogy ez nem “Lineage2 second edition”, itt mas rendszer lesz.

  22. TokodBokom
    január 28, 2011 - 4:33 du.

    menorel :
    De kevesebb sem Meg tudom keresni a postot, amiben fafee nagy örömmel számolt be, hogy megdingelte a lvl38-at.

    Valoban nem asszem pont egy het volt.

  23. január 28, 2011 - 6:44 du.

    Ja ja, valahogy úgy volt 🙂
    (amugy én nem léptem meg a 38at, csak a 33at, lemaradtam.. 🙂

  24. Sagrath
    január 28, 2011 - 7:00 du.

    De csak azért volt egy hét mert Kisszék ablak hablaty rézfaszú bagoly karakrterekből nem vakertok semmit sem :).Ha értitek lehet hogy az az egy hét is bőven lerövidül nektek is.JA megha nem nézelődtök csodálkoztok hanem átnyomultok rizsevőbe grinderkockának 🙂

    • TokodBokom
      január 28, 2011 - 8:52 du.

      Fogalmam sincs mit beszelsz, de biztos igazad van

    • menorel
      január 28, 2011 - 9:17 du.

      Csatlakoznék az előttem szólóhoz.

  25. Arkyon
    január 28, 2011 - 9:25 du.

    sztem a kisszék ablak gablaty rézfaszú bagoly a koreai karakterekre utal, és ha értenétek a nyelvet, nem tartana egy hétig sem. sztem erre gondolhatott, de majd úgy is elmondja ha akarja, még nem halott költő, hogy megmondjuk mire gondolhatott amikor ezt írta… 😀

    • Achen
      január 28, 2011 - 9:38 du.

      Kisszék ablak hablaty rézfaszú bagoly. Ez nem csak a karakter maga a gamer is :).

      Kisszék az ablak mellett, gép előtte, illemhelyiség ki az ablakon, hablaty mivel koreai, rézfaszú mivel a Tera női karaktereire élvezkedik. Na egy KOR kocka vázlatos leírását mutatta be nekünk Sagrath.

      Az adrenalin tablettát, és a mosogatóban penészesedő tavalyi McDonaldos sajtburgert kifelejtetted. :). Meg a 0,5 méter porréteget a lakás ”nem lakott” helyiségeiben 🙂 .

      • Liri
        január 29, 2011 - 12:32 du.

        Off – az a hamburger nem penészedik 😀 On

    • menorel
      január 28, 2011 - 10:29 du.

      Alapvetően érteni értettük szerintem, hogy mire próbál utalni a leíró nyelvezettel. És egyébként egyet is értettünk vele, de azért köszönjük a részletes kifejtést.

    • Xhator
      január 29, 2011 - 11:19 du.

      Az angol nyelvű quest leírás számomra annyi különbséget jelentene, hogy kb 10-vel több küldetést tudtam volna megcsinálni az első 25 szint alatt. Mivel a quest helper annyira jól funkcionál, hogy nincs szükség a nyelvet érteni.

      Tehát az 1 hét továbbra is egy hét de úgy, hogy közben jobbára otthon vagy napközben is és nem suliba vagy munkában mint a hétköznapi ember.

  26. Sagrath
    január 28, 2011 - 10:25 du.

    Achen lol nem egészen erre gondoltam lololol hanek a koreai irásjelekre 🙂 mert kb úgy néznek ki.De a te megfogalmazásod is tetszik a kor grinderekre tekintve.Arkyronnak lejött bár néha tényleg zavarosan fogalmazok:)

    OFF:Mentségemre legyen Egy 29 cm es Freddy potrét fejeztem be aztán egy vizibálnára ágyéktól hason keresztül mellek felé ivelő nonfis virágos pillangós mutavány és ennek megkoronázására egy csodálatos általam ismeretlen kigyó fejbelött kigyo három pöttyel Arab valamit raktam fel 3 emberkére.Ebből egyedűl a Freddy volt értékelhető a többit inkább nem minősiteném A két utolsó után pedig már teljesen agyhalott voltam mikor eme kis commentet zárás előtt még gyorsan betápláltam a klaviaturába :))))

    • TokodBokom
      január 28, 2011 - 11:44 du.

      Latom ennel a kommentnel is az voltal

    • menorel
      január 29, 2011 - 1:27 de.

      Remélem, hogy azért az utolsó két ‘páciens’ veled ellentétben azért tudta minősíteni a munkádat amit a ‘vásznukra’ pingáltál 🙂 Tényleg, ilyenkor mi van ha megszalad a cerka? Elkezdenek megverni?

  27. Sagrath
    január 29, 2011 - 6:54 de.

    OFF:-:))) Esélyem nincs rontani mert akkor hamar be lehet zárni a boltot azt kicsiny családom rághatja a küszöböt velem eggyütt..tudod szájról, szájra jár a dolog egyetlen szemvillanás alatt azt akkor nagy a baj..Verés nem hiszem hogy bárkinek eszébe jutna ha rám tekintene nem vagyok egy izomagy de kellőképpen szociopata kinézetem van :))))Másik oldal meg gondolj abba is bele hogy ez lessz a 21. évem ebben az egész bőrdiszművességben és 15 ebből már kökeményen hivatalos üzletben eltöltve.Jelenlegi helyemen vagyok már több mint 10 éve és a meglehetős konkurens cégek jelenléte ellenére is nagyon sok a meló….De nem csak bőrben virtuskodom ha dobsz egy mailt ahova küldhetek neked egy kis infót akkor dobok vissza egy linket neked ahol megnézhetsz egy két digitális művemet/grafikámat/fotó artot/digit manipulációt.

    • Liri
      január 29, 2011 - 12:35 du.

      az engem is érdekelne 🙂

  28. Sagrath
    január 29, 2011 - 3:26 du.

    Na ha érdekel benneteket akkor itt lehet megnézni elmém borulásait.

    http://www.artagora.hu

    Impresszumban keressétek.Cof666 nevű jómagamat 🙂 ez eggyik oldal vagy Google jóbarát aztán Sandor Czibere és végül képek :)Egy rakta cg oldalon is vannak melóim.Jó szórakozást azt csak adjátok az ivet ha valami nem tetszik :)))))

    Telefonszámot stb nem adok lol

    • január 29, 2011 - 5:24 du.

      Nagyon jól rajzolsz! Gratula!

    • Liri
      január 29, 2011 - 8:27 du.

      Most kaptam karácsonyra egy wacom táblát 🙂 De ilyen jókat azért még nem tudok 😉 Gratu.

  29. Sagrath
    január 29, 2011 - 7:54 du.

    :))) köszönöm szépen

  30. Sagrath
    január 30, 2011 - 9:15 de.

    Off: attyspocak Corel Painter X vagy PS legujabb verzióját javasolom neked a táblához,de van Art Rage nevű progis.Azt ereszd szabadjára a fantáziád menni fog az, nekem most egy Cintiquera fáj a fogam:) bár még egy kicsit mindig borsos az ára de akkor már tényleg olyan lenne mintha Vászonra papirra stb rajzolnék festenék 🙂

    • január 30, 2011 - 11:12 de.

      Bár valaha nagyon sokat (ugyan nem Barcsay vagy Zichy szintjén, de mások szerint jól, hisz díjazták) rajzoltam, de nem én kaptam sajna a digit táblát. Persze nem ördögtől való ötlet egy tábla beszerzése és az új módszerek alkalmazásával a rajzolás folytatása.

  31. menorel
    január 30, 2011 - 10:18 de.

    Hatalmas respect Sagrath. Azért ezek a rajzok tényleg egy komolyabb szinttel fentebb vannak, mint hogy ‘Hé srác, varrjál már rám valami csingcsungot vagy egy keresztet he…’.

  32. Sagrath
    január 30, 2011 - 1:05 du.

    :))) nagyon szépen köszönöm.Probálkozom de sajanos a legtöbbször csak a csing csung marad és a pénzért muszály.Olyankor úgy érzem magam mint valami K…a :))

    • menorel
      január 30, 2011 - 1:19 du.

      Valahogy van egy olyan érzésem, hogy a munka oroszlánrészét a popsik felé varrott kapaszkodók adják.

  33. Sagrath
    január 30, 2011 - 10:33 du.

    hehehe újabban nagyon sok a nőknek végzett intim munka.Vagy ágyéktól oldalán fel mellekig de nem komolyak csak ilyen virágok pillangok spagetti nonfival illetve csillagokkal szinesben Fekete árnyákoltan stb.De ez a hiedelmekkel ellentétben sajnos annyira nem minden esetben szivderitő mutatvány.Nem részletezném de annyit azért elárulok hogy el sem hinnéd mennyire sok az igénytelen nő :(((És ezt most nem a esetleges szőrzetre értem :((((( Egy biztos éppen ezért nőgyógyász sem lennék lol

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s