Kezdőlap > TERA Online > Újabb élménybeszámoló, ezúttal Fafeetől

Újabb élménybeszámoló, ezúttal Fafeetől

Egy újabb élménybeszámolót kaptunk. A szerző Fafee, aki velünk a Bahar szerveren tolja és egy Slayerrel vágott neki a kalandozásnak és a beszámoló elkészültekor lvl34-ig jutott el, tehát ő már lényegesen nagyobb részét látta át az elérhető contentnek. Köszönet Fafeenek is a részletes és bőséges beszámolóért. Jutalmul ő is ott lesz a ‘Hírszerző’ nyeremény sorsoláson. Át is adnám a szerzőnek a szót:

Halihó minden kedves aranymandulavirág olvasónak!

Most éreztem elérkezettnek az időt hogy megfogalmazzak egy leirást TERAról, és amit én tapasztaltam benne. Szándékosan nem hivom élménybeszámolónak, egyrészt azt irnak/irtak már mások is, másrészt én inkább egy kissé szárazabb de tényszerűbb összegzést szeretnék összehozni arról hogy mit tud az ember csinálni ebben a játékban, és kevésbé belemenni abba hogy mennyire aranyos a mosomaci aki a bánya szintek között portálja az embert. Leginkább kizárólag saját élményekből táplálkozom, és lehet hogy lesz hiba a következőkben, illetve saját előéletem miatt lehet hogy gyökeresen máshogy élek meg részeket mint mások, de ez van. Screenshotokat sajnos nem nagyon készitettem, meg nem is nagyon érzem a késztetést rá hogy linkeljek néhányat, mindenki tudja hogy a játék gyönyörű, aki esetleg nem tudná, annak most szóltam, egyébiránt pedig persze számomra is fontos az eye-candy, ami ebben a játékban nagy koncentrációban szerepel, de pusztán a szépség MMO-t nem tud elvinni a hátán, legalábbis az én univerzumomban nem.

(A tovább után… nagyon készüljetek fel… wall-of-text incoming)

A kOBT során én jelenleg 34. szintű Slayer vagyok, voltam több instában, több open-air elit területet végigrágtam, minden érthető/alig érthető questet megcsináltam, craftoltam, AHztam stb. Rólam annyit hogy az MMO karrierem a WoWnál kezdődött… aki még mindig tovább olvas – durván 250 nap játékidőt szedhettem össze benne és a végleges megunás óta várok az új MMOra ami szintén ennyire meg tudna fogni, Aion, Age of Conan és néhány más általában “F2P” MMO kipróbálása és az FFXIVben történő hatalmas csalódás után a TERAban ennek jó esélyét látom. Hasonlitási alap nekem gyakran tehát a WoW lesz, vagy az Aion ami szerintem két népszerű de megfelelően különböző nézőpont, illetve játszottam annyit a L2vel hogy tudjak (kevés) párhuzomat vonni onnan is. WoWban amúgy nekem összesen 2, először egy Paladin aztán BC óta egy rugó főkarim volt, tehát én ez az “1 karit de azt nagyon” tipusú ember vagyok, aki egyszer fellevelez aztán a lehető legendgamebb helyeket járja komoly guild keretei között és mindig a BiS (Best in Slot)ra áhitozik.
Kicsit kevesebb mint 5000 szó következik itten:

A Világ, és ahogy bejáratják veled

Questek és Zónák:

Boldog boldogtalan tud már a kampány / mellék quest rendszerről, egy kicsit más megközelitésből én ezeket a következőkben mutatnám be röviden. A “piros” kampány questek nagyjából mindenek felett állnak, néhol egybeolvadnak egyes “sárga” questekkel, de gyakran csak futkosásból, speciális mobok elfogyasztásából, standard területek “instásitás”ából állnak, és leginkább több történetszál elmesélésére illetve “hova menjek ez után” iránymutatásra szolgálnak. Minden instába vezet egy, vagy több, és ezek adják a cut-scenek 95%át. Hogy folytathassam fektessünk le egy két fogalmat:
A teljesen kizoomolt térképnél eggyel beljebb lévő egységet én “Régió”nak, azon belülit pedig “Zóna”nak fogom hivni. Tehát,

Minden Régióban leginkább 1, néha több “kék nevű” város van, ezek lényege hogy itt van csak és kizárólag AH, bank, vagy bármilyen bolt, és nem utolsó sorban ezek között lehet repülni a lóba oltott főnixmadárral. Fontos még hogy ezekben van egy minden esetben Elin leányka, aki a Régió / Zóna többi kisebb erőditményébe tudja az embert teleportálni. Ezekből visszafele portálni nem lehet, viszont a mobokból bőven kizuhanó scroll mindig a legközelebbi kéknevű városba rak vissza. Ezek az erőditmények a quest hubok, tehát a quest rendszerre visszakanyarodva, a következő a helyzet:

Először a piros, aztán később már leginkább csak a sárga questek mindig hubból hubba küldik az embert, minden hubba van nagyjából 3-4-5 quest, hogy nagyon fantáziatlanul és szárazan mondjam: minden másodikban van egy item-összeszedés, egyébként ölj meg 10et ebből 20at abból van mindenütt, és még egy fokkal ritkábban van valami eredtibb quest, NPC védelem amig az megy egy kört, amig az ás, vagy a már tárgyalt disznócska összeszedés, miegymás. Rendszerint van még mindenütt egy olyan quest is ami néhány erőditményeken kivül elhelyezkedő NPC között futtat körbe ami aztán valami gyakran kicsit speciális questbe torkollik (item összeszedés -> emberkéknek adás, NPC mentés, “guildes mob”(később) kivégzése). Még ezeknél is ritkábban fordul elő hogy egy erőditménynél lehetőség van a zóna “instanceolt” változatába bemenni, amiben rendszerint egy eventet kell végigjátszani, ez leginkább piros quest keretében történik, de van sárga is. Itt olyanra kell gondolni hogy meg kell védeni valakit vagy valamit, esetleg időre elkisérni valakit egy hidig (‘A hid túl messze van…’) és nem instance kapu visz be, hanem egy NPCvel kell beszélni.

A quest hubok száma eléggé változó, de van bőven a játék elején. Néha többször kell visszamenni mert van followup, de a vége mindig az hogy az utolsó quest elvégzése után kapsz egy feltűnően alacsony rewardú questet, láss csodát ez visz át a következőbe. Igy az ember lehetetlen hogy eltéved, és nagyjából pont annyi grindal járnak hogy a megfelelő szinten tartják az embert, főleg ha valaki (mint én) szeret játszani, tehát ritkán hagyja szimplán ott az útbaeső mobokat, és hentel.

Magasabb szinteken (először 22) megtalálja az ember az “elit” helységeket. Ezek sarkában is questhub van, azonban minden quest halálfejes, ami azt jelöli hogy a terület ahol el kell őket végezni is halálfejes. Ezeket egyedül gyakran lehetetlen, vagy nagyon vérizzadós megcsinálni, és a standard XP reward többszörösét adják. Akinek ilyenkor nincs grpja, alternativa kevés adatik, de fontos hogy sárga/piros questline akadás ezekből sosem adódik (csak részlegesen – ha elérjük a megfelelő szintet, a következő piros qline-t megkapjuk, de azért van olyan quest ami nem tartozik szorosan a line-hoz, mégse vehető fel annak elvégzése nélkül), tehát tovább lehet menni, csak nem feltétlenül érdemes, hiszen az XP hiányozni fog.

Solo leveling tehát igy egy kicsit megbotlik, mert noha persze lehet, a rengeteg elit quest XPje bizony hiányozni fog, és ha logikát használunk, csak a grind tudja pótolni, hiszen mind1 hogy szint alapján a következő solo questhubba el tudunk már menni, az “XP adósság” maradni fog – tehát aki soha nem csinálja meg őket, annak keményen koreaivá kell alakulni záros határidőn belül, mert a solo quest el fog fogyni, a zóna el fog fogyni, a következőhöz pedig még kicsi leszel. A gameplay miatt “tökéletes grp” nem kell, de healer jelenléte _vagy_ magasabb szint NAGYON nem árt ezekben a zónákban. Most nem akarok élménybeszámólózni, inkább csak annyit mondok hogy amint a játék kijön EUban minden kicsit “köhém köhém” érzésem el fog múlni, hiszen ha nem kutykurutty nyelven kell érvényesülni akkor igen könnyű lesz grp-ot találni és berántani a questeket. Nekem a bétában leginkább a “megyek tovább előre és ha véletlen van grp visszajövök” maradt, ha az ember magasabb szintű jóval, mint az elit mob akkor a playert érő sebzés válik szintén jóval kevesebbé, a böhönc eliteket akkor is épp eleget kell csapkodni hogy elhulljanak, ha 2-3an vagytok, de simán megoldható.

Nekem ilyen “visszajövős” módon egy pötty frusztrációval sikerült keresztül verekednem magamat mindenhol, sajnos vagy nem sajnos azt kell mondjam a játék quest rendszere hibátlan, de ha “seamless” quest élményre vágyunk akkor bizony akkor érdemes megcsinálni az elit részeket amikor elérkezünk hozzájuk.

Hozzátenném hogy a lóba oltott főnixmadár kicsit bugyuta, mivel képtelen egy kék városból másik kék városba (csak azonos régió esetén) repülni (arra biztos nincs szubtér folyosó feltérképezve) igy a Régiók közti utazás egyetlen formája a Fővárosba visszarepülés, majd onnan a másik régióba tovább.

Egy szó mint száz, a questrendszer végigjátszatja veled a játékot, nincs mob amire ne lenne quest, értelmet ad a grindnak, vezet a zónákon -> régiókon végig. Helyszinekről pedig annyit hogy minden Régió egy külön világ, és néha még az egyes zónák is rettentően más helyeket képesek bemutatni. Voltam én sivatagban illetve lápos őserdőben, sötét, kopár vidéken, Csodaországban Johnny Deppel, “más” tipusú szines erdőségben, open-air elit területek közül pedig végeláthatlan bányában, hatalmas rúnakövek között, hatalmas föld alatti katakombákban, nyiltabb erőditményekben.

Kék nevű városok is megérnek egy misét, mindegyik fantasztikus, némelyik egész elképesztő (pl. a Kikötő) némelyik kicsi és egyszerű, de minden esetben tökéletesen passzol a környezetéhez. A quest hub erőditmények talán kicsit (rohadtul) egysikuak, mindig egy fallal (hasonlóval) részben körülvett, tábortűz központú, teljesen egyforma mennyiségű/minőségű NPCkel megtöltött helyekre kell gondolni, ezeknek nevük nincs, kis zászlócska jelöli őket (mert azokhoz tud a fenntebb emlitett Elin leányka teleportálni). Fontos, az első (nem a start régiói, hanem az első) kék városon kivül a többiben NINCS trainer, csak a fennt emlitett NPC szett, tehát 2 szintenként mindig a Fővárosba lehet vissza lóba oltott főnixmadarazni. Ugyanigy, zászlós questhubba NINCS SEMMILYEN NPC, csak quest-related.

Jut eszembe, néhol az ember találkozik “extra” questekkel, ezek NPC-i általában a domborzatban / fák mögött megbújva egy láthatóan külön egységet képező mob-camp mellett vannak, és két zászlócskás hub között helyezkednek el, nem kell külön keresni őket, hozzájuk is küldenek. Általában ezek azok a questek amiket fenntebb úgy emlitettem hogy rögtön azzal kezdődik hogy valakihez kell futni, tehát ?-es. (Mert a * jelenti azt ha készen van, ? jelenti azt ha beszélni kell egy NPC-vel, de a Q kész még nem lesz)

Halálfejes helységek, avagy a kifejezetten grp-nak szánt területek:

Két fajta halálfejes mobot különitenék el: A böhönc, és az elit.

A böhöncök a playernél jóval/kevésbé jóval nagyobb elit mobok, ezeknek esszenciája az hogy SOK, nagyon SOK hp-juk van, és SOKAT, nagyon SOKAT sebeznek, ha véletlenül eltalálnak. Ezeket egyedül megölni hogy Sheldon Coopert idézzem eléggé “herculean feat”, leginkább lehetetlen. Teljesen mindegy mennyire jól jáccol, ha nem szintezed őket túl rettenetesen sokkal, akkor egyszerűen túl sokáig kell ütni ahhoz hogy ne fogyjon el közben a hp-d. Tény hogy nem WoW-os vagy épp Aionos dolgot kell elképzelni, hogy odamész egyedül és paff meghalsz, hiszen mindenüket ki lehet kerülni, de. De ha csak nem 5 óra alatt akarod lekardozni őket (folyton rohangálva és nagyon keveset ütni) akkor be-be fogsz kapni támadásokat, ha egyenlő a szintetek akkor ezek 20-30% hpdat is leveszik, ha pirosvillanást nézel be az 90%. Igy tehát ha ügyes vagy leszeded 70%ig, aztán meghalsz, ha tényleg csak standard támadást nézel be akkor pedig akár 50%ig. “Kiteolni” az örökké valóságig (ugye Bandage-al lehet gyógyulni, ehhez el kell tenned a fegyvered -> 15 másodpercig nem ütni, nem ütődni) nem lehet, ugyanis a szemfüles koreaiak betettek egy “enrage” szerű timert az összes (az összes, nem csak böhönc) mobba. Ez ha sokáig nem ütnek meg ÉS te sem ütöd őket (tehát endless dodgeolni épp lehetne) akkor pirossá teszi őket és begyorsulnak, böhönc mobok ilyenkor mindenképpen utolérnek és megütnek. Vagy épp neked jönnek, majd elfelejtem, böhöncék másik “signature move”-ja, hogy ha neked fut, akkor sebez és knockdownol. Ha más nem, akkor ez akadályozza a solozást, ilyet nagyon ügyes játék közben is be lehet nézni, és a knockdownban MEG FOG ütni. A pirosodásos gyorsulás nem összetévesztendő a böhöncökre szintén jellemző “erősitett” fázissal, ez nem pirosodás, hanem általában minden fajta mobon egyedi effekt, ilyenkor mindenét hajszállal gyorsabban, erősebben castolja, illetve használ olyan támadást, amit egyébként nem. Ezek között van a dreaded “DoT” támadás, több böhönctől láttam ilyet, ez sokat sebez élből, és még 2x annyit beléd tol 15 másodperc alatt, az ilyet rendkivül rossz benézni, és nehéz kikerülni, ha benézed és nincs healer, az esetek többségében mindenképpen meghalsz. Megjegyezném hogy nem “ugyanazt csinálja” minden böhönc, csak épp mindegyiknek van egy olyan – egyébként unique – támadása, ami ilyen effektel jár. Többségük képes melee és ranged támadások között váltani, mögéjük dodgeolás után megpördülve támadni (illetve a farkával ütni), közepes és erősebb direkt melee támadásra, brutális erejű direkt melee támadásra, brutális erejű random / nem annyira random ugrálásra. Mindegyikőjüket valódi élmény leharcolni, a játék harcrendszere miatt semmilyen eddigi MMO élményhez nem tudom ezt hasonlitani, legfeljebb azon ritka bossokra ahol valami tényleg ügyes és ötletes taktikára volt szükség, itt mindig arra van.

A másik halálfejes mob fajta a standard elit. Ez kinézetében nem tér el szinte egyáltalán a standard moboktól, legfeljebb ruhájában (és talán egy kicsit nagyobb, nem a playerhez képest, hanem a többiekhez képest). Több hp-ja van, nagyobbat üt, de nem sokkal. Ettől függetlenül tud brutálisan nehéz lenni, de nem lehetetlen – nyilván ez már nagyon kasztfüggő is. Én Slayerrel enyhe szintfölénynél már azért tudtam ölni őket, de nem mindegyiket, mindenütt leginkább a HP a lényeg, ha sok van neki -> sokáig harcolsz vele -> sokáig van esélye eltalálni. Mivel ezeknek nincsenek grandiozus animációik, támadásaikat sokkal nehezebb maradéktalanul elkerülni, de nem is ütnek agyon velük annyira. Ezek leginkább adok kapok harcokká válnak, és mob + saját kasztod függvénye hogy mennyire nehéz egyedül leharcolni őket, de azonos szinten a 3+ fős grp mindenképpen ajánlott, szintfölénnyel 2-3 is viable option. Vad szintfölénynél pedig annyira kicsivé válnak a támadásaik hogy facerollolod őket, legfeljebb kicsit lassabban.

Megemliteném még minden elittel kapcsolatban hogy a chest armoron megtalálható Lifesteal effekt rájuk nem érvényes, nagyon nem akarják hogy egyedül harcolj velük.

Akkor tehát a területek, az első ilyen amivel az ember találkozik egy böhöncös terület 23-24 (technically, 22esen felveheted a Questjeiket) szintek környékén. Három fajta böhöncből van itt összesen négy tipusú mob (az egyik “elder”, tehát egy erősebb verzió). Ezeket én akkor öltem le amikor 28. szint körül voltam, és healeres grpal. Ezek kellenek a Ló questhez.

(( Mountok – 20. szinttől lehet vásárolni 210.000 kőpetákért, ez sok. Nem rettenetes összeg, ha nem költesz tényleg semmire és nem akarsz AHból itemet vásárolni akkor ki lehet pengetni, de minek. Itt még nem hiányzik annyira a ló, és 22. szinten indul egy hosszu és kemény piros halálfejes Qline aminek elvégzése után egy kis répaszedés árán az ember kap egy lovat a főváros melett. Meg egy homonkulust is, ami egyébként 100.000 peták alatt van egy kicsivel. ))

Ez egy hatalmas open air terület, mindenkiből leginkább 3at kell elpusztitani a questekhez. A következő ilyen terület igen hamar elérkezik, konkrétan ahogy 24-25ös szinten (ideálisan 25.) átmész a következő régióba, az rögtön standard elites zónácskával indit, de lehet solozni is. A standard elites terület aztán egyre nagyobbá válik ahogy fejlődik az ember, a végén már 26-27. szintűek a mobok és egy instanceba torkollik. Itt nincs böhönc, de a Csodaországban vannak igencsak erős ellenfelek, illetve máguslánykák, akiket “könnyű” megölni, ha az ember vigyáz magára, mert a támadásaik rövid úton halált okoznak. 30. szintnél megint egy böhöncös rész van (hatalmas böhöncös rész, 15 questel alsóhangon) és igy tovább – meg van tűzdelve minden zóna szinte – egy elit területtel, néhol a teljes zóna csak az. Erről “köhém köhém”-eltem amikor azt mondtam hogy hamar elfogynak a solo questek néha.

Ezektől enyhén eltérő területek azok, ahol ugyanez folyik nagyjából, kicsit mixelve (van böhönc is és standard is) de egy zárt, különálló helyen (nem instance, csak zárt). Az első ilyen egy bánya, a 20-as szintek végén, a bánya felső szintje böhönc + non elit, aztán a legalja már pure halálfej. Három szinttel, szintenként 5 questel, közöttük teleportálási lehetőséggel, effektive egy instancenak beillő L2s részekhez hasonlitó hely, csak épp “kinnt a mezőn” (inkább bennt a barlangban, de ja). A következő ilyen egy sokkal meggyőzőbb hatalmas föld alatti katakomba – tárna rendszer, 2 szinttel és rengeteg tennivalóval. Ebben szétverhető ajtók, különösen kegyetlen mobok, patrolok, minden van.

Nyilván 34. szinten csak a cukormáz tetejét kaparásztam és mégis már 4 nyitott elitekkel megtöltött területtel és kettő ilyen zártabb scenarioval találkoztam, tehát kijelenthető hogy SOK ilyen van, és ha nem kéne kutykuruttyul kérni a partit valszeg most is hentelnék az egyikben. Ha az ezek által adott XP-t hozzáadjuk a solo questekhez, akkor warpspeedel és könnyedén questről questre korcsolyázva végig lehet levelezni az egész játékot.

Instanceok, Dungeonök.

Instance ugyebár példányt jelent, egy hely ahol csak mi (vagy a grpunk) vagyunk és nem tud más bejönni. A csapat 5 fős a játékban – ezt egy awkward moment keretében sikerült kideriteni – tehát ennyivel lehet maximum bemenni.

“Helységmásolós insták”:

Nem akarok hülyeséget mondani hol van az első ilyen, szerintem az angyalkás kentauros unikornisos résznél, 16-17. szint környékén (***szerk(Menorel): Már island of dawnon is van egy ilyen helységmásolós instance lvl8-9-en), mint mondtam ez azt jelenti hogy a kinnti standard zónát kapod meg instanceként – csak te vagy benne. A mobok általában megváltoznak vagy teljesen eltűnnek, láthatatlan falak határolnak be, és egy eventet kell végigjátszani. Első alkalommal egy angyalkát kell időre elvinni egy hídhoz, a Ló quest keretében egy erődítményt kell megvédeni, másik piros Q keretében egy lovaskocsit kell megvédeni, stb. Néha csak egy cutscene kedvéért küldenek be egy ilyenbe, pl az elf istennő szerűség esete (akinek valszeg az a baja hogy kisebbek a mellei mint a standard elfeknek – de rettenetes poénok helyett inkább menjünk tovább…)

Dungeonök:

Ezek az igazi insták, ajtó / warpgate / jánosbácsi helyett TERAban egy jellegzetes alakú követ lehet megkérni hogy buborékoljon be téged (hát ilyen az animáció, próbálok poénos lenni) az első ilyen a hires nevezetes kezdőzóna végénél lévő insta. Ez az első és az utolsó alkalom hogy egyedül (grpban lét nélkül) be tudsz menni, és kapsz magad mellé NPC segitőket. A következő érdekesebb, ez 22+ (24) helyen van, és jóval nagyobb mint a kezdőzónás, konktrétan ha jól emléxem három bossal. Itt én 28. szintű voltam, és nagyonagyonvertük Grinderrel, XTvel a helyet, főleg hogy volt velünk healer is. Láthatóan brutálisak voltunk már az insta számára, engem konkrétan a boss se tudott nagyon meghatni, de a heal néhányszor igencsak elkelt, mondjuk ebbe az is benne volt h leginkább spammelve és kevés ugrálással mentünk, hiszen 400-500 sebzés nem összeg, azonban ha nem lettem volna magasabb ez 2000 körüli lett volna, ami azért igencsak megváltoztatja a gyerek fekvését. Ebben az instában volt rendesen mob, néha mondjuk az ilyen 1ütés és meghal tipussal volt teleszórva a szoba, egyébként hála az égnek nincs nagyon eltúlozva a mennyiség. Nem lőnék le poénokat, nagyon eredeti cut-sceneket és boss spawnokat láthattunk.

A fennt emlitett két emberrel bebandáztunk a 26-27es következő régióbeli instába is, ez az utolsó böhönc bossig (a többi boss nem volt böhönc) elég megoldható volt, én 32es, Archerünk 30as, másik Slayerünk megfelelő szintű volt. (Slayer – Slayer – Archer grp, igen a balance az megvolt!) Itt kevesebb mob volt és amit lehetett azt ki is hagytuk, de a bossok elhelyezkedése miatt kell azért keményen üriteni. A szokásos káromkódos hosszadalmas vki üt, vki kiteol, vki gyógyul üzemmód benézett egy Johnny Depp alakú bosson, de megoldottuk, ismét a szintfölény sokat segitett, a böhönc boss is lement volna valszeg, de az már nagyon nehezen, tehát egy normális grp használata igencsak megéri, de leginkább a healer-t tartom lényegesnek. Konkrétan több mint száz bandage-t szivtunk el szerintem mire vége lett, az több mint 50.000 kőpeták. Ha jól jáccol a Slayer is tank, mert ebben a játékban a tank nem mitigál, hanem lefoglalja a mobot. Tehát nem WoW hogy kell a talpig vasban kavaró tanksrác és akkor minden király, a healerek a healgombra tesznek egy nehezéket és afk, hanem ugrálva okoskodva bárki tankká válhat (Slayer dodge skillje = Warrior dodge skillje). Persze melee-nek azért érdemes lenni, és ezután az egyetlen dolgod hogy figyelj. Ha van tank, teszem fel Lancer, figyelni akkor is kell. Mert a boss az ezerféle támadásával akkor is meg tud kef.. meg tud sebezni ha nem rád figyel éppen, a “TANK”ot mint olyant jelenleg kicsit feleslegesnek érzem a játékban, de tény hogy nagyon jól tudják (egy csingcsung Lancerrel partiztunk egyszer egy kinnti helyet végig) tartani az aggrot és alig sérülnek, de mondom, nem mentik fel a csapat többi részét semmitől. A fontos dolog tehát mindig a healer, mert anélkül csak a bandage kite marad, ami valljuk be, elég sz@r. (if you’d excuse my french) (Itt emliteném meg hogy nem értem jelenleg a Warrior “tank” megnevezését, persze lehet hogyha lenne sorci stb a Slayer nem generálna elég threatet, de leginkább arra gondolok hogy szegény warriornak ugyanolyan dodgetáncolást kell bemutatnia mint nekem, ez azt jelenti hogy a mob össze vissza forog, tehát aki melee DPS, az nem fog örülni a Wari tanknak, mert Lancernél legalább NÉHA nem kell körbeugrálni a bosst)
Grinderrel (archer) voltunk egy piros questes “1 szobás” instában is (többen is igazából) az egyik ilyen ‘nyird ki az éppen ottlévő mobot és ambushol még1adag’ tipusú volt, igen élvezetes, és mivel félelmetesen jók vagyunk elintéztük ketten, a másikban pedig néhány kemény patrolozó mob után két nevetséges bosst kellett kivégezni, cutscenekkel gazdagon fűszerezett helyen.

Dungeon insta is tehát van elég bőven, jut minden régióra majdnem, nagyok, élvezetesek. Mindig egy boss megölése nyitja ki a főbosshoz a kaput, a 27-esbe létrán kell mászni és nagyon Pengés (a film) feelingű hely. Általában ami a WoWban “trash” volt, az itt kevesebb van és ezek standard elitek, a bossok pedig böhöncök, vagy elitebb elitek. A 27esben már ilyen “játékos” dolgok is helyet kaptak, például egy szoba ahol a szellemek időről időre agyonvillámozzák a termet, és a megfelelő időben kell átfutni (meg lehet őket ölni, és kicsit bugyuta a dolog, de a kezdeményezés dicséretes) vagy épp egyébként létező mobok vannak ilyenre befogva, a kezdőzóna végén lévő “disc” dobáló cumókhoz nagyon hasonló dolgokkal volt tele másik két szoba, itt nagy levegőt kellett venni és átfutni, igy mindig mögötted érnek össze a discek, de ha megállsz meghalsz. Ezek noha mobok és ölhetőek, ha elfutsz nem jönnek utánad és csak ezt a funkciót töltik be. Ebben csak azt nem értem h lehetnének gépek, és akkor nem lehetne őket megölni. A csapda lényege az hogy megszivd vagy megúszd, nem az hogy “na, ott a köv mob, üssük – jahogy ezt nem is kéne”.

Dungeonöket minden esetben questek sokasága kiséri, minden bossra általában piros, minden másra sárga questek. Különösebben speciális eddig annyi volt hogy az elsőben lehet bombával robbantani x darab dobozt, a másodikban az első igazi boss után a trash egy része respawnol, és a pirosquestes sunát ki kell kisérni visszafele, át a főbosshoz.

Itemek, avagy mindegy hogy milyen jól csinálsz valamit, ha közbe nem nézel jól ki.

Leirták már mások hogy a ruháknak csak a szine változik 5 szintig, aztán jön egy másik design és megint szinezünk. Kis felüdülést nyujtanék ehhez, én megvettem a teljes 22es, 27es és 33es kék szettet. Mindegyik egy komolyabb és legfőképp unique designal rendelkezik, ezekből nincs másik szin, csak ez, és speciálisan fogsz kinézni. Arról nem beszélve hogy jóval erősebb mint a megegyező szintű zöld cucc. A sárga cucc alapstatjai gyengébbek a kékeknél, de pl egy chesten nem 3 hanem 6(!) zöld irás található, és nem 3 hanem 4 enchant kő slot. Mivel nem beszélek kutykuruttyul, nem tudom mi a zöld szöveg, de nyilván mindent összeadva jobban jársz azzal, mint a 10 hiányzó defense / sebzés ponttal.

Az enchant köveket mindenki betéve tudja, ezekből max a forditással tudnék többet nyujtani, de ami biztos hogy tudnak olyan “speciálisabb” dolgokat is mint pl csak pici mobok ellen hatalmas %al megnöveli a knockdown esélyét, a nagyon kevéssel az állandó crit esélyt és hasonló %okat adók mellett.

Bizonyos szint felett és legalább zöld item esetén lehet “pluszozni” ez minden esetben felhúzza az alap statokat, és 3, 6 illetve 9 + esetén kap egy-egy extra zöld szöveget. Ezekre nem túlzottan figyeltem, de nagyjából megegyeznek megegyező tipusu cuccokon, leginkább nyilván magasabb szintű megfelelőjüknél fognak ezek változni, de mindenképpen meg fogja érni a dolog.

Folytatnám a Craftolással, hiszen ott is itemeket készitünk, ide tartozik:

Craftolás, avagy mire jó a sok izé ami kiesik a mobokból, vagy kiszivjuk a kristályokból, letépjük a virágokról.

3 gathering skill van, a növény, az érc és a kristály (***szerk(Menorel): Valójában van már egy bughunting is, amivel lepkéket lehet befogni), mindegyiket lehet fejleszteni egy karakteren, egészen az egekig. Ez nem lenne elég mindenre, a mobok dobnak bőrt, a leather armor alapanyagát.

WoWban a “leginkább megéri” item készitésével lehetett huzni, Aionban work orderrel, itt azzal hogy a nyers hozzávalót minden esetben nem annyira nyers hozzávalóvá kell alakitani, és ez skillt ad. Odáig tudom hogy 100 feletti magasságokba lehet utoljára scrollt venni, utána gondolom quest következik, hiszen a max 300, és addig 50esével lehetett fejlődni. Ha más játékok bármi indikációval szolgálnak akkor elmondhatjuk hogy nyilván nem lehet majd mindegyikből zsirkirálynak lenni, de minden 0/300nak van felsorolva a legelejétől, tehát ez sem biztos (ez azt is jelenti tehát hogy bármit felvehetsz, nincs kaszt alapu korlátozás).

A kristály való a caster fegyverek készitésére, a virág a ruhákra, a bőr a leatherre, az ércek a többi fegyver és a fém armorok készitésére. A mobok folyamatosan dobálnak bizonyos “kőbe vésett runa” ikonú cuccokat, ezek kellenek valódi itemek készitéséhez, az Aion rossebbtudjamá milyen köveihez tudnám hasonlitani, amiből volt Minor, Small, Lesser stb, sok. Itt ezek ilyen rúnakövek, és ugyanúgy egyfojtában esnek, ha valaki sokat akar craftolni lehet vennie is kell majd más játékosoktól, de szerintem sok is tud esni. A további hozzávalókat a helyszinen adják el az NPCk, meg persze nyilván a csuda-itemekhez kell majd más is, vagy ritkább ilyen “runakő”, mert ebből zöldekkel már találkoztam. Konktrétan, a rondácska kődarab alaku a sima, a zöld már élére van vágra, a kék meg fénylik mint Salamon ***e.

Én nagyon kerestem alkimistaságot, de ezekszerint nincsen. Az egyetlen ahol lehetne, ahol ilyen csili-vili üstös gépek vannak ott van a kristály feldolgozás és a caster fegyver készités, semmi más. Potikat akartam valójában csinálni, nem jött össze. Lehet persze ez nyelvi korlátozás, de sztem majdnem mindent megnyomtam. Meg mint mondtam, a virágokból a ruhákat csináljuk, tehát poti készitésről szerintem ennyit.

Még egy-két kiegészités:

A Karaktered fejlődése:

Kettő szintenként lehet tanulni, ritkábban jönnek vadonatúj skillek is, kasztonként változó módon. Ez is már lerágott csont, tehát hadd menjek rá a 25. szinten elérhetővé váló speciális dologra:
25. szinten az ember kap 10 pontot, és onnantól minden szinten még 1t. Ezeket skilleket erősitő, aktiválható “enchantokra” lehet elkölteni. Mindegyik ilyen 11000 kőpeták környéki összegbe kerül, és van minden skillhez, sőt, mindegyikhez több is. Hogy mit csinálnak? Nos azt hogy kutykuruttycsingcsung 20 kutykurutty HP kutykurutty csingcsung 11 csingcsungkurutty. Például. Én a slayerem egyik esszenciális támadására tudtam lifestealt tenni, mert ezt a szöveget felismerem már az armorok miatt, példának okáért. Egyébként egyszerűen csak a leggyakrabban használt és erős skilljeimbe raktam be egyet. Egy-egy darab 2től 6 illetve 7 pontig terjedő pontba “kerül”. Amikor ugyanis megvesszük, egy itemet kapunk, erre jobbklikk -> bekerül a skilles ablakunk második fülébe. Itt ha rányomunk a mellette lévő üres körre és van még megfelelő mennyiségű elérhető (fel nem használt) pontunk, akkor tudjuk aktiválni. Ekkor a skill ikonja melletti pajzs ikon zöldre vált, és több módositást arra a skillre már nem rakhatunk. Szintünkel együtt növekszik az összeg, amibe az kerül hogy a belockolt “skill enchant”jainkat kireseteljük. Ez 30. szint környékén 90.000 kőpeták, tehát nem túl olcsó. Ez tehát a TERA megoldása a talent/stigma stb. rendszerre. Egyebet a “kOBT” “k” komponense miatt nem tudok mondani, kérem kapcsojja ki.

Repeatable Quests:

0/100as questek, amikért egy az eredeti verziónál kisebb XP rewardot, és egy marék zöld medált kap az ember. Gyakorlatilag a “kell x ilyen és x ilyen” questek 90% repeatable formában is elérhetővé válik a normál elvégzés után, a régió kék városában. Előny más játékokhoz képest hogyha megvan a quest, akkor nem csak egyszer lehet megcsinálni egy húzásra. Hogy értem ezt? Ha valamiből 10et kell pusztitani, nem kell scrollozni és szivni 10 után, hanem a következő gyilok után 11/10 lesz a képernyőn. Igy addig maradunk amig kedvünk tartja, majd ha elegünk volt elsétálunk és egymás után beadjuk. (Ha több volt nálunk mint amennyi 1hez kell, a quest automatikusan újra felvevődik, és csak leadogatni kell, ha nem kerek a vége, akkor szimplán megáll 4/10en teszem azt, és ha akarjuk később folytatjuk).

Mire jók a medálok? A medálokból először elég alacsony, aztán egyre vadabb mennyiségért lehet zöld / magasabb szinten már kék itemeket is vásárolni. A dolog szépséghibája az hogy mondjuk a 22es standard zöld itemnél a medálos 22es zöld item rosszabb, nem sokkal, mondjuk nagyjából 1 szintnyivel, de rosszabb. Ugyanigy a kék is inkább egy erős zöld arra a szintre, az “igazi” kék item jóval erősebb ugyanarra a szintre. Ettől függetlenül ha grindolni támad kedvünk mert nem akarunk/tudunk grpozni, ezek a repeatable-k az “értelmesebb grind” tökéletes esélyét adják meg, és később “ingyen” még itemeket is kapunk, igaz nem kiválóakat, de jókat. Mivel a mobok a saját szintjükön dobnak zöldeket ez annyira nem csábitó számomra, de ahhoz szerencse vagy pénz kell, a medál pedig a miénk lesz ha repeatablezik az ember.

“Guildes mob”:
Nyelvi nehézségek miatt a nevesitett mobokat én guildesnek hivom, mert a nevük alatt kivétel nélkül mindig van mégegy kutykurutty, úgy mint a guildnév. Ezek sima mobok, egy zene indul el amikor megütjük, és rendszerint egy kicsivel komolyabb mint a mellette álló Everyday Joe, sőt, néha igencsak tud meglepetést okozni, de a HPja kivétel nélkül mindig max egy kicsivel több, tehát odafigyelve igen könnyedén lehet hentelni őket. Persze elit mob is lehet nevesitett, ezt instában bossnak hivják, kinnt meg komolynak. – itt jegyezném meg hogy a halálfej ikon mellé van egy másik is, amelyik mobnak 2 ikonja és guildje van, azt a saját szintjén – de felette sem – kell megütni egy komoly 5fős csapat nélkül, mert az bizony haragudni fog az emberre, és ennek elég meggyőzően hangot fog adni.

Személyes véleményem

Őszintén nem sportból dicsérem ezt a játékot, de tényleg fantasztikus, minden eddigitől eltérő élményt és gameplayt nyújt (ezt el is vártuk), ami még ráadásul jó is. Persze megvannak a saját hátulütői ennek is, például agyhalott grindot nemlehet bemutatni, mert teljesen mindegy hogy mijen kiskock egy mob, mindig oda kell figyelni mit csinálsz, forgolódsz, skillezel, dodgeolsz, akkor is ha épp lusta lennél. Ugyanigy a Böhöncök illetve Bossok néha a kabaréba és az unfairbe hajlanak át, a “tank&spank”nek irmagja sincs jelen a játékban. A Böhöncöknek ez a “képessége” hogy átfutnak rajtad és sebeznek és FELLÖKNEK kicsit nempálya néha, de legyen, rendben van. Ami viszont a kabaré oldal, az az hogy főleg Lancer hiányában állandó ugrálás a boss, nem ez a baj, hanem a boss gyakran teljesen idióta módon fel s alá ugrál és harapdál, gyakran az értelem szikrája nélkül, és a Lancer is csak annyit változtat ezen hogy a vad ugrálás szüneteiben egyfelé néz a boss, de a Lancernek is érdemes kikerülnie a pirosvillanást, tehát “biztonság” nincs a játékban – félreértés ne essék, nem az a bajom h nekem ez olyan rohadtul hiányozna, mert slayerrel az ember egyébként is bennt van a tutiba, csak kicsit kell elszúrni hogy nagyon fájjon, de minden boss fight egy hatalmas káosz. Nyilván ezt a WoWos hátterem mondatja velem, ahol minden ki volt számolva és tank&spank – mert valljuk be, a TERA rendszerének sokkal több köze van a valósághoz, és sokkal akciódúsabb mint a WoWos megközelités – csak ezt meg kell szokni. Külön élmény hogy tényleg mindenki tud mindent csinálni, nagyon kiváncsi lennék hogy ha Slayer helyett Berserkerem van, mennyivel lenne másabb a dolgom, mármint a “kevesen healer nélkül megyünk oda ahova sokan és healerrel kéne” helyeken.

A balance szituáció, mint a bandage korlátozása (out of combat, cooldown) a heal potik RENDKIVÜL alacsony elérhetősége szintén jelenleg egy fájó pont, de ezt is leginkább a kutykurutty nyelvre és a “hát pont nincs olyan kocka aki magas szintű lenne és healerrel van” szituációra vezetném vissza, és szintén meg kell szokni. Ha lehetne potit venni, bármilyen drága is lenne, a healer szüksége azonnal megszűnne, és rossz irányba menne el a játék.

Amit viszont én nagyon megváltoztatnék az a következő:

A tűz ne tartson fél napig, könyörgöm. Hatalmas ötlet ez is, a buff is, a tűz maga is, de töltse gyorsabban a hp-t, és sokkal gyorsabban a condition-t. Nem azzal van a bajom hogy gyakran kell letenni, mert kelljen, hanem azzal hogy 24352463464646 percet kell állni mellette.

Bandage legyen 20 féle. Jelenleg nagy a különbség köztük (a szint amin használhatod a jobbat) ezért most az van hogy amikor új akkor 1db felhúzza a teljes hpdat, amikor 1-2-3 szint hiányzik meg lehet őket nyakalni 5ösével (10esével) ha sikerül rosszabbul leakadni egy mobról mint kellett volna. Ez rengeteg időbe telik, mert 10mpig gyogyit, és még utána 10mp a cooldown. Az egyetlen alternativa, a tűz, pedig még rosszabb.

A lóba oltott főnixmadár tanuljon meg mindenhová repülni. (Vagy ne tegyen 35352153 kört mielőtt leszáll, de ez szép, ez jó, csak akkor legalább annyit adjon meg hogy nem kell 2szer repülni ha vhonnan vhova akarunk kerülni.)
Ha ennyit tudok felhozni csak, akkor ez a játék túl jó. T_T

Aki egy ilyen wall of text után még életben van annak gratulálok és remélem nem bánta meg hogy végigrágta ezt a “kis” fogalmazmányt. Még lehet hogy jelentkezem kis kiegészitésekkel, el szándékozom érni a 38. szintet (ha már ideig elhoztam) illetve a következő héten már jóval több grp tevékenységre számitok, meg ki tudja milyen megvilágosodás éri még az embert a kutykurutty szövegek útvesztőjében.


  1. Tyron
    január 17, 2011 - 2:48 de.

    Köszi ezt a postot, pár dolgot megvilágított 😉

  2. DrSorin
    január 17, 2011 - 4:15 de.

    baz…… ezt amig elolvasom….. 😀

    • DrSorin
      január 17, 2011 - 5:19 de.

      durvan 1 ora alatt elolvastam 🙂
      szep koltemeny

  3. DrSorin
    január 17, 2011 - 5:18 de.

    sikerult vegigolvasnom! 🙂
    amit hozza fuznek, annyi h ilyen beszamolo utan nincs ertelme masnak beszamolot irni a jatekrol, maximum mas oldalrol, mondjuk kaszt oldalrol! nem tudom h en vagyok lemaradva vagy csak mashogy latom a vilagot.. egy ket dologban egyet ertek, de annyira hamar ennyire melyen egy teljesen mas nyelven futo jatekba igy belemenni en sosem fogok tudni, persze voltak nekem is megfigyeleseim amik 1 ido utan monotonna valtak! ezek a quest hubos dolgok, pedig csak lvl27 vagyok! de nem veszes!

    a beszamolo viszont szerintem hibatlan!
    jo helyre fog kerulni az a jutalom 🙂
    persze ha nem erkezik vmi ujjabb ennel jobb beszamolo!

    keszulok majd en is 1 mystic beszamoloval, a jatekrol nem latom ertelmet irom, mert leirtal mindnet, amit kiegeszitenek azt meg leirta split! 🙂

    • Cori
      január 17, 2011 - 6:28 de.

      Kíváncsian várom a mystic beszámolót 🙂
      btw, condition-t a lila potival bármikor visszatöltheti az ember maximumra. Egy-egy wipe után nagy kincs az ilyen 😀

  4. dantesward
    január 17, 2011 - 7:53 de.

    és én meg most miről írjak nem maradt semmi csak a berserker. De nagyon szép beszámoló volt, majd én is írok csak classról már mindent le írtál szinte amiről tudni kell.

  5. január 17, 2011 - 9:05 de.

    Hát én már meg sem írom az enyémet, mert értelmetlen 🙂
    (xt, slayer + velük partyztam végig)

  6. Tanus
    január 17, 2011 - 9:31 de.

    Eddigi legjobb leírás a játékról! Köszi, de tényleg!!:D Már csak a pvp-ről kéne írnod és ‘done’..:D
    Aionban is voltak amúgy trükkös mobok, kellett ott is ugrándozni, pláne hogy ott kell a tank mindenképp, ill ellehet szórakozni ott is, de igen keserves tud lenni..:) Arról nem beszélve, hogy magasabb szinteken, nem tudja a tank az agrot tartani, sorc lévén pedig pár ütéssel egyből rámugranak a dögök..XD Úgyhogy bármennyire keserves kínszenvedés volt 1-1 bossölés, azért elég akció dús volt, ahogy láttam videk alapján itt pedig még jobb lessz!!:) Már nagyon várom! Köszi még1x!:)

  7. nagyonnagyon
    január 17, 2011 - 9:41 de.

    kutykurutty csingcsung .. hirtelen csak ez jutott eszembe 🙂
    szuper a leírás, köszi és csak így tovább !
    Apropó így tovább, ha jól értem az egész Tera megjelenés “timeline”-t akkor Koreában pár hónappal hamarabb fog kijönni a játék mint nálunk. Van arra valami wudu módszer hogy akár Koreai acc-al valaki ázsiai szerveren nyomja az ottani megjelenés után?
    Nekem simán megfelel a szeptemberi kezdés is itt, csak bekukkantás célból kérdezem hipotetikusan 😉

    • Trident
      január 17, 2011 - 2:41 du.

      van. nem mintha reklamozni akarnam, de a haromzoom-nal lehet kapni acc-ot a tera betahoz is. En anno vettem toluk aion koreai beta acc-ot, es teljesen jol ment, nem volt semmi problema. sot, amikor elesbe csapott a jatek, meg akkor is tudtam vele jatszani, amit meg is tettem az EU open beta eljoveteleig 🙂
      Ennel a jateknal viszont kivarom az eu open betat.

  8. menorel
    január 17, 2011 - 9:54 de.

    DrSorin :

    […] h ilyen beszamolo utan nincs ertelme masnak beszamolot irni a jatekrol, […]

    Szerintem ezzel nagyon sokan nem értenének egyet 🙂 Az élménybeszámoló lényege, hogy az élményeidről számolsz be. Fafee ezt szinte sebészeti pontossággal tette meg, amiért hatalmas respekt neki. Azonban ugyanazt az élményt mások másképpen élik meg. Az, hogy lvl23-tól szinte megszűnik a solo content és onnantól lényegében már csak csapatba verődve lehet tovább haladni (persze lehet anélkül is, de az nagyon lassú), az Fafeenek csak egy kihívás volt, de egy magányos farkasnak ez bizony maga lehet a katasztrófa, hiszen ez akár megrekedést is okozhat.

    Tegnap poénból kipróbáltam az automata LFG rendszert és bejelentkezgettem random szintemen belüli csapatokba (vicces volt, főleg úgy, hogy nem is értettem, hogy mi miatt jelentkezem be), három próbából egyszer még egy jó csapatot is találtam, akik éppen a nekem szükséges eliteket öldösték. Szóval, ha máshogy nem, akkor így akár lehet is haladni soloként is, de ezen a téren én azt érzem, hogy az EME kommunikációja eléggé zavaros volt a ‘solo gameplay’-ről.

    Naszóval maradjunk annyiban, hogy továbbra is várjuk az élménybeszámolókat, legyenek azok akár pozitív, akár negatív töltetűek.

    • Sanyi
      január 17, 2011 - 3:18 du.

      Ezt igy nem mondanam. Nyugodtan lehet menni tovabb soloban is. Csak bejonnek az elit kuldik is ennyi.

      • Tanus
        január 17, 2011 - 5:02 du.

        remélem azért, hogy ennyire nem vészes ez a group kötelezettség.. arany középút;)

      • menorel
        január 17, 2011 - 5:29 du.

        Pont most tartok itt, feltett szándékom, hogy nem fogok megcsinálni egyetlen elit küldetést sem és megpróbálok tovább jutni soloban. Ha tényleg tovább lehet jutni, akkor meg fogom azt osztani veletek, ha nem… hát azt is 🙂

  9. Sagrath
    január 17, 2011 - 11:29 de.

    Nagyon jó kis beszámolót kerekitettél.Még több ilyet ennyire részletekig nyúlót.Esetleg class bemutatókat a ti saját szemszőgetekből ahogy azt ti élitek meg :)Úgye nem nagy kérés:)esetleg az adott classt úgy bemutatni, hogy szerintetek mik az adott class igazi erpőségei és mi az ami nem.Ti saját harcstilusaitokat soloban groupban etc.Nem is kérek sokat tudom ROFL …..

  10. Csenky
    január 17, 2011 - 11:57 de.

    ” Ha valamiből 10et kell pusztitani, nem kell scrollozni és szivni 10 után, hanem a következő gyilok után 11/10 lesz a képernyőn.”
    Zseniális!!! Ez önmagában elég indok, hogy megvegyem majd a játékot!!! xD
    Viccet félretéve, tényleg nem győzöm dícsérni ezt a funkciót, nagyon hiányzik az Aionból!

  11. január 17, 2011 - 12:52 du.

    Szép és jo ez a beszámolo is,de sajnos ez még mindig nagyon kevés:( Ha kijön élesben,akkor fogjuk csak megtudni hogy az endgame mit is takar “élöben max szinten”,ami az egész játék lényege a pvp,még igen kevés értelmes info van,föleg nem arrol hogy end gameben milyen lesz,az alapján amit eddig tudunk TERArol sajna nagyon haloványka,és bár nagyon igéretesnek tünik igy “látatlanba”,azért még iszonyatosan sok a fentartés vele szemben.De mivel már igen közel van a kaidás,hamarosan remélem mindenröl lehullik a lepel:)

    • menorel
      január 17, 2011 - 1:32 du.

      Igen közel van a kiadás? Időről-időre meg tudtok lepni 🙂

    • január 17, 2011 - 5:00 du.

      Kevés? Miiiii? Írj jobbat!

  12. január 17, 2011 - 1:37 du.

    Biztosan koreára gondolt 🙂

  13. Sanyi
    január 17, 2011 - 1:48 du.

    Elite mobok mennek rangerrel soloban is de csak lassan:) Csak odaig volt turelmem elolvasni bocsi fafe:D

  14. Xhator
    január 17, 2011 - 1:57 du.

    Kiadás után közvetlenül a játék nem fogja tartalmazni a teljes endgamet. Ez telőre megmondták. Valamint nem csak a PVP a játék lényege gondolj csak a PVE szerverekre.

  15. Liri
    január 17, 2011 - 2:00 du.

    Szerintem is nyugodtan jöhetnek az újabb beszámolók és igen főleg a saját benyomások lehetnek érdekesek, illetve a kasztok. Engem baromira érdekelne hogy a balance mennyire kiegyenlített, de amíg nincsenek a kasztokról infok ez nem nagyon derül ki 🙂

    • Tanus
      január 17, 2011 - 2:50 du.

      Igen, főleg pvp és a kasztos élmények érdekelnének mááár!:)

  16. január 17, 2011 - 2:32 du.

    Jézusom Fafee!!!!!! Szép ki összefoglaló mit ne mondjak 😀 xDDD

  17. Sanyi
    január 17, 2011 - 6:21 du.

    menorel :
    Pont most tartok itt, feltett szándékom, hogy nem fogok megcsinálni egyetlen elit küldetést sem és megpróbálok tovább jutni soloban. Ha tényleg tovább lehet jutni, akkor meg fogom azt osztani veletek, ha nem… hát azt is

    biztos hogy tovabb lehet jutni mert en is tovabbjutottam. Ugyhogy ha neadjisten neked ez nem sikerul, az meg nem azt jelenti, hogy nem lehet:)

    • menorel
      január 17, 2011 - 6:23 du.

      Meglátjuk 😉

  18. Delebriel
    január 17, 2011 - 9:53 du.

    Jó ki leírás. Most már tényleg csak egy PvP-s beszámoló hiányzik. Mennyire van rá lehetőség egyáltalán, stb. Mondjuk gondolom kis szinten még nem lesz annyi lehetőség rá, mint a legmagasabb szinten LIVE-ben.

  19. Chiccoo
    január 17, 2011 - 9:57 du.

    nem is volt ez olyan hosszú! 😀 állok is neki a másiknak! 😀 thx! jó cucc 😉

  20. fafee
    január 17, 2011 - 11:27 du.

    PvPből az ember annyit lát hogy van olyan NPC, akinek a “guildjében” látható az 5:5 illetve a 10:10. Nyilván emberi nyelven ez a 5vs5 illetve 10vs10 battlegroundok “beportáló” embere, de 36-os vagyok és nem tudok vele beszélni, illetve tudok, de csak egy standard csingcsung mondat a mondanivalója.

    Amúgy, én a Solo questek elfogyásába a repeatable questeket NEM vettem bele, ha ez nem lett volna tiszta. Mire azokat 100-szor megcsinálod bőven meg lesz bármilyen szint egyedül is, de nálam az grind, repeatable quest és a quest nekem nem ugyanaz.

    • menorel
      január 18, 2011 - 12:16 de.

      lvl40-től lehetne battlefieldekre menni. a quest != grinddel egyet értünk én is erre leszek kiváncsi.

  21. Sanyi
    január 18, 2011 - 2:36 de.

    egy biztos 35 utan eleg eroteljes lesz az elitezes. Most kezdem el erezni hogy fogynak a solo kuldik. 35 alatt nem volt kulonosebb gondom, bar valoban letoltunk par elites kuldit fafeval 2en. Ha nem lennek egy lusta kocka szar en is irnek rangerrol dehat sajna az vagyok. Bar ahogy latom fafe kolega elegge termekeny xD

  22. Sagrath
    január 18, 2011 - 9:18 de.

    Már irtátok előzetesben hogy lessz lehetőség PVP re már alacsonyabb szinten is.Sőt Pve szervereken is.1vs 1 ben az hogy működik illetve probálta e már valaki beverni valakinek az arcát csak úgy poénból???Ez azért is lenne érdekes ha tesztelnétek kicsit, hogy láthassuk azt milyen büntetésekkel jár ha véletlenűl egy alacsonyabb karit versz be illetve milyen előnyökkel járhat az ha náladnál magasabb karit alázol be???Ez is nagyon érdekelne:)Azért a nagy kiváncsiság részemről mert nem szeretnék gank festbe csöppenni mint aionban.És ha esetleg nem lenne elég súlyos a büntetés/pénzkidobás vagy azok a visszaállitó dolgok amik leszedik a debuffokat túlontúl drágák akkor szerintem nem biztos hogy nagyon érdekelni fogja az embereket ha alacsonnyabb karikra mennek rá.Mivel ha jól értem azért elég szépen lehet moneyt csinálni a játékban 🙂
    És várjuk a class beszámolókat is a ti szemszögetekből 🙂

  23. január 18, 2011 - 11:27 de.

    attys nem a leirásra mondtam hogy kevés,hanem a game tartalmára. Egyenlüre a grafon meg az irányitáson kivül semmi egetverö ujdonság nincsen erre gondoltam hogy még kevés,és várnám az endgame tartalmat.Amugy Meno,nemtudom mi volt ezen meglpö hogy aztmondtam közel a kiadás,jelenleg az OB folyik nem?OB után ha nemtévedek már fellövik élesbe,de persze lehet elöröl kezdik majd a CBket 1töl 200000…ig:DD

  1. május 6, 2011 - 5:55 du.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s