Kezdőlap > TERA Online > kOBT – Első este

kOBT – Első este

Csak röviden, mert eléggé szenvedek még…

Nagyon látványosat fejlődött a játék az elmúlt hetekben a kCBT#4 óta. Látszik, hogy temérdek teszt visszajelzést kaptak, amiket meg is csináltak. Amik látványosabbak:

  • Sokkal jobban lehet cancelezni a meglévő attack animációkat, mint korábban. Így tényleg sokkal könnyebben lehet csata közben reagálni a dolgokra.
  • Az inventory sokkal okosabb lett. Függően attól, hogy éppen milyen akcióra akarod használni az inventory-t (pl. felvenni egy ruhát, eladni cuccokat, stb.) szépen elkékülnek azok az itemek, amiket éppen akkor nem tudsz használni.
  • Az Achievement panel nagyon látványos kell a korábbi csúnyácska állapotához képest.
  • Most már az itemek ikonján is látszik annak a ‘rarity’-je. Tehát hogy mennyire ritka (zöld, kék, lila, stb.) Ezt egy pici ikon mutatja a bal felső sarokban.

Hangulat: Majd persze ezt mindenki maga is kifejti, főleg ha nem ért vele egyet, de az első este szerintem nagyon jó hangulatban telt. Az egyik játékos sajnos nem jutott el a kOBT-ig sem, mert az accountját kibannolták, de mindenki más átcsúszott a rostán. Ezt az egy incidenst leszámítva leginkább arról szólt az este, hogy kinek mennyire erős a gépe a játékhoz vagy éppen kinek mit kéne rajta fejlesztenie, hogy max grafikán is elfusson, mert ‘max grafikán annyira szép….’. Nem tudok olyan emberről, aki az első néhány perc után bedobta volna a törülközőt a koreai nyelv, vagy akár maga a játék miatt.

A legtöbben éjfél, hajnali egyig tolták, az átlag szintek ekkor lvl7-8 körül voltak. Most reggelre még néhányan rákockultak a dologra és már van jónéhány lvl12-13-as karakter is a guildben.

A tovább után még néhány gondolat ami elsőre nem jutott eszemben:

update#1: – A channeleknél színekkel jelöli, hogy melyik channel mennyire telített. (zöldtől-pirosig)


Kategóriák:TERA Online Címke:
  1. attyspocak
    január 11, 2011 - 1:06 du.

    Nekem hajnal egy óráig lvl 8 lett meg. TS-t figyeltem, de nem túl jó, úgy, hogy nem tudok beszélni miki hiba miatt. Ha egy szerveren lennénk, még maradnék TS-en, de így nem sok értelmét látom. A game full felbonátson közepesnél kicsit erősebb beállításokkal simán, lagg és akadás nélkül futott mindvágig egy AMD X2 5600 procival két Giga 800-as dual rammal. 8800 GS egy gigás VGA karival. Az irányítás tetszuik, bár van mit szokni még. A ranger kiválóan navigálható, elkerülhetőek a mobok, de cserébe célozni kell.
    Ja! Most is szedett le fájlokat a kliensre a launhcer.

  2. Goren
    január 11, 2011 - 1:12 du.

    A gépigény az engem is érdekelne úgyhogy akinek futott normális fps en max grafikán és megosztanák a konfigját annak nagyon megköszönném.
    nekem
    Intel E8400 as processzorom van 3000 mhz-n (oc val 3870mhz-n)
    4 giga Geil evo one DDR3 as ramom van
    HD5770 es videokártya 1 gb rammal
    Ez az Aion siegek alatt 20-30 fps körül tarotta bekapcsolt karaktermodelleknél (a grafika fullon volt esetleg csak az árnyékokat vettem ke) medium grafikon frapselni is tudtam.
    Ez szerintetek elég lesz vagy újítani kéne rajta valamit? (remélem nem kell)

    • Lacci
      január 12, 2011 - 12:17 du.

      Nekem 2magos AMD athlon 7750 vagy valami ilyesmi ati radeon hd4850 videókari és 3gb ram van.Elvileg full garfon megy bár a koreai szövegen nem egyszerű eligazodni.
      Ha bemész a városba akkor az npc-k először csak szürke textúrák, de hamar betöltenek,ha megállsz 1 pillanatra.Na meg az ha sokan vagyunk 1 környéken akkor a játékosoknak is csak a nevét látod először.Jól meg van oldva, hogy ne laggolj a grafika miatt.

  3. rekotye
    január 11, 2011 - 2:35 du.

    ‘max grafikán annyira szép….’. ííígy van… 😀
    @Goren…. sztem nagyon szupi géped van, el fog futni maxon az… 🙂

    • nithaex
      január 11, 2011 - 4:09 du.

      Ezzel csak egyet tudok érteni. Talán európain megnézem kicsit kisebb felbontáson i smajd, de itt megfelelő az 1920-1080 és olyan 4-es átlaggal ha 5-ös a skála 😀 Szaggatást, laggot nem tapasztaltam de nagy városban még nem jártam.
      Nekem este az tetszett mikor a lvl 5-ös fát kellett küldiben leverni és vártunk rá vagy 20-an. Party ugye esélytelen koreaiakkal, így megpróbáltuk erőből betagelni a mobot 😀 5-ik próbára miénk lett a kill 😛 SLAYER POWA! 😀

  4. attyspocak
    január 11, 2011 - 2:59 du.

    Pocak néven engedett másodfik karit létrehozni a Bahar (바하르) szereren, de a weboldalon nem igen hinném, hogy sikerült jelentkeznem a Fearless guildbe, mert ott az első karit látom csak, hiába választottam ki a Bahar-t és a Fearless klánt.

  5. Tyron
    január 11, 2011 - 5:32 du.

    Kezd az agyvérzés kerülgetni ,hogy miután 12n kiszabadultam island of dawnról, nem tudom merre tovább.

    Találtam már 29es mobokat, 19eseket, meg 15ket is, de 12-14 körülieket sehol…. Minden irányba nem mentem el a városon kívül, mert futva+chargeolgatva is elbaszott nagy a map és mire kinézek valahova, már teljesen kivagyok. Most portoloképpen vissza IoD-ra 11eseket trainelgetni. Jobb ötletem nincs.

    • menorel
      január 11, 2011 - 5:48 du.

      Tyron: Velkikából repülj el Arcadiába (észak felé az első pezagus útvonat). Az a következő terület, ahol lvl11+-os küldtések és mobok vannak.)

  6. január 11, 2011 - 5:35 du.

    Az első este tényleg nagyon király volt 😀 Tök jól összejött minden…nem volt egy baki sem és még jókat is nevettünk 😀 Úgy érzem euCBT-n már részt tudok venni én is veletek. Nagyon jó kis Guild lett 😛

  7. január 11, 2011 - 5:49 du.

    Jelentem, nemsokára lvl20 (még úgy 50-60k xp kell, de most kicsit pihi van).
    Tyron: kezdőterületről elmész a griffel ugye a fővárosban. Ott én nem csináltam semmi mást csak a kampány küldetést vittem végig. A legvégén oda kell menni a repülő tehenes emberhez, és el kell repülni vele (csak 1 helyre lehet).
    Egy zöldes erdős részhez fogsz érni, ott kell továbbfejlődni lvl11 -12től.
    Amúgy livestreamet érdemes megnézegetni, kb. végig ott van az egész szintezésem egész 19ig

  8. Delebriel
    január 11, 2011 - 5:53 du.

    Szerintetek ezen elfut majd majdnem maxon? (Nekem nem kell élsimítás meg ultra árnyék, az csak izzasztja a gépet)

    Intel(R) Core(TM)2 Duo CPU E7400 v 2,80GHz
    4Gb RAM
    ATI Radeon HD 4770 (PCIE 2.0 512Mb)

    Főleg StarCraft 2-zni szoktam rajta, azt simán viszi Max grafikán, illetve eddig még egy új játék se akadt max grafon (A CoD-Black Ops egy kicsit, de az el volt cseszve az 1.0-ás)

    • Delebriel
      január 11, 2011 - 5:59 du.

      Ja és a max felbontás 1440×900 , többet nem bír a monitorom.

  9. január 11, 2011 - 8:48 du.

    KB úgy fog menni mint nekem.
    Ha nincs túl sok npc/pc (játékos) akkor simán 40-50 fps-el megy, szaggatásmentes, max grafikán (1680×1050).

    • Delebriel
      január 11, 2011 - 9:12 du.

      Az megfelel. 😀

  10. fafee
    január 11, 2011 - 10:21 du.

    Én jól rákeféltem az első instanceban, mert vagy a wipeom miatt (elsőre kicsivel többet vártam az NPC “segitségtől”) vagy egyszerű bug miatt nem kaptam meg a bossért a killt, hiába fektettem el másodszorra, és sehogy nem birtam rávenni az instanceot a resetelsére, kénytelen kelletlen egy sorcerert is elvittem odáig reggelre, aztán addigra megvolt a reset (amit most végülis nemtok h mennyi idő) és sikerült kiszabadtanom a slayeremet a kezdő zónából, aki most 21-es. A narancs questek befejezése nélkül senki ne menjen tovább, a slayerrel én átrepültem először kinomba, de akkor semmi iránymutatást, sőt sárga questet se találsz, hiába lenne szinted hozzá.
    Öszintén rosszabbra számitottam a nyelvi nehézségek miatt, de nincs uj a nap alatt, gyakorlatilag minden quest kitalálható más MMOs tapasztalatokkal meg föleg. Mondjuk szivesen venném ha tudnám melyik scroll, meg fegyoba/páncélba rakhato tütüke mit ad, mert jelenleg random veszek mindig 3at ha arra járok 😀
    Slayerrel elkezdtem lifestealelni egyszercsak (sztem L20kor) igy elég durci már, csak néha pakolhatná gyorsabban is a 70 kilos kardját a vasággyal 50kilos kari, mer meg lehet öszülni az ugrálós moboknál.

  11. Tyron
    január 11, 2011 - 11:07 du.

    enchant köveknél dettó ugyanez van 😀 Randomra kiválasztottam valamelyiket, aztán abból raktam a fegyverbe 🙂

    Pluszolás az még mindig rejtély számomra.

    campaign quest… 😀 Hát igen. A questelést mindig is gyűlöltem, ezért elég későn kezdtem neki a narancs questeknek. Alap területen elvittem addig, amiután már nem volt sem narancs kérdőjel, sem felkiáltójel, aztán abbahagytam, mert fogalmam sincs, hogy mit kell csinálni.

    Instanceot még kívülről sem láttam a gameban 🙂 Csak megyek, keresem a szintemben lévő mobokat meg a körülöttük levő npcket questekért (amik valóban a szokásosak: ölj meg 5-1233123 mobot, kísérgetős, üzenet ádadós, etc) és kb ennyi.

    A másik lelki fájdalmam, az a broker. Igaz, egyszer mentem oda hozzá a fővárosban, akkor átnéztem az egészet, de akkor nem sikerült rájönni, hogy a kívánt tárgyat hogy a rákba lehet megvenni… Akármelyik lehetőségre kattintottam a tárgy mellett, nem került az inventoryba. És most már ideje lenne egy új fegyvernek, mert minden kiesik, csak a lance nem.

    • Tanus
      január 12, 2011 - 8:46 de.

      …”questekért (amik valóban a szokásosak: ölj meg 5-1233123 mobot, kísérgetős, üzenet ádadós, etc) és kb ennyi.”..

      Hát akkor látom nincs a nap alatt..:) BÁr eddig minden nagy MMO előtt ellövik ezt, hogy ilyen nem lesz itt, mert h az milyen unalmas stbstb….:) Nincs új a nap alatt..:)

      • attyspocak
        január 12, 2011 - 1:57 du.

        Tanus: Nem neked és nem vita kedvéért írtam.

    • attyspocak
      január 12, 2011 - 9:04 de.

      Bár én még csak 15-ös vagyok, de egy fegyvert kampányküldiért kaptam 12 körül, aztán egy ölj meg 14 mobot küldi is fegyvert adott. Nekem íjat, gondolom, mindenkinek azt, ami a kasztjának megfelelő.
      Minden vitaindítási szándék nélkül: MMORPG-k esetében mit vártok? Ne legyen küldetés? Akkor mi legyen? Grindfest? Szerény (tényleg szerény, ez csak a harmadik mmo-m) tapasztalataim szerint a grindfestet utálja, és sokkal inkább a küldiket preferálja a “nyugati” kultúrkörbe tartozó játékosok körében. Persze izlések és pofonok.

      • Tanus
        január 12, 2011 - 12:21 du.

        Látom totálisan félreértettél…nem beszéltem egy szóval sem grindfestről, másodszor pedig quest párti vagyok én is, csak a questek típusáról beszéltem.. Minden mmo hype-nál ellövik ezt hogy ilyenek nem lesznek, hogy ölj meg ennyit, szedj össze annyit etc.. Eddig talán csak a GW2 a dinamikus küldikkel ígérhet ebben valós változást..

  12. attyspocak
    január 11, 2011 - 11:34 du.

    Ma délben új karit kezdtem a Bahar szerón Pocak néven, amivel az első 6-8 sdzint laza volt a tegnapi tapasztalatokkal, aztán (szolóban voltam) jött az a utolsók közt lévő kampány küldi az instával. Egy papot tett mellém az insta, amivel elég simán lelövöldöztem a boss-t. Sárga sima küldik közül az XP-re és az ajándékra figyelek. Pl. ma utolsónak (elég tré helyen, ahol egymásba lógnak az agrok) 14 mobért egy kava íjat kaptam az XP-n felül.
    A lényeg, 12 óra alatt a lvl 15 megoldható egyedül is, bár nyilván jobb partival.

  13. január 12, 2011 - 8:37 de.

    fafee, a lvl20-21es narancs camp.q-ról beszélsz, a hozzátartozó sima questekkel, amik szintén azokhoz a nagy lvl20 gyík/hüllő elitekhez mutatnak, meg vmi instába?
    Hányan csináltátok meg ketten? Én még várom a többieket, addig elsétáltam vmerre ott az első zöldes területen lefelé, és van 1-2 quest elszórva, nekem is tegnap lett meg a 21…

  14. fafee
    január 12, 2011 - 8:48 de.

    Nem-Nem, a kezdő hely instanceáról beszéltem, de azt is tudom amiről Te beszélsz, oda én a quest nélkül akartam egyedül bemenni (mert akkor álltam ott) és nem engedte (vagy mert nem volt Q vagy mert ide már nem is lehet egyedül (ai kokkokkal) bemenni).
    Amugy a narancs Q megy tovább, ezt szerintem nem abszolut kötelező megcsinálni, pont az instance mivolta miatt, engem legalábbis visszaküldött a faluba is egy másik (narancs)kérdőjellel, ami most egy uj zonába folytatódott.

  15. number361
    január 12, 2011 - 10:17 de.

    Üdvözletem!

    Bejuttni már nem tudok a játékba gondolom, kár érte, kipróbáltam volna. Egy szót se tudok koreaiul, valamint nem vagyok éppen koreai lakos szóval ez kilőve most. A játékot már kezdetek óta figyelem és kifejezetten örülök, hogy már most alakult egy magyar klán.

    Amennyiben egyszer el fog indulni az EU OB, akkor csatlakozok szerintem hozzátok.
    A gépem biztos bírni fogja akár Full HD-n is (HD5850 elviszi tutira szerintem. Idáig nem volt játék amit akár szerverként futattva full hd-n ne tudtam volna nyomni minimum 60 FPS-el)

  16. Siedrenn
    január 12, 2011 - 10:46 de.

    Hello mindenki!

    Épp tegnap sikerült ráakadnom erre a blogra, szépen lassan vissza is olvasgattam ez eddigi bejegyzések nagy részét. Hát, egy idő óta figyelem ezt a gyöngyszemet, eddig nálam benne van a top 4 ‘must have’ mmo-ban. Lancer/Warrior/Sorcerer karikat fogok indtani, ebben a sorrendben. Akik benne vannak a koreai bétában azoknak nagyon sok sikert, érezzék jól magukat,és lássanak el bennünket minél több fincsi infóval:)

    Amúgy nagyon remélem, ezzel nem lesz akkora befürdés, mint Aionnal. Bár itt már talán kisebbek is az elvárásaim.

    • Tanus
      január 12, 2011 - 12:18 du.

      remélem én is…:) bár ahogy olvashattuk vmelyik hozzászólásnál a questek többsége ugyan az mint amit eddig megszoktunk.. talán az instancolt küldik dobnak valamelyest. Graf mindenképp lenyűgöző, és az új harcrendszer, ill a politik. rendszertől várok még sokat. Talán ezek amik egyediek eddig számorma a játékban..

      • nithaex
        január 12, 2011 - 1:07 du.

        A kezdő területek questjei nagyon tetszettek. Nekem mint régi motoros MMO-snak nem volt nehéz még koreaiul olvasva sem megcsinálni, de tetszik ahogy ilyen tutorial szerűen végigvezetnek a játékon az első pár szintben.

  17. menorel
    január 12, 2011 - 1:41 du.

    Tanus: Tetszik, ahol belekapaszkodsz egy-egy negatívabb gondolatba és utána azt hurcolod végig commenteken keresztül. No nembaj, majd a mai összefoglalóban külön kitérünk az eddigi quest tapasztalatokra. Koránt sem annyira rossz a helyzet, mint ahogy azt megpróbálod bemutatni 😉

    • Liri
      január 12, 2011 - 1:56 du.

      “mai összefoglalóban” – ez jól hangzik, mert egyenlőre mindenki magasabb csúcsokra tör és nem nagyon csepegtetik az infot, a livestreamen nincs komment, de a beszédet is nehezen érteni a játék hangjától 🙂

      Érdekelnének kicsit bővebben is az első benyomások az újoncoktól.Azon kívül hogy “k***a jó”, nagyon jó,eszméletlen …stb 🙂

      • attyspocak
        január 12, 2011 - 3:14 du.

        Én nem vagyok nagy szerkesztő, író egyén, de tettem fel képeket:
        http://goo.gl/a1N8V

      • menorel
        január 12, 2011 - 3:27 du.

        Jön hamarosan az összefoglaló. Csak ma meglepett a fedex futás és végre meghozott egy csomagot, amit már nagyon régóta vártam. Jelentem én már teljesen fel vagyok készülve a TERA-ra, megjött az új notebook 🙂

      • Lacci
        január 12, 2011 - 4:02 du.

        Nem igazán megy nekem sem az a megfogalmazós dolog,de lehet megemberelem magam.Addig viszont írók pár sort ide:
        A játék tényleg nagyon szép,ami feltűnt,hogy a ruhákon a ránc az tényleg ránc és be lehet nézni a gallér alá, a ruha egyes részei jól elkülönülnek egymástól,ezek nem csak szépen oda festett dolgok.
        A menűben jól el lehet igazodni, még a koreai nyelv ellenére is viszonylag hamar megtaláltuk a fontosabb funkciókat, bár ezen a téren sok kitapasztalni való van még.

        Az irányítást meg kell szokni, de kellemesen csalódtam.Aggódtam, hogy nincs klikk to move és mennyire lesz kénylemes, mozgás közben a a skillek után nyulkálni míg nyomom a w,de amint neki állsz 1 csoportnak nem kell okvetlenül használni a mozgatásra szolgáló gombokat,csak fordulni kell és nyomni a skilleket.Bár EU éles indulásra valószínű beszerzek a 1 sokgombos egeret:).

        Human warriort csináltam, a kaszt hozza amit elvártam tőle,pörgős és jól lehet ölni vele ölni,bár a hp azért fogy a light ruha miatt.
        A 10 szinten lévő küldis instába is viszonylag könnyen boldogultam.’ szer kellet körbe rohangálnom míg a bandage teszi dolgát,de a következő nekifutásnál végeztem vele.

        1 valamivel szemben vannak egyenlőre, fenntartásaim: Nem kell partyzni, simán boldogul az ember egyedül remélem ez változni fog magasabb szinten és lesznek olyan vadászterületek, küldetések ahol igénybe kell vennem a klántársaim segítségét, elvégre ez 1 multi player játék.

    • Tanus
      január 12, 2011 - 6:03 du.

      nem próbálok semmit sem bemutatni… csak a hallottak alapján értékelek, saját tapasztalat lesz a mérvadó… Neked is általában sikerül a lényeget megfogni..:)

      • menorel
        január 12, 2011 - 7:26 du.

        Ilyenek vagyunk mi 🙂

  18. Bardock
    január 12, 2011 - 2:30 du.

    Hello itt a Game play videóóóóóóó 😀 lessétek meg

    • Tanus
      január 12, 2011 - 6:04 du.

      jó kis vid lett köszi!!:D

  19. Tyron
    január 12, 2011 - 5:44 du.

    Beestem a város texturái alá a semmibe, ott próbálok kiutat találni a végtelen masszában… Hihetetlen, hogy pont én szopom be.

    Van valami /unstuck szerű cucc a gameban?

    http://img140.imageshack.us/f/terascreenshot201101121.png/

    Találtam egy lépcsőt ami felvihetne, ha nem lenne befalazva a vége… 😀

  20. Tyron
    január 12, 2011 - 5:47 du.

    A legfontosabbat pont kihagytam. Sem a scrollt, sem a skillt (teleport) nem engedi használni.

    • menorel
      január 12, 2011 - 7:26 du.

      Aszem a gyorstalpaló első részében találtam a menüben egy olyan opciót, ami pont az unstuckra való. Próbáld meg azt.

  21. Tyron
    január 12, 2011 - 7:58 du.

    Köszi Meno,közben megoldottam. Ahányszor ugrottam egyet, a karakterem zuhant továbbkb 5 relog után kimentem cigizni, aztán utána még 1 relogra visszarakott a város közepére. Pedig már pont készültem új karit csinálni a Baharra.

    Kicsit erőltetett egyedül a Mistrelen, de startkor nem volt türelmem új karit csinálni Baharra, elkapott a gépszíj és végül itt ragadtam. Esetleg valaki más, aki itt van?

  22. január 12, 2011 - 9:01 du.

    Pedig érdemes lenne átjönni. Késöbb nagy szükség lesz partyra.

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s