Archívum

Archive for 2010. november

koreai stress test, cbt4, zárt béta élmények – Cori összefoglalója

november 30, 2010 52 hozzászólás

Tegnap véget ért a koreai tesztelés és eljött az ideje, hogy billentyűt ragadva összefoglaljam 4 nap eseményeit, tapasztalatait meg még ami maradt. Igyekszem mindenre kitérni, már amit megtapasztaltam. Hogy is szokták szépen ángolosan mondani, wall of text (de tényleg) következik a hajtás után.

Bővebben…

Class bemutatók a KCBT#4-ről

november 30, 2010 5 hozzászólás

Az Olasz érdekeltségű Renegade Angels Clan 5 tagja is bejutott az utolsó koreai zárt bétára és egyenként kipróbáltak egy-egy class-t. A szintezés és PVE content mellett belekóstoltak a PVP-be is. A TeraFans-en megjelent cikk alapján az érdeklődők kaphatnak egy-egy személyes véleményt a Lancer, Berserker, Mystic, Slayer és Sorcerer classokról. Igazából egyik leírás sem annyira epikus, hogy a lefordításával vesződjek, de ettül függetlenül a felsorolt classok addictjainak esetleg érdekes lehet elovasni ezeket. Kellemes bogarászást.

Cori kalandozásai – TERA KR Stress Test – második nap

november 29, 2010 9 hozzászólás

Újabb méretes galériát találtok a tovább után, ezeket a képeket Cori a második napon rögzítette és válogatta ki. Elhagyva Island of Dawn-t a képek Velikában és az Árkádia első questhubjai körül készültek. Kellemes szórakozást a képek kapcsán. Ha bármilyen kérdésed merülne fel a látottak kapcsán, akkor jöhetnek a kérdések commentben…

Bővebben…

Kategóriák:TERA Online Címke: , , ,

Közkívánatra: Priest videók…

november 29, 2010 36 hozzászólás

… lennének itt, ha lennének, de nincs egy darab sem. Találtam egy darab solo priest videót, de abban csak ugrándozik össze-vissza az Elin priest, mintha gedrogozták volna. Találtam viszont három darab olyan videót, amiben a Priest partyban van és úgy osztják a bossokat. Egyelőre érjétek be ennyivel:

Kategóriák:VideoBlog Címke: , ,

Tera KR CBT#4 – Island of Dawn end instance

november 29, 2010 17 hozzászólás

Az Island of Dawn küldetéssorozat végén egy instanceba kerülsz, ahol meg kell ölni egy mutáns sárkány szerű lényt, ha soloban lépsz az instanceba, akkor NPC helpereket kapsz. Alapvetően a helperek buták, de jól lehet őket irányítani a mozgásoddal. Soloban az endboss alapvetően arról szól, hogy mennyire tudod használni az evade képességeidet, légy bármelyik class tagja is. Én ezt nyilván benéztem, úgyhogy be is wipeoltam. Egybéként a questért egy-egy nagyon tápos töld fegyvert és ha jól emlékszem, akkor zöld ruhát kaphatsz. Ezen kívül az instance mobokból eshet egyéb loot is (nekem pl. esett egy gyűrű, ez rajta is van a videón), gondolom a főboss is dob fat lootot, de ezt nyilván nem láthattam 🙂

Kategóriák:VideoBlog Címke: ,

TERA KR (Stress Test) CBT#4 – Off

november 28, 2010 14 hozzászólás

18:00-kor véget ért a TERA Stress Test harmadik napja, most elmentek a devek/üzemeltetők kicsit pihenni. Holnap még lesz egy 12 órás session, viszont mivel jómagam holnap melózok, ezért nekem ezzel véget ért az utolsó koreai zártkörű béta. Leszámítva a GamesCom-on elköltött néhány 10 perces gameplay-t, az FGT#1 óta (tavaly december) ez volt az első alkalom, hogy újra tudtam ‘komolyabban’ játszani a játékkal. Péntek reggel óta összevissza kb 12-14 órát játszhattam a játékkal. Ezen idő alatt lvl11-ig jutottam, bár legkevésbé sem volt célom a feltétel nélküli szintezés. Sokkal inkább végre ki akartam jutni Island of Dawnról és szétnézni a nagyvilágba. Velika mellett bebarangoltam Archadia nagy részét is. Ma – a sok-sok screenshot mellett- sikerült néhány videót is rögzítenem. Hamarosan ezek is elérhetők lesznek és a jövőhét folyamán a képeket is folyamatosan ki fogom pakolgatni. Cori még a holnapi napot is végig fogja kockulni, de talán holnap délután rászánja ő is magát és készít egy szép kerek összefoglalót.

Hogy mire volt nekem jó ez a teszt? Az elmúlt hónapokban próbáltam maximálisan a tökéletes TERA fan képét sugallni, de azért ott voltak a fejemben az óriási kérdőjelek a játékkal kapcsolatban. Talán sokan tudjátok, hogy az első kipróbálás után én leírtam a játékot és több mint fél évnek kellett eltelnie, hogy újra foglalkozni akarjak vele. Most ez a teszt a részemről nagyon pozitívan zárult, ráadásul a kérdőjelek nagy részét is sikerült kipucolni. Persze azért még maradt néhány. A jövőhét folyamán – ahogy időm engedi – megosztom majd veletek is ezeket a kérdőjeleket. Most viszont végre ‘Off’, megyek pihenni!

Kategóriák:Blog Címke: , ,

Craftolás a TERA-ban

november 28, 2010 3 hozzászólás

Gondolom néhány olvasót igencsak érdekel, hogy miként is néz ki a craftolás a TERA-ban. Az alábbi youtube videó ezt mutatja be. Komoly meglepetésre nem kell számítani, kb úgy néz ki mint bármelyik MMO-ban. Annyit talán elmondok – gondolom sokak megkönnyebbülésére – hogy sem crit craft, sem craft fail nincs TERA-ban. Mivel nincs crit craft , így a craftolás single-pass-os. Craftolni egyébként Velika városának megfelelő részén lehet. Részletek a videóban:

Kategóriák:VideoBlog Címke: ,