Kezdőlap > Egyéb > Enhancement Crystal fejlesztések

Enhancement Crystal fejlesztések

szeptember 29, 2010 Hozzászólás Go to comments

A minap – elég hosszú hallgatás után végre a koreai (BHS) siteon is megjelent valami újdonság, remélem ez már a kezdete lesz a GStar warmupnak, és legalább tőlük özönleni fognak a hírek. Corival már délután elkezdtük silabizálni a megjelent infókat, de csak most este jelent meg az első angol forrás, így csak most lehetünk biztosak abban, hogy vajon jófelé tapogatóztunk-e. Nos nézzük – a korábbi Enhancement Crystal panelen jelzett igényeket milyen módon implementálta a BHS:

(*** Fontos, hogy az alábbi anyag egy ‘kedvcsináló’, tehát véletlenül sem ad teljes képet a rendszerről, mindösszesen csak néhány érdekes támpontot, hogy mivel is fogunk találkozni a végleges játékban. A kristályok is csak minták…)

Áttekintés

Az Enhancement Crystal-ok a fegyverhez és a felszereléshez kapcsolódnak és lehetővé teszik ,hogy egyedivé tedd vele a karaktered. Azonban ha meghalsz, akkor van egy kis esélye annak, hogy egyik-másik megsemmisül. Az Enhancement Crystalokat szabadon lehet cserélgetni, azonban a cserénél/eltávolításnál szintén van esély rá, hogy a kő megsemmisül.

Kristályok típusai

A Crystalok típusa egyrészt attól függ, hogy azt fegyverhez avagy armorhoz socketeled. Az egyes crystaloknak számos szintje van, a magasabb szintű kristály természetesen erősebb hatást is vált ki.
(Csak néhány példa a korábbról már ismert normál kristályokra)

  • Növeli a maximális HP-t
  • Növeli a maximális MP-t
  • 5 másodpercenként X HP-t tölt vissza
  • 5 másodpercenként X MP-t tölt vissza
  • X% eséllyel tölt vissza neked Y mennyiségű HP-t, ha sikeresen megütsz egy ellenfelet.
  • X% eséllyel tölt ivssza neked Y mennyiségű MP-t, ha megüt téged egy ellenfél.
  • Minden védelmi osztály értékét megnöveli X értékkel.
  • A védelmet növeli meg X értékkel.
  • A támadást növeli meg X értékkel.
  • A non-combat futási sebességet növeli X értékkel.

Álapot függő Kristályok
Bekerültek a játékba speciális ‘állapot függő’ kristályok is, amelyek bizonyos esetekben fejtik ki a hatásukat. Néhány példa:

  • Knockdown – Az ilyen kristályok csak akkor fejtik ki a hatásukat, ha az ellenfél hátralökésre került.
  • Rear Attack – Az ilyen kristályok csak akkor fejtik ki a hatásukat, ha meg tudod ütni az ellenfél hátát.
  • Enrage – Az ilyen kristályok csak akkor fejtik ki a hatásukat, ha megtámadsz vagy megtámad téged egy olyan mob ami ‘enraged’ állapotba került. Ha az ellenfél ‘enraged’ állapotba kerül, akkor gyorsabban mozog és nagyobbakat is üt.

A szörny méretétől függő Kristályok
A Teraban a szörnyetegek azok mérete alapján kerülnek besorolásra külön-külön kategóriákba. Bizonyos Crystalok csak abban az esetben aktiválódnak, ha a megfelelő méret kategóriájú mobot ütöd. Függően attól, hogy milyen típusú mobbal kell küzdened szabadon át tudod variálni a kristályaidat, hogy a legjobb hatást érd el. (*** Mi is ez a méret dolog? Legfőképpen jó kérdés. Eddig annyit tudtunk, hogy kétféle mob van: ‘normál’ és ‘party’. Lehetséges, hogy a normál lenne a ‘kicsi’ és a party mob pedig a ‘medium’? Ez egyelőre jó kérdés)

Kis szörnyek:
Posted ImageSlaughter of the Grandeur – Növeli a bevitt sebzést kicsi besorolású mobok esetén.

Közepes szörnyek:
Posted ImageThe Power of the Challenger – Ha megtámadsz egy közepes szörnyet, akkor esélyed van rá, hogy egy védelmező shield generálódik körülötted.
Posted ImageWrath of the Challenger – Növeli a bevitt sebzést a közepes besrolású mobok esetén.

Néhány class-specifikus Enhancement Crystal

Kristályok, amelyek jók lehetnek a Warriornak: (*** Hoppá! Class specifikus kristályok???)

Posted ImageBlessing of Salvation – Bizonyos eséllyel védelmező shield generálódik harc közben
Posted ImageSpeed of Battle – Növeli a sebességet harc közben

Egy példa a 'protecting shield' aktiválódására.


A shield elnyel egy bizonyos mennyiségű sebzést.

(***szerk. by Cori: kibővíteném a posztot a többi bemutatott kristállyal. Fontos megjegyezni, hogy ez csak néhány a sok-sok kristályból, melyeket a különböző kasztokhoz szabtak.)

Kristályok, amelyek jók lehetnek a Lancernek:

Posted Image50%-os eséllyel némi HP regenerálódik, ha megsebezted a mobot
Posted ImageFolyamatos HP regenerálódás (HoT)


Kristályok, amelyek jók lehetnek a Slayernek:

Posted ImageMegnövelt sebzés hátbatámadás esetén
Posted ImageMegnövelt sebzés, ha téged támadtak hátba

Különböző sebzés elölről és hátbatámadáskor.

Kristályok, amelyek jók lehetnek a Berserkernek:

Posted ImageMegnövelt sebzés, ha kevesebb, mint 50%-on áll a HP-d
Posted ImageMegnövelt critical hit, ha kevesebb, mint 50%-on áll a HP-d

Alacsony HP esetén minden támadás ereje megnő.

Kristályok, amelyek jók lehetnek az Archernek:

Posted ImageMegnövelt sebzés, ha az ellenfél knockdown állapotban van
Posted ImageKnockdown állapotban lévő ellenfeler megmérgezi

A kiütött ellenfélnek szép sebzést vihetünk be.

Kristályok, amelyek jók lehetnek a Sorcerernek:

Posted ImageMegnöveli a maximum MP mennyiségét
Posted ImageHa critical hit sebzést viszel be, némi MP regenerálódik

Kristályok, amelyek jók lehetnek a Priestnek:

Posted ImageFolyamatos HP regenerálódás (HoT)
Posted ImageBizonyos eséllyel védelmező shield generálódik, ha megütnek

A pajzs védelmet nyújt a kisebb sebzések ellen.

Kristályok, amelyek jók lehetnek a Mysticnek:

Posted ImageFolyamatos MP regenerálódás
Posted ImageAz ellenfél kisebbet sebez, ha 50% alá esik a HP-d

A nagyobb esély a túlélésre mindig jól jön.


Kategóriák:Egyéb Címke: ,
  1. szeptember 29, 2010 - 9:28 du.

    hasonlít nagyon a warhammer online taktík képességekhez
    de nem is gond úgy is birtam nagyon ezt a típusú fejlesztést jó helyen van ez itt is

  2. Hanryu
    szeptember 29, 2010 - 10:55 du.

    Ez a rendszer nekem teljesen új lesz az eddigiekhez képest, szóval egyelőre bizalommal fordulok felé. 🙂

    De azt az egyet azért remélem, hogy még véletlen sem fogják a későbbiekben kitalálni, hogy ha törik a kristály teszem azt felrakás közben, akkor törik vele együtt a cucc is (jelenleg az is elég nagy rizikófaktort jelent, hogy akár egy sima csere alatt is reccs lehet a dologból).

  3. szeptember 30, 2010 - 2:47 de.

    Na végre infó, már hiányoltam. A történetek is jók voltak eddig, de játékinfó is kell néha 😀
    Hanryu: Ha törni fog a cucc, akkor brutális botfarmok fognak megélni csak ebből, szal nem hiszem hogy megenged magának ilyet a fejlesztőcsapat. vagy ha igen, hát magukra vessenek, minden tele lesz bottal. Az enchantolást minden játékban utáltam, de itt legalább van értelme, nem csak attack/def bonuszt ad. A rendszer bíztató, egy második talent rendszernek tűnik, így mégjobban testre lehet szabni a karaktert 😀
    Gn

  4. Delebriel
    szeptember 30, 2010 - 7:28 de.

    Hát nagyon remélem, hogy kétszer is átgondolják az EU-s verzióban ezt a Failed Enchantolást. Ez nagyon nem fekszik nekem(nekünk).

  5. menorel
    szeptember 30, 2010 - 8:16 de.

    NNNNNNNEEEEEEEMMMMMMMM!!!!
    NEM!
    NEEEEMMMM!

    Félre vagytok értődve, de nagyon.

    Nézzük a félreértéseket:
    1) A crystalok a tera-ban a filléres dolgok lesznek, a mobok csak úgy hányni fogják magukból gondolkodás nélkül.
    2) A Crystalok socketelésekor azok 100%-osan socketelődnek, SEMMILYEN módon nem fordulhat elő, hogy beletörik, stb.
    3) A socketelt crystalokat ki lehet venni vagy ki lehet cserélni. Ilyenkor a már socketelt kavicsot is meg tudod menteni nagyon nagy eséllyel. Mit is jelent ezt: kiszedéskor vagy csere esetén van egy kicsi esély arra, hogy a már socketelt kavics ‘beletörjön’. Én az FGT#1-en 20x cseréltem kavicsot és egyszer sem tört bele. FGT#2-es visszajelzések alapján is azt mondták, hogy cserénél szinte soha nem tört bele.
    4) A játék ‘death penalty’ rendszerét a crystalok adják. Ha meghalsz a TERA-ban akkor van szintén egy kicsi esély rá, hogy esetleg egyik-másik (nem az összes) crystal összetörik. Ez alapvetően egy nagyon fair megoldás, hiszen így a death penalty legalább nem money sinket vált ki mint pl. wow-ban vagy aionban. Saját tapasztalatom: FGT#1-en kb 7-8x haltam egyszer sem tört bele crystal. FGT#2-es tapasztalatok a terafansról: kb 6-8 halálonként fordult elő egyszer hogy egy-egy crystal beletört.

    Tehát szó sincs itt arról, hogy pl. Aionhoz hasonlóan esélye van a crystal socketelésnek és ha nem sikerül, akkor minden beletörik; vagy pl. L2-höz hasonlóan ha nem sikerült az enchant akkor a tárgy is elpusztul. Ezeket a félreértéseket lehet is kitörölni az agyunkból!

  6. zacsi
    szeptember 30, 2010 - 8:22 de.

    Én egyre jobban úgy érzem hogy semminek nem lesz értéke a játékban 😀 Mindenre azt írják hogya botfarm elkerülése végett szarásig lesz belőle tehát nem tudom mit lesz nehéz megszerezni 😀

    • menorel
      szeptember 30, 2010 - 8:30 de.

      Ezt ne kiabáljuk el:) Az az ‘enhancement crystal’ végülis olyan dolog mint Aion-ban a manastone-ok (leszámítva, hogy sokkal hasznosabbak), ugye a manastoneok ott is potyogtak boldog-boldogtalanból, ennek ellenére azért csak kitaláltak bravúros money sinkeket (lásd akár csak a miragent…)

  7. Norgi
    szeptember 30, 2010 - 11:14 de.

    Lancer folyamatos HoT és a mystic folyamatos Mp töltés baromi jó megoldások

  8. Xedo
    szeptember 30, 2010 - 1:49 du.

    Na igen ami először megfogott az a mystic kövei 😀 ez tényleg hatalmas segítsék lesz.. mondom… warrior + mystic ( best pár 4ever )

  1. január 3, 2011 - 10:54 de.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s