Kezdőlap > Lore, TERA Online > Árnyékok Siráma: 2. rész – Az Istenek szárnyán |by Khrazi|

Árnyékok Siráma: 2. rész – Az Istenek szárnyán |by Khrazi|

szeptember 28, 2010 Hozzászólás Go to comments

Végül elkészültem a második résszel, bár komolyan mondom ez az eddigi legnehezebb szöveg amit fordítok, ezért megy ilyen lassan. Ez a rész a repülésről szól, a következő részben viszont már beindulnak a dolgok.

2. rész: Istenek szárnyán

A tovább után a történet folytatása:

Az istenek szárnyán

Hideg volt a reggel Észak Sharán – igazából itt mindig hideg van. A régen lakott területek most teljesen elhagyatottan fekszenek, a füstpamacsokról és a fénypontokról látszik hogy itt a háború sosem alszik. Súlyos sötét felhők takarják el az eget, de éppen egy résen napfény szűrődik át. Ahogy a tiszta fénydárdák átszúrják ezt az árnyékos boltozatot, olyan mintha egy hatalmas fekete sárkány kínozná a lenti embereket a tekintetével.

Khrazi, Kitzune és Phoenix szünet nélkül másztak fel az acéllal összefonott bástyákon egészen a Pegazus platformig, a sötét alakjuk kirajzolódott a messzi vöröses látóhatár előtt. A nők lépései halkan visszhangoztak a fémlapokon a lábuk alatt. Az összes lőrés és sétány kihaltnak tűnt, persze ez messze van az igazságtól. Kaiator, a Törhetetlen Vas Ékszer, Az Amanik fővárosa sose volt védtelenül hagyva amióta az Argonok megszállták Észak-Sharát. Valami védte az Erőd falát, ami sokkal erősebb a fizikai dolgoknál, valami, amit hétköznapi szem sose lát meg. Az Erőd már harminc éve ellenáll a folyamatos Argon támadásoknak, és még egyszer sem törték át a falát.
Amikor megérkeztek a platformhoz ez is üresnek látszott, csak egy kőszobor terpeszkedett a tornyon a körülöttük elterülő vidékre meredve.
“Szóval hol hallottad hogy Pegazus fuvart szerveztek nekünk, főnök?” mondta Phoenix gúnyosan.
A szobor mintha megremegett volna; valószínűleg a hajnali fény űzött játékot a szemmel.
“Tudod Phoenix…állítólag kitűnő íjász vagy és mégis teljesen tájékozatlan vagy a körülötted lévő világról.” Khrazi a platform közepére sétált, a karját rázogatva hogy a kevésbé fázzon a keze a csípős hidegtől. “Jó reggelt Amelia, remélem nem vársz ránk régóta…és kérlek bocsásd meg bajtársam naivságát.”
A szobor felkelt. Egyáltalán nem is volt szobor; egy izmos Amani nő volt. Amelia egy kicsit elfordította a fejét, így nyugtázta az érkezésüket; és egy kisebb vigyor suhant át az arcán Khrazi megjegyzésére. “Üdvözlet, Khrazi parancsnok. A három legjobb Pegazust választottuk ki a rajból hogy elkísérjenek Arunra, remélem jól fognak szolgálni az úton. Kaia szeme legyen rajtatok.”
Phoenix olyan vörös lett mint a haja, és morcosan fixírozta a padlót maga előtt.
Amelia elfordult a három alaktól és elfütyült egy rövid dallamot ami mérföldekkel távolabbról visszhangzott vissza.
Csönd volt, a levegő nem mozdult körülöttük; Amelia visszaült a fal szélére, és lóbálta a lábait. Egy halk nesz se hallatszott- egyszerre egy ragyogó fehér villanás vakította el őket aztán hatalmas szárnyak suhogását hallották megremegtetve alattuk a fémlemezeket. Khrazi és Kitzune szilárdan álltak a helyükön és figyelték a három gyönyörű lényt ahogyan leszállnak. Phoenix küzdött azért hogy a hatalmas széllökések ellenére talpon maradjon. Kitzune eleresztett egy kuncogást.
“MI OLYAN VICCES?!” üvöltötte mérgesen Phoenix, megpróbálva takarni hogy zavarban van.
“Drága hugom, nem tévedek hogy ez lesz az első repülésed?” mondta Khrazi félmosollyal az arcán, amikor az első Pegazus patái földet értek.
Phoenix nem válaszolt, és a legendás állatokat bámulta, amik büszkén állítak előtte.
A lények hatalmasak voltak, legalább kétszer akkorák mint egy nagy ló, hófehérek voltak egy kis magnólia árnyalattal. A szárnyukon minden toll tökéletesen el volt rendezve. Ezek a három mén tényleg a legkiválóbb volt.
Phoenix végigfuttatta a szemét a varázslatos lovon maga előtt. A feje díszes piros lemezekkel volt burkolva, és egy csillogó arany drágakő rögzítette az egészet a tollas fejék közepén. Az arany dísz és a karmazsin lemez kinyúlt a szárnya élén keresztül egészen a szárnya hegyéig. A nyereg ugyanebben a stílusban készült és egy tekervényes mintákkal díszített selyempongyola volt alatta. A patái és a farka arany ékekkel volt díszítve.
“Ugye milyen isteni teremtmények?” mondta Kitzune ahogy körbejárta a Pegazust.
Phoenix ez alkalommal nem tudott visszavágni.
“Azt mondják hogy a Pegazus volt az első teremtmény ami Arboreába született az Istenek után. Egy fenséges teremtmény, a kígyó és a tenger istenének társulása. Ők a halandóság és a halhatatlanásg közötti vonalon járnak. A létezésük a jelenben ott jelenik meg ahol szükség van rá, a hűségességük és a lelkük megingathatatlan.
Phoenix csupán bólintott hogy megértette Kitzune történelemoráját. Végül újra megtalálta a hangját és Kitzunétől véget nem érőn kérdezgetett. Együtt felpakolták a fegyvereket és az ellátmányt a Pegazusokra, miközben beszélgettek.
Khrazi figyelte a fenséges állatot, amikor az visszatekintett rá. Egy kicsit meglepődött, és mélyen elgondolkozott; ezután elmosolyodott.
“Helló régi barátom” mondta, és meghajolt. “Jó ideje volt már, Frostmane” mondta a Pegazusra mosolyogva. A teremtmény helyeslően nyerített, és leengedte a fejét egészen a parancsnokig.
“Ti ketten ismeritek egymást?” Kérezte Phoenix miközben őket nézte.
“Igen, Frostmane több alkalommal kihúzott jó pár meleg helyzetből” válaszolt Khrazi.
“Remélem a mieink is vannak olyan jók mint a tied” mondta Phoenix.
“Mutass tiszteletet ezen lények felé, Phoenix. Úgy sejtem kelleni fog a sürgős segítség ezen az egyszerű felderítő küldetésen Poporia közepén…” mondta a hidegtől teljesen elvékonyodott szájjal Kitzune.
A parancsnok még befejezte a táskája felerősítését a nyeregre mielőtt felkapaszkodott volna a hatalmas lény hátára és elhelyezkedett volna rajta.
“Ne idegesítsd magad, elaludhatsz út közben és semmi bajod sem esik.” mondta Khrazi Phoenixre nézve aki bizonytalanul méregette a Pegazusát.
Ránézett a bajtársaira  és csak bólintott egyet. Óvatosan megnyomta a sarkával a Pegazus oldalát mire az mozgásba lendült. A szárnyát lassan kibontotta és elemelkedett a talajtól.
Enyhén visszafordult és nézte, hogy Phoenix és Kitzune követi-e. Amelia figyelte ahogy felemelkedett, és ahogy meglátta Khrazi az arcát, intett neki.

Dél-kelet felé repültek át a Nagy Hasadékon és a Arborea hatalmas óceánján át. Kikerülték Island of Dawnt, mert nem akartak szükségtelen feltűnést kelteni.
A Pegazusok magasan repülnek – nagyon magasan. Az óceán épp látszik a felszakadozó felhők alatt. Kavarog és örvénylik csendesen mint egy örökké változó szeszélyes festmény.
Túl magasan voltak ahhoz, hogy ellenségtől kéne tartaniuk vagy akár az időjárástól. Kevesebb mint egy napba telt míg elérték a Kaput, ezt az időt elmélkedéssel ütötték el, bár Khrazi és Kitzune tette inkább ezt, míg Phoenix elaludt és forró fürdőről álmodott ami várja Pora Elinuban.


  1. Xedo
    szeptember 28, 2010 - 9:25 du.

    A szöveget elolvasva értem már miért lehetett annyira nehéz lefordítani 😀

  2. zacsi
    szeptember 29, 2010 - 9:50 de.

    Gratulálok nagyon jó fordítás így tovább nagyon élvezetesek ezek a kis cikkek.

  1. október 5, 2010 - 7:04 du.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s