Archívum
Class bemutatók a KCBT#4-ről
Az Olasz érdekeltségű Renegade Angels Clan 5 tagja is bejutott az utolsó koreai zárt bétára és egyenként kipróbáltak egy-egy class-t. A szintezés és PVE content mellett belekóstoltak a PVP-be is. A TeraFans-en megjelent cikk alapján az érdeklődők kaphatnak egy-egy személyes véleményt a Lancer, Berserker, Mystic, Slayer és Sorcerer classokról. Igazából egyik leírás sem annyira epikus, hogy a lefordításával vesződjek, de ettül függetlenül a felsorolt classok addictjainak esetleg érdekes lehet elovasni ezeket. Kellemes bogarászást.
A Cala krónikák: Egy Archer kalandjai Arborean keresztül-kasul
(***Előszó: Aki nem tudná esetleg – ellensúlyozandó a hivatalos források túlzott passzivitását – a Terafans.com fansite egy folyamatos, heti frissítésű rajongói rovatot kezdett. A rovat lényegében egy-egy class szemszögéből mutatja be Arborea világát. Rajongói lore-ról van szó, tehát ezek inkább kedvcsinálók; a játékra nem valószínű, hogy lesz bármilyen hatásuk is. Ennek ellenére érdekes olvasmányok. Alább az Archer részlet első fejezete. Azt nem ígérjük, hogy hétről-hétre lefordítjuk az összes class részleget, de az biztos, hogy időnként bele-bele kóstolhattok magyarul is a novellákba***)
1.fejezet:Búcsú
Délnyugatról jövő szelet átitatta a Tuwangi Mire-ből származó pézsma.Egy hajtincs hullott az egyik szemére miközben meghajlította a nehéz íjjának ívét.A célpontja,egy páfrány ami nagyobb volt bárminél közel s távol, csupán lengett a szélben kevesett tett az ellenállás érdekében.Az ismeretlen alapjára célzott,közel a földhöz ahol a törzse a legvékonyabb volt.Megidézve az energiát ami benne lakozott a fiatal Castanic érezte ahogy az energia testet ölt a nyílában,miközben szemét nem vette le áldozatáról.A majdnem zenei hangzásu pengés betöltötte a levegőt és mégha csak egy kis időre is elcsitittva a közeli madarak csiripelését és a mókusok cseverészését.A csillámló energiáju nyílvessző kersztülvágott a levegön,kissé ferdén jól egyensulyozva a szél okozta lökéseket.
A Cala-tól körülbelül 150 méterre lévő páfrány felrobbant a becsapódástól,zöld levéldarabokat hullatja mindenfelé amik gyengéden hullottak vissza a földre bizonyítékául az elkövetet erőszaknak.A páfrány darabjai megpihentek az összetört faágak,mohos tuskók és kődarabok között amiket más nyilak szabadítotak meg előző formájuktól.Miközben rózsaszinű hajfürtjét a szarva mögé igazította felnézett a napra és rájött itt az ideje visszatérni a táborba.
Terafans interjú Briannel
A Terafans egyik adminja (Amira) elkapta Brian Knox grabancát a PAX-on és kicsikart belőle néhány választ. a Kérdések nagy részére sajnos még mindig kitérő válaszokat kaptunk, de azért akad néhány érdekesség is. Röviden összefoglalom a lényeget:
- Előkerült a kérdés, hogy mennyire terveznek ingame eventeket (lássuk be nagyon is jogos kérdés, ugye Aion playerek?). A válasz: “Jelenleg főleg arra koncentrálunk, hogy a játékosok azon igényét elégítsük ki leginkább, hogy eljussanak a lvl60-as szintre. Szóval ha a játék megjelenik, akkor mindent megfogunk tenni, hogy ne lehessen megrekedni a szintezés során és ne kerüljön senki olyan helyzetbe, hogy rákényszerül valami olyasmire amit nagyon nem akar. Ennek megfelelően a kezdetekben az eventeket is ezen igényekhez próbáljuk igazítani…“
- Amira tovább forszírozza, hogy vajon lesznek-e ünnepi eventek? Knox válasza: “Mindenféleképpen lesz ilyen jellegű event rendszer. Ez egyike azoknak a témáknak, amiket a későbbi fejlesztésekre toltunk. Akarjuk ezt mindenféleképpen, de várhatóan a megjelenéskor még ezek nem lesznek elérhetők.“
- Szóba kerül a combat/noncombat pet rendszer, amire Knox jelzi, hogy jelenleg csak a homonkulusban gondolkodnak, ami ugye ilyen personal shop pet egy picit érdekes körítéssel, de ezek valójában nem Pet funkciót látnak el. Amira forszírozza,hogy és mi a helyzet a Mystic petjeivel, erre Knox: “Nos azok ugye idézett lények, ennek megfelelően csak egy rövid időre jelennek meg és segítenek. Ezek képesek gyógyítani, sebezni és tankolni is. De semmiféleképpen nem nevezném ettől még a Mystices egy ‘pet class’-nak…“
- Amira jelzi, hogy korábban volt szó róla, hogy lesznek további armor slotok, mire Knox válaszol, hogy igen, további két armor slotot implementáltak a játékba és, hogy ezekkel hamarosan megismerkedhetünk mi is.
- Szóba kerül a manapság divatos festés és remodelling rendszer is. Knox válasza: “Komolyan foglalkozunk a armor festés és remodell rendszerrel is. Azt nem igérhetem meg, hogy ezek már a megjelenéskor benne lesznek a játékban, de ez valóban ott van a listánkon“
- Amira rákérdez, hogy mit lehet tudni a guild rendszerről és annak működéséről, Brian válasza: “A guild rendszer leginkább a Battlegroundokon fog komoly szerepet kapni, tudom, hogy erről még nem beszéltünk eddig sokat. [...] Mivel nem frakció alapú a játék, ezért értelemszerűen a guild szintű szövetségek, rivalizálások kapnak komoly szerepet“
- Amira kérdése nyomán kiderül, hogy a questek könnyebb átláthatósága és a Lore bevonása érdekében számos cut-screen-t adnak hozzá a játékhoz, hogy a történetek sokkal átláthatóbbak, színesebbek legyenek.
- Szóba kerültek még természetesen a mountok, Brian megerősítette, hogy vannak már a játékban most is mountok jelenleg pont azon dolgoznak, hogy meghatározzák azok ideális gyorsaságát.
Nagyjából ennyi ami a lényeg.








Legutóbbi hozzászólások