Archívum
“The Alliance” – K-TERA: Instanceolt tartalmak (20 fős raidek!)
Mielőtt még eldurrantanám az igazán nagy puskaporos hordót kezdeném azokkal a tartalmakkal, akik bár önmagukban is megérnének egy kiegészítőt, mégis összességében eltörpülnek a “The Alliance” tartalmához képest.
A kiegészítő egyik újdonsága egy újabb battleground lesz. A neve talán “Battleground under fire” vagy valami hasonló lesz. Ez egy 20vs20 fős map lesz, ahol nem kisebb cél lesz mint az ellenfél által védett fortress beverése (vagy éppen a saját megvédése függően attól, hogy ki melyik oldalon van). Erősen taktika alapú harcot fog elhozni az új BG, ahol többféle metódus közül lehet választani. A harcot igazán izgalmassá az fogja tenni, hogy ostrom lévén lesz lehetőség siege weaponök és repülő eszközök (zeppelin) használatára is.

további részletek hiányában rögtön át is térnék a instanceolt PvE tartalomra:
A PvE terén is sok újdonságot fog hozni a “The Alliance” kiegészítő. Nevéhez méltón elbúcsúzhatunk az 5 fős tartalmaktól egy időre. Hogy miért is?
Sorcerer’s Fortress néven megjelenő új instance teljesítéséhez 10 fős csapatokra lesz szükség, azonban itt el lehet felejteni a Nexus Traverse féle easy-mode-ot, mivel az instance kőkemény taktikákat ígér.

A content másik nagy érdekességeként újra találkozhatunk Kelsaikkal, aki újabb fejlesztéseken átesve immáron annyira megerősödött, hogy leöléséhez 20 fős csapatokra lesz szükség. Kíváncsian várom, hogy az amúgy is látványos és igencsak taktikás bossfightot milyen módon formálták tovább.

Ka-Mai útvesztője szintén 20 fős lesz, azonban itt nem lesz követelmény a 20 raid tag. Az instance bizonyos léptékek mentén igazodik a csapat mérethez és annak megfelelő kihívásokat nyújt. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a legjobb loothoz csak a 20 fős felállásokkal lehet hozzájutni.

A content végső kihívását az “Alliance Training Center” fogja adni, aminek nyilván ennél lényegesen normálisabb neve lesz, cserébe viszont nehézsége Allianceokhoz lesz igazítva. Hogy mit is jelent ez? Mik is ezek az Allianceok? Hamarosan…

AQp#2: Raid orientált tartalmak (BG és Nexus instance)
Talán a leginkább várt újdonság amit az Argon Queen part#2 tartogat mindannyiunk számára a raid tartalom lesz. Hiszen a jelenlegi endgame leginkább csak az 5 fős partykra koncentrál, ami sokak számára nem nyújt elég rugalmas játékélményt (túlságosan sok múlik 1-1 tag ügyességén, vagy éppen ügyetlenségén, amihez pl. ha hozzávesszük a hamarosan debütáló novice rendszert, akkor a lényegi munka leginkább 4 főre hárul.)
Bár a teaser site ilyen szempontból nem igazán nyújt részletes információkat, de az elhintett apróságok bőven komoly meglepetést okoztak még nekünk is.
Maga a raid frame megjelenése nem igazán rejt túlságosan sok meglepetést, bár itt is igaz, hogy – az egyelőre nem látható – részletekben rejlik ennek a valódia ereje:
Ami már most is jól látható: A raid belül csak egy leader van, tehát nincs ‘party kapitány’, ez talán leginkább a mark-olás szempontjából lesz igen komoly előny. Gondolok itt pl az outdoor GvG-re. Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen további lehetőségek/szabályok társulnak a rendszerhez. Gondolok itt pl. loot optionre és pl arra, hogyha raid teamből öl le valaki egy reputációt érő mobot, akkor vajon csak a partyja kapja meg a reput, vagy az egész raid… stb-stb. Majd jövőhéten meglátjuk.
Ez mind szép és jó, de milyen tartalom is jár az új raid framehez?
Nexus ‘reloaded’
Bár a Nexus minden bizonnyal komoly áttörést hozott az endgame tartalomban, azonban koránt sem örvend akkora népszerűségnek a hozzá kapcsolódó technológiai hibák miatt. Legyen bármennyire is jó az Unreal3 Engine, de sajnos ez sem képes jól kezelni a több száz fős tömegeket, pláne ha azok mind játékosok… Ennek megoldására (és legfőképpen a raid content bővítésére) a Nexusokat némileg átalakítják.
Bár a leírás ezen része is némileg homályos, de gyakorlatilag a következő fog történni a Nexusok kapcsán:
- A Nexus elleni harc elején megnyílik (vagy megnyílhat) egy dimenziók közötti rés, amin keresztül a játékosok átkelhetnek ha sikeresen eljutottak a phase 3-ig. (Előtte nem). Az, hogy pontosan kik kelhetnek át és milyen egyéb előfeltétele van ennek az ismeretlen. De a másik oldalon egy különös új világ fog tárulni a játékosok szeme elé:
- A hely küllemében valóban Cultist’s Refuge hangulatát idézi, de a leírás alapján ez egy lineáris raid instance lesz. Teremről teremre lehet haladni előre. Minden terem tele van pakolva Argon mobokkal.
- Ha elég erős a raid csapat, akkor el tud jutni az utolsó bossig, ami kategóriájában a jelenlegi bossok felett áll, mivel leöléséhez egy igencsak felkészült és észnél levő teljes raid team kell.
- Az instanceolt nexus spéci endgame lootokat dobál, melyeket csak és kizárólag innen lehet megszerezni.
Brand new Battlegrounds
A PVE raid endgame mellett természetesen komoly szerepet kap a PVP endgame is. A régóta sokak által várt, sőt egyenesen követelt battleground végre az Argon Queen part#2-ben visszakerül a játékba. A meglévő két battleground mellett (ezeket itt nyugaton eddig ugye nem láthattuk), kapunk egy újabb 15vs15-ös BG-t is. Teljesen átstrukturált térkép, egyedi új célok és természetesen ez is elérhető lesz a party patchmaking rendszeren keresztül, melynek itt is fog működni a több szerveres módja. Mivel lesz több az új BG?
- Az alapelv változatlan. El lehet foglalni a pályán három base pointot, ami elfoglalt állapotban (emlékeim szerint 5 másodpercenként) 1 pontot termel a birtokló csapatnak. Azért van 3 base point, hogy ne lehessen gyorsan lezergelni startnál az ellenfelet, majd bevackolni turtle módba az egyik spotra és várni a győzelmet.
- Érdekesség, hogy a játék folyamatosan balanceolja a két oldalt. Ha az egyik csapat lényegesen lemarad, akkor buffokat kap ott minden játékos. Lényeg az, hogy senki ne érezze úgy: esélye sincs. A buffok jellegéről egyelőre nem tudunk semmit.
- A három tábor körül időnként néhány mobcsoport is lespawnol. Ezeket alapból nem támadják a játékosokat és nem is feltétlenül kell velük foglalkozni (tehát szó sincs itt PvPvE-ről!), viszont ha az egyik csapat mégis leöli, akkor lehet kapni értük pontot és akár bizonyos buffokat is.
Nos így fog kinézni várhatóan nyár végétől a TERA raid contentje. Fontos azonban megjegyeznem, hogy nem csak ennyivel fog bővülni a jelenlegi endgame. Hiszen lesznek itt pl. új instanceok is mindenféle jósággal. (Többek között tier 14 itemekkel.) Részletek hamarosan…
Válaszok, első forduló
Lássuk azokat a kérdéseket, amelyekre mi is tudtunk válaszolni:
Nadjp: “Hogy lesz megoldva hogy ne nagyon legyen loot lopas. Ahogy neztem a targyak kiesnek a mobbol.”
Bár a lootok tényleg a földre hullanak, de azokat nem tudja bárki lootolni. Ez kb ugyanúgy működik mint bármilyen más játékban. Tehát a neked eső lootokat csak te tudod lootolni, majd ha nem szeded fel azokat, akkor egy rövid idő után (fél perc-egy perc között ha jól emlékszem), akkor bárki számára elérhetővé válik. A kérdés amit ez felvet, hogy mi van olyankor ha partyban vagy valakivel, olyankor milyen modell alapján történik a loot osztás. Ezt nem tudjuk, úgyhogy megy a kérdés tovább a Frogsternek.
Norgi: “Mennyire lesz a játék grindelős és mennyire questre támaszkodva fejlődhetünk ?”
Hasonlóan Aionhoz vagy Allodshoz (sőt aszem a GW2 is valami ilyesmire épül) a TERA-ban is lesz egy campaign quest rendszer. Itt viszont ez a “személyes sztori” nagyon erős lesz. A TERA-t úgy tervezik, hogy akár a questeléssel is soloban fel lehessen fejlődni, de ha valaki akar akkor ugyanilyen hatékonyan tud haladni a grindeléssel is. Érdekes újdonság lesz az Aionhoz képest, hogy a TERA nagyon sok alacsony szintű instance-t/dungeon-t tartalmaz, így aki a kiscsoportos útvesztő fosztogatáshoz szokott, annak nem kell itt sem szűkölnie.
Agiido: “Hány fős egy grp illetve egy full raid?”
Norgi: “Hány fősek lesznek az insták és a raidek száma mekkora lesz ?”
Öt főre épül a group modell. Egy raid elvileg 4 groupból állhat, de ez inkább csak következtetés abból, hogy van 20vs20-as duel lehetőség. De úgy rémlik FGT#1-ből, hogy 4 groupból állhatott egy raid.
A további kérdéseitekre adott válaszok a “Read More…” után.










Legutóbbi hozzászólások