Archívum

Posts Tagged ‘pve’

TERA: Rising (F2P) patch notes

Február 2, 2013 31 hozzászólás

Megérkezett a várva-várta NA F2P patch notes, amit ugye egyben tekinthetünk az EU patch notesnak is, hiszen közös buildet ad ki a két kiadó. Néhány héttel ezelőtt már jeleztem, hogy a koreai kiadó egy igen méretes és sok hasznos dologgal telepakolt patchcsel lepte meg a friss játékosokat az ottani F2P váltás kapcsán. Nos, sajnos az a patch még nem ért el hozzánk, de így is bőven volt mit behoznia a nyugati kiadóknak, hiszen végre megkapjuk a Koreában tavaly november és december közepe óta megjelent patcheket egyben. Magáról a patch tartalmáról már nagyon sok szó esett itt a blogon ezért nem fogok neki nulláról lefordítani az egészet. Helyette itt egy -link- az érdeklődőknek és emlékeztetőül azért röviden összefoglalom a fontosabb momentumokat:

  • Nexus változások (no nem az, amiről mostanában postoltam sokat, tehát itt még nem lesz aktív a 120 fős questlimit… erre sajnos még várnunk kell egy kicsit) -> már hét főtől be lehet menni (eddig is be lehetett kis trükközéssel), viszont ha 7-nél többen mentek be akkor a raid méret buffot kap, ami közvetlenül hatással lesz a lootra.
  • 3vs3 Aréna jellegű BG-> ELO rendszer (personal point alapján) -> A végleges neve: Champions’ Skyring. Frakció név: Killing Spree
  • Két új reputációs frakció t14-es starter gearrel és t14-es olcsó fodderekkel: Jax Trust (Cutthroat Harbor) és Unified Theory Institute (Allemantheia)
  • +20% gold minden daily questből.
  • Crucible of Flame: A neve az új trial típusú ranked PvE instancenak.
  • Class balance változások -> a Lockon skillek nerfet kaptak függően a tömegtőn akiken használok. Archer és Warrior buff. Priest nerf.
  • Glyph változások -> Kikerült a játékban az összes menekülő skill cooldown elimináló glyph, helyette legtöbb esetben CD csökkentő glyph került be: bye-bye 6-8 teleportos hiperugrás. Jelentősebb Mystic selfrez buff. Slayer nerf. Backstab használóknak nerf -> no moar eliminate cooldown.
  • Enchantment -> bekerül a már említett enchanting esély növelés ha az előző enchant kísérlet nem sikerült. Az 58-60 instanceokban növelik a Masterwork alkahest drop ratejét, ezzel együtt a masterwork alkahest és a spellbind kikerül a Specialty Storeból.
  • Masterwork -> Innentől lesz rá esély, hogy az enchantolható/masterworkölhető itemek a dungeonökből eleve masterworkölve fognak esni.
  • Endgame item setek: Visionmaker PVP statjai nerfet kaptak, Conjunct set alap statjai buffot kaptak (ideje volt már… vicc volt hogy… bele sem kezdek inkább), Conjunct fegyver attack-from-behind statja szintén buffot kapott, Victor set innentől tradelhető -> tehát altnak szabadon kiszedhető és akár eladható is.
  • Bekerülnek újabb erősebb outdoor BAMok, akik ráadásul össze is rántják a környék normál mobjait, ha be tudják ordibálni azokat. Persze a reward megfelelően kompenzál az extra fáradalomért.
  • Chat channelek: lvl20-ig kuss van global channelen, lowbiek használják az area channelt… amit persze szintén nem tudnak lvl5-ig használni. Óooo szegény “wowfirstmmo” és barátai kénytelenek lesznek kicsit szintezni és mi lesz a sok “GW2 best” és satöbbi szerencsétlenekkel? Mire felszintezik magukat lvl20-ig lehet rájönnek, hogy nem is annyira best…

Berényi Miki strikes back – Klán promó: Pénz és Särm

Január 30, 2013 16 hozzászólás

A nemrégiben alakult, de szemmel láthatóan igen nagy népszerűségnek örvendő Pénz és Särm guild szeretne most bemutatkozni a szélesebb olvasótábor előtt. Bár a promó szövegük igen rövidre sikeredett, ellenben a hozzá mellékelt promó videó igen bőségesen taglalja, hogy miért is éri meg a Berényi Kft-hez csatlakozni. A guild várja az érdeklődőket a Fraya/PvE szerveren.

A korábbi felajánlás továbbra is él. A blogon lehetőséget adunk arra bármelyik guildnek (jellegtől, hitvallástól és ízesítéstől függetlenül), hogy egy promóciós szöveg formájában bemutatkozhasson az érdeklődőknek. A tovább után pedig átadnám a szót a Pénz és Särm vezetőjének:

Olvass tovább…

Holnap: Új PvE szerver és queue priorizálás!

Január 28, 2013 21 hozzászólás

Szokatlanul hamar és pozitívan reagált a Gameforge az F2P melléktermékeként jelentkező problémákra. A holnapi patchben felkerül a szerverekre egy queue priorizálási technológia aminek köszönhetően a veterán játékosok (tehát akik megvették és az accountjukon beregisztrálták a játékot) előnyt élveznek a queueban az F2P/trial játékosokkal szemben. Nagyon korrekt lépés, amiért nagy respect a GF-nek!

A Fraya szerver – hasonlóan a Killianhoz – szintén közel fullra került a hétvégi nagy dömpingben, ezért még időben lépve holnaptól elérhetővé válik a Veritas/EN/PvE szerver. Kíváncsian várjuk a Veritast választó első magyar guildek jelentkezését itt kommentben és akár vendég/recruit post formájában is a szokásos elérhetőségeinken.

Ide kapcsolódik még néhány szerver oldali finomhangolás is, melynek kapcsán holnaptól némi filter funkciók kerülnek élesbe a chateken. Remélem nem a korábban már többször is csúfos kudarcba fulladt kicsillagozós filtert hozzák vissza… ha mégis akkor annak ismét nem szánok hosszú életet.

A karbantartás holnap (Jan 29) reggel 8 és dél között fog várhatóan zajlani.

Aktív hazai guildek kerestetnek a TERA F2P kapujában

Január 13, 2013 17 hozzászólás

Mivel az elmúlt bő egy hétben kellemetlenül sokszor hallottam azt a kérdés, hogy vajon milyen guildek érhetők el a TERA-ban,ezért gondoltam itt az ideje egy recruit postnak. Magam részéről annyit tudok mondani, hogy mind a Renegade (Killian/PvP), mind pedig a VoidWalkers (Fraya/PvE) guildek aktívak. Mindkettőt megtaláljátok a blog menüjének Guildek menüpontja alatt.

Ezen két guilden kívül nincs tudomásom más aktív guildről, viszont biztosra veszem, hogy több aktív guild is van. Azon guildek, akik az F2P alkalmából tárt karokkal várják az újonnan érkezőket tegyék meg, hogy a post alá megjegyzés formájában leírják, hogy hol található guild, milyen orientációjú és milyen játékosokat keres. Plusz ha bármi egyéb dologgal ki akarod egészíteni akkor welcome. Félreértések elkerülése végett jelezném, hogy ez most CSAK recruit topic, kéretik hanyagolni egyéb témákat.

Kategóriák:Blog, TERA ENG, TERA Hungary Címkék: , , , ,

“The Alliance” – Az új végjáték…

december 26, 2012 Hozzászólások kikapcsolva

A történet legutóbb ott fejeződött be, hogy Arborea legújabb hőseiként (már aki) megküzdött az Argon Queennel és annak legyőzése után sikerült visszaszorítani az Argon inváziót. Új hősök születtek. Ki emlékszik már a Samaelre, az áruló hadúrra? Hol van már Lok és hol vannak a Deityk? Az új hősök a Valkyon Föderáció vezérei, akik lehetővé tették az Argonok elűzését.

Arboreán a béke kora köszöntött be. Az emberek ünnepelték új hőseiket és elkezdték élni az életet, amire oly régen vágytak… Azonban itt sincs másképp mint bárhol máshol, a konfliktus mindennek a hajtómotorja. És ha nincs egy nagy ellenség, aki ellen lehetne harcolni, akkor bizony könnyen találunk ellenséget saját soraink között.

Hogy miképpen is néz ki ez a játékban? No ezt szerintem napoljuk el. Holnap részletek jönnek az Alliance rendszerről. Addig is egy kis kedvcsináló:

Kategóriák:TERA Online Címkék: , , , , , , ,

K-TERA: Enchanting, PVE nerf, Berserker buff, stb. újdonságok

szeptember 14, 2012 6 hozzászólás

Tegnap került fel a K-TERA legújabb frissítése, amiben jelentősen belenyúltak a meglévő játékmechanizmus RNG alapú komponenseibe. Ezzel együtt végre egy kis betekintést is kaptunk pl. az enchanting sikerességének kérdésébe is. Leginkább azok számára adhat reményt ez a patch notes, akik már némileg belecsömörlöttek a sikertelen enchant kísérletekbe és kifejezetten idegesítő őket az, hogy nekik századjára sem sikerül az,  ami másnak 1-2 tryból sikerült.

A patch notes több eleme is összecseng az En Masse által eddig  kiszivárogtatott szeptember végi patch információkkal, ebből akár következtetni is lehetne arra, hogy várhatóan Ezt a patchet fogjuk mi is megkapni valamilyen szeptember végén, október elején!

De lássuk a konkrétumokat enchanting téren:

  • A Tier 14-es itemek esetén ‘némileg’ növelték az enchant sikerességét.
  • A Tier 14 alatti itemek esetén ez a módosítás már a ‘szignifikáns’ irány jellemzi.
  • Rare (kék) és Superior (arany) alapanyagok használata esetén tovább javul a sikeresség esélye.

Berserker változások:

  • A két shout skill (Mocking és Triumphant) mostmár mozgás közben is használható (tehát nincs animation lock), cserébe viszont a skill range 7 méterről 5-re csökkent. (Ez igencsak hatalmas buff…)
  • Változott a Vampiric Blow , max egy targetet sebez már, ami miatt kevesebb HP-t is tölt vissza, cserébe viszont bizonyos skillek túltöltésével (pl. a Cyclon) növelhető a visszaszívott HP mennyisége (hasonló szintre mint amennyit eddig lehetett vele visszanyerni). A Vampiric Blow CD-je 15 secről 8-ra csökkent.
  • Inescapable Doom (fear) skill: csökkent egy picit az animációja, csökkent a CD-je 1 perc 40 secre. 10 secről 7 sec-re csökkent a skill hatása és – szerencsére – ennek is csökkent a range 5 méterre 7-ről.

Crafting változások:

  • Az alapanyag gyártásánál a mati triplázásának esélye 5%-kal nőtt.
  • A scrollok gyártásánál a duplázás szintén 5%-kal nőtt.
  • Megjelent egy újabb scroll, amivel a craft skill-t lehet növelni.  (Bizony-bizony… Lehet, hogy végre nem kell tovább farmolni v. csillagászati áron megvenni a 280,320,360-as scrollokat?)
  • Ha sikerül procoltatni egy itemnél a duplázást (bonus-t), akkor azzal kapsz egy egy órás buffot, amivel ezt követően dupla crafting speedet ad.
  • Emellett megjelenni a work-order-ek is, amiknek a receptjeit (ha jól értem) 150 goldért lehet majd megvenni a merchantoktól.

Napi questek:

  • A napi questekből jövő pénzt egységesen 20%-kal növelik.

Nexus Traverse (Raid instance)

  • A bossokból eső rewardok mennyiségét automatikusan hozzá igazítják a csapat méretéhez. Tehát innentől nem fontos fixen 10-en menni a legjobb loot arányért.
  • Függően attól hogy mennyien rendelkeznek a csapatban nexus debuffal a csapat kaphat egy 20%-os esély növekedést a droppokra. (Na ezt nem teljesen értem, eddig nem úgy volt, hogy mindenkinek rendelkeznie kell a debuffhoz, hogy be lehessen lépni? Lehet ez változott?)

Battleground

  • A BG leárazásokról már beszámoltam az előző postban, azt nem ismételném meg, ott megtaláljátok
  • A BG run jutalmakat viszont módosították: 150 pont nyerésnél, 50 pont vesztésnél… Viszont ha jól értem az eredeti szöveget, akkor ez csak a RAID BG-kre vonatkozik (tehát ahova eleve 15v15-en mentetek be.)

PVE változások:

  • lvl58-as instance bossok drop rateje kapott egy x2-őt.
  • Shandra’s feather loot esélye (Manaya’s Core főbossból) szintén kapott egy x2-őt. (Ez kell a Visionmaker crafthoz)
  • Temple of Temerityben extra Practicum és Dire badge jár minden fázis teljes kitakarításáért, továbbá ha sikerül leölni mindhárom boss-t, akkor azonnal vége szakad az eventnek és lehet egyből lootolni.
  • FoK HM nerf: Kornius bukott 20% attack speedet és a stackelődő buff is gyengébb. Beharmadolták a drága Egrecia repkedő labdáinak sebzését. Kaprima berobbantós skilljének sebzése is berobbantódott, valamint szenilitása jelenként megfeledkezett a bleeding (vérzés) debuffot adó skilljéről is.
  • BT HM nerf: Szegény kék kumas labdáig is elvesztették sebzésük felét. A Guardian lézere is lényegesen meggyengült, a sebzése potom 70%-kal csökkent.
  • Argon Corpus HM neft: -10% HP Melditának és a hernyók HP-ja is csökkent 30%-kal.

Sirjuka Gallery – részletes bemutató

szeptember 3, 2012 4 hozzászólás

Az instance a legújabb content update keretei között került be a TERA-ba és mostanában szokás az ‘új TOT‘-ként hivatkozni rá, holott a kettő között igen komoly különbségek vannak. Amint hasonlít a kettő: Time trial alapú instance és jutalomként újabb advanced glypheket lehet kiváltani.  Amiben viszont hatalmas a különbség: Sirjuka Galleryben a jutalom nem a soloban leölt bossok után jár, hanem az össz teljesítményért (pontokért), amit rengeteg módon lehet befolyásolni. E post célja, hogy ebben segítsen az érdeklődőknek:

Olvass tovább…

Kis loot határozó (BG, Nexus és Traverse kiadás)~

augusztus 27, 2012 4 hozzászólás

Elvileg három napja már megkaptuk a patchet… azért elvileg, mert ugye ez a három nap úgy rohant el, hogy szinte fel sem tudtam fogni az idő múlását. Amikor éppen volt battleground akkor folyamatosan azt toltuk, bár az eltelt idő mennyiségét figyelembe véve sajnos ez koránt sem nevezhető elégségesnek. Ezen a téren remélem, hogy az együgyű hétköznapok lényegesen nagyobb uptime-ot fognak elhozni a csataterekre.

Olvass tovább…

Szemezgetés a patchnotesból

augusztus 21, 2012 25 hozzászólás

Az EnMasse jóvoltából végre kaptunk egy patch notesot, ami hemzseg a hasznosabbnál hasznosabb információktól. Mivel több olyan dolog is van benne, ami újdonságként hathat sokunk számára, ezért úgy döntöttem, hogy szemezgetek belőle.

Kezdeném mindjárt a Battlegroundokról szóló résszel. Mivel a belső guildes fórumunkon ezt Chiccoo egy az egyben lefordította ezért ezt úgy ahogy van átemelem:

Olvass tovább…

Ice and Fire Talons hotfix~

augusztus 14, 2012 5 hozzászólás

A legutóbbi patch hozta el végre a nyugati játékosoknak is Kelsaik speciális fegyvereit az Ice and Fire Talons setet. A fegyverek különlegessége, hogy a legjobb statok mellett ott figyel rajtuk az réges régen már itt a blogon is emlegetett elemental stat, melynek köszönhetően a fegyverek pl random procra fagyasztják az ellenfelet és hasonló jóságokat okoznak neki. A fegyverek megszerzése nem kis feladat, hiszen hard módban kell végezni a fenevaddal. Talán nem véletlen, hogy pl az Essenián buy-runra hordják a népet a top guildek potom 30k goldos beugróval.

Azok akik hallottak már ezekről a fegyverekről azok minden bizonnyal arról is hallottak, hogy a fegyverek statjainak ‘lokalizálása’ során némi hiba történt. Nevezetesen a lvl58-ról felhúzott lvl60-as fegyvereken elfelejtették frissíteni a block és az extra healing statokat. Kb egy hete ezt többen is jelezték az EnMassenek, aki ma végre meghozta a jó hírt:

Current stats:
Ice Talons –
Frostpar Defend up to 36,971 damage using the Stand Fast skill
Icewing Defend up to 20,076 damage using the Axe Block skill
Pillar of Ice HP recovery of 4,464
Rimetorch HP recovery of 4,152
Fire Talons –
Emberspar Defend up to 36,971 damage using the Stand Fast skill
Firewing Defend up to 20,076 damage using the Axe Block skill
Pillar of Fire HP recovery of 4,464
Emberneedle HP recovery of 4,152

In our next patch,
Ice Talons Defend up to 42,548 damage using the Cross Parry skill
Frostpar Defend up to 49,001 damage using the Stand Fast skill
Icewing Defend up to 26,608 damage using the Axe Block skill
Pillar of Ice HP recovery of 5,468
Rimetorch HP recovery of 5,086
Fire Talons Defend up to 42,548 damage using the Cross Parry skill
Emberspar Defend up to 49,001 damage using the Stand Fast skill
Firewing Defend up to 26,608 damage using the Axe Block skill
Pillar of Fire HP recovery of 5,468
Emberneedle HP recovery of 5,086

Aki azon van, hogy a következő content patchet a lehető legjobb gearben kezdje el és még nem rendelkezik a fegyverrel annak itt az idő, hogy belekezdjen a griffon farmolásába…

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 839 követőhöz