Archívum

Posts Tagged ‘preorder’

Nyerj két digitális TERA SE-t!

április 25, 2012 7 hozzászólás

Immáron tényleg a nyakunkon van a játék megjelenése. A hirtelen jött viharfelhők is távozóban vannak, így itt az ideje, hogy méltó módon megünnepeljük a játék megjelenését. A DLGamer.com és a Frogster közös kezdeményezésén két darab TERA Online játék került felajánlásra a blog olvasói számára. A kiadó és a terjesztő ezzel honorálja azt, hogy a megjelölt terjesztőn keresztül rögzítettünk néhány tucat eladást. Ahogy azt korábban ígértem megéri a Variance: Tera Hungary szervezésében megvenni a játékot, hiszen – többek között- ilyen felajánlások születhetnek belőle!

Természetesen a nyereményeket ebben az esetben is egy-egy verseny/feladvány formájában lehet elnyerni. Az időzítésről egyelőre csak annyit árulnék el, hogy  az egyik feladvány holnap délután várható, a második pedig valamikor a hét végén…

A győztesek egy-egy TERA Online Standard Edition csomagot kapnak ingyen és bérmentve. (digitális kiadásról van szó, tehát a nyeremény nem hordoz magával semmilyen csomagot, dobozt, postai küldeményt…). A játékszabályok igen egyszerűek lesznek. Bárki részt vehet, függetlenül attól, hogy rendelkezik már játékkal és egy haverjának próbálja behúzni azt, vagy éppen az utolsó pillanatig tartogatta az előrendelést és most kapva kap az alkalmon. A feladatok nem lesznek kifejezetten ördöngösek, nem kell hozzájuk nagy lexikális TERA tudás.

Ha nem nyernél a versenyen, akkor sincs miért csüggedned, hiszen az oldalunkon keresztül meg tudod vásárolni a játékot és ha már te nem nyertél, akkor a vásárlásoddal később másokat tudsz hasonló módon támogatni:

Napi Rövid – 2012.04.04

április 4, 2012 8 hozzászólás

Nevesincs nevű kedves olvasónk futott egy kört a Frogster TERA Supporttal és kiderítette, hogy miként is lehet az 5 eurós mini preorder csomagot és a hazai boltokban kapható dobozos/digitális TERA kiadásokat összehozni. Röviden a lényeg: szépen végig játszod a bétákat és a headstartot az 5 eurós mini csomaggal, majd a fogod a megvásárolt játék kódját és május 3-án hozzáaktiválod a meglévő accountodhoz, amihez azelőtt az 5 eurós mini-preorder volt aktiválva. Ezt követően máris folytathatod a headstartban elkezdett karakterekkel a játékot. (Fontos, hogy amennyiben a megvásárolt teljes játékhoz nem jár early access/headstart, akkor annak a kódját biztos ami biztos inkább ne aktiváld be május 3-ig)

Korábbról tudjuk már, hogy az ilyen módon elhasználódott mini-preorderek árát a supporton keresztül lehet visszakérni, hiszen a meghirdetett akció szerint, ennek ára levonódik a végles játék árából.

Lássuk a fontosabb rövidhíreket:

  • Megtörtént az NA-TERA (Észak-Amcsi) hivatalos OBT és Early Character Creation bejelentése. Csak röviden:
    • Április 13-án délben indul az Early Character Creation és egészen 17-ig tart.
    • Az OBT április 19-én indul azoknak akik preordereltek, majd egy nappal később 20-án mindenki számára elérhetővé válik. Az OBT egészen 23-án éjfélig fog tartani PDT időzóna szerint.
    • Rögtön a CBT#5 után elérhetővé teszik a OBT-re szánt patchet, ami poton 4 gigabyteos lesz (tartalmazni fogja a teljes Argon Queen part 1 tartalmat), ezt az OBT alatt már szabadon lehet tesztelni.
  • Az NA ECC-n (karakter foglalás) összesen egy karaktert lehet létrehozni egyetlen szerveren accountonként. Semmilyen újabb karakter customization opciót nem fog hozni az új patch, így itt most tényleg lényegében csak a név lefoglalásáról beszélünk.
  • Knoxxer jelezte, hogy nagy valószínűséggel át fogják variálni az magas szintű enchantok glow effektjeit, különösképpen a +12-es neon pink színt.
  • Bár korábban égre földre megesküdött az EME, hogy a startra már lesz character transfer, de egy friss bejegyzésben Knoxxer jelezte, hogy itt bizony még fejleszteni valók.
  • A jelenlegi Account Armor funkció mellett foglalkoznak a fizikai authentikátor alkalmazásával, meglátjuk mi lesz belőle.
  • Aki játszott K-TERA-val annak minden bizonnyal ismerős a t-cat rendszer (aki nem szerintem annak is), jelenleg úgy néz ki, hogy ez a funkció nem fog hiányozni az NA (és gondolom az EU) kiadósból sem. Fontos, hogy viszont nyilván változni fog a tartalma. A lényeg viszont ugyanaz, jutalmazni fogják a veterán játékosokat a feltöltésekért bizonyos mennyiségű t-cat coinokkal, amikből azok mindenféle jóságokat vásárolhatnak.
  • Természetesen ők is fontosnak tartják, hogy a t-cat shop ne menjen el olyan irányba, hogy az legyen a ‘pay-to-win’ kulcsa.
  • Will megerősítette az EU fórumon, hogy a Frogster továbbra is tartja magát azon döntéséhez, miszerint az EU realmeken lesz OBT után wipe.

Napi Rövid – 2012.03.29

március 29, 2012 47 hozzászólás

[1] Összejött megint néhány apróság:

  • Kvázi tényként kezelendő, hogy az EU/NA launchnál még nem lesznek elérhetők a battlegroundok. Ennek oka igen egyszerű: A jelenleg fejlesztési/belső tesztelési fázisban álló “Argon Queen part 2″ content patchben jelentősen átdolgozzák a teljes BG rendszert, így már inkább nem akarják kiadni a jelenlegit az EU/NA-ban, ha egyszer a kiadás után néhány hónappal az egész úgyis le lesz cserélve. Az egyik szemem sír, hiszen – különösen PVE szervereken – így jelentősen be fognak szűkülni a PVP lehetőségek; másrészt viszont – látva, hogy a jelenlegi rendszer mennyire egy placeholder -, azt kell mondjam jó döntést hoztak megint. Nyilván sokak számára ez egy fájdalmas pont, de látva azt, hogy a BHS milyen szinten redizájnolja a meglévő funkciókat; szerintem megéri majd várni erre is.
  • Bár a BG-k és a Political System erősen összeforr, ennek ellenére utóbbit nem érinti ez a halasztás. A BG-k bekapcsolásáig az összes provincia szavazásos módon fog futni.
  • Hivatalosan nem lehet tudni, hogy pontosan mennyivel tolódik ki a BG-k bekapcsolása, de ezen a téren minden bizonnyal okosabbak leszünk, ha Koreában megjelenik bármilyen értelmes információ a Argon Queen part2-ről. Egyelőre nyár közepét rebesgetik a BG-k bekapcsolása terén.
  • A bejelentések pedzegetik a régóta húzódó Guild vs Guild a PVE szervereken kérdést is. Jelenleg ez még mindig belső egyeztetések alatt áll; de minden bizonnyal komoly lökést fog neki adni a Battlegroundok elhalasztásának ügye.
  • Kvázi megerősítésre került Raven részéről, hogy a héten nem lesz Functional Test a CBT#4 előtt (-link-)

[2] Sokak számára fontos kérdés, hogy hogyan fog tudni a jelenlegi 5 eurós mini preorderről majd rendes játékra váltani a megjelenés előtt, ezzel kapcsolatban következő látott napvilágot: (-link-)

the option to upgrade (with a discount) will be made available close to release, we cannot give you an exact date for this yet.

Tehát ez a funkció még várat magára, várhatóan majd a megjelenés előtt lesz elérhető. Viszont azok, akik már megvásárolták mégis a digital collectors és előtte a mini preordert is; azoknak jó hír: (-link-)

you can contact our customer support and ask for a refund for your mini pre-order: http://tera-europe.com/en/support/
Please include your paypal transaction ID and best also include your used paypal address if it differs from the one you use for our support and account management.

Tehát egyszerűen kérheted a mini preorder árának visszatérítését ilyen esetben. Nyilván erre akkor van lehetőség, ha tényleg megvetted a rendes csomagot. Viszont fontos, hogy ez az opció minden bizonnyal csak a saját webshopjukon keresztül megvett verziókra igaz, hiszen azt kevésbé tudják ellenőrizni, hogy pl. egy random viszonteladónál történt vásárlás esetén jogos-e a visszatérítés. (Nyilván erre is lenne lehetőség, de gondoltam inkább szólok mielőtt bárki is kellemetlen helyzetbe kerül ez miatt)

[3] A végére álljon még itt egy kis limonádé is: Bas újra lecsap, ezúttal a játéktervezők a célpontjai és a TERA lenyűgöző grafikáját népszerűsíti:

Hétvégi akció a DLGamernél

március 17, 2012 13 hozzászólás

Most tűnt csak fel a mailboxomban az email, amely szerint az EU CBT#3-as hétvégén a Variance: TERA Hungary fansite olvasói egy igen nagylelkű (20%-os) kedvezményt kapnak a digitális Standard Editionből, ha azt megveszik hétfőig. Nem akarnám szénné promótálni az adott viszonteladót, de ez egy igen komoly kedvezmény (39,95 euro), ami aktuális árfolyamon kicsit több mint 11ezer HUF. Ebben a csomagban minden pre-order cucc benne van, tehát a béta hozzáférés, headstart, stb. Ráadásul jár hozzá a 15%-os kupon is, amit a korábbi DLGamer postban már említettem. Aki egy igazán jó vételre várt eddig, annak itt a lehetőség.

A kedvezmény igénybevételéhez klikk a következő linkre: -dlgamer-tera-online-standard-digital-

update#1: Megérkezett közben a válasz pschydelic kérdésére: “Promotion is running until 1pm on Monday”. Szóval nincs para, ha hétvégén nem tudod feltölteni a paypal accountod, vagy nincs pénz az online kártyádon, egészen hétfő délután 1-ig érvényes lesz ez az akció.

Kategóriák:Blog, TERA ENG, TERA Hungary Címkék: , , , ,

Mese az elkallódott pre-order kulcsokról…

március 2, 2012 1 hozzászólás

Egyszer volt hol nem volt… Najó hagyjuk. Napok óta arról szól a hivatalos fórum, hogy jónéhány friss pre-order vásárló immáron több napja sem kapta meg a preorder kulcsát. Ahogy azt a héten már jeleztük, ha valaki 24 óráig nem kapja meg a kulcsát, az jelentkezzen a hivatalos (Frogster) supportnál. Tegnap többen is jelezték, hogy sok esetben már a support sem válaszolt 24 órája. Mint kiderült több esetben is a spam folderekben akadt el a levél. A Frogster továbbra is kéri, hogyha bárkinél elakad a kulcs, az keresse a supportot, de most biztos-ami-biztos, újra kiküldték az összes kulcsot még egyszer emailben (már persze azoknak akiknél sikeres volt a kifizetés de még nem kapták meg)

Tessék megnézni a mailboxot, ha ott nem találod akkor a spam foldert. Ha ott sem találod, akkor tessék tovább kínozni a supporot….

Előrendelési kedvezmények

Február 21, 2012 9 hozzászólás

A Tera Hungary fórumon a srácok/lányok elkezdték összeszedni, hogy milyen kedvezményes előrendelési/vásárlási lehetőségek bukkannak fel az egyes online resellereknél. Aki elérkezettnek érzi az időt, hogy belevágjon az előrendelésbe, az nézzen szét az Általános témák->Viszonteladók topicban, vagy olvassa tovább a hozzászólást:

Nemrégiben talált meg bennünket a DLGamer egy érdekes ajánlattal. Bár a konstrukció egy picit nyakatekert, de összességében olyan kedvezménnyel kecsegtet, ami jelenleg üti a többi viszonteladót. Lényegében 5% kedvezménnyel tudod megvenni a TERA Standard Digital Edition (pre-order) vagy a TERA Collectors Digital Edition (pre-order) termékeket. Eddig mondjuk nincs ebben semmi meglepő, hiszen a €47,45 és az €56,95 árak közel sem tekinthetők önmagukban best buynak. Ellenben ha mégis tőlük veszed meg a csomagot, akkor kapsz egy ‘15% kedvezmény a következő vásárlásból‘ kupont. Egyeztettem tegnap este a DLGamerrel akik megerősítették, hogy az a 15%-os kupon felhasználható egy következő TERA vásárlásra/előrendelésre és összevonható az alap 5%-os kedvezménnyel is. Így ha összefogtok és közösen veszitek meg a játékot ketten, akkor az első boxból 5% kedvezményt, a másodikból pedig 20% kedvezményt tudtok bezsebelni. Ez pl. két TERA Digital Collectors Edition (pre-order) box esetén 14,24 euro megtakarítást jelent, ami jófajta magyar pénzben számolva 4200 HUF kedvezménynek felel meg.

Fontos viszont megjegyeznem, hogy a piacon vannak látványosan olcsóbb megoldások is. Pl. 10k HUF-ért lehet már pre-orderelni itthon is. Az ilyen konstrukcióknál figyeljetek arra, hogy sok esetben csak a pre-ordert kapjátok meg, amihez sem a béta hozzáférés, sem a head-start, sem pedig az egyéb ingame jóságok nem tartoznak hozzá.

Kategóriák:TERA Online Címkék: , ,

Sneak Peek és EU Beta időpontok

Február 2, 2012 42 hozzászólás

Nem győzzük írni a bejegyzéseket és olvasni a folyamatosan kiadott közleményeket, de azért igyekszünk. Bejelentésre kerültek a hivatalos európai béta időpontok valamint egy most, hétvégén tartandó ún. sneak peek event is. Utóbbi lényege, hogy egy gyors betekintést nyerjenek a nemrégiben kisorsolt 1000 speciális bétakulcs és egyéb nyereményjátékok nyertesei, valamint korábbi tesztelők és a médiapartnereken keresztül szerzett kulcsok tulajdonosai. A részvétélhez szükséged lesz továbbá egy felhasználói fiókra is a következők szerint:

UPDATE#1: Azok, akik korábban tesztelték már a játékot és az account oldalon nem tudnak belépni, nem tudnak fiókot létrehozni vagy az elfelejtett jelszóra hibát kapnak: nyissatok egy support jegyet a http://www.tera-europe.com/en/support/ oldalon keresztül. A hibáról már tudnak és dolgoznak rajta, de kérik, hogy mindenki jelezze, ha ilyen hibát észlel! (Bejelentkezésnél a beta sign up-ra megadott jelszót kell használni)

► Menj a http://account.tera-europe.com oldalra
► Regisztrálj be, ez lesz későbbiekben a fő játékfiókod is!
► Kövesd a képernyőn látható lépéseket
► Ügyelj rá, hogy a jelszavad megfeleljen a kritériumoknak!
► Várj a megerősítő emailre
► A megerősítés után lépj be a fiókodba
► Kattints az “enter code” gombra
► Add meg a kulcsot
► Nyisd meg és nézd át a felhasználói felületet
► Töltsd le a klienst

Sneak Peek Event
2012.02.04. 15:00 – 24:00 CET
2012.02.05. 15:00 – 24:00 CET

UPDATE#2: Az előrendelők nem vesznek automatikusan részt a Sneak-Peek eventen, külön kulcs kell hozzá.

Béta időpontok

*A Frogster fenntartja a változtatás jogát a dátumokat illetően

CBT = zárt béta teszt
OBT = nyílt béta teszt – mindenki számára elérhető
PCC = Előrendelőknek fenntartott elő-karakterkészítés és névfoglalás
Head Start = csak az előrendelőkre érvényes, az előrendeléssel biztosíthatod magadnak a névfoglalást is.

Minden teszt NDA mentes lesz. Jöhetnek a beszámolók, képek, videók, szóval ami a csövön kifér!

EU pre-ordert érintő információk

Február 2, 2012 7 hozzászólás

Még tegnap késő délután a FOG megígérte, hogy ma temérdek hivatalos információt fog velünk közölni. Ez az elmúlt órákban meg is történt:

  • Az Frogster Online vásárlás mellett több viszonteladó is csatlakozott a pre-order programhoz, akiken keresztül bizonyos kedvezményeket is lehet érvényesíteni a termék beszerzése során. Ahogy eddig láttam egyelőre még mindenhol csak digitális verzió vásárolható meg.
  • A Box verzióból standard és collectors verzió is elérhető lesz.
  • A Retail (dobozos) Collectors edition tartalma:

  • Különbség a digitális és a retail collectors között: TERA póló, art book, térkép, 20 db trading card és wallpaper.
  • Mind a retail standard, mind pedig a retail collectors tartalmaz ezen kívül egy ‘invite a friend’ coupont is, amivel egy haverodnak fogsz tudni adni trial lehetőséget. (Erről még nincs részletes információ)
  • Megvan a játék előfizetési modellje is:
    • 1 month – €12.99
    • 3 months – €35.97 (3 x €11.99)
    • 6 months – €65.94 (6 x 10.99)
    • 12 months – €119.88 (12 x €9.99)
  • Mindezek mellé kaptunk egy preorder trailert is:

És az információknak még koránt sincs vége. Cori hamarosan postolja a béta schedule-t és a sneak-peak event információkat is.

Kategóriák:Frogster Címkék: , , , , ,

Fussunk neki a mai napnak újra (béták, előrendelés, headstart, wipe, stb.)

Február 2, 2012 23 hozzászólás

Az eddig született visszajelzések alapján a pre-order, karakter wipe, headstart, béta és egyéb témák kapcsán elég sok kérdés, félreértés kering. Kérnék mindenkit, hogy még mielőtt bármit is elkezd spekulálni előbb olvassa el az alábbi kérdéseket és válaszokat. Megpróbálok minél pontosabban és teljes körűbben válaszolni:

Olvass tovább…

Kezdetét vette a pre-order!

Február 1, 2012 25 hozzászólás

Nincs most időm részleteiben elemezni (meg fog történni később), de derült égből villámcsapásként jött a hír: Elindult a pre-order. Az összes szükséges információ megtalálható az alábbi képen. Ha valamit nem értesz: kérdezz.

Kategóriák:TERA Online Címkék: , , , ,
Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 845 követőhöz