Archívum
Mystic class: reloaded…
Előző postokban már röviden összefoglaltam, hogy milyen változások történtek a mystic class kapcsán a Japán szervereken. Most ezt végre egy videóval is illusztrálni tudom:
Van itt minden: igen komoly DPS-t toló tankoló pettől kezdve végre normálisan működő DPS peten keresztül a healing criteket nyomó füleskutyán keresztül minden. És a végére még megláthatjuk a giant petet is, ami one-hiteli a mobokat maga körül. Na kérem, ez így már eléggé barátságos lesz!
Berzi helyzetjelentés a tegnapi patch után

AQp#2: tank class változások~

Itt az ideje, hogy kitérjünk teljes egészében a tank classokra is, hiszen köszönhetően a patch notesnak és az első friss tapasztalatoknak végre látható hogy miként is fejlődik a Lancer és a Warrior class. Rögtön az elején leszögezném, hogy a Warrior class-t nem a Lancer class hátrányára hozták előtérbe. Pont annyira látványos a Lancer class fejlődése mint a Warrioré. Ezt csak azért gondoltam rögtön az elején tisztázni, mert manapság menő dolog ezen aggodalmaskodni. Egyetlen dologban szenved csupán komolyabb hátrányt a Lancer class: A jövőben nem ez a class lesz az egyetlen tank…
Nos nézzük a konkrétumokat:
Stamina Rendszer
Sajnos még mindig nem tudjuk, hogy mi lesz ennek a funkciónak a nyugati neve, ezért maradunk a zavaros Stamina (ST) megnevezésnél, ez egy teljesen új stat a meglévő HP és MP mellett aminek semmi köze a jelenleg ugyanezen a néven futó (korábban Condition nevű) értékhez. Szóval: Megjelenik a Stamina bar. Ennek célja a jobb tankolás és az ehhez tartozó védelem megalapozása. Ez a csík a manánk alatt fog látszódni. Ennek a maximum értéke Warriornál 1200, Lancernél 1500 pont, ez lassan visszatöltődik magától, de a támadásokkal gyorsabban tölthető. Alap esetben 10% ST töltődik vissza kb 2 secenként.
Warrior class (Új skillek)
Az új ST rendszerrel és az ehhez társuló új tanknig képességekkel a Warrior class is megbízható tankká lép elő.
Cross Defence
A warrior keresztbe teszi a kardját ezzel kivédve a szemből jövő támadásokat. A skill hasonlóan működik a Lancer Stand Fast skilljéhez, amíg a skillt lenyomva tartjuk addig védekezik a karakter. A levédhető sebzést itt is a fegyver statja befolyásolja. lvl14 megtanulható általános skill. A használata PVE körülmények között 50 ST/0,5 sec, mely PVP esetén úgy változik, hogy az elnyelt sebzéssel arányosan zabálja az ST-t. Csak defensive stanceben használható!
Smoke Agressor Backstab
Egy Smoke Agressort idéz le a warrior, ami egyből a target mögé teleportol ezzel egy kis időre bestunniolva azt. lvl16-on megtanulható skill , össz. 6 skill rank tanulható meg a szintezés során, 300 ST-be kerül a használata és két percenként lehet újra használni. Csak defensive stanceben használható!
Rupture
Egy gyors pörgő támadás amivel a stackeket szedhetjük le az ellenfélről. A skill a sebzés mellett egy debuffot pakol az ellenfélre amitől egy ideig 25%-al többet sebződik a Skythe skillből. A sikeres debuffhoz legalább 5 stack kell (ilyenkor 15 mp-s a debuff), minél több stack van az ellenfélen annál többet sebződik és annál tovább tarta a debuff is (max 40mp). lvl18-on megtanulható skill , össz. 6 skill rank tanulható meg a szintezés során, 250 MP-be kerül a használata és 40 secenként lehet újra használni. Csak assault stanceben használható!
Warrior class (további átalakítások)
- A Battle Cry hatóköre 7 méterről 10 méterre nő
- Scythe által okozott sebzést növelték.
- Növelik a Torrent of Blows valamint Battle Cry által nyerhető aggrót is. (rank I-VII 167%; VIII 131%) és Battle cry (VII 137%).
- A következő skillek töltenek vissza ST-t:
- Combo Attack | 32/35/38/50 ST
- Torrent of Blows | 183 ST
- Rain of Blows | 101 ST
- Poison Blade | 93 ST
- Combative Strike | 100 ST
- Rising Fury | 41/140 ST
- Traverse Cut | 133 ST
- Blade Draw | 66 ST
- Rupture | 101 ST
- Evasive Roll 500 ST-be kerül. Ha nincs ST-d, akkor NEM tudod használni a skill-t. (tehát nincs az hogy olyankor MP-ből megy a skill)
- A Death from Above továbbra is MP alapú marad. (másodlagos kitérő skill)
- Defensive Stance 1000 ST-be kerül és nincs a továbbiakban folyamatos MP felhsználása sem. Továbbra is 20% endurance buffot ad, amihez újdonságként jön, hogy a ranktól függően 45,55% aggro-val többet generálnak a skillek.
- Assault Stance szintén 1000 ST-be kerül és szintén nem használ fel MP-t menet közben. A skillből fakadó attack power 36%/48% függően a ranktól.
Lancer class (Új skillek)
Overwhelm
Ezzel a skillel az ellenfélre ugrik a karakterünk és (bizonyos eséllyel) földre csapja azt. A skill gyorsabban használható (chainben) a Charging Lunge, Shield Barrage, Debilitate és a Shield Counter után. lvl28-on tanulható meg, összesen 6 rankja van, a használta 300 MP-be kerül és 10 seces CD van rajta.
Backtep
Nem kell többé a hátat mutatnunk az ellenfélnek ha picit hátrébb akarunk tolatni. Ezzel az Archer/Priest/Sorcerer skilljéhez hasonlóan egy pár métert hátra ugrik a karakterünk. lvl1-től már ismert skill, 200 ST-be kerül a használata és mindösszesen 6 sec a CD rajta.
Lancer class (további átalakítások)
- A következő skillek töltenek vissza ST-t:
- Combo Attack | 75/112/140 ST
- Challenging Shout | 322 ST
- Shield Counter | 233 ST
- Debilitate | 144 ST
- Spring Attack | 136 ST
- Shield Barrage | 51/72 ST
- Shield Bash | 50%
- A warrior és lancer közötti balance megőrzése érdekében az alábbi támadó skilleken jelentős attack power erősödést kapott a Lancer:
- Combo Attack 1.5x
- Onslaught 1.5x
- Shield Bash 1.5x
- Shield Counter 1.14x
- Spring Attack 1.5x
- Shield Barrage 1.5x
- Lockdown Blow 1.5x
- Az alap ütés (Combo Attack) több MP-t generál: II – 9%, III – 18%, IV – 27%, V – 36%, VI – 45%, VII – 54%, VIII – 63%, IX – 73%, X – 82%, XI – 91%
- A következő skillek attack range megnőtt és több agroot is termelnek: : Combo Attack, Challenging Shout, Shield Counter, Spring Attack and Shield Barrage’s second blow
Ezen információk után is minden bizonnyal számos kérdésetek merült fel. Ezekre próbál válaszolni Nalfens; a class guidejairól híres játékos (-link-). Szemezgettem néhány fontosabb apróságot a Q/A-jából:
- Az Evasive roll glyphelhető ST-re, ilyenkor ‘csak’ 400 ST-be kerül. Fontos feladat lesz megtanulni a warrioroknak, hogy mit dodgeoljanak és mit parryzzanak (parry = fegyverrel hárítás, azaz a warrior dodge).
- Azonos szintű warrior és lancer fegyvereken közel azonos a block value (kb 10%-kal kevesebb a warrior fegyvereken)
- Megszűnt az a régi világ, hogy a lancer csak feszít a blockban. Mind a warriornál, mind pedig a lancernél tetemes mennyiségű ST-be kerül a blockolás, amit vissza is kell termelni.
- A warrior parry (block) skill ugyanúgy tudja interruptolni a folyamatban lévő skill animációkat mint a jelenlegi Evassive Roll.
- Mind a warrior, mind a lancer esetén _CSAK_ addig van block amíg van ST. Ha kifut ST-ből, akkor mindkét classnak csak a másodlagos kitérési képességei maradnak (warrior: Death from Above, lancer: Backstep) -> Ez a PVE mellett a PVP-t is igen komolyan fogja érinteni, hiszen ott is megszűnik, hogy a Lancer shield blockban tartja a pozíciót.
- Bár az az előző pont lényegében egy lancer nerfként is értelmezhető (egyébként az is), de valójában a lancer ezzel azt nyeri, hogy függetlenedik az MP-től, és pl. nem kell MP regen kavicsokkal vagy bármilyen egyéb trükkel gondoskodnia a folyamatos MP regenről. Az ST regeneráció ezzel szemben folyamatos és sokkal dinamikusabban kezelhető.
- Nem lehet oda-vissza váltogatni a Defense és a Assault stance között, hiszen 1000 ST-be kerül, amiből van összesen 1200 a warriornak.
- Az Overwhelm max rankjának (lvl58) powere 2436… Ami elég sok.
- Az ST regen folyamatos skillek használata közben is _kivéve_ ha lenyomva tartod a block/parry-t.
Archer és PVP balance változások AQp#2-ben
Éppen a ma reggel megjelent patch notes nézegettem, amikor nagy meglepetésemre eljutottam a “Archer class balance” részhez. Mivel erről eddig nem nagyon regélt a BHS ezért gondoltam ahelyett, hogy beleásnám ezt a patch notes összefoglaló postba inkább kiemelem, hiszen igen sok archert érdekelhet, hogy miként gondolja a BHS a class újjáélesztését:
- arrow of poison, focus fire, rapid(?) fire és cobweb(?) skillek esetén megnövelték a skill ranget.
- A stunning trap casting timeját megfelezték.
- megnövelték a webarrow és a web trap skillek debuff idejét (gondolom ezek lassítanak), a sima trap és a lövés 7 sec-ig lassít, míg az ellövős csapda 10 secig.

De hogy ne csak egy nyulfarknyi legyen ez a post még egy részt kiemelnék: Általános PVP balance változások:
- Talán a legfontosabb változtatás, hogy a BHS fel kíván lépni a stun- és a knockdown-lock ellen. Óóó szegény warriorok, slayerek és lancerek. Mekkora sírás lesz ebből. A változtatás lényege, hogy ugyanazon skill többszöri használata során (vagy skill chain elemeinél) egy adott ellenfél ellen a második és a harmadik skill/használat esetén a találati esély csökken. Ezt leginkább majd élesben tudjuk majd kipróbálni, de pl külön fel van sorolva a lancer pajzsos állon vágó skillje, vagy (KD szempontjából) a slayer knockdown strikeja és a fury strikeja is. Részleteket erről majd később, most röviden legyen annyi elég, hogy egyfajta dimnishing return elv várható a PVP balance érdekében.
- A TERA egyik jellegzetessége, hogy az egyes armor classokból fakadó defense értéket egy az egyben lehet kamatoztatni PVP-ben is. Ezért pl egy ugyanakkora HP-val rendelkező lancert vagy berzit sokkal nehezebb elpusztítani mint pl egy archert vagy egy sorcit. A BHS úgy döntött, hogy ezt a deviációt némileg ellensúlyozná, ezért PVP-ben a ruhán annak típusától függően (cloth, leather, heavy) kapnak egy rejtett PVP defense buffot:
- lancer és berzi esetén minden marad változatlan
- archer, slayer és warrior esetén egy minimális PVP damage reduction lép életbe.
- sorci, priest és mystic esetén pedig jelentős PVP damage reduction lép életbe.
Nyilván ezek a változtatások roppantul rosszul fogják érinteni pl a 3-4 gombból bárkit megölő slayereket és az egy folyamatos stunlock alatt gyilkoló warriorokat, de azért lássuk be: Ezek a classok eddig is I.W.I.N.-ek voltak, rájuk fér egy kis nerf, hogy végre érvényesülni tudjanak az archerek és a berzerkerek is.
Felhívnám a figyelmet, hogy a konkrétumok ismerete nélkül ennyiből levonni örök érvényűnek szánt következtetéseket… ne adj isten cryokat -> messze felelőtlen reakció lenne.
AQp#2: Új glyphek és azok beszerzési forrása
Az új content patch marad a korábban kitaposott úton: Kihíváshoz rendeli az új glyphek megszerzését szemben az alacsonyabb szinteken elérhető megvásárolható módszerrel szemben. A metódus változatlan, egy instanceolt helyen kell adott idő alatt teljesíteni egy crystal megvédését és közben mindenféle egyéb feladatokat teljesíteni. A megszerzett pontok fényében kapod a rewardokat, amikből ki tudod váltani a glypheket. A jelenlegi contentben erre a célra Temple of Temerity szolgál, melyet az Argon Queen part#2 megjelenése után már ‘Shiruka Passage’ fog már biztosítani. Így első átfutásra Shiruka Passage teljesen új glypeket dob, tehát akinek kellenek a jelenlegi advanced glyphek is, az ugyanúgy mehet Temple of Temeritybe is. Néhány kép Shiruka Passageból:
És hogy melyik class milyen új advanced glypheket kap? Ezt megtaláljátok a tovább után. (Köszi Corinak aki kibogarászta a skillneveket és a statokat és rdeinek, aki vállalta a magyarra fordítást)
Miből lesz a cserebogár: A warrior tank~
Egy kép, ami szerintem többet mond ezer szónál:

Igen, az ott egy warrior. Igen, egy olyan skillt használ, amivel a kardjait keresztbe téve egy shieldet képet… és Igen, jól látod, hogy ezzel a shielddel blockol…
Akit ez a téma idáig érdekelt, annak köszönjük az érdeklődést, a többieknek a tovább után részletezem, hogy miben is fog kiteljesedni a warrior tank szerepe az Argon Queen part#2 content patchben >>
Fel, fel vitézek a csatára~
A TERA (szerintem) legmenőbb hazai guildje újra nyílt recruitot hirdet. Egy hónap telt el az EU start óta. Ezen idő alatt rendeztük sorainkat, megvoltak a rerollok és eljött az idő, hogy célirányosan recruitoljunk. Ennek eredményeképpen a hiány-classok jelentkezését várnánk.
Hogy mit várunk el: Légy aktív; játsz az Essenia szerveren; legyen meg, vagy legyél nagyon közel a lvl60-hoz; szeress PVPzni és ne borulj ki akkor, ha elvesztesz egy esélytelen harcot, de tudj annak örülni, ha mégis sikerül elkenni az ellenfél száját; ne essen nehezedre az hogy ki kell farmolni a szükséges geart és consumableket.
Hogy mi ez a guild? Hát persze, hogy a Renegade. Nem tudod, hogy mi a Renegade >> Itt az ideje, hogy megismerkedj velünk.
Mit nyújtunk a tagoknak:
- Tagságot a -szerintem- legjobb hazai guildben.
- Napi rendszerességgel pörgő instance runokat és alkalomszerűen szervezett vérontásokat, ahol elagyabugyáltatjuk magunkat a szerver legprofibb PVP guildjeivel; de természetesen brutálisan büszkék vagyunk magunkra amikor egyszer-egyszer sikerül elkenni a szájukat.
- Önszerveződő PVP gyakorlásokat és PK partykat amikor levezetjük a feszkót Kanstria bejáratánál.
- Rendszeres GvG néhány barátibb és néhány kevésbé barátibb hazai guilddel.
- Ahogy megjön végre a Nexus folyamatosan (ön)szerveződő Nexus farm csoport szervezés
- Igen… mi vagyunk az a guild, ahol mindig zöldebb a fű.
Hogy kiket keresünk:
| Lancer Medium |
Archer Low-Med |
Slayer Low |
Mystic High |
Zerker High |
Hogyan tudsz jelentkezni: >> “Hogyan jelentkezzek a Renegade Guildbe?”
Mi a helyzet a csoportos jelentkezésekkel: Csoportos jelentkezésekre természetesen továbbra is van lehetőség, hiszen nem szeretnénk szétszedni a baráti társaságokat; azonban cél a hiánypostok betöltése a guild létszámának jelentősebb emelése nélkül. Ergo van lehetőség arra, hogy csoportosan jelentkezz úgy, hogy a csoportból nem mindenki jönne hiány classal, azonban ennek aránya ne legyen túlzó. Erre légy tekintettel ha jelentkeztek!
Ötven alatt~
update#1: Valami fatális véletlennek köszönhetően az alábbi postban szereplő EU all-access béta kulcsba becsúszott néhány extra karakter. Perceken belül javítom… Légy résen…
Úgy terveztem, hogy valami stílusos posttal ünneplem meg a megjelenési visszaszámlálás 50 napos átlépését, de sikerült jól benéztem az időpontot. Na ha már így alakult, akkor legalább bedobnék néhány TERA NA CBT#3 kulcsot újonsfent Kacsa jóvoltából:
-
ANMLJ5JXKNE5JPX4DTJGR6JET
-
GHCC3M7LYXLKAPRC97TRAEDGX
-
F5NDPJCAC3WJ5JLNRPXFDGFMM
-
KYEKFP4TNDPNTKRA6WCTLHLTN
-
XL77Y4F5A5D3C5J5KWKCGR6WY
-
X9HATAGN5D6K93YFYMW3RDNLD
Viszont, hogy valami igazi tétje is legyen a játéknak íme tovább egy kulcs ami viszont az EU CBT-re szól, méghozzá innentől az összes CBT-re! (Tehát CBT#3,4,5) Várnánk ezzel kapcsolatban a visszajelzést, hogy ki a szerencsés aki sikeresen behúzta ezt a félrerakott all-access key-t.
E3ECRY
AXYFEAYKXCLYCFLKEWWEKN
Na ugye, hogy mégis csak sikerült valami jóságot is belecsempészni ebbe a nem igazán korszakalkotó postba… Ha már ez ilyen jubileumi post akar lenni, akkor álljon itt néhány érdekes statisztika:
- Mi mással kezdhetnénk, mint a classok népszerűségével. Mivel a blog immáron a harmadik naptári éve fut, ezért az alábbi diagram nem csak a classok átlagos népszerűségét mutatja, de azt is, hogy ez miként változott az egyes években. Az éves bontás mellett beraktam a képre az egyes classok népszerűségét az elmúlt 50 napra is. Jól látható a minidiagramokon, hogy a TERA release bejelentése óta az újonnan érkező érdeklődők mikor melyik classt keresték:
- Érdekes újdonsággal örvendeztette meg a WordPress blog engine a bloggereket, a jövőben a meglévő statisztikák mellett most már láthatunk területi alapú látogatottsági adatokat is. Íme az elmúlt néhány hét látogatottsága alapján generált ranglista:
Azt gondolom mint a guild vezetőknek, mind pedig azok tagjainak hasznos visszajelzés lehet, hogy a blogon elhelyezett promóciós postjaik mennyire népszerűek. A mellékelt ábra az elmúlt három hetes népszerűséget mutatja. Tehát, hogy az összes találatból mennyi jutott az egyes guildekre.
TERA KOR T4: Argon Queen – új skill videók
Tegnap elstartolt Koreában a T4-es update, így az elkövetkező napokban és hetekben sok-sok új információra, képekre és videókra számíthattok. Az inven még a patch fellövése előtt felvételeket készített az új skillekről, ezt bizonyítja a videók jobb alsó sarkában található kliens verziószám felirat. A videókat a tovább mögött találjátok!

Mythbuster: MMO Trinity in TERA?
Azon olvasóink, akik már a TERA előttről is követték az MMO blogging ‘karrieremet’, azok talán emlékezhetnek rá, hogy anno az Aion blogon igen sűrű visszatérő volt a Mythbuster rovat. A TERA is elért arra a szintre, hogy már az érdeklődők nagy részének lehetősége van kipróbálni azt, így a temérdek információ zuhan a játékosokra. Egy MMORPG játéknál a látványos játékmechanizmusok mögött számtalan háttér logika húzódik meg, melyeket megismerve a játékosok hatékonyabban képes a játékban érvényesülni. Ezen logikák azonban sok esetben megannyi randommal és egyéb olyan függőségekkel vannak felruházva, ami sok esetben akár téves következtetésekhez vezethetnek. Ezekből keletkeznek a mítoszok, melyek aztán futótűzként terjednek és később igen nehéz a játékosok agyából kitörölni a téves berögződést. A TERAban sincs ez másképp, így a jövőben a TERA blogon is elindítom a Mythbuster rovatot és megpróbálok tisztázni bizonyos kétes kérdéseket, mítoszokat.
Kezdjük mindjárt a legérdekesebbel: Vajon a TERA-ban fennáll a szokásos MMO trinity szindróma? Avagy minden instance run esetén létfontosságú a tank, damage dealer, healer felállás biztosítása?














Legutóbbi hozzászólások