Archívum
EU/NA TERA születésnap
Bizony-bizony egy éves lett a napi/honapi napon a TERA nyugati kiadása. Emlékszem anno sokan ennyit sem jósoltak a játéknak, ehhez képest viszont igen komoly játékosbázissal egy év után is igencsak talpon van a játék. (Amit persze nem utolsó sorban az igen jól átgondolt free-to-play modellnek is köszönhet). A születésnap kapcsán egy nagyobb lélegzetű levelet is kapott a (nagyon) nyugati játékosbázis, ami végre bepillantást enged a K-TERA és a nyugati kiadások közötti content eltérés kezelése kapcsán. Ebből kiderül, hogy május közepén végre megkapjuk a Kelsaik raid contentet. Ezt követi június másik felében a 20 fős Siege battleground. (Erről korábban már írtam itt a blogon, viszont sok részlet még tisztázatlan lehet, ezért hamarosan lesz erről egy komolyabb felzárkóztató cikk). A jelenlegi tervek alapján az Alliance contentet viszont csak késő nyárra tervezik aktiválni. Az sajnos nem derült ki, hogy miért halogatják ezt ennyire, hiszen Koreában már március eleje óta aktív ez a tartalom is.
Bár arról egyelőre nem tudunk, hogy az EU kiadó mit tervez, de az Észak-Amerikai kiadó természetesen számos jobbnál-jobb eventtel ünnepli a szülinapot egész májusban. EU fronton egyelőre csak ennyi derült ki: <Variance: TERA Hungary -link->
there are a couple of things planned for the Anniversary in May, there will be different promotions and events throughout the next month. We can’t talk about the details yet, but you’ll get them soon enough
Gameforge változások és egyéb bosszantó dolgok…
Kezdem az egyébbel… Majd három éves “karrieremet” fejeztem be két héttel ezelőtt a K-TERA világában. A sokat látott és még több dolgot kipróbált accountom végső nyughelyére költözött. Két hétnyi anyázás után ma véglegesen jelezte az “ellátóm”, hogy saaaajnos nem tudják visszaállítani az accountot és felejtsem is el az egészet. Bár nem játszottam immáron egy éve aktívan a K-TERA accountommal, de itt a blogon is igen sokszor kerültek elő olyan információk amiket az a távol-keleti accountomnak hála tudtam saját bőrömön megtapasztalni első körben. Na ennek innentől vége. Persze megtehetném, hogy belekezdek egy újabb accountba, de megmondom őszintén nem hiszem, hogy jó szívvel húznék fel egy újabb karaktert lvl60-ra, úgyhogy ezt az opciót inkább kihagyom. Maradnak a koreai online média források… (Emlékeztetőül a legutóbbi K-TERA-n készült cikk -mementónak…-: – Variance: Tera Hungary – Na ilyenek most már nem várhatók a jövőben…) Variance: Tera Hungary
De ha már Gameforge szóba került. A minap vagy talán tegnap kapott szárnyra, hogy a Gameforge bezárja a Berlini központot. Itt most arról a központról beszélünk amit ugye két éve még “Frogsternek” hívtak és pont a TERA EU megjelenése előtt néhány hónappal keresztelték át “Gameforge Berlin Ag”-re (vagy mire). Ez a 150 fős központ volt a felelős többek között a TERA fenntartásáért is. Bár azt hiszem igen kevesen sírják vissza a kiadó elmúlt éves teljesítményét, de végül is a változásban benne van annak a lehetősége is, hogy valami még rosszabb lesz…
A téma kapcsán természetesen megszólaltak a TERA EU Comunity Managerei is, akik jelezték, hogy a publikus bejelentéssel közel egy időben tudták meg ők is az információkat. Megerősítették, hogy a döntés stratégiai volt; a Gameforge központosítani akarja az erőforrásokat és ennek lett áldozata a Berlini központ is. Az elkövetkező napokban/hetekben fognak leülni a jelenlegi munkavállalókkal és egyeztetni velük az esetleges tovább alkalmazásról. Az alkalmazásnak természetesen az egyik legkomolyabb előfeltétel a költözés. Hiszen a Németország észak-keleti csücskében található Berlinből a Franciaország határán található Karlsuheba helyezik át a teljes üzemeltetést.
Azt természetesen egyből megerősítették, hogy a TERA esetleges lelövése semmilyen szinten nem opció (miért is lenne, nagyságrendekkel több pénzt keresnek belőle, mint az f2p átállás előtt).
Kis hírek rovat: Server lock, transfer költség, WinXP, stb.
Külön postot nem érdemelnek, de followupként hasznos lehet, mivel sokak érintettek:
Server lock: Egyelőre nincs tervbe véve a szerver zárolások feloldása.
Launcher problémák a Windows XP esetén: A probléma továbbra is fennáll, több különböző hotfix is előkerült, de egyik sem adott teljes körű megoldást. Az érintetteknek kitartást kívánunk. Dolgoznak a megoldáson.
Fizetős transfer: A tervek szerint a kezdeti szerver transfer ingyenes lesz. Persze ez erősen függ attól is, hogy mikorra fog rendelkezésre állni a transfer szolgáltatás.
Server queue, transfer és szerver zárolások az új játékosoknak
update#3: Mennek a szerverek! Mindkét hibát javították. Jó játékot!
update#2 14:30-tól 15:00-ig újabb rövid leállás lesz a login és a quest display hibák javítása érdekében
update#1: Sikeresen duplapostoltuk ugyanazt a hírt Chiccooval:) Van ez így néha
A mai karbantartás még a szokásosnál is hosszabb ideig fog tartani (reggel 6 óra egészen délután 15:00-ig), viszont ezen idő alatt újabb két szervert helyeznek üzembe, továbbá végre fixálják a szerver választó képernyőn hibásan megjelenő karakter számokat az egyes szervereknél. Az új szerverek:
- Zenobia – EN – PvE
- Akasha – FR – PvE
A két új szerverrel immáron az EU realm mérete már 14 szerverre nőt. Nem rossz, ha emlékeim nem csalnak, akkor a startnál sem volt ennyi szerver. Az hazai új játékosoknak erősen javasoljuk, hogy az alábbi szerverek felé orientálódjanak:
- Zuras – INT – PvP (ha ott queue lenne, akkor a Balder)
- Arcadia – EN – PvE (ha ott queue lenne, akkor marad a Zenobia)
Ismereteink szerint mind a Zurason, mind pedig az Arcadian népes hazai játékosbázis van kialakulóban. Esetleg az ott játszók megoszthatnák velünk, hogy milyen guildek felé lehet orientálódni.
Server transfer:
A közlemény szűkszavúan csak annyit közöl, hogy a jelenlegi queue problémák miatt dolgoznak rendesen a transfer lehetőségen, de egyelőre még nincs semmi fix időpont. Jelzik.
Szerver zárolás az új játékosoknak:
Az amúgy is kezelhetetlen queue probléma tovább növekedésének megakadályozása érdekében zárolták a legöregebb és ezáltal legjobban túlterhelt szervereket: Killian, Ishara, Fraya, Veritas, Hasmina és Elinu. Ezekre a szerverekre csak azon játékosok hozhatnak létre újabb karaktert akik már korábban is rendelkeztek ott karakterrel.
Türelemre intenék minden kedves olvasót a queue probléma kapcsán. Tudjuk, hogy a túlterhelt szervereken hatalmas f2p queue van és nemritkán akár 3-5 órákat is várnia kell a játékosoknak. Bár nyilvánvalónak tűnik erre a megoldás, de ugyanennyire az is nyilvánvaló, hogy sokan miért nem választják ebben a helyzetben a könnyebb utat. Bár többféle megoldás is elképzelhető lehetne erre a szituációra és napnál világosabb, hogy a Gameforge koránt sem az elvárható maximális szinten kezeli a helyzetet, de azt látni kell, hogyha az F2P bejelentésével párhuzamosan azonnal lockolták volna a Killiant és a Frayát, akkor sem lenne sokkal jobb a helyzet, hiszen ezekre a szerverekre 3-5 szerver teljes játékosbázisa lett anno összemergelve, akik közül igen sokan visszatértek az F2P váltást követően. Ez most egy olyan szituáció, ahol lehet napokon keresztül ragelni és teleönteni mindennel a hivatalos és nemhivatalos fórumokat, de mindettől függetlenül egyetlen megoldása lesz ennek a problémának: Szépen kivárjuk, hogy a szerver által is elviselhető méretre csökkenjen a játékosbázis. Ezt nyilván gyorsíthatná valamilyen szinten a server transfer, de azt is látni kell, hogy az sem csodaszer a problémára; hiszen aki pl. a Killianra jött az nem véletlenül jött oda. Türelem…
Mit rejthetnek a strongboxok
Az F2P váltás után talán a legnagyobb kérdés az volt, hogy vajon mit is rejthetnek a strongboxok, valamint hogy a TERA Club tagsággal jövő kulcsokkal inkább nyitni érdemes a boxokat, avagy inkább eladni azokat AH-ban. A Killianon jelenleg 160 gold körül megy a Stongbox Key AH-ban, tehát ezt tekinthetjük referenciának. Az egyik amcsi TERA fan összeszedte, hogy 300 nyitott boxból mi minden potyogott és megosztotta az alábbi kis listát. Pirossal jelölöm azokat a potenciális rewardokat, amelyek esetén jobban járt volna a delikvens ha inkább eladja a jutalmát. Ezek alapján döntse el mindenki, hogy inkább nyit, avagy inkább eladja a kulcsot:
- Valiant Potion, 1-3
- Master Enigmatic Scroll, 1-5
- Extensive Alakahest, 1-17
- Masterwork Alkahest, ?-?
- Spellbind, ?-47
- Valkyon Health Potion, 1-2
- Ruby, 1-3
- Sapphire, 1-2
- Battle Panacea, 1-3
- Divine Infusion, 1-3
- Greater Charms, 1-3
- Summon NPC Scrolls, 1-3
- Canephora Potion, 1-?
- 50% Gold Boost, 1 hour-?
- 50% Exp Boost, 30 Minutes, 1 hour, 5 hours
- 100% Exp Boost, 5 hours
- 100% Reputation Booster, 1 day
- Goddess Blessings, ?-?
- Crystalbind, 1-?
- Veteran’s Complete Crystalbind, 1-?
- Emerald, 1-?
- Veteran Apothecary Dye, 1-?
- Village Atlas, 1-6
28 óra~
A widget barra frissen felrakott “F2P maintenance” tickeren is már jól látható, hogy a post megírásakor mindösszesen csak 2 nap és 13 óra van hátra a subscription based TERA életéből. Ezt követően – potom 28 órás – karbantartást követően kezdetét veszi az új korszak: A TERA: Rising (free-to-play). A TERA Europe közleményben hívta fel a figyelmet az alábbiakra:
- Ezen 28 órás időablakban nem fog működni a teljes account maintenance oldal.
- Megszűnik a meglévő Shop is, így már a maintenance alatt sem lehet megvenni last minute a 50%-os árú digitális TERA klienst. Ez szintén érinti a Collectors Edition upgradet is. Ezen két funkció nem csak a maintenance alatt, de azt követően végleges megszűnik.
- A karbantartás teljes ideje alatt nem lesz lehetőség a játék letöltésére sem és a launcheren keresztül nem lehet majd updatelni a meglévő letöltött játékot sem.
Természetesen a digitális értékesítéssel ellentétben mind az NA, mind pedig az EU terjesztő továbbra is fogja értékesíteni a játék dobozos változatát a viszonteladói hálózaton keresztül és az azokhoz tartozó kódokkal beaktivált accountok később is megkaphatják a Veteran/Elit rangot.
Holnap: Új PvE szerver és queue priorizálás!
Szokatlanul hamar és pozitívan reagált a Gameforge az F2P melléktermékeként jelentkező problémákra. A holnapi patchben felkerül a szerverekre egy queue priorizálási technológia aminek köszönhetően a veterán játékosok (tehát akik megvették és az accountjukon beregisztrálták a játékot) előnyt élveznek a queueban az F2P/trial játékosokkal szemben. Nagyon korrekt lépés, amiért nagy respect a GF-nek!
A Fraya szerver – hasonlóan a Killianhoz – szintén közel fullra került a hétvégi nagy dömpingben, ezért még időben lépve holnaptól elérhetővé válik a Veritas/EN/PvE szerver. Kíváncsian várjuk a Veritast választó első magyar guildek jelentkezését itt kommentben és akár vendég/recruit post formájában is a szokásos elérhetőségeinken.
Ide kapcsolódik még néhány szerver oldali finomhangolás is, melynek kapcsán holnaptól némi filter funkciók kerülnek élesbe a chateken. Remélem nem a korábban már többször is csúfos kudarcba fulladt kicsillagozós filtert hozzák vissza… ha mégis akkor annak ismét nem szánok hosszú életet.
A karbantartás holnap (Jan 29) reggel 8 és dél között fog várhatóan zajlani.
TERA F2P váltás dátuma: Február 5 ?(!)
A Steam hivatalos TERA oldalán jelent meg az alábbi update:
Bár ez még nem számít hivatalos bejelentésnek, de mivel a Steamről van szó ezért nyilván kizárhatjuk a spekulációt, hiszen a game profilokat elvileg a kiadók/terjesztők frissítik. Ha ez a Gameforge részéről egy szándékos információ szivárogtatás volt, akkor grat. nekik, szép volt. A Február 5 egyébként többek között azért is tűnik esélyes dátumnak, hiszen keddi nap lévén amúgy is maintenance nap lenne… Meglátjuk.
Betekintés az EU itemshopba
Végre kaptunk némi információt az EU kiadótól a F2P modell váltás kapcsán bekerülő itemshopról. Az eddig napvilágot látott információk alapján a Gameforge nem kíván lényegében hozzányúlni a koreai F2P modellhez, szinte változtatás nélkül fogjuk azt egy az egyben megkapni. A kapott információt kiegészítettem a K-TERA kliensből már kinyert részletekkel és ebből összeraktam egy kisebb okfejtést arról, hogy mit is várhatunk a F2P után a TERA gazdasági életében. Lássuk a konkrétumokat:








Legutóbbi hozzászólások