Kezdőlap > Guildek, TERA Online, Voidwalkers > Voidwalkers – Guild promóció

Voidwalkers – Guild promóció

Gőzerővel közeledik a TERA Online Európai megjelenése, ennek talán egyik leglátványosabb kivetülése a hivatalos fórumok guild topicjaiban tapasztalaható. Csak az EU fórumon 2011 utolsó negyedévében több mint 10 új guild kezdte meg a recruitját. Nincs ez persze másképpen nálunk sem. Ezúttal a Voidwalkers guild szeretne bemutatkozni nektek. Bár a guild egyáltalán nem újkeletű, hiszen közel már egy éve létezett – más néven -, de az érdemi guild fejlesztés és a recruit csak most veszi igazán kezdetét. Át is adnám a szót Gyógyítónak:

Köszöntök mindenkit!

 Gyogyito vagyok, és e pár sor azért születik, hogy a TERA megjelenésekor megalakulandó PvE/PvP Casual Guildünket mutassam be.
Magamról csak annyit, hogy immáron 5 éve vagyok tagja az MMO közösségnek, minden nagyobb játékot kipróbáltam/játszottam, de eddig nem találtam meg az igazit. Sokáig a Lotro volt az etalon, de mióta free lett, már nem igazi.

RIFT indulásakor alakítottam meg a Zephyr guildet, amely amolyan casual gyűjtő guildként működött, majd egybeolvadt az egyik legnagyobb magyar guilddel. RIFT már a múlté, jelenleg a TERA-ra koncentrálok, Koreai szerveren ismerkedem a játékkal.

TERA-ban a Voidwalker Guildnek kicsit más profilt szánunk, mint a legtöbb guild. Nem szeretnénk gyűjtő guild lenni, de meg szeretnénk maradni a casual vonalon.

Miért fontos egy Casual guild? Vannak olyan guildek, akik szeretnek elsők lenni a játékban, az elsők között leölni egy Bosst, az elsők között megszerezni egy tárgyat, elérni valamely olyan kitűzött célt, ami elismerésre méltó. Ahhoz, hogy ezek sikerüljenek, kemény szabályokra, fegyelemre, sok online töltött időre van szükség, meghatározott napokat írnak elő a játékosok számára, meghatározott feladatokkal. Egykoron magam is játszottam ebben a stílusban, megvannak a maga szépségei, ez tagadhatatlan.

Ám vannak olyan játékosok ( családos apukák, anyukák, dolgozó emberkék ) akik ezen Guildek követelményeinek nem tudnak megfelelni. Bármennyire is szeretnének, a kötöttségek miatt nem tudják teljesíteni a tagság feltételeit. Legtöbbjüknél az online eltöltött idő bizonytalansága, kiszámíthatatlansága a kizáró ok. Vannak olyan játékosok, akik egyszerűen más érdeklődési körrel bírnak, akik számára többet jelent egy online beszélgetés, a közös questelés, akik számára a játék csak egy kikapcsolódás, ahova munka után egy-egy órára belépnek, hogy jól érezzék magukat. Számukra munkának tűnik a fentebb taglalt guildek életvitele, így meg sem próbálnak csatlakozni hozzájuk.

De ezen játékosok, akik különböző okok miatt nem tudnak, vagy nem akarnak egy haladóbb Guildhez tartozni meg van az az igényük, hogy a játékban eltöltött időt egy közösségben töltsék el. Egy olyan közösségben, akiknek a tagja hozzájuk hasonló gondolkodással bírnak. Ezen játékosok számára fontos a Casual Guild, és ezen játékosok számára kínál helyet a Voidwalkers Guild!

Tehát olyan leendő TERA játékoskat keresünk akik:

  • szeretnének haladni, de egy HC / fél HC guildre nem lenne idejük
  • szeretnének nyugdíjas tempóban fejlődni, haladni
  • szeretnék látni a játék minél több tartalmát, de egy HC guild követelményeit nem tudják teljesíteni
  • munka/család miatt nem tudnak mindennap belépni a játékban, de szeretnének egy közösséghez tartozni
  • szeretnek egyszerre több vasat tartani tűzbe, ha egyszerre 2-3 karaktert húznál, nálunk nem probléma
  • nem a loot, az egy nap megszerzett XP a fontos, hanem hogy az online eltöltött időt jó társaságban, jó kedvűen töltse el
  • nem számít mivel játszol, azzal játssz, amihez kedved van!
  • egy fontos szabályt fogadj el: érezd jól magad játék közben!
  • ha nincs MMO tapasztalatod, de nem  szeretnél egyedül játszani

Guildünk tagjai – a fenti profilból talán kitűnhet – főként az idősebb, dolgozó, családos játékosokból kerül ki. Ezért a jelentkezés korhatára 20 év. Természetesen – mint az élet oly sok területén – itt is akadnak kivételek, ha még nem töltötted be a 20. életévedet, de bizonyos okokból hozzánk szeretnél csatlakozni, indokold meg a jelentkezésedben, miért érzed úgy, hogy köztünk a helyed!

Természetesen folyamatosan tervezünk közös eseményeket ( mind PvE, mind PvP téren ), segítjük a kisebbeket.

Mint írtam, nem szeretnénk gyűjtő guild lenni, kérjük,  olyan ne jelentkezzen, aki már eleve azt tervezi, hogy majd max lvl elérésekor átlép egy haladóbb guildbe. Olyanok jelentkezését várjuk, akik hosszabb távon szeretnének egy kötöttségektől mentes, jó hangulatú guild tagjai lenni. A guild olyanná lesz, amilyenné a tagok teszik, így neked is fontos szerep jut a guild felépítésében!
Természetesen előfordulhat, hogy valakinél úgy alakul, hogy nem érzi jól magát nálunk, nincs ezzel semmi gond, csupán egyet kérünk: szóljon, mielőtt lelép.

Guildünk besorolása casual, ám ez ne riasszon el senkit! Casual stílusunk elsősorban abban nyilvánul meg, hogy nem szorítjuk keretek közé a játékban eltöltött idődet. Nincs heti X raid, nincs heti kötelező farmolás. A játékban azzal töltöd az idődet, amivel szeretnéd.

Ha további információra volna szükséged, vagy jelentkezni szeretnél, megteheted a guild saját honlapján.

A Guild szabályzata jelenleg készülőben van, hamarosan elérhető lesz a fórumon.

Köszönöm, hogy elolvastad!

  1. Menorel
    január 3, 2012 - 12:00 du.

    Ezúton szeretnék sok sikert kívánni a Voidwalkers guildnek a szerveződéshez. Gyógyító személyében egy nagyon korrekt és lelkes szervezőt/vezetőt ismertem meg. Kb jó háromnegyed éve csatlakozott egy korábbi blogjával a Variance Networkhöz, ahol volt szerencsém végig követni, hogy mekkora lelkesedéssel karolta fel az akkor induló RIFT és MMO aktivistaként mennyit tett a játékos közösségé formálódásért.

    Javaslom a jelentkezést azon érdeklődőknek, akik filozófiában hasonló guildet keresnek, hiszen, ahogy Gyógyító is írta: Nem céljuk, hogy gyűjtő guildet hozzanak létre.

  2. Agiido
    január 3, 2012 - 12:15 du.

    Sok sikert!

  3. január 3, 2012 - 5:19 du.

    Köszönjük szépen a bemutatkozás lehetőségét, és a jó kívánságokat! Remélem, a RIFT-hez és a SW:TOR-hotz hasonlóan TERA-ban is sikerül majd egy jó kis közösséget összehoznunk.

  4. Sagrath
    január 3, 2012 - 5:24 du.

    Sok sikert nektek..

  5. vadasz
    január 3, 2012 - 6:13 du.

    ha egyszer beindul talalkozunk. en tuti ott leszek.

  6. Heracros
    január 3, 2012 - 7:10 du.

    Köszönjünk személy szerint nagyon tetszik a guild hozzáállása a tagokhoz

  7. Szergely
    január 3, 2012 - 8:13 du.

    Jó látni új guildeket, sok sikert! :)

  8. január 3, 2012 - 9:31 du.

    Szimpatikus bemutatkozás.

  9. Rannah
    január 3, 2012 - 10:02 du.

    Sok sikert, Gyógyító!:-)

  10. aquarophysics
    január 7, 2012 - 12:47 de.

    Hát nem tudom mennyire lesz életképes egy ilyen guild úgy érzem ez nem is arra megy hogy elérjetek együtt valamit hanem mint a leveling guildek kicsit megkönnyítik a fejlődést és talán van valami élet chaten . De azért sok sikert .

  11. Szergely
    január 7, 2012 - 3:10 du.

    Hater detected :D Vannak akik még így is irigykednek ^^

    • január 7, 2012 - 3:20 du.

      Igazából lelke rajta, ha így gondolja, az viszont vicc, hogy ha már egyszer haterkedik, akkor legalább ne vállalná fel a dolgot és nem egy kamu email cimmel tenné meg a megjegyzését. Annyira tipikus… Így viszont csak annyit tudok erre mondani, hogy: savanyú a szőlő?

  12. január 7, 2012 - 3:22 du.

    Az meg külön szánalmas, hogy biztos ami biztos a thread összes kommentjét végig thumb-downolta. Az ilyen kicsinyes irigykedőktől megy el az embernek a kedve ettől az egésztől…

  13. Heracross
    január 7, 2012 - 6:29 du.

    hogy nem bújik el szégyenében az ilyen ember

  14. március 3, 2012 - 9:16 de.

    aquarophysics :
    Hát nem tudom mennyire lesz életképes egy ilyen guild úgy érzem ez nem is arra megy hogy elérjetek együtt valamit hanem mint a leveling guildek kicsit megkönnyítik a fejlődést és talán van valami élet chaten . De azért sok sikert .

    valaki tud angolul és németül is beszélni…nemcsak a “Magyar” van a világon…bár ha azlenne akkor semmi nem menne jól :D

  15. Heavy
    április 2, 2012 - 7:05 de.

    Üdv mindenkinek! Jó kis guildnek ígérkezik a bétában eltöltött kevés idő alapján. Ami pláne tetszik, hogy nem az az agyonkockult társaság lesz, hanem tényleg olyan emberek lesznek benne, akiknek nem sok ideje van, de ami van azt értelmesen töltik el a játékban. Headstartban találkozunk. béke!!!

  16. Mokki
    május 10, 2012 - 1:48 de.

    Melyik szerveren van ez a guild? még a honlapukon sem találtam meg…

  17. Ichigo
    május 20, 2012 - 10:00 de.

    Helló
    Szeretnék csatlakozni a guildotokhoz, ha nem gond, a játékban Ichigohun a nevem.
    Köszi.

  1. No trackbacks yet.

Van erről véleményed? Jöhet!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 1,066 követőhöz