Archívum
Viszlát 2011 #3/3 (Szeptember – December)
Elérkeztünk az ‘évértékelés’ post sorozat harmadik és egyben utolsó felvonásához. Lássuk mit hozott az utolsó négy hónap:
- Rögtön szeptember elején tetszhalott állapotából lett újjáélesztve a ‘Tudtad hogy…” rovat, amiben néhány hasznos tanáccsal leptük meg az olvasókat. Beszámoltunk arról is, hogy alig néhány hetes agresszív kockulás után máris elérték az első ‘Renegaderek’ a lvl50-es szintet a koreai Akia szerveren. Szövetséges társoldalunk (a tera-affiliates.com) készített egy interjút Shojinnal a TERA hangalámondási munkálatairól, melyet lefordítottunk nektek. Sokat lendített a nyári ellazulás után a BHS közleménye, amiben lerántották a leplet a szeptember októberi frissítésekről. Közben japánban élesítésre került a Dark Awakening patch, amihez készült egy hivatalos trailer:
Viszlát 2011 #3/2 (Május – Augusztus)
Az előző postban már összefoglaltam a 2011-es év első négy hónapját. Az év első egyharmada leginkább az újdonságok felfedezésével, az időhúzás okozta csalódással és legfőképpen a CPE#1 béta teszt során gyűjtött megannyi élmény megosztásával telt. Lássuk most mi is történt az ezt követő időszakban – az idei tikkasztó nyáron:
- Május elején startot el a Dark Awakeninghez létrehozott koreai teszt szerver, ahol nekünk is lehetőségünk nyílt élesben kipróbálni az új contentet a premade lvl51-es karakterekkel. Még aznap megkérdeztük tőletek, hogy mit vártok a TERA-tól, a válaszok alapján megtudtuk, hogy leginkább a PVE és a PVP content kötne le benneteket (egy szavazat különbséggel 121/122 szavazattal), majd ez után jött kicsivel lemaradva a látványos táj és a világot befolyásoló dinamikus eventek. Nem sokkal később megtudtuk azt is, hogy az EUban az UBIsoft fogja terjeszteni a TERA dobozos verzióját. Közben elkészült a Glpyh rendszert bemutató gyorstalpaló post is Token jóvoltából.
Viszlát 2011 #3/1 (Január – Április)
Na jó, ez talán még elhamarkodott, de megelőlegezem, hogy idén már semmi nagy csoda nem fog történni TERA fronton, úgyhogy itt az ideje kicsit elmélkedni azon, hogy mi is történt az elmúlt egy évben.
Kezdeném talán ott, hogy jómagam és talán egy maréknyi rajongó immáron 2,5 éve követi a TERA-t. Az első találkozásom valamikor 2009 nyarán történt, amit akkor egy kitekintő postban szóvá is tettem még egy korábbi blogon. Nem sokkal később volt szerencsém egyike lenni annak a 250 kiválasztott haveri táborának, akik invitációt kaptak még 2009 decemberében a TERA Online NA FGT#1-re. Az akkor szerzett élményeimet szintén leírtam, mely egyébként az egyik első nyugati élménybeszámoló volt a játékról. Ez után a 2010 úgy suhant el, hogy öröm volt nézni. Beindult a TERA blog, megismerkedtem előbb online, majd még 2010 nyarán személyesen is a Frogster csapatával, majd ömlöttek a TERA infók, még az év vége előtt volt koreai CBT#4-től kezdve minden és elértük az év végét, amikor elindult a koreai OBT preselect szolgáltatása. Majd eljött az év vége és eljött az az időszak, amikor igen kevesen lehettünk a TERA rajongói táborában, akik – akár csak a rémálmaikban is-, de mertek volna arra gondolni, hogy egy évvel később még sehol nincs az EU/NA TERA kiadása… Lássuk az idei év érdekesebb momentumait:
Olvasnivaló az ünnepekre
A bejgli okozta cukorsokk kezelésére talán a legjobb mód az olvasás. Hiszen a cukor hosszan tart éberen, az olvasás meg kellőképpen segít előidézni az idő múlását. Ha nem kaptál karácsonyra értelmes könyvet, amibe szívesen belevágnál, akkor itt az ideje, hogy egy kicsit belemélyedj a TERA olvasmányosabb részeibe. Összegyűjtöttem néhány random olvasnivalót, amiket ha eddig nem olvastam volna, akkor most biztos nagy vehemenciával esnék neki:
- Kezdem talán Imnoteph gyűjteményével a blogon megjelent beszámolókról. Kíváncsi vagy, hogy a közel 20 vendégszerzőnk milyen élményeket gyűjtött a TERAval történt első találkozása után? Itt megtekintheted a beszámolókat.
- Ha valami hosszabb lélegzetű fanfictionre vágysz, akkor had ajánljam a ‘Végjáték’ című szerzeményem. 1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész
- Szintén még a fanfictionöknél maradva, de már official pályáról:
‘Xmas PartyRock’ a Lunartól!
Remélem már mindannyian túl vagytok az ajándék bontogatáson, mindenkinek meghozta a Jézuska a kedvenc ‘Tomas a gőzmozdony’ relikviáját (vagy legalábbis a gyereknek…), már jól teletömtétek a buksitokat bejglivel és szaloncukorral, úgyhogy itt az ideje valami igazán TERA-s karácsonyi meglepetésnek.
Mindkét nyugati kiadó (Frogster és En Masse) egy-egy karácsonyi üdvözlő posttal készült, melyekben röviden összegzik a mögöttünk lévő időt és boldog ünnepeket kívánnak mindenkinek. Az EU kiadó (Frogster) emellett egy szép ünnepi wallpaper készlettel is készült. Az EME bár nem mondhatnám, hogy erre rákontrázott, de csak meglepett bennünket egy anim giffel az ünnep alkalmából, amire talán a awkward szó lenne a legmegfelelőbb… úgyhogy inkább be sem rakom cikkbe, inkább egy linkelem az erősebb idegzetűeknek. (Bááár ha benyomod mellé az ‘Alma Együttes: Almamánia‘ című remekművet, akkor a kettő együtt valami igazán perverz módon élvezhető egyveleget alkot…)
A nagy kiadók árnyékában a koreai Lunar guild is készített egy igazán rendhagyó Karácsonyi üdvözletet (tx to rdei… nice finding…), az első 30 másodpercet túl kell élni, onnantól én szakadtam a röhögéstől:
Ha ennyi sem lenne elég így a szentestére az éjféli mise előtti warm-upra, akkor esetleg nézzétek meg a Variance: Tera Hungary facebook oldalunkra feldobott “Karácsony Arborean” kép válogatásunkat és nézzétek meg, hogy hogyan vigadozik Arborea népe. A képeket érdemes jó alaposan megnézni… Lesz ennek még szerepe a közeljövőben….
Békés és Boldog Karácsonyi Ünnepeket
Egy újabb húzós éven vagyunk túl. Az egy dolog, hogy mi történt a TERA Online körül (az sem volt ám semmi…), de a körülöttünk lévő világ is sokat változott… sajnos nem feltétlenül a jó irányba. Azonban az elkövetkező szűk két hét a pihenésről és a családi/baráti körben eltöltendő időről kell hogy szóljon. Boldog és legfőképpen békés karácsonyi ünnepeket kívánunk az összes olvasónknak. Reméljük a jövő év – ha máshol nem, legalább – a TERA fronton zökkenőmentes startot és sikerekben gazdag új évet fog hozni. Az év hátralévő részében már nem nagyon számítunk számottevő hírekre/újdonságokra, de persze ha valami bréking beesik, akkor mi itt leszünk és megosztjuk veletek. Az év végi összefoglaló postok természetesen most sem fognak elmaradni, aki kíváncsi lesz az egész évet átfogó vicces és vér komoly statisztikákra az természetesen idén sem fog csalódni.
Bár nem lesz látványos, de a blogunkra igen komoly háttérmunkálatok várnak a közeljövőben. Egy-két rövidebb leállás is elképzelhető. Ideje már picit rendberakni néhány apróságot és valamilyen szinten rendszerezni mindazon tudást, amit a blog elkészítése óta felhalmoztunk.
‘TERA Incognita’ Kérdések/válaszok
Dec 16-án jelent meg egy igen hosszú wall-of-text irományom magyarország legnagyobb MMORPG blogján a frostshockon. A post ‘TERA Incognita’ néven jelent meg és azzal a céllal írtam, hogy minél szélesebb körrel ismertessem meg a TERA-t a saját tapasztalataimon keresztül. Ha esetleg elkerülte volna a figyelmed a post, akkor a kérdések/válaszok után megtalálhatod az egész irományt, vagy megtekintheted a Frostshock!-on is!
A post – az előzetes várakozásaimmal szemben – igen pozitív fogadtatásban részesült. Sokan jelezték vissza, hogy felkerült a TERA is a képzeletbeli ‘ezt kipróbálom’ listájukra. Emellett mind za FS!-en, mind emailben számos kérdés került elő, melyek nagy része igencsak közhasznú, ezért úgy döntöttem, hogy ezeket egy postban összegzem. Lássuk hát a kérdéseket és a válaszokat:
Ilyen lesz az Invasion (?)
Még November 12 és 13 között egy fura eventet teszteltek Japánban. A koreai siteokon is csak hetekkel később került megemlítésre a történés. Az event “Monster Attack – Defend your City!” néven futott. Egyes információ morzsák szerint az BHS élesben tesztelte az Invasion funkció egyes részeit. Az event során Kaiator és Velika város körül random időpontban random mennyiségű mob jelent meg, amelyek látszólag jól elvoltak egymás társaságában, ellenben tökéletes célpontot jelentettek arra bóklászó játékosoknak. A mennyiségük kétségtelenül monumentális volt, hiszen egy-egy invázió során több száz elit és majd száz BAM jelent meg egyszerre. A mobok megjelenési területe – vélhetően szándékosan – keresztezte a városokba vezető pegazus flight patheket, így az oda repülők saját szemükkel láthatták a hordát. Az eseményről készült videókon látható, hogy ez a mérhetetlen tömeg még a TERA grafikai enginején is kifog, bár – számomra az AION után – jó hír, hogy a több száz mozgó objektum sem csinál 1 FPS-es képregényt a játékból.
Az Event 13-án azonban – ahogy jött – el is tűnt. Minden különösebb visszajelzés nélkül. Tudomásunk szerint hasonló event soha nem volt a koreai szervereken, tehát joggal vélelmezhetjük, hogy ez az event leginkább egy éles teszt lehetett, ami részben vagy egészben a még tavasszal beígért Invasion funkciót hivatott bemutatni. A tesztnek akár célja lehetett az éles környezetben történő grafikai performancia értékelése is. Néhány kép az eseményről, a tovább után pedig egy 22 perces videót tekinthettek meg az eseményről.
Napi Rövid – 2011.12.21.
Nyakunkon a karácsony és az új év. A kiadók és a játék fejlesztője is már az ünnekre készül. A koreai szervereken a karácsonyi event egész jópofára sikerült, nincs semmi erőltetett karácsonyi hangulat, de a gonosz mikulás vadászat event sokunkat elkapta. (Bár kétségtelenül komoly motivációt jelent a Szergi által bemákolt 2 db 10 millió vendor-price item…).
A Bluehole Studio a december 8-ai bugfix patchcsel zárta az évet. Bár nem szabad elfeledni, hogy – amennyiben a verebek helyesen csiripeltek -, akkor a T4-es patch már január végén várható. (Ha esetleg nem tudnád, hogy mi várható a T4-ben, akkor -itt- találhatsz róla egy interjút)
A Frogstertől már megjöttek az out-of-office reminderek, január elejéig ők is rápihennek az elkövetkező évre. A 68. TERA TIMES is ennek köszönhetően igen karcsúra sikeredet. Bár még így karácsony előtt 3 nappal Greg Latham (Frogster UK PR Manager) elkészítette a néhány napja már látott Politikai Rendszer promóció Frogsteres változatát. (Érdekes, hogy egy az egyben felmondta a videóra ugyanazt a szöveget, amit előzőleg Chager is felmondott az En Masse színeiben…)
A koreai piacon egyébként a TERA véglegesen megtalálta a maga helyét. Az egészen nyár közepéig elszenvedett lassú csökkenés mellett; nyár vége óta beállt a játék a 2,5-3,5 %-os használati arány mellett. Bár ez nem tűnik soknak, de érdemes figyelembe venni, hogy itt a koreai netcafek statisztikájáról van szó, ahol az összes játszható játékokra töltött idő alapján méri a játék népszerűségét. A a képletbe az MMOk mellett bevesszük az FPS, stratégiai, RTS, stb. játékokat is, akkor talán ez a ~3% nem is nevezhető annyira rossz eredménynek. (Pláne, hogy ezt képes a játék immáron majd fél éve folyamatosan fenntartani).
A végére raknék még egy fan made trailert. Nincs benne semmi extra, a nevével ellentétben egyáltalán nem gondolom hogy nagyon epic lenne, de kétségtelenül jó a vágás, jó a zene és szépek az effektek. Mondhatni jókor volt jó helyen, de kirakjam:
A tovább után berakok még egy trailert, ami szintén kb ugyanez a kategória, bár ez egy kicsit öregebb jószág:
Kedvenc class szavazás
Még szeptemberben írtunk ki egy szavazást, amelyben azt kérdeztük meg, hogy az addig összegyűlt információk alapján ki melyik classt tervezné elsődlegesnek a TERA megjelenésekor. Nyilván a béták során ez még persze még változni fog (most a koreai szerveren is előfordult, hogy valaki meg mert volna esküdni, hogy a Slayert ki fogja próbálni, de mire oda jutott volna, addigra más classokra kattant rá maradandóan).
Ennek ellenére érdekesnek tekinthető a classok relatív egyenletes elosztása. Ha levesszük a kissé kilógó
Archer (18%) és a
Warrior (15%) classokat, akkor az összes többi class 10 és 13% között reprezentálta magát a magyar érdeklődők körében:
Slayer: 13%
Sorcerer: 12%
Lancer: 12%
Priest: 11%
Mystic: 10%
Berserker: 10%
Bár még mindig legalább három hónap van a játék megjelenéséig, de ha sikerülne fenntartani ezt az arányt globálisan (némileg talán a Lancer és Priest erősödése mellett), akkor remélhetőleg elkerülhetővé válna azon szokásos MMO start szituáció, mely egy-egy class hiánya miatt sok játékost kényszerít felesleges várakozásokra pl. az instance-oknál vagy a campaign questeknél.







Legutóbbi hozzászólások