Berlin Press Event

Lejárt a moratórium, így itt az ideje, hogy világgá kürtöljük mi mindent tudhattunk meg a berlini sajtótájékoztatón! Csapjunk is a Popori lecsóba. Fentebb látható kép alapján gondolom mindenkinek feltűnt, hogy az európai borító bizony kissé másképpen, de legalábbis színesebben néz ki, mint amerikai párja. Ennek oka a Frogster szerint az, hogy szerintük egy színesebb dobozra többen kapják fel a fejüket, mint a manapság oly “divatos” barna tónusúakra. Ne szaladjunk ennyire előre, igaz? A sajtótájékoztató részleteit a tovább után találjátok.

A neves sajtóeseménynek egy berlini beltéri strandröplabda pálya adott helyet. Összesen közel 160 embert hívtak meg a sajtótájékoztatóra, köztük neves szaklapok, és egy maroknyi szerencsés fansite admin (másik magyar képviselők a GameStartól voltak). A könnyebb közlekedés érdekében minden kedves meghívott kapott egy TERA papucsot:

Nagyjából 4 órás várakozás, csevegés és csocsózás után döntöttek úgy a szervezők, hogy most nagyjából mindenki megérkezett, és a “fogadóteremből” áttereltek mindenkit egy hatalmas térbe, ahol aztán csak ámultunk és bámultunk. Részünkről (fansite adminok) leginkább azért, mert a mellettünk lévő asztalnál éppenséggel a koreai Bluehole delegáció csücsült:

A bemutató fényét emelte egy Castanic cosplay is. Tudom, nehéz rá szavakat találni…
Ezután mutatták be a hivatalos box art-ot is. Z kolléga nagyon szemfüles volt és kiszúrta a 12-es “karikát” a doboz sarkán. Talán emlékeztek, hogy nem rég került bejelentésre az amerikai besorolás, mely szerint az “M” (mature), mint felnőtt tartalomra utaló jelzést kapta a játék. Egyelőre nincs információnk arról, hogy ez bármilyen módon is befolyásolná a PEGI besorolást nálunk. Volt egy kis bohóckodás Xbox 360 kontrollerrel, mert igenis kompatibilis a játék vele és hadd csodálkozzon rá a népes újságíró tábor. Felkonferáltak egy videót, melyet olyan hangzatos szavakkal illettek, mint “most először láthatja a nyugati közönség” és úúúh meg aaah…egy Dél-Shara bemutató videóról van szó. Mi, adminok felnevettünk, de ez senkit nem érdekelt, minket se igazán:

Miközben a mi drága CM csapatunk is az előadást skubizta, szót ejtettek a koreai helyzetről is, miszerint ott éppen a legújabb tartalmat készülnek implementálni a játékba, és most kapaszkodjon meg mindenki…megvan? biztos? A nyugati kiadás már a Dark Awakening updatettel együtt fog érkezni! Miután lement a nagy bemutató kezdődhetett a csetepaté a svédasztalos ebédért.
Ebédszünet után négy nyelvre bontották az ún. paneleket, melyek alatt igyekeztek a Frogster munkatársai bemutatni a játék jellegzetességeit és próbáltak minden kérdésre választ adni. Egyszerre mindig 2 panel ment, melynek ideje alatt a másik 2 csoport játszhatott a pálya végében erre a célra kialakított színpadon.
Mielőtt sorra kerültünk volna elcsíptem Ravent és Amaureat, majd kérdőre vontam őket a koreai netkávézós számokat lóbálva magam előtt. Sokkolt és tanácstalan arckifejezés, ez övön aluli volt. Gondolkodtak egy fél percet majd ment az elmélkedés, miszerint még gyerekbetegséggel küszködik a játék, a koreai piac más és ők erről nem is tudnak, de ne izguljon senki: nálunk minden másként lesz. Elárultak még egy-két érdekességet, hogy biztosan ne rossz szájízzel üljek le a paneles előadásokra. A Frogster bizony az EME-t megkerülve igyekszik majd a koreaihoz minél közelebbi verzióval kényeztetni az előfizetőket, le a kalappal, ha ez tényleg így lesz. A paneles móka alatt aztán kaptak néhány érdekes kérdést, úgy mint lesz-e a mi változatunkban Antialiasing kapcsoló, vagy lesz-e DX11 támogatás. Az élsimításra ígéretet adtak, a DX11 támogatáson pedig még dolgoznak. Ezután a Frogster mutatott egy érdekeset, a Battle Ground vezetők egyedi mountot kapnak, bár marad a ló, de a dizájn egyedivé teszi azt:

Miután lement az első panel, jöhetett egy kis játszadozás…majd a szomorú tény, hogy a kliens bizony még a CPE alatt használt verzió volt.
A második panel másról sem szólt, mint hogy milyen szép, és milyen változatos a játék. Semmi újat nem tudhatunk meg, azonban a végén igazán bőkezű ajándékot kapott mindenki:
egy-egy fél terás külső TERA tárolót, fél terás tera…ajj:
A görög oldal adminja hozott egy üveg ouzot és bár azt eredetileg Shojinnak szánta, egy cselnek köszönhetően sikerült a koreai fejlesztők közelébe férkőznünk. Büszkén mondhatjuk el, hogy bár interjút sajnos nem adtak nekünk, mindketten egy-egy közös fotóval gazdagodtunk, mellyel rajtunk kívül senki sem rendelkezik:
Ennyi volt hát a nagy berlini kaland, köszi a figyelmet!











De még popori fej…
Kis komolyságot uram! 
Btw. jó beszámoló volt, köszönjük!
Így kora reggel kómás fejjel ültem le a munkahelyem tetűlassú gépe elé, energiaitalt kortyolgatva vártam, hogy betöltse az oldalt… aztán megláttam a dobozon a 12-est és majdnem a beterítettem energiaitallal a monitorom… WTF?!
Nagyon remélem, hogy csak a németeknél lesz 12-es korhatárral, zöld vérrel és csokiszökőkúttal a játék kiadva…
Aztán jött a következő mondat: “A Frogster bizony az EME-t megkerülve igyekszik majd a koreaihoz minél közelebbi verzióval kényeztetni az előfizetőket” Ez amennyire jól hangzik, annyira lehet rossz is, kb. azt jelenti, hogy nem fog együttműködni a Frogster és az EnMasse, simán eltérhet a két verzió. És akkor megint beflash-selt a 12-es korhatárt jelző címke… És jobban belegondolva a Frogster német cég és ugye a németek késsel-vasvillával-lángszóróval küzdenek az erőszakos játékok ellen… Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban
És még valami: erre kellett az NDA? Most komolyan, ez nagyon sovány… (nyilván nem Corinak szól, de szinte semmi újat nem közöltek, leszámítva a mellbevágó borítót)
Igen nekem is ez jutott eszembe, minek ehhez NDA. Vagy túl álmos vagyok, és simán átsiklottam az eget rengető információk felett, vagy nem is volt, vagy túl álmos vagyok, vagy….
Az NDA elsősorban nem nekünk szólt, hanem a jelenlévő 150 újságírónak, bár sokan tojtak rá szerintem: lásd GS pénteken kidobta már az újságot benne a játékról szóló cikkel. A PEGI 12-es besorolás még egyelőre kamu kategória, gondolom kellett rá vmit nyomni, hogy ne tűnjön olyan üresnek a kép.
Nem vagy szagértő, de szerintem egyes újságok (pölö gémsztár) még nem látták ezeket a képsorokat, vagy “nem láthatták”, és most hú, meg há, hivatalos bejelentés. Nem nekünk szólt ez igazából, de azért a doboz tényleg új infó.
Azta, nagyon sokáig gépelek hallod, ha 2 perccel ezelőtt még nem láttam a kommented Cori. :S
Bár az NDA-t én sem értem, hogy minek volt, de nagyon köszi a beszámolót Cori!
Ha PG12-es és cenzúrázott tartalom lesz, akkor vér fog folyni… frogster vér.
Hjajj az a papucs… Nekem a szekrény aljába fog csücsülni élete végéig xD
Had fejtsem ki ezt az NDA dolgot picit: (bár megpróbáltam erre már korábban felkészíteni mindenkit és jelezni, hogy semmi újdonságra ne számítsatok…): Az NDA lényege az volt, hogy a közel 150 press kb egyszerre jelenítsen meg egy jól kidolgozott élménybeszámolót a TERA-ról, ezzel egy pillanatra erősen felhypeolni a TERA-t. NDA nélkül ugye ez kb úgy nézett volna ki, hogy az eventet követő hetekben mindenki megirja a ki beszámolóját.
Az, hogy most mennyire folyik a csapból is a TERA azt nem tudhatok, hiszen nem nagyon követem az EU print gamer magazinokat, bár tény – ahogy Cori is leírta -, hogy pl. a GameStar pénteki kiadásában tényleg ott van az ujdonságok között a TERA.
Bevált fogás, hogy a nagy sajtótájékoztatók után 1-2 hetes NDA-kat hirdetnek, hogy minden újságírónak legyen ideje elkészíteni időre a cikket.
Ennyi
“A nyugati kiadás már a Dark Awakening updatettel együtt fog érkezni”
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eddigi contentet az európai játékosok nem fogják megcsinálni ? Itt arra gondolok, hogy Akasha (lvl 51, end game boss) gyakorlatilag kimarad a játékból ? Minek küszködjön valaki vele lvl 50en, ha visszajön 5-8 szint múlva, sokkal jobb gearben és majd megöli. Ha valóban kimarad Akasha és az előtte lévő bossok, az szerintem egy nagy hiba. Sokkal növelné meg a játék élmény és élet tartamát, ha az európai játékosoknak is végig kellene csinálnia, az alap játék contentjét, és utána jönne a Dark Awakening. Szerintem.
Azért Akasha még lvl50+-on is komoly kihívás marad. Nagyon skilles harc, őt nem öli meg a gear. Az a baj, hogy ez az adagolt content ötlet már Koreában is megbukott, ezek után nyilván meg sem próbálják nálunk.
Apró széljegyzet: Az EU-ban még a Dark Awakening is kevés lesz… Tehát bele kéne húzni a srácoknak.
Pont ez az, hogy azzal csak időt spórolnának meg maguknak, ha nem azzal adnák ki. Nem azt mondom, hogy egy évet várjanak vele, csak mondjuk adják ki a játékot és 3-4 hónap múlva jöhet a DA. Kivennék egy mondatot a szövegből:”a koreai piac más és ők erről nem is tudnak, de ne izguljon senki: nálunk minden másként lesz” Mások az európai igények és nagyon mások az ázsiai, koreai igények.(és megint mások az orosz igények XD)Sajnos volt szerencsém fail MMOhoz, és nagyon nem szeretném, hogy ez is az legyen. Érzésem szerint jobb lenne hagyni, hogy végigmenjenek legalább 2-3x az európai játékosok az alap contenten és utána DA.
Ez a 12-es karika nagyon orrba vágott engem is, az meg hogy frogster különcködik, külön felháborít, mert mégis mire fel. Mondjuk eleve nevetséges és álszent dolognak tartom ezt a “erőszakos tartalom pfúj” dolgot szóval ez a fajta ellenérzésem nem feltétlen célzottan ellenük van, de most épp ők készülnek elbaszni valamit amit nem kéne.
Ha ez valóban csak töltelékként került a dobozra akkor jó lenne arról minél hamarabb tudni, nem igazán értem (illetve sajnos mégis) ha már EME nyilvánossá tette a besorolást akkor frogster miért nem teszi ugyan ezt. Az hogy nincs még meg hivatalosan nem indok, ugyanis ez nem úgy müxik hogy húznak egy sorsjegyet és lekaparják aztán rácsodálkoznak hogy nyert/nem nyert hanem eleve úgy készítik el a tartalmat, hogy adott besorolásba beleférjen. Arra adják be és ha nem azt a számot kapná akkor nem elfogadják hogy “jó hát akkor ez 16 lesz, maradhat?” hanem átszabják. A korhatárkarika egy egyszerű marketing döntés, ha véletlen nem oda sorolnák, módosítják hogy mégis beférjen. Szóval a frogster már TUDJA hogy hova akarja belőni, és ez a sok ködösítés félek arra utal hogy elsőre nem sikerült és még kell picit cenzúrázni rajta. Nagyon remélem hogy ez most azon ritka alkalmak egyike amikor tévedek.
Jó is volt ez az nda, legalább később b*sztam fel az agyam ezeken. :,(
xruu: míg Amerikáról elmondhatjuk, hogy egy darab országról van szó (többé-kevésbé…) addig Európában több tucat van. Ez azt is jelenti, hogy országonként más és más törvények lehetnek érvényben, EU ide vagy oda. Esetünkben a PEGI-nek és a Frogsternek együtt kell összefésülnie ezeket, ezért sincs még európai besorolás. A 12-es mégegyszer hangsúlyozom, fikció! Mondjuk tavalyi gamescomon 12+ volt a besorolás
Az hogy nincs hivatalos besorolás teljesen érthető, pont amiatt a túlbonyolított rendszer miatt amit te is említesz, nekem nem ezzel volt/van bajom. Az a gondom hogy frogster már rég tudja a besorolást, mert ez nem egy olyan dolog hogy csak úgy odaadod a játékod hogy nesztek, tegyetek rá olyan PEGI pecsétet amilyent gondoltok, hanem ELDÖNTIK hogy milyen korhatárral lenne érdemes kihozni az eu-ban, és aztán elkezdődik az egyeztetés hogy akkor mi maradhat benne és mi nem. A korhatár besorolás egy komoly üzleti döntés, amit már azelőtt meg kell hozni hogy beadnák az igénylést. Márpedig ha 16-os karikát akarnának akkor a mintadobozra mi a fenéért ne nyomtatnának 16-os címkét, hiszen amúgy se hivatalos az egész.
Persze biztosat úgyis csak akkor tudunk ha végre hajlandóak lesznek ezt elárulni, lehet az is bennem van hogy más típusú hírekre számítottam, lehet csak emiatt reagálom túl ezt a dolgot.
Szóval nekem továbbra is nehéz erre a 12-es dologra mint valami ideiglenes kis botlásra tekinteni
Jó kis beszámoló és végre látunk egy borítót is ami azt jelenti hogy lesz dobozs változat tehát megint lesz mit a polcra pakolni (csak nehogy a fail részlegre kerüljön mint Mesterlövész és az Aion) Ráadásul ott van a dobozon az a speciális tükröződésmentes Variancos felirat
tudja ez a Frogster mivel kell előrukkolni. A játék rövidségére nem tudok mit mondani ha abba na tempóban haladok amit elterveztem nekem tökéletesen elég lesz. (napi 2-3 óra) Ha eg így is rövid akkor van egy jó módszerem arra hogy kétszerezzem meg az újdonság erejét. Egy üveg vodka lejátszod a napi adagot akkor kétszeresen is minden új és különleges
Másnap meg ugyan oda vissza lehet menni azzal a tudattal hogy itt még a büdös életben nem jártam
(It meg is jegyezem hogy az alkohol súlyosan károsítja az ön és a környezetében élők józanságát. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze felbujtóját, szesztestvérét.)
Az Aion is 12 es euban. A Pegi és az ESRB közt vannak jelentős különbségek például az ESRB külön kategóriába sorolja a vért. Ráadásul ahogy nézem a besorolás nagyban függ attól hogy a kiadók mit vallanak be a játékról. A 12 es reális hacsak nem húzzák rá a Realistic looking violence dologt.
Nekem nagyon nem jön be a borító, nyilván ha nem akarnak barna borítót akkor csináltatnak egy saját színeset, de az nem működik hogy a másikat photoshopban 2 perc alatt átszínezik mert rohadtul nem illik hozzá ez a szín. És mi a rák van azzal a kardal a Castanic kezében, némileg eltúlozták azt az effektet. A 12-es PEGI izéról meg csak annyit hogy PEGIéknél nincs ESRB-hoz hasonló “Rating Pending”, vagy ahogy ők hívják “Not Applicable” matrica szóval bőven lehet hogy csak placeholder, ettől függetlenül nem volt szerencsés lépés rányomni.
Még érdekes lesz figyelni hogy azokban a médiumokban akik miatt ezt kifejezetten rendezték, és kaptak is interjú időt megjelenik e valami számunkra új infó.
Az meg hogy itt DA-val együtt jelenik meg a játék az szerintem alap, TERA-t korán, sok content kihagyásával adták ki Koreában, meg is van az eredménye. Amennyi újdonság van a DA-ban kizárt hogy ezt fél év alatt csinálták meg, ennek a nagy része már korábban is készen volt tehát eléggé magától értetődő hogy itt már ezek is bekerüljenek, sőtt, ha tatják magukat a tervhez akkor még az itteni megjelenésig lesz pár dolog Koreában is amit én nem bánnék ha szintén beletennének.
Azzal meg hogy Frogster meg akarja kerülni EME-t még akár jól is járhatunk, persze ez csak akkor fog kiderülni ha megtudjuk mit westernizál annyira EME. ^^
Most láttam csak, végülis ha még vagy 5 számmal nő a lábad akár jó is lehet.
A cenzúrás kérdésre csak az Elint említették. Majd elválik.
Szerintem az is elég lenne, ha mellben megerősítenék őket… az teszi őket ennyire kislányossá –> pedofília
Nem akarni mellet Elineknek!
Kicsit sajnálom, hogy került szóba a megjelenés vagy a legközelebbi béta. köszi a beszámolót ^^
Gondolom itt kimaradt egy ‘nem’. Egyébként szóba került csak a szokásos sablon választ kaptam rá: “Nem tudjuk”.
Valóban, kár :S
Remélem egy a 12-es karika nem teszi tönkre a játékot. Én sem szeretnék puncstálakkal találkozni a vámpír instában, sem pedig síoverálba öltözött Elinekkel találkozni/játszani.
Másrészt, reménykedtem, hogy a következő CPE bejelentésre került, de nem úgy lett.. =/ Mit fogok én nyáron csinálni??! OMG
+1
Köszi a beszámolót! a Castanic csajszit nem lehetett volna lenyúlni?
Sziasztok, nem tudom pontosan, hogy gondolják ezt a 12-es korhatárt mivel ez egy ONLINE mmorpg lesz és 12 évesnek nem hiszem, hogy lesz sőt még 13nak se csak 14től lehet asszem bankkártyát – bankszámlát létrehozni azt is szülővel… Ezek a németek, meg elvannak tájolva rendesen az erőszakkal kapcsolatban, miért ne lehetne erőszakos ez a játék? és akkor mi van, a szülő érdeme, hogy mit enged meg a gyereknek és mit nem… + vannak megoldások arra, hogy két verzió lehessen a játékban 12 és 18 egy biztonsági protokolon keresztül ugye te vásárló vagy és meg kell adnod néhány személyes adatot mikor regelsz az online részre pl: születési év, hónap, nap(és, akkor itt jön a magyar gondolkodás, hát megadom, hogy akkor 5 évvel korábban születtem… igen, de a protokolhoz hozzá rendelnék a bankszámládat, ahol már is meg van adva, hogy hívnak, és mikor születtél ezáltal nem lehet megkerülni a rendszert!) na ennyi az egész, ezt bevezetnék és értelem szerűen, ha kispisti 15 éves, akkor játszik a 12 korhatárossal, ha LACI BÁCSI 80 éves, akkor ő játszik a 18as karikával, ami annyiban különbözik, hogy ORBA SZÁJBA ÖMLIK A VÉR és kész ennyi.
A cenzúra mondjon le és a 12es is.
Szia cori
http://www.flickr.com/photos/terahispano/5750127044/in/photostream/lightbox/
afene…hívnom kell pár számot akkor
Szia Noname! Akarom mondani Gamerz26…
úgyúgy (: Elveszett a nevem…
Csak az lehet
Oh, Gamerz irigykedik
Én nem irigykedem csak megtaláltam aztán gondoltam benyomom ide
De, ha valakinek megsértettem a személyi jogait akkor elnézést ): Cenzúrázzátok.
Nyilván ha erre bármi szükség is lett volna, akkor megteszi 10 perccel az után hogy kiraktad commentben és reagált rá.
Bohóc.
Hát igazából a cenzúrát bárhogyan meg lehet kerülni mert általában ma már csak kisírják otthon apucinak meg anyucinak hogy vedd meg ezt vedd meg azt. Természetesen ami probléma a szülő még meg is veszi. Így hát nem tudok meglepődni ha egy 18-as játékban találkoznék a 8 éves Pityukával.
Mondjuk ki a nevét: Ifjabb Vér István